Le Monde diplomatique magyar online kiadás

Art Market Budapest (X.9-12.): Interjú Surányi Mihállyal (Nessim galéria)

Részletek: Kategória: Kulturális programajánló - archívum; Találatok: 10269

Surányi Mihály 8 éve vezeti a főleg közép-európai kortárs fotográfiával foglalkozó Nessim galériát. Művészei közül az október 12-ig tartó Artmarketen négy állandó (Kerekes Gábor, Drégely Imre, Telek Balázs, Floszmann Attila) és egy meghívott (Ádám Anna) művésszel vesz részt. A kiállított változatos technikájú képek és fotográfiai objektek közül a fényképészet átjárási területeiből kaphatnak ízelítőt a P302-es stand látogatói.

Surányi Mihály a Magyar Dipló kérdéseire válaszol.

Magyar Dipló (M. D.): Mit jelent ma egy galériának a művészeti vásár, és mit jelent egy művésznek?

Surányi Mihály (S. M.): Több oldalról lehet és érdemes nézni ezt a kérdést. Ha az üzleti, matematikai oldalát nézi egy galéria, vagy egy művész, akkor ebből a szempontból egy vásár azt jelenti, hogy egy vásár ideje alatt több ezer, akár több tízezer embernek van közvetlen lehetősége arra, hogy a galériával, az ott kiállított művészekkel megismerkedjen. Egy hagyományos kiállítóhelyet ennyi ember csak hónapok, évek alatt látogat meg. Fontos abból a szempontból is, hogy egy ilyen időszakban a vásáron megjelennek a szakma legfontosabb képviselői, kurátorok, múzeumi szakemberek, gyűjtők, mert rövid idő alatt tudják áttekinteni azt, hogy az ő érdeklődési területükön milyen új fejlemények vannak.

Együttműködési szempontból is fontos tud lenni egy vásár, mert a galériák pontosan láthatják, hogy a többiek milyen művészekkel, milyen profillal dolgoznak és ez a galériák számára lehetőséget ad arra, hogy az egymás közötti kooperációs lehetőségeket felmérjék, egymást jobban megismerjék. A galériák nyilván azon dolgoznak, hogy a régi gyűjtőikkel ilyen alkalmakkor ismét találkozhassanak és újakkal ismertethessék meg a képviselt művészek munkáit.

A művészeknek, bár nyilván mindig igyekeznek a saját területükön naprakészek maradni, mégis egy nagy lehetőség arra, hogy áttekintést kapjanak arról, hogy a többi művészt mi foglalkoztatja, milyen megoldásokkal dolgoznak, jobb esetben szakmai kapcsolatok szövődnek közöttük. Galeristákkal, kurátorokkal ismerkednek meg, akinek az e-mail címére a kiállítások bezárása után mindig rengeteg levél érkezik portfóliókkal, ajánlatokkal, tervekkel.

Floszmann Attila, Silence after the Revolution, 2011, Archív print

M. D.: Az öt kiállító művész nagyon eltér egymástól kutatási területét, technikáját és esztétikáját tekintve egyaránt. Hogyan válogattad össze őket, mi volt a cél és a kiindulópont?

S. M.: Az elmúlt 5-10 éveben nagyon sokat változott a fotográfia. A változáshoz szükséges szinte minden gondolat megvolt már hamarabb, de még nem manifesztálódtak fizikailag művekben. Eljött egy pillanat néhány évvel ezelőtt, amikor hirtelen szinte minden határon vadonatúj műtípusok jelentek meg. Talán megnevezni sem tudjuk még őket, vagy egyszerre többféle megnevezés is alkalmazható rájuk, de létrejöttek. Magyarországon sem játszódik le más, mint a világ egyéb tájain és engem mindig lenyűgöz az újdonság. Leginkább akkor, amikor pontosan lehet látni, hogy mennyire törvényszerű egy-egy mű megjelenése, mennyire következik mindabból az útból, amit az alkotó eddig megtett.

Az volt a cél, hogy olyan munkákat vonultassunk fel, melyek nagyon határozottan lépnek túl a fotográfia hagyományos értelmezési határain.

Telek Balázs és Ádám Anna munkái pontosan ezért kerültek a válogatásba. A fotószobrok megjelenése Telek Balázs életművében annyira természetesnek tűnik, mint az, hogy a víz lefelé folyik. Ádám Anna hímzett, textiles munkáival kapcsolatban a fiatalsága miatt ez még nem mondható el, de egy nagyon speciális kiindulópontot jelentenek és nagyon izgalmas lehet a folytatás.

Drégely Imre, bár ritkán állít ki, folyamatosan dolgozik és nagyon meglepő művek nem kerülnek a közönség elé. Tőle két nagyon érett, klasszikus művet választottam még egy régebbi sorozatból.

Kerekes Gáborral a galéria nyolc éven keresztül dolgozott együtt és számos kiállítást rendezett a műveiből itthon is és külföldön is. A Magyar Fotográfiai Múzeum az ő munkáiból egy reprezentatív anyaggal lesz jelen az Art Market Budapesten és ezért a Nessim Galéria egy nagyon jellegzetes, ritkábban látható sorozatot mutat be.

Floszmann Attila, aki közevetlenül a vásár után vesz részt Berlinben egy kiállításon olyan fotográfusokkal mint Nan Goldin és Antoine d'Agata, egy Líbiában készült fotóesszével és egy abból készült művészkönyvvel fogja képviseltetni magát.

A fotókönyvek nagyon népszerűek mostanában, és természetesen számos vita is kialakult velük kapcsolatban. A művészkönyvekből szintén egyfajta határátmenetet jelentenek, és ugyanolyan művészi igénnyel készülhetnek, mint bármilyen más műalkotás.

Telek Balázs, Született Bakos Teréz, 2014, Fotóplasztika

M. D.: A Nessim galéria leginkább fotóművészekkel foglalkozik. Mikor és hogyan kezdtél el a fénykép iránt érdeklődni és van-e olyan korszak, technika vagy izmus ami kifejezetten érdekel?

S. M.: Elsősorban a kortárs művek érdekelnek, de a legfontosabb szempontom a művek minősége. Mint galerista, úgy érzem, akkor tudok egy művészt hitelesen képviselni, ha magam is teljes mértékben meg vagyok győződve róla, hogy a művek jók, és az alkotó magas színvonalon és egyenletesen dolgozik, mind szellemi, mind kreatív értelemben.

Ezért nem tudok egy, vagy két paraméter megadásával arra válaszolni, hogy mi az, ami kifejezetten érdekel. Van olyan képviselt művész, aki túl van bőven a nyolcvanadik életévén és van, aki még a harmincas évei elején jár.

Személyesen, az absztrakt és a szürrealista vonásokat hordozó művek érdekelnek leginkább, de a galéria számos kiváló dokumentarista anyagot is bemutatott már, mert pontosan lehetett érezni a minőséget. Volt valami a művekben, ami messze túlmutatott a képen önmagán.

Még a kilencvenes években kezdtem el fotográfiával foglalkozni és az élet úgy hozta, hogy az akkori tanáraim közül, többen is a képviselt művészek közé kerültek.

Kerekes Gábor, New York – World Trade Center: Exit, 1998, Zselatinos ezüst, színezett, 22 x 16 cm

M. D.: Az Art Market Budapest először nyit fotó szekciót. Mi a véleményed erről a szétválasztásról?

S. M.: Szerintem az Art Market Budapest szervezői jól mérték fel, hogy a régióban lenne igény egy önálló, a fotográfiát középpontba állító nemzetközi szintű vásárra. Eddig a hasonló kezdeményezések nem tudtak nemzetközivé válni. Ha sikerül a mostani fotószekciót egy önálló vásárrá fejleszteni, egy-két éven belül, akkor ez a szétválasztás indokolható. Ehhez sokat kell tenni és elég jelentős erőforrásokkal kell rendelkezni, mert egy ilyen regionális vásár megrendezésének gondolata Bécsben is fel fog merülni, ha már nem dolgoznak rajta. Ha sikerül megfelelő szellemi és anyagi erőforrásokat a terv mögé állítani, valamint gyorsan nemzetközi elismertséget szerezni, akkor Budapest fontos helyszínné válhat. Egy színvonalas szakmai csapattal és megfelelő anyagi erőforrások biztosításával lenne erre esély. Ha ez nem sikerül, akkor sokkal logikusabb lenne a for-profit galériákat, függetlenül a profiltól egy egységben tartani és a non-profit szférát egy másik egységben bemutatkozási lehetőséghez juttatni. A két terület összemosása nagyvonalú gesztus a non-profit szféra felé, de inkább egy fesztivál felé viszi el a vásár arculatát, mint egy szakmailag szigorúan szűrt vásár irányába. A galériáknak egyértelműen a második irány az érdekük.

Drégely Imre, Sherpa, 2008, Archív print, dibond, 100 x 100 cm

M. D.: Hogyan látod a kortárs fotográfia helyzetét Magyarországon? Mik a perspektivák?

S. M.: Ezzel kapcsolatban szkeptikussá váltam, illetve sok dolgot meg kellet tanulnom.

Magyarországon a fotográfiai alkotások műtárgyként való elfogadottsága, számos okból kifolyólag, nem alakult ki. Az emberek nehezen tekintenek a fotóra, mint műtárgyra és ez csak lassan változik. Nem tanultuk meg, nem épült bele a kultúránkba. Érdemes átnézni, hogy az utolsó tíz évben a mérvadó, budapesti aukciós házak kínálatában milyen arányban szerepeltek fotográfia alkotások a meghirdetett művek között. Nagyon beszédes az arány.

Ezzel párhuzamosan vannak olyan magánygyűjtemények, ahol nagyon szép anyagok vannak, de ilyen talán csak két tucat van az országban.

A fotó dekoratív funkciója egyre fontosabb, mert olyan asszociációk tapadnak hozzá, mint a korszerűség, a dinamizmus és mint ilyen tartalmak hordozói, egyre népszerűbbek.

Van egy érdekes edukációs oldala is a hazai fotó fogyasztásnak. Magyarországon nagyon későn jelent meg az első egyetemi szintű fotósképzés, a környező országokhoz képest is. Nagyon sok alapvető szakmunka nem került fordításra és már egyre kevésbé fog fordításra kerülni. A szakma profijai ezeket nyilván olvassák, az ő szempontjukból általában megfelelő, ha csak angolul, németül, vagy franciául áll rendelkezésre a mű. Az érdeklődő kiállításlátogató szempontjából viszont ez nagyon hiányzik. Van egy széles réteg, aki adott esetben érdeklődne, de a szakmája más és nem fog azért megrendelni egy angol nyelvű könyvet, hogy egy-egy kérdéssel mélyebben megismerkedjen. Abban viszont biztos vagyok, hogy ha ezek a művek magyarul is rendelkezésre állnának, akkor sokkal szélesebb réteg olvasná őket és ez fogékonyabbá tenné a kiállításlátogatókat. Hiányzanak a fogalmak egy művelt, hétköznapi diskurzushoz.

A dolog másik oldalán azonban azt is észre kell tudni venni, hogy az utóbbi években egyre több kortárs galéria képvisel fotográfusokat is, viszi őket nemzetközi vásárokra. Léteznek dinamikus non-profit kezdeményezések is és mindkettő biztató.

Azt is jól lehet érzékelni, hogy a fiatal generáció közel állónak érzi magához a műfajt és azt jó jelnek tekintem, hogy a fotókiállítások megnyitóin az átlagéletkor egyre alacsonyabb. Van néhány fiatal személyiség, akiknek a kurátori, vagy művészi munkái tényleg nagyszámú közönséget mozgatnak meg.

Mozgalmas éveknek nézünk elébe. Fontosnak tartom, hogy a fotós társdadalom egyre mélyebben tudjon a nemzetközi színtérbe integrálódni, hogy ehhez mindig legyen megfelelő támogatása. Itthon, kapcsolódva a már elmondottakhoz, azt tartom a legfontosabbnak, hogy minél szélesebb körben legyenek tárgyalhatók a fotográfia által felvetett kérdések, hogy a vizuális nevelés egyre magasabb szinten és egyre szélesebb körben fejthessen ki hatást. Ez egy olyan korszakban, amikor szinte elárasztanak minket a képek megkerülhetetlen.