A „Guardian” elvesztett tisztessége

ass régi2018 novemberében, egy hivatali ügyetlenkedés következtében az amerikai hatóságok megerősítik, hogy titokban tényleg Washington kezdeményezte egy Julian Assange-ot vádoló nyilvántartás összeállítását.

A WikiLeaks alapítója, a 2012 óta Ecuador londoni nagykövetségére menekült Julian Assange már több éve állítja, hogy Damoklesz kardjaként függ a feje felett a fenyegetés, miszerint az Egyesült Államok követelni fogja a kiadatását, majd félő, hogy végeláthatatlan börtönbüntetésre ítélik kémkedésért vagy még rosszabb vádak alapján. Ebben a helyzetben dönt úgy a Guardian balközép brit napilap, hogy 2018. november 27-én szenzációs hírt hoz nyilvánosságra. Feltárja, hogy Donald Trump elnökjelölt volt választási kampány igazgatója, Paul Manafort háromszor is találkozott Julian Assange-zsal Londonban: 2013-ban, 2015-ben és 2016-ban.

A hír annál is nagyobb vihart kavar, mert 2013-ban Donald Trump még nem volt az Egyesült Állomok elnökjelöltje. A CNN, az MSNBC és a New York Times már a tíz ujjukat nyalogatják. Hiszen eleve feltételezik, hogy Julian Assange együttműködött az orosz hatóságokkal, amikor nyilvánosságra hozta a Hilary Clinton asszonyt kínosan érintő információkat. Ezek a találkozások egy Donald Trumphoz közel álló személlyel tehát megerősítik, hogy az összejátszás az amerikai elnök és Vlagyimir Putyin között már hosszú ideje fennáll. Julien Assange pedig az összekötő ügynök volt a két férfi között.

Csakhogy: tényleg lezajlott-e ez a három találkozó Paul Manafort és Julien Assange között? Igazából ebben nem kételkedhetnénk, hiszen a Guardian egy az egész világon elismert, tiszteletre méltó napilap, és egyébként élen jár a fake news-ok leleplezésében. A november 27-i cikke pedig nem feltételes, hanem kijelentő módban íródott. A bizonyítékok tehát rendelkezésre állnak, a találkozók megtörténtek. Azután azonban felüti a fejét a kétkedés. Hirtelen visszaemlékezünk, hogy a cikk egyik írója, Luke Harding személyes haragot táplál Julian Assange ellen. Felfedezzük azt is, hogy a szenzációs hír másik két szerzője közül az egyik – az ecuadori Fernando Villavicencio – harcos ellenfele Raffael Correa volt elnöknek, aki menedékjogot adott Julian Assange-nak – a nevét azonnal levették a cikk végéről a Guardian online kiadásában. Ráadásul a cikk eredeti címét „Manafort titkos megbeszéléseket folytatott Assange-zsal az ecuadori követségen” néhány óra múlva megváltoztatták úgy, hogy hozzátoldották: „források szerint”. A két férfi közti találkozás helyett pedig „feltételezett találkozásról” írtak.

Ha viszont mindez még nem lenne elegendő, Ecuador volt londoni konzulja Fidel Narváez egyértelműen tagadja Donald Trump tanácsadójának három látogatását a nagykövetségen. A WikiLeaks feljelenti a Guardiant. Paul Manafort szabályos tagadó nyilatkozatot tesz közzé. A nagykövetség nyilvántartásában semmilyen nyoma sincs a látogatásoknak, de nincs se kép, se videó a világ egyik legszigorúbban felügyelt helyszínén történt látogatásról.

Glenn Greenwald amerikai újságíró jó humorral foglalja össze az ügyet: „Egész biztosan lehetséges, hogy Paul Manafort vagy maga Donald Trump is titokban találkozott a nagykövetségen Julian Assange-zsal. Az is lehetséges, hogy Vlagyimir Putyin és Kim Dzsongun is csatlakozott hozzájuk.” Lehetséges, de nem valószínű, mert a Guardian egy ilyen szenzációs hírt nem hagyott volna ki…

 

Fordította: Morva Judit