Képek a sötétkamrából

Augusztusban egy fiatalasszony, a 18 éves Bibi Aisha arcképe került a Time Magazine címlapjára. Fül és orr nélkül: állítólag az afgán tálibok csonkították meg[1]. Az iráni Sakineh Mohammadi-Ashtianit házasságtörésért előbb korbácsolásra, majd megkövezésre ítélték. A halálbüntetés végrehajtása előtti, még érintetlen arca a teheráni rezsim elleni harc szimbólumává vált. Elgondolkodtató a két női arc. De mire is gondolunk valójában az arcok láttán? Nem az afgán iszlamisták kegyetlenségére: a szovjetek ezt a brutalitást már régen elszenvedték, méghozzá egy olyan korszakban, amikor az értelmiségiek jóváhagyásával a nyugati államok látták el fegyverrel a fundamentalistákat. Vajon Mahmoud Ahmadinejad elnök rezsimjét leplezi le a másik fotó? Párthívei választási csalásait, az ellenzék elnyomását, az akasztásokat – mindazt, amire ez a rendszer valójában épül? Nem. Itt valami másról van szó..

 

 

hal-afgEzek a képek megpróbálnak ránk erőltetni egy üzenetet. Szándékosan vagy sem, megrendítő szimbólumokat használnak fel, a csonkítást, ami büntetést érdemelne; a kivégzést, amit el kellene törölni. Ezek a szimbólumok kétséges politikai tervek alapjául szolgálnak: az afganisztáni háború folytatását, illetve egyre szigorúbb szankciók kiszabását Iránnal szemben. Minél hatásosabb a szimbólum, annál kevésbé van szükség érvekre: az érzelem átlendít azon, amin a gondolkodás fennakad. Bibi Aisha kálváriáját így értelmezte a Time Magazine a cikk címében: „Ez történne, ha magára hagynánk Afganisztánt”. Néhány nappal korábban 77 ezer, a Wikileaks által nyilvánosságra hozott dokumentum bizonyította a nyugatiak háborújának erkölcsi, politikai és katonai bukását. A felvilágosodás eszméivel olyannyira ellentétes kép egyszerűen sokkot vált ki. Ez persze kevesebb időt igényel, mint egy több száz oldalnyi, gondolatébresztő elemzés.

 

A halálbüntetés pártolói sokáig hivatkoztak a kivégzések nélkülözhetetlen voltára, és ilyenkor mindig kisgyermekek szörnyű meggyilkolását hozták fel. Figyelőkamerák, kábítószeres szűrővizsgálatok, letöltendő és nem rövidíthető börtönbüntetések, a szexuális bűnözők kémiai kasztrációja: a politikai szabadságot –  például a szabad mozgáshoz való jogot – korlátozó, jogsértő intézkedéseket fogadtak el egy sokkoló kép vagy egy nagy visszhangot kiváltó gyilkosság hatására, mondván, hogy a szörnyű bűntettet csak efféle intézkedések akadályozhatták volna meg. Egy „szimbólum” persze felhasználható igazságos küzdelmek bemutatására is: gondoljunk csak a Guernicára vagy Abou Ghraibra. De sok a lehetséges ellenség, és egy pusztán szimbólumokkal vívott harcnak gyorsan változó céljai lehetnek, akár egymással ellentétesek is.

 

Lesznek-e azután is csonkítások, ha majd „elhagyjuk Afganisztánt?” De hiszen a jelenlétünk sem akadályozta meg a csonkításokat! A tálibok pedig ugyancsak nem szenvednek hiányt a nyugati rakétáknak áldozatul esett vagy amputált civilek fotóiban. Egy nap talán majd a Time Magazine is közöl egyet. Vajon címlapon hozzák-e? És mi áll majd a kép alatt?

 

 

Fordította: Barna Anett



[1] Egy Bibi Aishát személyesen is ismerő amerikai újságíró szerint az áldozat apósa volt az, aki a becsületén esett sérelem miatt elcsúfította a nő arcát, méghozzá a falu vezetőinek utólagos jóváhagyásával. Lásd Ann Jones: Afghan Women Have Already Been Abandoned, The Nation, 2010. augusztus 12.