MAGYARORSZÁG - A neoliberalizmus éltanulója a válság leggyengébb láncszeme
- Részletek
- Kategória: Hogyan lettünk szegények? - Kapcsolodó cikkek
- Írta: Benyik Mátyás
- Találatok: 8454
Magyarország jelenleg a régió leggyengébben teljesítő gazdasága, annak ellenére, hogy Kelet-Európában 1982-ben a régió országai közül elsőként itt alakalmazták a Nemzetközi Valutaalap előírásait és a piacgazdaságra való áttérés idején szomszédainál fejlettebb gazdasággal rendelkezett. Ennek okai sokrétűek és az ország – ha nem változtat irányt - a potenciális társadalmi felfordulás és a rendkívül sérülékeny gazdaság teljes összeomlása között választhat. A háttérben a nép elégedetlenségétől fűtött jobboldali szélsőség rémképe lapul.
Magyarország egykamarás parlamentáris rendszert működtet, amelyet két párt – a Magyar Szocialista Párt és a jobboldali Fidesz - Magyar Polgári Szövetség dominál. A demokratikus intézmények erőseknek tűnnek és a nemtörődöm pártpolitika, a türelmetlen beszédmodor, a kiterjedt korrupció, valamint a politikai jobboldalnak a cigány kisebbséget sújtó radikalizmusa ellenére valószínűleg így is maradnak. A politikai elit egymás gyalázásával van elfoglalva és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) diktátumát követve további reformok bevezetésére készül, miközben az emberek ezeket az intézkedéseket erőteljesen ellenzik, amelyre az egészségügy átalakításával szembeni legutóbbi tiltakozások jó példát mutatnak.
Az IMF 2008-as magyarországi beavatkozásában semmi új nincs. Más válságoktól csupán a nemzetközi pénzügyi intézmények reagálásában különbözik, amellyel a transznacionális pénzügyi körök példátlan hisztériáját igyekeztek lecsendesíteni. Amint azt a magyar közgazdász, az Európai Újjáépítési és Fejlesztés Bank volt vezetőségi tagja, Andor László** írja: “a nemzetközi pénzügyi intézmények által végrehajtott beavatkozás kifejezett célja a szociális válság súlyosbodásának megakadályozása, a magyar gazdaság üzleti struktúráinak védelme volt, beleértve azokat a jelentős nemzetközi pozíciókat, amelyeket néhány magyar nagyvállalat a szélesebb régióban már kiépített.”[1]
2008 október közepén egy 20 milliárd eurós, főleg ortodox stabilizációs intézkedésekhez kötött hitelcsomagról értesültünk. Magyarország megsegítésén túl a csomag az egész régiónak szóló üzenet is volt. Habár Magyarország valószínűleg az egyedüli ország, amely ebben az időszakban prociklikus megszorítások irányába ment el, az IMF erededitleg további deficitcsökkentést követelt (2008 októberében). 2009 áprilisában, az új kormány megalakulásakor az IMF és az EU hozzájárult a 2009-es, GDP-hez viszonyított hiánycél 2,9%-ról 3,9%-ra, illetve a 2010-es célszám 3,8%-ra történő emeléséhez.[2]
A stréber
Miközben a volt szocialista országok csak 1989 után csatlakoztak az IMF-hez és a Világbankhoz, addig Magyarország már 1982-ben megtette ugyanezt a lépést. Ezzel lehetővé vált, hogy bizonyos piaci reformokat már akkor elkezdjenek bevezetni, amikor a szomszédos országok ilyen lépéseket még egyáltalán nem tettek. Ezáltal Magyarország a neoliberalizmus mintaképévé vált Kelet-Európában. Ennek ellenére ez sem segített a hatalmas külső adósságból történő kilábalásban. Magyarország az “új rendszerhez” a legmagasabb egy főre eső külső adósságállománnyal csatlakozott, de Lengyelországtól eltérően a kormány semmiféle adósságcsökkentési tervet nem készített.
Annak ellenére, hogy Magyarország az új EU tagállamok közül a legfejlettebb volt, pénzügyileg mégis a legsérülékenyebb maradt. A rendszerváltás első éveiben a GDP-hez viszonyított adósságráta nem csökkent, hanem emelkedett és az 1990-es évek végén megfigyelhető rendkívül jelentős külföldi befektetések következtében csak a “maastrichti adósságráta” csökkent (mintegy 51%-ra).[3]
Andor határozottan állítja, hogy “további okai is vannak annak, hogy Magyarország miért a leggyengébb láncszem a jelenlegi pénzügyi válságban.” Hangsúlyozza, hogy mivel a GDP 1989. évi szintjét csak 1999-ben sikerült elérni, az egymást követő kormányok kockázatos pénzügyi megoldásokat választottak a lakosság komfortérzetének javítása érdekében. Az egyik kormány a lakásépítőknek és a lakásvásárlóknak nyújtott átgondolatlan állami támogatásokat, egy másik pedig 50%-kal emelte a közszférában dolgozók bérét. Miközben egy ambíciózus útpályaépítési program eredményeként Magyarország a térség legjobb autópálya hálózatával rendelkezik, aközben az állami adósság az egekbe szökött.[4]
A fiskális politikán túlmenően a monetáris politikának is volt szerepe: nagyban hozzájárult a gazdaság rendkívül törékeny állapotához. A magyar központi bank (MNB) 2001-ben az inflációt kordában tartó paradigma mellett kötelezte el magát, amelyet egyáltalán nem a kis és nyitott, a külkereskedelemtől, a befektetésektől és a pénzpiacoktól függő gazdaságoknak szántak. Az MNB még akkor sem szakított ezzel az ortodoxiával, amikor a világ központi bankjai 2008 tavaszán egymás után hajtottak végre kamatcsökkentéseket annak érdekében, hogy a visszaesést elkerüljék. Az MNB csak 2009 júliusában kezdte el a kamatokat csökkenteni. 2010. januárjában a 2009 évi 4,2%-ról az infláció 6,4%-ra nőtt.[5]
Hasonlóképpen semmit sem tettek a devizaalapú hazai köncsönök mennyiségének csökkentése érdekében, annak ellenére, hogy a nemzetközi megfigyelők a túlzott valutahelyettesítést a pénzügyi instabilitás kiváltó okának tartották, amely hozzájárult az erős forint tarthatatlanságához. Andor véleménye szerint az 1970-es évek második felétől az adósság a régióban a leginkább Magyarországot sújtotta. Ez az oka annak, hogy Magyarország az elmúlt 30 év két nagy pénzügyi válságának is áldozatul esett. Ez magyarázza továbbá azt is, hogy 2008 októberében miért vált hazánk a pánikszerű spekuláció és az ismételt tőkekivonás célpontjává, annak ellenére, hogy 2006 júniusa óta a fiskális egyensúly jelentősen javult (a GDP-hez mért hiány 10%-ról közel 3%-ra mérséklődött).[6] Andor véleménye szerint “a 2006-2008 közötti időszak megszorító intézkedései, amelyek igen súlyos szociális áldozatokkal és eltékozolt növekedéssel jártak együtt, elégtelennek bizonyultak a megelőző öt év hibáinak kiküszöböléséhez, továbbá nem javítottak az általános megítélésünkön sem, mivel a (GDP-hez mért) adósságszint a bevezetett megszorítások idején sem csökkent.”[7]
Kihívások
A pénzügyi válság összetett kihívást jelent a magyar gazdaságpolitika és általában a politika számára. A kormány most jelentős kihívásokkal néz szembe, amelyeknek megoldásához a következőket szükséges tennie:
- Rövidtávon meg kell állítani a gazdaság zuhanását és biztosítani kell a likviditás bővülését;
- Középtávon meg kell teremteni a dinamikusabb gazdasági növekedés feltételeit;
- Hosszútávon valamilyen konszenzust kell kialakítani arról, hogy hogyan lehet a magyar pénzügyi rendszert kevésbé extrovertálttá tenni annak érdekében, hogy a jövőben a gazdaság sérülékenységét és hasonló válságok valószínűségét csökkenteni lehessen.
Andor végezetül úgy látja, hogy “ennek a programnak a középpontjában valószínűleg az eurózónához való csatlakozás fog állni, bár az ír és a görög példa bizonyítja, hogy az Euró önmagában nem jelenti még, hogy egy ország a pénzügyi zavaroktól mentesül, ha az alapvető egyensúlytalanságok továbbra is fennmaradnak.”[8]
A Központi Statisztikai Hivatal jelentése szerint 2009-ben a munkanélküliek száma 28%-kal volt magasabb, mint 2008-ban. Egy év alatt a munkanélküliségi ráta 7,9%-ról 10,1%-ra emelkedett. Az állását frissen elveszített 98 ezer fő különféle költségeket jelent a kormánynak, például: kevesebb bevételt, szociális-jóléti kiadásokat, korai nyugdíjazást és munkanélküli segélyeket. A társadalom számára többlet költségeket jelentenek az egészségügyi ellátásban, valamint a vandalizmus és a pitiáner bűnözés vonatkozásában is.
Ebben az értelemben a kormány megszorító intézkedései – amelyek a jelentős szociális programok legtöbbjét érintik – csaknem bizonyosan rontani fognak a foglalkoztatási helyzeten is. Csak egy példát említve: a mentálisan és lelkileg sérült rokkantak munkába állását segítő programok költségvetési keretének lefaragása ezeknek az embereknek a képzését rendkívül megnehezíti és emiatt elhelyezkedési esélyeik nagymértékben korlátozottak lesznek.
Közszolgáltatások és korrupció
A három fő közlekedési vállalat, nevezetesen a Budapesti Közlekedési Vállalat (BKV), a Magyar Államvasutak (MÁV) és a Magyar Légiközlekedési Vállalat (MALÉV) helyzete nem sokban különbözik egymástól. Mindannyian csődközeli állapotban vannak, ráadásul a két utóbbi külső finanszírozás nélkül működésképtelen, megdöbbentően rossz vezetéssel és kiemelkedően korrupt apparátussal. A pénzügyi segítség lefaragása számukra katasztrófális lehet.
Helyi szinten az önkormányzatok hasonló helyzetben vannak. Néhányan közülük már fizetésképtelenséget jelentettek be, másokat adósságba kergettek, hogy az alapvető szolgáltatásokat biztosítani tudják, míg a többiek pénzügyi források hiányában elkezdték felfüggeszteni a szolgáltatásokat.
Ráadásul, a folyamatos parlamenti erőfeszítések ellenére a korrupció terén nem sok változott. Az erőfeszítések olyan jogi keret kialakítására irányultak, amely lehetővé tenné, hogy a nemzetközi szabályoknak megfelelően a legmagasabb szinten lehessen felvenni a harcot a korrupció ellen.[9] A korábbi botrányok kivizsgálásában nem volt jelentős előrelépés és rendszeresen új esetek kerülnek napvilágra. Magyarországon a korrupció sokkal elterjedtebb, mint bármelyik más EU tagországban.
A gazdaság
A gazdaságot érintő legfőbb gond a behozataltól való túlzott függés. Nemcsak az a baj, hogy semmiféle intézkedést nem hoztak ennek a helyzetnek megváltoztatására, hanem még rá is erősítettek a szokatlanul és megalapozatlanul erős forinttal, az adózás lazaságával és az importösztönzők fenntartásával, amelyek mindegyike a nemzeti termelés versenyképessége ellen ható tényező.
További összetett és kifürkészhetetlen kérdés - amelyet Magyarország képtelen volt megoldani és amely a gazdasági válságon való túllépést majdnem lehetetlenné teszi – a szárnyaló kamat kérdése. Ebben a témában az IMF-nek kulcsszerepe van. Minden esetben, amikor a kormány kamatot akar emelni, a forint ijesztő szintre kezd el azonnal gyengülni, amely az MNB-t ismét a kamat emelésére ösztönzi. Eképpen a magyar gazdaság a garantáltan magas megtérülést kereső külföldi befektetők hatalmas pénzgyűjtő helyeként működött, amelyre a saját hazájukban a befektetőknek már egyáltalán nincs lehetőségük.
A kormánynak egyetlen lehetősége van a monetáris spekuláció megelőzésére és a kamat túlzott emelésének elkerülésére, nevezetesen ha a külföldi tőke be- és kiáramlását valamilyen módon ellenőrzése alá vonja. Az IMF azonban, amelyhez Magyarország a csőd elkerülése miatt volt kénytelen fordulni, hagyományosan tiltotta a gazdasági szabadságot korlátozó intézkedéseket.[10] Egy hirtelen valutaleértékelés veszélye – amely pusztító hatással lenne a megtakarításokra és a tulajdonok értékére, továbbá amely drámai módon növelné a szegénységet – Magyarországot egy zsákutcába vezette vissza.
Magyarországon nincsenek stabil fogyasztói árak, pedig ezek bármely gazdaság hatékony működéséhez elengedhetetlenek lennének. Az áram és a földgáz árának emelése a legaggasztóbb. A jövedelem csökkenésével párosulva sok család ezen szolgáltatásokat képtelen kifizetni annak ellenére, hogy az ellátás fenntartása érdekében a szolgáltatók hitelkönnyítéseket ajánlanak.
Az elégedetlenség kockázatai
Az előbbi helyzet két legszembeszökőbb következménye a jelenlegi szocialista kormány kimagasló népszerűtlensége és a lakosság körében tapasztalható, a multikkal szembeni negatív érzés gyors növekedése.[11] A társadalom minden rétegére gyakorolt fokozódó nyomással egy társadalmi forrongás is bekövetkezhet. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a lakosság hirtelen mozgósításba fog és követelni fogja a kormánytól, hogy az IMF előírásait hagyja figyelmen kívül, vagy hogy a gazdaság élénkítését szolgáló reformokat vezessen be. (Számos ország példája mutatja, hogy a tiltakozások és a népfelkelések ellenére az IMF direktíváit végrehajtják).
A gazdasági bizonytalanság a magyarok körében egyfelől apátiához, másfelől a szélsőségek, például az ultrajobbhoz tartozó Jobbik párt megerősödéséhez vezetett. Magyarországon mostanában a felemelkedőben lévő jobboldali csoportok legkirívóbb eseteit észleljük és erős vonzódást tapasztalunk a történelmi revizionizmus iránt, amelyek jellemzője, hogy a fasiszta idők mozgalmaira és jelképeire sokan nosztalgiával tekintenek vissza.
2006 óta a kisebbségekkel szembeni türelmetlenség jelentősen fokozódott és a jobboldal radikális irányzatai is megerősödtek. A cigányok elleni tettlegességek egyre gyakoribbá váltak, beleértve ebbe hat személy meggyilkolását és több fegyveres támadás elkövetését is. A Magyar Gárda – amely nyíltan idegengyűlölő, antiszemita és cigányellenes mozgalom és szorosan kötődik a Jobbikhoz – tovább folytatja a tagtoborzást és az önvédelmi harcát az ú.n. “cigánybűnözés” ellen, annak ellenére, hogy a Fővárosi Bíróság 2008-ban már feloszlatta és betiltotta a Magyar Gárdát.
ATTAC Magyarország
[1] L. Andor, “Hungary in the Financial Crisis: A (Basket) Case Study,” Debatte: Journal of Contemporary Central and Eastern Europe 17, no. 3 (2009).
Letölthető innen:
[2] U.ott
* a magyar jelentés 2010. februárjában készült.
** Andor László jelenleg a fogalkoztatásért és a szociális ügyekért felelős EU-biztos.
[3] A maastrichti adósságrátát a túlzott deficiteljárás során alkalmazzák. A GDP-hez viszonyított aránya egyike azon követelményeknek, amelyet a az EU tagállamok közpénzügyeinek megítélésére használnak. Lásd: L. Andor, “Hungary’s boomerang effect,” The Guardian, 29 October 2008. Letölthető: .
[4] U. ott
[5] U.ott
[6] Andor, “Hungary in the Financial Crisis: A (Basket) Case Study,” idézett cikk
[7] U.ott
[8] U.ott
[9] A legismertebb példák közé tartozik az MNB elnökének és a jelenlegi miniszterelnöknek, Bajnai Gordonnak az esetei, akik vagyonuk nagy részét offshore számlákra utalták át.
[10] Az IMF nemrégiben bizonyos fajta tőkekontrol bevezetésére már rábólintott, de ennek előnyeit Magyarország valószínűleg nem fogja élvezni.
[11] Az a vélekedés, miszerint nem kellene mindent magánkézbe adni, nagyon világosan megmutatkozott a dél-magyarországi Pécsett, ahol önkormányzati ellenőrzés alá vonták a vízműveket, ezzel elzárva az utat (a korábbi tulajdonos) a francia Suez vállalat előtt.
