Görögország – jóban, rosszban

Az első figyelmeztetés a kormánynak: már február végén széles körű sztrájkot hirdettek meg Athénban – s főleg a közalkalmazottak vettek részt benne. A városban megállt az élet. A görögök legfőbb követelése, hogy a válságellenes intézkedések hatása egyformán nehezedjék mindenkire.

 

k2trtgrg_Még a szerencsejátékot is utolérte a visszaesés! A fogadások és a kaszinók iparának bevételei 16%-kal csökkentek. Nem mintha a fogadók száma csökkent volna. Ellenkezőleg. Mind több és több görög játszik, de egészen egyszerűen kevesebb a pénzük. Abban az európai országban, amely a leginkább rabja az effajta játékoknak, ez a hanyatlás tükrözi a reálgazdaság tartós válságát, különösen a kereskedelmi hajózásét és a turizmusét, melytől az építőipar is függ.

2009-ben a görög GDP 2%-kal csökkent, és hasonló csökkenés várható ebben az évben is. De várható a munkanélküliség növekedése is, amely már 2009 végén hivatalosan 10,6% volt, de a valóságos arány 18%-ra tehető.

A munkanélküliség a fiatalokat sújtja leginkább: 2009 szeptemberében a 24 éven aluliak közül négyből egynek nem volt rendszeres munkája.[i] Ez fokozza a munkabérek csökkentésének tendenciáját az első munkahelyet keresők körében. Az 2008. decemberi athéni lázadások idején a „700 eurós nemzedékről” beszéltek. Hát az bizony nemsokára az „500 eurós generációvá” válhat.

„Csőd fenyegette Görögország” – december óta erről szólnak a nemzetközi gazdasági sajtó fő címei. A számok valóban elképesztőek: Georgiosz Papandreu (a Pasok, a szocialista panhellén mozgalom) kormánya, amely csak 2009. október elején váltotta fel a konzervatív Karamanlisz kabinetjét, kénytelen volt Brüsszelnek a deficit újabb számát jelenteni: ez 2009-re a GDP 12,7%-át teszi ki, kétszer többet annál, amit három hónappal korábban jelzett az előző hatalom. Az államadósság is felszökött 298 milliárd euróra, azaz a GDP 112,6%-ára. Vannak, akik arról beszélnek, hogy 2010-ben az államadósság meg fogja haladni a 124,9%-ot. Ebben az esetben Görögország – amelynek hitelképességét a nemzetközi hitelminősítők már leértékelték – Olaszország helyére lépne, mint az Európai Unió legeladósodottabb országa.

Az állami költségvetési deficitnek több oka van. A bevételek oldalán a roppant mód elterjedt adócsalás évente 20 milliárd eurótól fosztja meg az államot. A kiadási oldalon pedig a fő tétel a nem hatékony és túlburjánzott közszolgáltatási szektor.

A Pasok megígérte EU-s partnereinek, hogy 2010-ben 4 ponttal csökkenti deficitjét és visszahozza a GDP 8,7%-ára, majd a 3% alá csökkenti 2012-re. Ehhez a kormánynak le kell mondania választási ígéreteinek nagy részéről, és szembe kell néznie a reformjaival szembeni éles ellenállással – miközben az Európai Bizottság által megkövetelt költségvetési stabilizáció azzal fenyeget, hogy „sohanapjára” veti vissza a reálgazdaság újraindításának lehetőségét.

Igazságtalanságnak tűnhet, hogy ma a „piszkos munka” a Pasokra hárul. A nagy költekezések nagyobb része az Új Demokrácia (a Nea Dimokratia, ND) konzervatív politikusainak, és különösen a Karamanlisz kormánynak a műve. De a Pasok távolról sem ártatlan mindebben, ha a múltra vetjük tekintetünket.

A Georgiosz Papakonsztantinu pénzügyminiszter által összetákolt „Stabilitási és növekedési program” egyik döntő pontját a legklasszikusabb módon a bérköltségek lefaragása képezi. Tervbe vették a felvételek befagyasztását a közszolgálatban, és 2011-től öt nyugdíjba vonuló dolgozónak csupán eggyel való pótlását. Átfogóan pedig minden minisztériumnak kötelessége 10%-kal lefaragni a költségvetését, elsősorban a bérek erőteljes csökkentésével.

Ám ezek az intézkedések csak a felét képesek hozni a 2010-re tervezett 9 milliárdnyi megtakarításnak. A másik felét a bevételek növelésétől várják: az állami ingatlanok eladásából, és főleg a szeszesitalokra, a dohányárura és a benzinre kivetett adók 20%-os emelésétől. Az egyenes adók növelése elsősorban a jómódúbb adózó polgárokat fogja érinteni, és például a luxus ingatlanokra kivetett különadók és az örökösödési adó növelésében fog megmutatkozni.

Hosszú távon azonban a bevételek konszolidálásában az adócsalás elleni küzdelem jut meghatározó szerephez. Általános politikai állásfoglalásában G. Papandreu felszólította a görögöket, hogy legyenek „büszke adófizető polgárok”, tekintettel arra, hogy az ő kötelességük finanszírozni a kollektív kiadásokat. A felszólítás valóban heroikus: hiszen olyan társadalomhoz szól, ahol minden társadalmi réteg vitathatatlan bajnoka, hérosza az adócsalók legfurfangosabbja: Arisztot Onasszisz.

A pénzügyminiszter az ellenőrzés szigorításáról beszél. Felrótta Athén leggazdagabb kerülete, a Kolonaki orvosainak, hogy bejelentett évi jövedelmük „a munkás bérminimumhoz áll közel”. 2008-ban a szabadfoglalkozásúak (orvosok, ügyvédek, építészek) 10 493 eurós évi jövedelmet vallottak be, az üzletemberek és a banki traderek átlagosan 13 236 eurós jövedelmet, miközben a bérből élők és a nyugdíjasok jövedelme a 16 123 eurót érte el. Ezek szerint az adóhatóság számára a leggazdagabb emberek a munkások, az alkalmazottak és a nyugdíjasok.[ii]

Az adócsalás elleni harc évente három milliárd eurót hozhatna be a kormány szerint, de csak 2011-től. Görögország európai partnerei és a „piacok” azonban türelmetlenek. Határozottabb beavatkozást szorgalmaznak az állami kiadásokban. A február 11-i európai csúcs óta úgy hírlik,  hogy Brüsszelben működik egy B terv arra az esetre, ha a stabilizációs terv nem járna „kielégítő” eredménnyel: az ÁFÁ-t egy százalékponttal kívánják emeltetni és átfogó módon 5–7 %-kal csökkenteni a közalkalmazottak fizetését. Az európai hatóságok továbbá egy olyan problémára céloznak, amelyet a különböző kormányok rendszerint kerülgetni igyekeztek: a társadalombiztosítási kasszák növekvő deficitjére.

Jannisz Szturnarasz, az IOBE, a Gazdasági Kutatások Intézetének igazgatója szerint, a nyugdíjak kérdése „központi tényező, amely középtávon meghatározza országunk pénzügyei mozgását. Ez a kérdés határoz meg minden mást.” [iii] Ebben az évben az IAK, a Nyugdíj- és betegbiztosítás Általános Pénztára, amely 2,9 milliárd eurót kapott az államtól, valószínűleg 13 milliárdnyi deficitet fog felmutatni.

Andreasz Loverdosz, a munka- és a szociális ügyek minisztere februárban egy átfogó intézkedési tervet tett közzé, mely három alapvető pontra fókuszál: a ma létező tizenhárom nyugdíjpénztár átcsoportosítása három nagy intézménybe, ami határozott költségcsökkenéssel járna; harc a jogtalan haszonélvezők ellen; a feketén dolgozók bevonása a társadalombiztosítás rendszerébe.

Loverdosz úr bátorkodott felvetni a nyugdíjrendszer legfájóbb kérdéseit is. A magánszektorban a jelenlegi 61,5 évben megállapított tényleges átlagos nyugdíjba vonulási életkort 63,5 évre akarja megemelni egy sor új szabályozással, és büntetné az idő előtti nyugdíjba vonulást. Később ezt a rendszert az állami szektorra javasolja kiterjeszteni. De az Unió még szigorúbb szabályokat követel bevezetni ezen a ponton is: a már említett „B terv” 67 évre követelné meghosszabbítani a nyugdíjba vonulás időpontját, mind a magán, mind az állami szektor vonatkozásában.

 

A tiltakozás hamarosan társadalmi lázadáshoz vezethet

A második pont a nyugdíj összegének a kiszámítását érinti. Az új törvény megváltoztatná a pénztárak többsége által alkalmazott szabályt, mely szerint a nyugdíjat a munkában töltött utolsó három, illetve öt év, és nem az évek összessége alapján kalkulálnák. De a közvélemény-kutatások adatai szerint három közül két görög nem hajlandó erre az áldozathozatalra. És igazuk is van: többségük reáljövedelme, amely amúgy is alacsony, évek óta nem emelkedett. Ha a magánszektorban dolgoznak, kétszeresen is igazuk van: a munkabérüket terhelő adókat a forrásnál szedik le, miközben a középosztályhoz tartozó szabadfoglalkozásúak megjátsszák a szegény polgár szerepét.

A Pasok, amely választási kampányában egy igazságosabb társadalmat és a gazdaság „zöld” fellendítését ígérte, most minden bizonnyal nagy ellenállásba fog ütközni. A szakszervezetek, de sok szakmai munkaadói szervezet is szembeszegülnek majd stabilizációs programjával. Annak érdekében, hogy a tiltakozások ne váltsanak át egy széles körű szociális lázadásba, a kormány igyekszik előtérbe tolni a „társadalmi igazságosság” témáját. Ide tartozik a nagy fizetések, a nagy vagyonok, az örökösödést érintő adók jelzett emelése, a bankár bónuszok 90%-ig menő megadóztatása, az állami vállalatok vezetői fizetéseinek kemény csökkentése… De mindez nem lesz elegendő. Az intézkedési csomag másik része a nemzeti sporttá emelkedett korrupció elleni harc, hiszen az elsősorban a privilegizált rétegeknek kedvezett. Ez magyarázza, miért annyira népszerű a közvélemény körében a „nulla tolerancia” jelszava, amellyel a kormány most fellép.

A kormány azonban ebben is – éppúgy mint stabilizációs terve egészében – alapvető dilemmába ütközik: az időtényezőbe. Ez különösen az adócsalás elleni küzdelem kérdésére érvényes. Még nem léteznek azok a technikai eszközök, amelyek lehetővé tennék az óriási számban működő kisvállalkozások és a szabadfoglalkozásúak ellenőrzését. A pénzügy kis tisztviselői bérének befagyasztása pedig tovább erősítheti hajlandóságukat arra, hogy jövedelem-kiegészítő kis alkukat kössenek. Mi több, a nagyon szigorú adókiigazítások valószínűleg komoly nehézségeket fognak okozni a számtalan kisvállalkozásnak.

Hasonló problémákat gerjeszt a fekete gazdaság elleni harc is: a fekete vagy szürke munkából származó jövedelmek válság idején hozzájárulnak a szociális következmények tompításához, sőt segítenek a konjunktúra stabilizálásában.[iv] Azonos a probléma a nyugdíjrendszert illetően. Késleltetni a nyugdíjba vonulás időpontját azzal jár, hogy számos munkakör hosszabb ideig betöltve marad, s ezzel arányosan csökken a fiatal nemzedék esélye, hogy rövid időn belül munkába lépjen.

Görögország az Európai Unióhoz fordul. De az 1981-ben történt csatlakozása óta az ország több mint százmilliárd euró közösségi pénzt kapott már.[v] Kérdés: hová lett ez a pénz? Nagy része az infrastruktúra fejlesztését szolgálta. Ennek segítségével tudta az állam nagymértékben tehermentesíteni adózó polgárait, mindenekelőtt a legtehetősebbeket. Olyan adóterhet rótt ki rájuk, amely a kiszélesítés előtti Unióban a legalacsonyabbak közé tartozott. Az uniós pénzek egy másik jelentős, de nehezen felmérhető része magánszámlákon landolt.

Az uniós alapoknak ez az elfecsérlése, és a magas jövedelmek, főleg a szabadfoglalkozásúak alacsony adóztatása tetten érhető a luxus hajókban és gépkocsikban, de még inkább az Athén környéki hétvégi villákban. Itt materializálódnak azok a pénzösszegek, amelyeknek az volt a rendeltetése, hogy a jövőt szolgáló programokat finanszírozzák (az iparban, de a mezőgazdaságban és a turizmusban is), s előmozdítsák a tartós gazdasági fejlődést. A pénzügyi alapok eltérítése egyben a környezetet is károsította: azok az erdőtüzek, amelyek úgyszólván évente tarolnak Attikában és a Peloponnészoszon, tulajdonképpen a tűz segítségével végrehajtott bűnös erdőtlenítések. Céljuk a nagy értékű építési telkek felszabadítása a vagyonos athéni polgárok számára.

A megújulási tervnek a hadikiadásokat is érintenie kellene. Ezek évek óta a GDP több mint 4%-át nyelik el. Egyfelől tehát az Európai Bizottság azt javasolja Athénnek, mint most 2009 novemberében, hogy csökkentse fegyverkezési kiadásait. Másfelől azonban, különösképpen Németország és Franciaország arra ösztönzi a kormányt, hogy tőlük vásároljon tankokat, harci gépeket és hadihajókat.

 

Elfogadni a megszorításokat, különben a piacok büntetnek

Januárban az athéni kormány az Európai Bizottság és az Európai Központi Bank képviselői előtt kifejtette stabilitási és fejlesztési programjának részleteit. Az eurózóna egyes partnerei – különösen a németek – panaszkodtak a késésekre, de úgy tűnt, készek elfogadni a tervet. Február 11-én az EU-csúcs mégis keményebb stratégiát fogadott el, és a görög programot „nagyratörőnek” minősítette, ami a hozzáértők nyelvén „irreálist” jelent. Az üzenet világos: el kell fogadni a B tervet, vagy különben a piacok büntetése várható. Athénnek március 15-ig be kell mutatnia az első eredményeket.

Ezek szerint a Papandreu-kormány nyíltan beismeri, hogy a görögök szuverenitásuk jelentős részét elvesztették. És ezt megengedheti magának: az Unió egyetlen más országában sem találkozunk Európa ennél nagyobb mértékű elfogadásával. Majd mindenki megértette, hogy az eurózóna nélkül az országnak valószínűleg csődöt kellett volna mondania.

Kivonulni az euróból, visszatérni a drahmára: sok vezető szemében abszurditás lenne. A fizetőeszköz erőteljes leértékelődése csupán még hatalmasabbá tenné az ország adósságát, mégpedig euróban realizált kötelezvények formájában. Ez esetben le kellene mondani Brüsszel pénzügyi hozzájárulásáról, amiből 2013-ig Görögország még 23 milliárd eurót remélhet. Athén partnereinek is érdeke mindenképpen elkerülni az ország csődbe jutását, ami más nemzeteket is magával sodorna (Spanyolország, Portugália…).

Nemcsak igazságtalan lenne egy kőkemény program kikényszerítése – amivel Görögország, ahogyan Athénben mondják, „a Dél Lettországává” válna –, de a művelet teljes mértékben kontraproduktív lenne. A B terv csökkentené annak esélyét, hogy megnöveljék az állami bevételeket, és aláásná a növekedési pályára való, mégoly csekély visszatérés 2011-es lehetőségét… vagyis a deficitek csökkentésének minden lehetőségét.

Egyesek azt gyanítják, hogy némely európai országok az euró „ellenőrzött” leértékelésére törekednek, hogy megkönnyítsék exportjukat. De felelőtlenség lenne úgy törekedni erre, hogy megengednék a „piacoknak”: spekuláljanak az egyik tagország ellen. És ez nemcsak a görögök problémája.


Írta Niels Kadritzke - újságíró, Athén és Berlin

 

Fordította: Sipos János    



[i] Ta Nea ,2009. december 10. Lásd még a Gazdasági Kutató Intézet (IOBE) negyedik negyedévi jelentését, 62-68. old.: www.iobe.gr/media/elloik/IOBEGreek409.pdf

[ii] A szabadfoglalkozásúak csupán 7,5%-a, a vállalatvezetők és a kereskedők csak 13%-a vallott be 30 000 eurónál magasabb jövedelmet. Ta Nea, 2009. december 30.

[iii] Kathimerini, 2009. november 8.

[iv] Lásd „Krisenfest mit Schattenwirtschaft” („A feketegazdaság lehetővé teszi a válság feltartóztatását”), Deutsche Bank Research, 2009. december 17.

[v] A pontos összeget lehetetlen megállapítani. De az OECD elemzései becslése szerint a Brüsszelből származó szubvenció 1981 óta felér évente, átlagban a GDP 0,7%-ával.