Rajtakapott táppénzesek

A kórház vállalattá alakítása valóságos áldás: optimalizálja az ellátást, és megrendszabályozza a betegszabadságon lévő alkalmazottakat is.

 

Image4992008 szeptemberében egy reggel Soufiane Bekhti, a saint-denis-i kórház adminisztratív alkalmazottjának ajtaján váratlan látogató csengetett: „Dr. Hernot vagyok, a Mediverif[1] nevű cégnél dolgozom orvosként. A munkáltatója megbízott, hogy vizsgáljam meg önt, mivel ön jelenleg betegállományban van.” A látogató belépett. „Szóval, mi a panasza?” Bekhtinek megrándult a bokája. „Rendben, mutassa! A térde fáj?” Nem, a bokája. Dr. Hernot munkához látott. Bekhti hamarosan felnyögött a fájdalomtól.

„Az orvosi ellenőrzések sokkal gyakoribbak az állami, mint a magánszektorban. Ez egyszer nem követtük a vállalati világra jellemző gyakorlatot.” A saint-denis-i kórház humánerőforrás-igazgatója, Aude Goldstein szavaiból büszkeség érződik: a közkórház ápolási szolgáltatást nyújtó vállalattá alakulása nem szükségképpen vezet a magánszektor gyakorlatának majmolásához. Előfordul, hogy a kórház még hatékonyabb.

A magánszektorban a havi bérezést előíró 1978-as törvény hatalmazta fel a munkáltatókat, hogy betegszabadságon tartózkodó alkalmazottaikat ellenőrizhetik, a betegszabadság alatt ugyanis a dolgozó táppénzének egy részét a munkáltató fizeti[2]. 1986-ig kellett várni arra, hogy ezt az állami szférában is bevezessék. A késést most behozzák: akár a cholet-i, a vienne-i, a blois-i és az Alpes du Sud-i kórházi központok, a saint-denis-i kórház is a piacvezető Mediverif társaság kliense lett. E cég tevékenysége: „a túl hosszú betegszabadságokat felülvizsgáló orvosi ellenőrzés a munkáltató megbízásából”.

A cég igazgatója, Franck Charpentier nem bajlódik orvosi szempontokkal: „Mi a munkáltatók szolgálatában állunk. Ha megbízóink érdekében sikerül megoldanunk a hiányzások problémáját, akkor nyert ügyünk van.” A potenciális megbízók problémáit olyannyira megértő vállalat marketingesei meg is magyarázzák, hogyan nyerik meg a csatát: a háromezer orvost foglalkoztató, egész Franciaországra kiterjedő hálózatnak köszönhetően a Mediverif váratlanul megjelenik minden betegszabadságon lévő alkalmazott lakásán, és ellenőrzi, hogy az illető jogosan maradt-e otthon. Ha az illető nem nyit ajtót, nincs odahaza, rossz a cím vagy a csengő nem működik, a betegszabadságot jogosulatlannak nyilvánítják. A következmény: a munkavállaló nem kap táppénzt. Sőt a munkaadó elküldheti a jelentés másolatát a társadalombiztosítás orvosához, hogy függesszék fel az adott időszakra járó napi járulék kifizetését. „Ez kettős csapás”, vonja le a következtetést a Mediverif rendkívül magabiztos képviselője.

A saint-denis-i kórházban a hiányzások aránya 11,7 százalék, miközben a franciaországi átlag 5 százalék körüli (legalábbis a 2008. évi kórházi szociális jelentés szerint). Csakhogy a most zajló reformok következményeképpen, „a kórház mint vállalat modelljének megvalósulásával a kórházi központok a finanszírozást már a teljesítményük alapján kapják” – állapítja meg Aude Goldstein. Ahhoz azonban, „hogy teljesítmény legyen, a dolgozóknak munkába kell járniuk”. Tulajdonképpen a kórház sem más, mint „dolgozókat alkalmazó vállalat”.

Ilyen körülmények között a Mediverif tevékenysége nagy segítség. Catherine Pierantoni, a cég volt társigazgatója szerint „üzletfeleink a hiányzások 30 százalékos csökkenését regisztrálták. Persze tudjuk, hogy ezt az alkalmazottaink elnyomásként élik meg, de fontos a tudatosság fejlesztése is: ez a lépés megérteti a dolgozókkal, hogy ha van egy kis fejfájásunk, be lehet venni egy aszpirint és lehet menni dolgozni.”

Aszpirin és irány a munka: pontosan ezt a terápiát javasolta Dr. Hernot is Bekhtinek. „Az ön ficama láthatólag teljesen ártalmatlan. Nincs véraláfutás és egyáltalán nincs bedagadva. Ödémát sem látok. Azt gondolom, a betegszabadság egy kissé hosszúra nyúlt.” Konklúzió? Ugyanaz, mint az összes alkalmazott esetében, akit aznap Dr. Hernot felkeresett (látogatásonként 40 euróért): a betegszabadság jogossága nem igazolható.

Dr. Jean-Jacques Lyon, az Orvosi Kamara Tanácsának tagja szerint ilyenkor „a szakmai etikai kódex azt írja elő, hogy telefonon konzultáljunk azzal a kollégával, aki betegszabadságra engedte a pácienst”. Dr. Hernot azonban fontosabbnak tartotta visszaküldeni Bekhtit dolgozni, már másnaptól. Lám, hathatós az efféle ellenőrzés. Vagy mégsem? Bekhtinek hamarosan vissza kellett sántikálnia arra a sürgősségi osztályra, ahol korábban diagnosztizálták a bokaficamát. A csöppet sem szimulált ficam súlyosbodott. Bekhtit újra kiírták, csak ezúttal sokkal hosszabb időre…

Dr. Jean-Michel Bénazéraf, aki sürgősségi orvos a saint-denis-i kórházban, így vélekedik: „Hiba automatikusan lógásnak tartani a betegszabadságot. Tényleg sok egészségügyi problémájuk van az ittenieknek.” Hogy ebben a kórházban többet hiányoznak az alkalmazottak? Talán azért, mert komolyabb panaszaik vannak, mint másoknak. A nővérek egynegyede, a segédápolók 40 százaléka munkaképtelenné válik, mire nyugdíjba megy.

Ez a cikk a szerző rádióriportja alapján íródott, amely Daniel Mermet Là-bas si j’y suis című műsorában hangzott el a France Inter rádióban 2008. november 12–13-án.

Fordította: Ferwagner Ákos     



[1] A cég neve utal a tevékenységére: orvosi ellenőrzés – a ford.

[2] Bár a heti helyett a havi bérezést bevezető törvény végrehajtási rendeletét nem hirdették ki, a Semmítőszék (cour de cassation: az a legfőbb bíróság, amely érdemben nem határoz, viszont a megtámadott határozatot törvénysértésre hivatkozva megsemmisítheti, és ilyenkor új eljárást rendel) úgy vélte, hogy ez nem igazolja a munkáltatói orvosi próbavizsgálatok betiltását.