Vallomás – Vargas Llosa a Le Monde-ot olvassa

Az egyszerű halandó általában nem henceg a túlságosan is hízelgő dicséretekkel. A Le Monde című újság persze kivétel. Vargas Llosa irodalmi Nobel-díja jó lehetőséget adott a délutáni napilapnak, hogy ugyanolyan látványosan, mint amilyen váratlanul visszatérjen a 90-es évekbeli ideológiai pálfordulásra. Arra a liberális fordulatra, amelyet az elemzések[1] minduntalan szóvá tesznek, de amelyet a lap vezetése mindig is tagadott.

 

varg2Legalábbis Franck Nouchi október 9-én megjelent, „Egy Le Monde-olvasó Nobel-díja” című cikkéig. Az újságíró örömmel veszi tudomásul, hogy Vargas Llosa rövid megszakítás után ismét visszatért ifjúságának illusztris napilapjához. „A hatvanas évek végén – meséli Franck Nouchi, - amikor Londonba költözött, Vargas Llosa kritikus hangot ütött meg a Monde-dal kapcsolatban, és szemére vetette, hogy rendre elismerően ír a latin-amerikai forradalmi mozgalmakról. Ezért el is fordult az újságtól.” Az író csatlakozott a konzervatív jobboldalhoz (lsd. Ignacio Ramonet cikkét), és lehetetlennek látszott, hogy a balközép napilappal bármikor is megbéküljön.

Pedig, folytatja Nouchi, a 90-es évek közepére Vargas Llosa megenyhült a lappal szemben. Mégpedig azért, mert – magának az írónak a szavai szerint – felfedezte, hogy álláspontjuk számos kérdésben jelentősen közeledett egymáshoz, sőt, némely területen tökéletesen azonos lett. Az újság ugyanolyan szigorúan, ha ugyan nem szigorúbban támadta a baloldali diktatúrákat, beleértve Fidel Castrót, mint a jobboldali, katonai rendszereket, a közgazdaságban elfogadta a piacgazdálkodás elvét, a szabad vállalkozás fontosságát, a globalizációt és a privatizációt. Végre! Újra a Monde olvasója lehettem!

A 90-es években megindult jobboldali fordulat a napilapnál az 1994-ben megválasztott igazgató, Jean-Marie Colombani, és a Felügyelőbizottságot vezető Alain Minc, valamint a néhány hónappal később főszerkesztővé választott Edwy Plenel műve volt. Az első kettő a vállalkozás gazdasági egyensúlyát biztosította, a harmadik pedig új irányvonalat dolgozott ki. Éppen az új irányvonal kidolgozója nem vette észre azt a fordulatot, amely ennyire tetszett Vargas Llosának? 1998-ban Edwy Plenel örömmel nyugtázta, hogy csapata „beszámolt a társadalmi elvárásokról, megfelelő fórumot biztosított 1995-ben a sztrájkolóknak, oknyomozó riportot készített a kamionosok problémáiról, megértést tanúsított a munkanélküliek gondjaival szemben, és tájékoztatott arról az elkeseredett közhangulatról, amelyet a szélsőjobb kihasznál[2]”. Úgy tűnik, Plenel és Vargas Llosa nem ugyanazt az újságot olvasták ...

Akárki más írna a Monde liberális és atlantihű kilengéséről, azt az újság - a vezérszellem elleni támadásként - kikérné magának. A Nobel-díjas írótól ugyanez kitüntetés.

Fordította: Fonyó Éva



[1] Többek között Patrick Champagne, „Le médiateur entre deux Monde” [Követítő két világ / két Monde között (szójáték az újság címével, a ford. Jegyzete)], Actes de la recherche en sciences sociales, n°131-132, Párizs, 2000. március; Pour lire pas lu, „Le Monde réel” [A valódi Monde], Marseille, 2000. november; Pierre Péan és Philippe Cohen, La face cachée du Monde [A Monde rejtett arca], Fayard kiadó, Párizs, 2003.

[2] Edwy Plenel, „Le faux proces du journalisme” [Alaptalan vádak a sajtó ellen], Le Monde diplomatique, 1998. február