Hogyan jelent meg Magyarországon újra a szegénység?

Részletek

Kategória: Hogyan lettünk szegények? - Kapcsolodó cikkek

Írta: Morva Tamás

Találatok: 13576

Közismert, hogy Magyarország a két világháború közötti időszakban gyengén iparosított mezőgazdasági ország volt, Európa legelmaradottabb és legszegényebb országai közé tartozott. Egy szűk arisztokrata, földesúri és tőkés réteg gazdagsága mellett tömegesen éltek családok teljes létbizonytalanságban, éhezve és primitív lakáskörülmények között – ahogy mondták, a hárommillió koldus országa voltunk. A szegénységet tovább növelte a második világháború, amelynek embervesztesége megközelítette az egymillió főt, a lakosság közel tíz százalékát, az anyagi veszteség pedig a nemzeti vagyon negyven százalékára becsülhető. Ebből a helyzetből kellett kivezetnie az országot az 1945 után létrejött új rendszernek.

Az 1945-ben végrehajtott radikális földreform megtörte a feudális jellegű agrárviszonyokat, a háborús károk gyors helyreállítása, a nagyipar államosítása megteremtette a gazdasági fellendülésnek, az életszínvonal jelentős emelésének, a társadalmi egyenlőtlenségek felszámolásának feltételeit. 1950 és 1989 között a gazdasági szerkezetben és a társadalmi viszonyokban mélyreható változások valósultak meg. A négy évtized fejlődése, bár nem volt törésektől és megrázkódtatásoktól mentes, de lényegében a magyar történelem egyik leghosszabb és legsikeresebb fejlődési időszaka volt, amelyben a munkanélküliség a kezdeti évektől eltekintve legfeljebb átmeneti és marginális problémát jelentett, a társadalmi termék és az életszínvonal a korábbi időszakoknál lényegesen gyorsabban emelkedett, javultak a lakásviszonyok, nem voltak hajléktalanok, és a fejlődés szocialista jellegének köszönhetően a társadalmi osztálykülönbségek jórészt megszűntek.

A magyarországi gazdasági fejlődés gyenge pontja volt az egyensúly a tőkés országokkal folytatott külkereskedelemben. A hátrányos megkülönböztetések, a leértékelt árfolyam okozta veszteségek, az exportpiacokon az éles verseny és exporttevékenységünk csak lassan javuló gyengeségei több fázisban visszatérő nehézségeket okoztak. A Szovjetunióval és a KGST országokkal folytatott jelentős külkereskedelem enyhítette ugyan a problémát, de a hasonló fejlődési nehézségek miatt csak korlátozottan érzékelhettük a kedvező hatást.[1] A hetvenes évek végén és a nyolcvanas években a Szovjetunió és Magyarország gazdasági problémáinak súlyosbodása az ország vezetését rákényszerítette a nyitásra a Nyugat felé. Ennek az útnak a végpontja volt a rendszerváltás, amelynek eszközei, a privatizáció, a nemzeti vagyon messze áron aluli kiárusítása és jelentős részének fizikai megsemmisülése, a külföldi tőke akadálytalan behatolása, a földtulajdon és más vagyoni kárpótlások, az újonnan kialakuló nagyburzsoázia mohósága, az uniós csatlakozáshoz fűzött beváltatlan remények a munkanélküliség rohamos visszatéréséhez, a társadalmi egyenlőtlenségek újrakeletkezéséhez és kiéleződéséhez és széles társadalmi rétegek elszegényedéséhez vezetett.

A termelési háttér

A társadalmi jólét mindenekelőtt a mindenkori termelési eredményektől függ. A privatizáció első áldozata a nagyipar volt, amelynek bruttó termelése 1992-ben 22 százalékponttal volt alacsonyabb, mint 1989-ben, majd először lassabb, majd gyors fellendüléssel a korábbi szint több mint kétszeresét érte el. A fellendülést, amely nagyrészt a külföldi tőke beáramlásának és a külföldi tulajdonba került vállalatok termelésének volt köszönhető, 2008-ban a világgazdasági válság törte meg, és az ipari kibocsátás 2009-ben erősen visszaesett.

A mezőgazdaságot a változás sokkal nagyobb mértékben és tartósabban sújtotta. Termelési szintje 1993-ban, a mélyponton 35 százalékponttal volt alacsonyabb, mint 1989-ben és egészen 2000-ig alig e szint fölött ingadozott. A mezőgazdasági termékkibocsátás húsz év alatt sem tudta elérni korábbi termelési eredményeit. A kereskedelmi, a pénzügyi szektor, a gazdasági és adminisztratív szolgáltatások viszont bővültek és növelték súlyukat a GDP-ben.

A GDP ezen összetevők együttes hatására mintegy tíz év alatt érte el, majd 2008-ban 35 százalékkal meghaladta a korábbi szintet, de azután a válság hatására ez a többlet 27 százalék alá csökkent. Végeredményben az utóbbi húsz év átlagos évi fejlődési üteme mindössze 1,2 százalék volt, szemben a hatvanas-hetvenes évtized húsz évének 5,2 százalékos évi átlagos ütemével.

A GDP, az ipari és a mezőgazdasági termelés alakulását az 1.ábra mutatja.

A spontán változások következtében megbomlott a termelési ágak között a korábbi évtizedekben kialakult kapcsolat. Egyik súlyos példája ennek a növénytermesztés és az állattenyésztés közötti egyensúly felborulása, amit az Európai Uniónak a növénytermelést támogató egyoldalú szabályai súlyosbítottak a táblázatban látható mértékűvé. Ez a hatás a támogatás pozitív eredményét nemzetgazdasági szinten nagyrészt kioltotta, mert a korábban az állatállomány által elfogyasztott és az állati termékekben magasabb áron értékesült takarmány gyakorta eladhatatlanná vált, és a gazdák legalább részben való kártalanítása költségvetési többletkiadást okozott.

A növénytermelés és az állattenyésztés termelési indexeinek alakulását az 1960. évi bázishoz viszonyítva mutatja be az 1. sz. táblázat. Magyarország, amely egykor az Osztrák-Magyar Monarchia éléskamrája volt, most sokszor Ausztriából és más országokból importál tejet és húst vagy hústermékeket. Súlyosbítja a helyzetet a háztáji gazdaságok, a saját művelésű, elsősorban családi fogyasztásra szánt agrártermelés visszaesése, mert a háztáji sok család létbiztonságát növelte. A víz, a vetőmag és műtrágya, a tenyészállatok és más termékek nagy áremelkedése és a többlet kis mennyiségű értékesítésének ellehetetlenülése éppen az elszegényedett rétegeknek nehezítette meg, hogy segíteni tudjanak a családjukon.

Az életszínvonal és a munkanélküliség

A GDP változása nagyban meghatározta a lakosság fogyasztásának és életszínvonalának alakulását. Az életszínvonal átfogó mutatóinak 1989-hez viszonyított változását a 2. ábra mutatja.

Az 1. és a 2. ábra léptéke nem azonos, de jól látható, hogy az életszínvonal némi távolsággal követte a GDP-t. Az első hat évben csökkenés mutatkozott, utána jelentős emelkedés következett, ez azonban már 2007-ben megtört és a válsággal zuhanásba ment át. 2009-ben, a huszadik évben az egy főre jutó fogyasztás 16, a reálkeresetek 13 és a nyugdíjak reálértéke 23 százalékkal haladta meg az 1989-es szintet, a GDP növekedése azonban 27 százalékos volt. A GDP és az életszínvonal alakulása közötti távolságot a kieső állóalapok pótlása és a felhalmozás növekedése, valamint a növekvő adósságszolgálat magyarázza.

A távolság a nyugdíjak reálértékének alakulása és a GDP-görbe között a legkisebb, talán azért, mert a mindenkori kormányok politikai okokból igyekeztek a nyugdíjakkal viszonylag óvatosabban bánni. A rendszerváltás utáni első évben, a tömeges nyugdíjazások idején az MDF nem merte a nyugdíjak reálértékét csökkenteni. A szocialista kormányok is többé-kevésbé védték a nyugdíjasokat. Nagyobb mértékű volt a reálkeresetek csökkenése, amit a gyorsan növekvő munkanélküliségnek a még dolgozókra gyakorolt nyomása és az osztályharctól elszokott szakszervezetek leépülése és teljes passzivitása tett lehetővé.

A munkanélküliség a kezdődő spontán privatizációval már a nyolcvanas évek végén megjelent a gazdaságban. Intézményessé a kilencvenes évek elején vált, majd a mutatók többszöri szűkítése ellenére tovább nőtt és a válság óta még általánosabbá vált, minden dolgozó réteget érint. Nőtt a tartós munkanélküliek és a szociális ellátásba átsoroltak aránya. Kirívóan alacsony Magyarországon a foglalkoztatottság mértéke, amit csak részben magyaráz a széles körben elterjedt feketemunka, mert ez egyáltalán nem tekinthető kizárólagos nemzeti sajátosságnak. 2009-ben az Európai Unió országaiban a 15–64 éves korosztályok foglalkoztatottságának átlaga 65, Magyarországon 55 százalék volt és a regisztrált munkanélküliek aránya közelítette a 11 százalékot.

Az élelmiszerfogyasztás

Az életszínvonal átlagmutatói sem mutatnak kedvező képet, az átlagok mögött azonban gyors differenciálódás ment végbe. Néhány év alatt százmilliós és milliárdos vagyonok keletkeztek, a húsz év alatt a középosztály felső rétegei is jelentősen javították életkörülményeiket, közben viszont a többi csoportban az előző harmincöt-negyven évben elképzelhetetlen szegénység alakult ki. Látványos jele ennek a nagyvárosokban megjelent és növekvő számú hajléktalan és koldus, a nyomor azonban tömegessé vált több régióban, így Északkeleten, az Alföld egyes vidékein és Dél-Dunántúlon, de elszórtan szerte az országban vannak elszegényedett falvak, ahol szinte egyáltalán nincs munkalehetőség. Az éhező gyermekek számát, akik csak az iskolai étkeztetés keretében jutnak élelemhez, 250-500 ezer főre becsülik a különböző vizsgálatok.

A szegénységről árulkodnak az egy főre jutó élelmiszerfogyasztás adatai (2. sz. táblázat).

Az élelmiszerfogyasztásban a jómódúak fogyasztásának is korlátai vannak. Ennek ellenére nyilvánvaló, hogy az elszegényedett rétegek fogyasztása valahol az országos átlag alatt helyezkedik el, míg a jómódú rétegeké fölötte. A fogyasztásnak az első hat oszlop számaiban kifejezett markáns csökkenése a társadalom elszegényedésére utal. A változás mértéke a táblázatban nem szereplő közbülső években ugyan ingadozik (például az adott évi árarányoktól függően), de ugyanazt a tendenciát mutatják, mint amit a táblázat három kiemelt éve. Árulkodó jel, hogy az élelmiszerfogyasztásban nem mutatkozik meg a 2000 és 2007 között az életszínvonalmutatókban (2. ábra) megmutatkozó emelkedés, vagyis ebben az időszakban sem az életszínvonal általános emelkedése következett be, ellenkezőleg: az elszegényedés folytatódott. A burgonyafogyasztás emelkedése is erre vall, mert a burgonya tipikusan a szegények eledele. Lehet, hogy ebben szerepe van a gyorséttermek népszerűségének is, különösen a fiatalabb korosztályokban. Végül meglepő és az elszegényedésnek ellentmondani látszik a zöldség- és gyümölcsfogyasztás kiemelkedő növekedése. A zöldségfélék is játszhatnak olyan szerepet, mint a burgonya. Feltehető azonban, hogy az e kategóriájú fogyasztásban a gyümölcsfogyasztás szerkezeti változása játszik jelentős szerepet. A hazai gyümölcsök mellett, sőt sokszor helyettük, gyorsan növekedett az import déligyümölcsök fogyasztása, annak ellenére, hogy ezeknek a termékeknek az árfekvése meglehetősen magas. A korábbi évtizedekhez képest azonban a kínálat megnőtt és a múlthoz képest a viszonylagos árak is kedvezőbbek.

Az infláció

Az elszegényedést nagyrészt a fogyasztói árak erős inflációja indította el és tartotta fönn, amivel a magasabb jövedelmek jól lépést tartottak, illetve azt meghaladóan növekedtek, míg az alacsonyabb jövedelmek emelkedése rendre elmaradt az inflációtól. A fogyasztói árak már a nyolcvanas évek közepétől évről évre emelkedtek, vagyis még a változás előtt beindult az infláció. Mint az a 3. ábráról leolvasható, 1989-ben már 17 százalékkal növekedtek a fogyasztói árak, amit 1991-ben egy 35 százalékos csúcs, majd átmeneti mérsékeltebb ütem után egy 28 százalékos másodcsúcs követett. Ezután tartós csökkenés kezdődött, míg 2007-ben a válság hatására a stabilizáció megtorpant és az árak 8 százalékkal emelkedtek, ezzel időleges csúcsot értek el.

Mélyebb képet kapunk az inflációs folyamatról, ha – mint azt a reálmutatók esetében tettük – az 1989. évi bázishoz viszonyítva vizsgáljuk a folyamatot. Egy ilyen grafikonon jól láthatóan kirajzolódik az infláció öngerjesztő volta és mértéke, mivel az egyes évek növekményei egyre magasabb bázisra rakódnak rá (lásd 4. ábra).

A 4. ábrán a legfelső vonal a háztartási energia, az eggyel alatta levő vonal a szolgáltatások, a középső a fogyasztói árak összesen, az alatta levő vonal a ruházati cikkek, a legalsó vonal pedig a tartós fogyasztási cikkek áralakulását mutatja. A teljességhez az élelmiszerek, a szeszes italok és dohányáruk és az egyéb cikkek, üzemanyagok áralakulása hiányzik, de ezek ebben a léptékben nem látszanának a fogyasztói ár görbéjétől, ezért nem szerepelnek az ábrán.

A 4. ábra tompítottan mutatja az infláció kezdeti nekilendülését, amelyet az előző ábra pontosan kifejez, ugyanakkor látni lehet belőle, hogy a fékezés, a csökkenő éves ütemek ellenére az infláció folytatódott, és hogy milyen nehézségekbe ütközik egy ilyen folyamat megállítása és visszafordítása.

Az inflációban átalakult a fogyasztási szerkezet is. Ugrásszerűen megnőtt a víz, a gáz, az elektromos energia, a fűtés és a melegvízszolgáltatás ára, ami az alacsony jövedelmű háztartásokat az általános áremelkedésen belül különösen sújtja. Ebbe a csoportba tartoznak a lakbérek is, bár a szűk bérlakásállomány miatt ezek súlya a csoporton belül viszonylag kicsi. Nem azonos mértékben, de szintén az átlagnál gyorsabban nőttek a többi lakossági szolgáltatás árai is. Ugyanakkor a ruházati cikkek és a tartós fogyasztási cikkek (háztartási gépek, lakberendezés) árai a kezdeti átlagos növekedés után egyre inkább lemaradtak az átlagtól, vagyis viszonylag olcsóbbá váltak.

Ezt mutatja be a 3. táblázat is, amelyből megtudhatjuk, hogy 2009-ben hányszor voltak magasabbak az árak, mint 1989-ben. Ha figyelembe vesszük, hogy ez a folyamat már korábban beindult és ezért a bázis is megemelt szintű, akkor világossá válik, mennyire elveszítette a valutánk a hazai vásárlóerejét.

Importigényesség és export orientáció

A tulajdonviszonyok és a termelési szerkezet átalakulása a gazdaság importigényének növekedését eredményezte. A behozatal és a kivitel növekedését a GDP-vel állítja párhuzamba az 5. ábra.

A kezdeti évek nyomott, nagy visszaesésekkel tarkított növekedésében az import dominált, egészen 2005-ig. 2003 és 2008 között az export növekedése felgyorsult és 2006-ban meghaladta az importot. Pozitív külkereskedelmi egyenleget azonban csak 2009-ben ért el az ország, furcsa módon a gazdasági válság időszakában. Amíg a behozatal 2009-ben az előző évhez képest 0,83 százalékra esett vissza, addig a kivitel „csak” 0,87 százalékra csökkent, így az év 1056 milliárd forint külkereskedelmi aktívumot hozott. (Megjegyzés: 1989-ben, a bázisévben a külkereskedelmi mérleg akkori árakon 47,8 milliárd forint aktívummal zárult.) A húsz év együttes vizsgálatában azonban a GDP minden 1 százalékos növekedésére átlagban 6,2 százalék import- és 6,7 százalék exportnövekedés jutott. Miután ezek nem folyóáras számok, hanem volument mutatnak, a külkereskedelmi tevékenység rendkívül gyors bővülését jelzik még akkor is, ha mind a behozatalt, mind a kivitelt megemeli a multinacionális vállalatok belső anyag- és alkatrészforgalma.

Az ország fejlettségi szintjéhez képest túlzottan nyitott, és ez súlyos teher, mert belpiaci vásárlóerejéhez viszonyítva a forint árfolyama gyenge, ezért minden exportforinton árveszteség képződik, az importot pedig viszonylag drágán vesszük meg. Ami pedig a multik belső elszámolási árait illeti, azokba nincs betekintésünk, feltehető, hogy ezek is a maguk számára előnyösen vannak megállapítva.

A külkereskedelem szerkezeti változásainak 1989-es és 1990 utáni adatai az árak és az adatkezelés módszertani változásai miatt sajnos nem összehasonlíthatók. Nem tudjuk megállapítani, hogyan változott a fogyasztási cikkek behozatala és kivitele, illetve ezek egyenlege. Az alábbi összevont adatok azonban közelítő képet adnak a főbb változásokról (4. sz. táblázat).

A behozatal szerkezetében a döntő változás az ipari, ezen belül a gép- és szállítóeszköz sorok közötti arányok megváltozása. Az eltérés részben lényegi változásokkal magyarázható, részben a nem teljes összehasonlíthatóság következménye. 1989-ben ezen a soron csak a beruházási javak behozatala szerepelt, míg az 1990 utáni statisztikákban itt található a külföldi tulajdonú gépgyártó vállalatok anyag- és alkatrészbehozatala is. Emellett természetesen a beruházási javak, gépkocsik és más szállítóeszközök behozatala is megnövekedett.

A kiviteli számok a változásokat a másik oldalról mutatják. A hazai ipar számos ágazata, például a könnyűipar és a gépipar több ágazata is leépült, aminek természetes következménye, hogy az exportja megszűnt, és helyette megjelent a külföldi tulajdonban levő személygépkocsigyártás és exportja. A szerkezeti váltás másik igen jelentős eleme a mezőgazdasági eredetű termékkivitel visszaesése. A termelés korábban tárgyalt kedvezőtlen adataival függ össze, hogy a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek súlya a kivitelben erősen csökkent, és a korábbinál lényegesen kisebb szerepet tölt be az ország aktívumot hozó ágazatai között.

A külkereskedelmi mérleg egyenlegének időszakok szerinti változását az 5. sz. táblázat adatai jellemzik.

A külkereskedelmi egyenleg viszonylagos (és lehet, hogy átmeneti) javulása túl későn és olyan magas szinten következett be, hogy már nem tudott javítani az ország pénzügyi helyzetén és a belgazdaság súlyos állapotán.

A radikális külső nyitás politikája további súlyos és tartós eladósodáshoz, az ország kiszolgáltatottságához vezetett. A bruttó külső adósságállomány az 1989. év végi 21,3 milliárd dollárról a 2000. év végére 28,9 milliárd euróra, a 2009. év végére 103,4 milliárd euróra emelkedett. Ezzel egyidejűleg az adósságszolgálat 2000-ben a GDP 11,1 százalékát, 2009-ben már a 20,8 százalékát érte el. Az adósságállományban csökkent a kormányzati rész súlya és túlnyomó többségbe került a magánvállalkozások külföldi eladósodása, amely azonban szintén az ország lakosságának a vállát nyomja.

Az ország eladósodása a lakossági életszínvonalat és a fogyasztást súlyosan korlátozza, és ha nem lesz adósságelengedés és -rendezés, akkor ennek következményei beláthatatlan ideig és egyre növekvő mértékben fogják ellehetetleníteni a gazdasági fejlődést, mind a beruházásokat, mind az életszínvonalat. A jelenlegi tendenciák alapján egyre több munkanélkülivel, a szegénység további terjedésével és elmélyülésével kell számolni. Tovább élezik a társadalmi helyzetet a nagyra nőtt vagyoni és jövedelmi egyenlőtlenségek. A rendszerváltás előtt a nyugati és hazai közgazdászok egy része a tervgazdálkodást kiáltotta ki bűnbaknak az ország eladósodása miatt, a változást követő kormányzati politikák és a piaci spontaneitás azonban a tendencián nem javított, hanem rontott.

Múlt és jövő

A tárgyalt jelenségek azt bizonyítják, hogy az elszegényedés nem átmeneti, nem egyik vagy másik szociális ellátó rendszer hibáinak vagy leépítésének a következménye, hanem a rendszer alapjaiból, a tulajdonviszonyokból és az állami politikákból szervesen következik, ezért csak mélyreható változásokkal állítható meg és fordítható jó irányba. Miközben egy szűk réteg hirtelen meggazdagodott, a gazdasági alap meggyengült, és a társadalom mintegy kétharmada a vesztes oldalra került.

Abban, hogy a társadalom nagy többsége nem ismerte fel időben a veszélyeket és passzív maradt, nagy szerepet játszott az átmenet hosszabb előkészítési folyamata, a változások kezdeti fokozatossága, de egy objektív tény is hozzájárult. A változás összekapcsolódott az új technikák rohamos elterjedésével, a motorizáció és az informatika által nyújtott előnyökkel. Sokak szemében ez elfedte és még ma is elfedi, hogy az alapvető szükségletek kielégítése, az élelmezés, a lakhatás, a tanuláshoz és az egészség megőrzéshez, illetve a betegellátáshoz való hozzáférés megnehezült. A kedvező változások hatását mindinkább háttérbe szorítja az egyre súlyosbodó tömeges elszegényedés, amelynek a következményei alól csak kevesen tudják kivonni magukat és családjukat. Bízunk abban, hogy a társadalom egészséges életösztönei előbb-utóbb felülkerekednek és megtalálják az utat egy jobb jövőhöz.

Az írásban felhasznált adatok forrásai a KSH évkönyvek és

az idén áprilisban megjelent kiadvány:

Magyarország 1989–2009. A változások tükrében. KSH.

[1] A rendszerváltáskor szovjet viszonylatban jelentős aktívumunk volt, amit Oroszország letörlesztett.

• Előző
• Következő