Elcsalták a demokráciát

macr bohTrump feje fölé az elnöki glóriát három millióval kevesebb szavazatból fonták, mint amennyit versenytársa kapott, így érthető, ha Szaúd-Arábiában felszólalt – az iráni demokráciahiány miatt. Nem sokkal később pedig Miamiban jelentette be – a CIA (Central Intelligence Agency) által 1961-ben Fidel Castro kormánya ellen szervezett és kudarcot szenvedett katonai kaland túlélői előtt – a „kubai nép szabadsághiányára” hivatkozva, hogy szigorítja a sziget lakossága elleni szankciókat.

A kissé kétértelmű demokráciaünneplések sorából nem felejthetjük ki a most véget ért francia választási ciklust sem, még akkor sem, ha annak groteszk volta nem éri el az előző két példa szintjét. Úgy kezdődött, hogy az előválasztások során megnevezték a két hagyományos nagypárt jelöltjét. Az egyik is és a másik is már a választások első fordulójában elvérzett Emmanuel Macronnal szemben, aki üres szavakat, szép fényképeket és megbonthatatlan médiaegységet bírt maga mellé állítani. A választók a második fordulóba egy, a franciák kétharmada által utált szélsőjobboldali jelöltet szavaztak be, így Macron győzelme biztos volt. Nem maradt más hátra – „hogy képes legyen kormányozni” –, mint hozzájuttatni az új államelnököt a parlamenti többséghez: olyan jelöltekkel, akiknek bár túlnyomó része teljesen ismeretlen, de mindegyikük a társadalom felső osztályába tartozik (a parlamenti képviselők között egyetlen munkás sincs, de van negyvenhat vállalatvezető), és akik személyükben mindent neki köszönhetnek. A szavazási rendszer „csodája”, hogy miközben az elnökválasztás első fordulójában a neoliberális politikát csak a szavazók 44,02% támogatta,[1] addig a parlamentben az elnök a képviselők közel 90%-ára számíthat.[2]

Az általános választójog történetében még sosem mozgósítottak a részvételre olyan kevéssé a franciaországi parlamenti választásokon, mint ez alkalommal (most a tartózkodás több mint 56%-os volt, 1978-ban csak 16%-os). Ez a siralmas, amerikai típusú eredmény egy alig-alig létező választási kampányt zárt le, amelyben a lényegtelen témákat felfújó „botrányok” vitték a prímet. A kisstílű Watergate-cirkuszokat a média hűségesen felerősítette, mintha csak azt akarták volna ellensúlyozni, hogy eszközül szolgáltak az elnök megválasztásához. Amikor a politikai kérdések a képviselők személyes kihágásainak leltárára és összehasonlítgatására csökkennek le, akkor ne lepődjünk meg, hogy ilyen sok új képviselő bukkan fel, akik talán képesek leporolni a rendszer legkevésbé fényes külső jeleit, viszont a legkevésbé sem akaródzik nekik megkérdőjelezni a gazdaság stratégiai döntéseit – ezt meghagyják a végrehajtó hatalomnak és az Európai Bizottságnak.

A híreket három napon keresztül uralta egy lökdösődés története, mely miatt az egyik képviselőjelölt kicsit rosszul lett, majd egy hasonlóan érdekfeszítő téma lépett a helyébe, miszerint egy harminc éve történt bűnügyben új adatok kerültek napvilágra. Az európai politika, a görög adósságválság, a francia katonai beavatkozás a Közel-Keleten és Afrikában: egyszóval – Pierre Bourdieu kifejezésével –: „a politikai érdeklődés és aktivizmus leszerelésének politikája” fényes győzelmet aratott…

De a csata csak most kezdődik!

Fordította: Morva Judit

 

[1] Emmanuel Macron és François Fillon együttes eredménye. Minden más jelölt a neoliberális politika ellen foglalt állást. 

[2] Mivel egyes szocialista képviselők már bejelentették, hogy „építő jellegű” hozzáállást fognak tanúsítani.  

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés