Egy korszak, amikor Le Corbusier átrajzolta Párizst

Corbusier plan Voisin 1925Az UNESCO 2016 júliusában világörökséggé nyilvánította Le Corbusier építészi munkásságát, amellyel a modern művészeti mozgalom egy különleges esetét ünnepli. Egy most megjelent kötet szerint a megalomániás, fasiszta meggyőződésű, esetenként a másolást sem restellő svájci építész olyan teoretikus várostervező volt, aki − egyebek között − a lakások méreteinek csökkentéséről és a városközpontok letarolásáról álmodott. Szerencsére Párizs megúszta Le Corbusier „Voisin terv”-ét, mely a történelmi városrész lerombolásával járt volna együtt.

A terv névadója és finanszírozója Gabriel Voisin, luxus repülőket és gépkocsikat gyártó nagyvállalkozó, aki egy autópályákkal átszelt város tervével kezdett foglalkozni, miután a gépjármű-gyártással kapcsolatos szoros együttműködési ajánlatát a Citroën és a Peugeot is elutasította. A „Voisin terv”-et így a Párizsban megrendezett Nemzetközi Iparművészeti Kiállítás Új Szellem (Esprit nouveau) elnevezésű pavilonjában állítják ki 1925-ben, egy 60 m²-es, « diaporáma » falfelületen. A kiállított dokumentáció tulajdonképpen egy korábbi, hárommilliós városra adaptált terv, melyet alkotója a következőképp mutatott be: „A Voisin tervben egy üzleti negyed és egy lakónegyed együttes megalkotása szerepel. Az üzleti negyed 240 hektárt tesz ki Párizs egy különösen lepusztult egészségtelen területén – a République tértől a Louvre utcájáig, valamint a Keleti pályaudvartól a Rivoli utcáig. A lakónegyed a Piramisok utcájától a Champs-Élysées körtérig, valamint a Saint-Lazare pályaudvartól a Rivoli utcáig terjed és magával vonja a nagyrészt polgári lakásokkal sűrűn beépített háztömbök lebontását. E terület ma már úgyis irodáknak ad helyet.[1]

tumblr nsb0jsH3cG1qd0i7oo1 1280Középre Le Corbusier egy monumentális teret álmodott, amely eredetileg egy pályaudvar, fölötte repülőtérrel. A francia repülés képviselői ugyanis bejelentették: „a repülők veszélytelenül, függőlegesen szállnak majd le”. A grandiózus terv fő tengelye egy Kelet-Nyugat irányú, sűrű közlekedésnek helyett adó, 120 m széles, magasépítésű osztottpályás sztráda lett volna. „A Voisin tervnek feláldozott régi negyedek lakósűrűsége 3500 lakos lenne hektáronként, tehát nem csökkenne, sőt megnégyszereződne” − állította a szerző, majd hozzátette: „csak a Marais, az Archives, és a Templom negyedek kerülnének lebontásra, de a régi templomok megmaradnak”.

Ezen a hatalmas területen (ahol a legjelentősebb épületek kivételével mindent leromboltak[2]) 200 méter magas[3], egymástól egyenlő távolságban lévő kereszt alakú irodatornyokat építettek volna. A Sébastopol sugárút formalista, szimmetrikus kompozíciói mellett lévő zöld területekben pedig 50 méter magas szalagházakat, melyekben hektáronként 1000 lakos élne. A Le Corbusier féle város nem koncentrikus, hanem lineáris szerkezetű. Ez a terv, mely a közösségi élet egyfajta bürokratizált elképzelése, később állandóan visszatér a szerző különböző alkotásaiban.

ville contemporaine de trois millions dhabitants sans lieu 1922 daA Voisin-terv az alapja Le Corbusier későbbi urbanisztikai kutatásainak is. Elképzeléseit 1931 és 34 között folytatásokban, több folyóiratban fejti ki, majd összefoglalja egy 345 oldalas műben, A ragyogó város-ban. Az alcím sokatmondó: A gépesített civilizációval együtt járó urbanisztikai doktrína elemei. A saját kiadásban megjelenő kötet központi helyet foglal el Le Corbusier városépítői munkásságában. „Ezt a művet a HATÓSÁGNAK ajánlom” − írja az első oldalon. A ragyogó város-ban a szerző bemutatja tervszerű, totalitárius és formalista elképzeléseit a jövő városáról[4]. Az első fejezetben először is megállapítja, hogy „a világ beteg”, Franciaország pedig „hamarosan összeomlik”, míg „Oroszország és Olaszország új rendszert építenek”.(Mint tudjuk: totalitárius rendszereket.) Egy barikád fényképe „Párizs 1934. február 6[5], a tisztaság föléledése” aláírással, bizonyára a (fasiszta) forradalom első fázisát idézi Le Corbusier számára. A szovjet típusú irányított gazdaság[6], s annak mellékterméke, a felülről diktált „fegyelem” erős hatással van rá. Egy „osztályok nélküli várost” vizionál – ezzel együtt a proletáriátus megszűnését tartja kívánatosnak. Úgy látja, hogy a szovjet példa követendő, hiszen ott „a tér a közjó érdekében” alakítható és „a létező szabad területek biztosítják a tervezés szabadságát.” „A modern ember csodálatosan fegyelmezett városában” 24 órába integrálják a szórakozást, minthogy a gépesítés csökkenti majd a munkaidőt – vélte Le Corbusier.

A fegyelmezettséget fontosnak tartó építész maga is sportolt, így értékként kezelte és propagálta ezt a tevékenységet. „A sport mindennapi kell legyen a HÁZ TÖVÉBEN” − jelentette ki. A sport számára olyan erényeket hordozott, mint a harciasság, a teljesítmény, a megmérettetés, az erő, a rugalmasság és a gyorsaság; vagy a csapatban való összjáték és a szabadon választott fegyelem. Kedvenc kifejezései közé tartozott a „hatalom” szó, jelszavai közé pedig az „előírni és végrehajtani egy tervet”, „terjeszteni a rend jótéteményeit”, „a rend által visszaállítani a munka szeretett harmóniáját”… Hogyan érhető ez el? Természetesen a nagy TERV-en keresztül, mert “A TERV: A PARANCSURALOM”, „A Terv forradalmasít”− állítja elképzeléseit összefoglalva bemutató könyvében.

„A ragyogó város”-ban olyan innovatív technikákat javasol, mint a vasbeton, a száraz technológiás előre gyártott és szabványosított elemekkel való építkezés, vagy a légkondicionálás. Az építészt a modern autósztrádák megalkotását lehetővé tevő technikák is érdeklik. Ezek segítik aztán a belső udvaroktól mentes, kereszt alapú, 220 méter magas felhőkarcolók építését is, amelyekre „repülő taxik szállhatnak le”. A zöldfelületekkel körbevett szalagházak pedig „sejtekből” állnak, „homlokzatukon beáramlik a fény”. E lakóépületek ne legyenek „túlzottan magasak”, legfeljebb 50 méteresek, azaz 18 emeletesek.

PLAN VOICE PARIS.0A rajzokon látható, hogy a 2700 személyre (kb 540, 5 fős családra) tervezett lakóépületek lábánál vannak az „autó kikötők” (azaz parkolók). A lakók az elkerített zöldterületeken közlekednek kerítések nélkül, míg máshol: „a gyalogos területek négyszázszor négyszáz méteres parkok, melyeket fényben fürdő, tetszés szerinti szélességű aluljárók kötnek össze”. Az autópályákig Le Corbusier leír egy 30 méteres hosszúságú aluljárót, de metszetein azok több mint kétszeres hosszúságúak.

Az ekképpen végtelenített, pontosan definiált abszurd város már önmagában is borzalmas. „Halálos tér” – állapította meg később Henri Lefebvre[7]. Gaston Bardet pedig kideríti, hogy „a szalagházak árnyéka a június 21-i időpontnak felel meg. Ez a csalás nem engedte meg észrevenni, hogy az 50 méteres falak aljában pincei mikroklíma uralkodik[8]”.

Furcsa egyenlősdi

Le Corbusier szerette a sebességet. Előfordult, hogy a torinói Fiat gyár tetején lévő autópályán futott körbe-körbe eszeveszett sebességgel. Volt egy nagy – természetesen Voisin márkájú – kocsija, melyet a saját tervezésű épületek előtt parkolva mutogatott rendszeresen. (Ezzel hálálta meg az iparmágnás támogatását, aki az Új szellem-ben és a Tervek-ben helyezte el hirdetéseit.)

Le Corbusier „A ragyogó város”-ban kitér az épületek belső elrendezésére is. Meghatározta például a lakónkénti minimális területet, de a lakások nappalija azonos, attól függetlenül, hogy két vagy négy főre szolgál. Mint ahogy a konyhák mérete is hasonló, legyen az egy garzon lakásáé, vagy egy hét gyerekes családé.  

Az általa tervezett épületek homlokzatai simák, teljesen üvegezettek és hermetikusan zártak. A „tökéletes légzés”, azaz mesterséges szellőztetés biztosítja a belső tér atmoszféráját. (Az építész ettől nem tágít, a moszkvai Centroszojúz és a párizsi Menhely Központ fiaskója ellenére sem.) E homlokzatok balkon, vagy loggia nélküliek − talán esztétikai okokból. A híres építész szerint „a ház nem más, mint egy álló geometriai prizma”.

Le Corbusier aztán több-kevesebb részletességgel alkalmazza elméletét különböző munkáiban, amelyeket a következő helyekre tervezett: Genf, Rio de Janeiro, São Paulo, Montevideo, Buenos Aires, Algír, Moszkva, Antwerpen, Barcelona, Stockholm, Nemours (Algéria), Piacé. (Utóbbi egy franciaországi Sarthe megyei falu, ahol Le Corbusier egy fanatikus híve megteremtette a „ragyogó farmot”.) De amint visszatér Párizsba, a várost úgy írja le, mintha annak átalakulása beteljesedett volna. Egy 1951-es interjú során ezt nyilatkozza Robert Mallet-nak: „Elkészítettem egy időszerű, három millió lakosú város elvi tervét. Egy teljesen koordinált alaptervet, melynek alapvetései még ma is érvényesek, a modern idők urbanizmusában is.” Le Corbusier hűséges 1922-es elveihez: el akarja törölni Párizs történelmi központját. Ettől függetlenül nem utálja várost, hiszen 17 éven át a Jacob utcában él, haláláig abban az épületben, amit ő építtet a Nungesser-et-Coli utcában, a Roland Garros és a Parc des Princes stadionok között. Meggyőzi két legjobb barátját, François de Pierrefeu-t és Pierre Winter-t, hogy költözzenek oda, de magának tartja meg a „legjobb fekvésű” helyet, a két fölső emeletet. A sors iróniája, hogy éppen ő szenvedi meg legjobbam a hőszigetelés nélküli beton alatti fullasztó hőséget és a tetőterasz beázásait…

Le Corbusier végül publikálja a Párizsi tervek 1956-1922-t, amelyben fordított kronológiai sorrendben mutatja be elvetélt párizsi munkáit. A könyv és annak borítója utal a „zöld város”-ra, a szerző festőművészi világára is. (Igaz, a „zöld város” itt a gépkocsi karbantartásának, műszaki ellenőrzésének olajos, zsíros műhelyévé válik.)[9].

A művész Alain Duplex szó szerint vette Le Corbusier a « Voisin tervben » kifejtett javaslatait. Mesterséges képek és fotómontázsok segítségével mutatta be az így született városképet. Párizst átszeli egy főforgalmi út, és a jelenlegi külsőkörútra áttelepítette az áruházakat és más kereskedelmi központokat. Az eredmény a belváros-külváros radikális felcserélése lett.

 

A szerző építész. A cikk részlet a szerző „Le Corbusier munkássága és következményei” című könyvének egyik fejezetéből. Megjelent 2017. január 16-án az Marseille-i Agone kiadásában.

Fordította: Kristóf István

 


[1]            Le Corbusier: Urbanisme, Crès, « L’Esprit nouveau » sorozat, 1924, Párizs.

[2]           A két maradvány (melyek alig érzékelhetők) a középső, hatalmas űr közepén a Saint-Denis és a Saint-Martin kapuk, XIV. Lajos és Colbert tiszteletére.

[3]     Viszonyításként: az 56 emeletes Montparnasse torony 210 méteres.

[4]           1936-ban azt írta, „a kisugárzó város”-a felkeltheti a Nobel bizottság figyelmét.

[5]           E napon a szélsőjobboldali tüntetések zavargásokba torkolltak s a fasiszta mozgalmak hatalomra jutásával fenyegettek, ami a baloldaliak unióját segítette elő.

[6]           A „La Ville radieuse” eredetileg az első moszkvai utazása alkalmával adott válasz egy kérdőívre.

[7]           Henri Lefebvre: Le Droit à la ville (A városhoz való jog), Economica kiadó, Párizs, 2011. (első kiadás : 1971).

[8]          Gaston Bardet: „La Ville ombreuse”, Pierre sur pierre. Construction du nouvel urbanisme („Az árnyékos város”, Kő kövön. Az új város építése), LCB, Párizs, 1946.

[9]     Le Corbusier: Précisions sur un état présent de l’architecture et de l’urbanisme (Az építészet és a városépítés mai állapotának pontosítása ), Crès, L’Esprit nouveau (Az Új szellem) sorozat, 1930.

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés