Az elnéptelenedő Oroszország

A posztszovjet káosz a demográfiát is veszélyezteti

Nem szükséges távoli, jeges tundrákon keresni az orosz demográfiai krízis jeleit. Moszkvától pár órára, Tver (1931 és 1990 között Kalinyin) térségében az utóbbi évtizedben minden születésre két halálozás jut. A 2010-es őszi népszámlálás első adatai szerint a térség lakossága 1,32 millióra apadt. Húsz év alatt a népesség 18 %-kal, 300 000 fővel csökkent.

A Moszkvából érkező elektricska (helyiérdekű vonat) peronján néhány egyedülálló, idős asszony konyhafelszerelést árulva próbálja kiegészíteni sovány nyugdíját. A Volga befagyott mellékágain halászok vágnak léket; és nem a folklór kedvéért vállalják a fagyoskodást ... A falusi házak harmonikus színvilága éles ellentétben áll a fővárost körülvevő komor betontornyokkal. De a faházak nagy része évek óta lakatlan: „a régió 9 500 falvának több mint a felében jó, ha tíz állandó lakos él”, tájékoztat Anna Csukina, a Tveri egyetemen dolgozó geográfus[1].

 

Tver__MalkoA Szovjetunió 1991-es összeomlása óta Oroszország lakossága mintegy hat millió fővel csökkent. A „testvérállamok”-ból hazatérő oroszok csak részben ellensúlyozták a népesség csökkenését. Oroszország lakossága Kanada, vagy Kína területének kétszeresén (Franciaország harmincszorosán) mindössze 142,9 millió főből áll[2]. „Oroszország gyengéje az óriási területen szétszórva élő rendkívül ritka népesség”, erősíti meg Anatolij Visnyevszkij, a Moszkvai állami egyetem Demográfiai intézetének az igazgatója.

A legpesszimistább ENSZ-becslések szerint 2025-re a népesség 120 millióra csökkenhet (óvatosabb becslések szerint 128,7 millióra), mielőtt még jobban felgyorsul a tendencia. A RosStat, a Szövetségi állam Statisztikai hivatala középértékként 140 milliós nagyságrenddel számol ugyanerre az időszakra.

A Duma előtt tartott éves beszédében 2006. május 10-én az akkori elnök Vlagyimir Putyin a demográfiát az ország legégetőbb problémájaként jelölte meg, és hármas célt tűzött ki: „Először is csökkenteni kell a halandóságot. Másodszor megfelelő bevándorlási politikára van szükség. Végül pedig növelni kell a születések számát”. És minthogy a népesség tulajdonképpen gondtalannak mutatkozik, a média és a hatalom egyaránt a születésszámot emelik ki, azt a területet, ahol könnyű egyetértésre jutni, és meg sem említik az új Oroszország kiáltó ellentéteit.

Tver utcáin vagy a Volga-parton a legkeményebb fagyban is sokan tolnak babakocsit, keréken vagy sítalpon. A Közegészségügyi hivatal irodájában a gyermekvédelemért felelős Lídia Szamoskina optimista hangot üt meg: „Egyre több család vállal két vagy három gyermeket. A születések száma kb. 4 vagy 5 éve stabilizálódott. A gazdasági helyzet javul. Az állam is, a megye is segíti a családokat”.

A kormány politikája, amely nyilvánvalóan támogatja a gyerekvállalást, sokban emlékeztet a szovjet kor „szocialista családmodell”-jére. Az „anyaság-tőke” lehetővé teszi, hogy a segélyek nagyrészt csakugyan a nagycsaládos szülőkhöz kerüljenek. Látszólag eredményes ez a politika, hiszen 2007 óta a születések száma emelkedik. A születések aránya, ami 1999-ben 8,6 ezrelékre csökkent (1000 családra esik 8,6 gyerek), 2010-re 12,6 ezrelékre nőtt. Ugyanebben az időszakban a termékenységi mutató az asszonyonkénti 1,16-ról 1,53-ra emelkedett.

Ennek ellenére a demográfusok szkeptikusok. Az anyagi előnyök csak időben hozzák előbbre a gyermekvállalást. Például az 1980-as években Gorbacsov születést támogató, natalista politikája először ugyan elősegítette a termékenység növelését, de ezt a periódust egy még markánsabb recesszió követte. Hosszú távon a születésszám nagyjából ugyanazt a tendenciát mutatja Oroszországban, mint a legtöbb fejlett ipari országban. A születésszabályozás kulturális forradalmának köszönhetően, a termékenységi mutató az 1960-as évektől kezdve a generációk megújulásához szükséges, asszonyonkénti 2,1 gyermek alá süllyedt. Az egyetlen különbség a nyugati országokkal szemben, a születésszabályozási eszközök lassú terjedése: a hivatalos propaganda bizalmatlanságot keltett a szájon át szedett fogamzásgátló tablettákkal  szemben, és az orosz asszonyok tömegesen abortáltak. Az abortuszt először 1920-ban legalizálták, mielőtt Sztálin 1936-ban betiltotta, majd 1955-től újra engedélyezték, de a statisztikákat 1986-ig titokban tartották. A becslések szerint az Orosz Szövetségi Köztársaságban 1965-ben 5,4 millió terhességet szakítottak meg művi úton. Az 1970-es évek közepéig egy-egy asszony legkevesebb négy alkalommal folyamodott művi terhesség megszakításhoz. A terhesség elleni védekezés csak a Szovjetunió összeomlása után terjedt el. 2007 óta a születések száma meghaladja az abortuszokét, és ez utóbbi továbbra is csökkenő tendenciát mutat (2009-ben mintegy 1,29 millió abortuszt hajtottak végre).

Az oroszországi születési statisztika ugyan nem tér el az európai átlagtól, de az elsősorban a férfiakat érintő halandóság párját ritkítóan magas. 2009-ben a születéskor várható élettartam a férfiaknál mindössze 62,7 év volt, a nőknél 74,6, és ezzel az orosz férfiak Európában a legrosszabb kilátásoknak néznek elébe, de még az egész világra kiterjedő számítások szerint is messze elmaradnak az átlagtól, ami 2008-ban 66,9 év volt. A nyugati államokban a lakosság várható élettartama mintegy 10 évvel hosszabbodott meg az 1960-as évek közepe óta, ugyanakkor Oroszországban még az 1964-es szintet sem éri el!

Tverben a megkérdezettek azzal magyarázzák a népesség csökkenését, hogy a fiatalok inkább az alig 200km-re levő fővárosban telepednek le. Igaz ugyan, hogy a vállalkozó szelleműek Moszkvában, vagy Szentpétervárott próbálnak szerencsét, magasabb fizetésben és érdekesebb munkában reménykedve. De elvándorlásukat tökéletesen kompenzálják a távolabbi megyékből és Közép-Ázsiából érkező bevándorlók. A népesség csökkenésének a magyarázata a férfiak magas halálozási aránya, akiknek a várható élettartama, 58,3 év 2008-ban még Benin, sőt Haiti lakóiétól[3] is elmaradt.

Az ötvenes években Oroszország óriási eredményeket ért el a fertőző betegségek elleni küzdelemben. A kiterjedt orvosi ellátásnak, a védőoltásoknak és az antibiotikumoknak köszönhetően a kommunista tömb országai 1964-re, Brezsnyev hatalomra jutásának évére csaknem elérték a nyugati országok színvonalát. Ettől kezdve azonban a különbségek újra felerősödtek, s mára nagyobbak, mint a XX. század elején voltak... A gazdasági stagnálással küzdő Szovjetuniónak az egészségügy már nem tartozott a prioritásai közé. A modern kor betegségeivel szemben, mint például a rák, vagy a szív- és érrendszeri elváltozások, nem tudta felvenni a küzdelmet. A tervgazdálkodás a mennyiséget helyezte előtérbe a minőséggel szemben, és az intézmények modernizálására, vagy az egészségügyi szakmák vonzóbbá tételére fordítható eszközök elégtelennek bizonyultak. A szovjethatalom ezenkívül képtelennek bizonyult arra is, hogy az embereket felelősebb magatartásra és egészséges életmódra szoktassa.

k_ffi_vrhA Szovjetunió bukása után, 1991 és 1994 között, az oroszok várható élettartama 7 évvel csökkent. A halandóság növekedése a szovjet blokk mindegyik országát érintette, de kelet felé haladva egyre aggasztóbb, és egyre tartósabbnak bizonyul. Ez pedig csak a Jelcin-éra (1991-1999) káoszával magyarázható. Jacques Sapir[4] szerint „a népesség ugyanolyan krízist élt át, mint az 1928-34 közötti volt”. 1998-ban a bruttó nemzeti jövedelem az 1991-esnek csak a 60 %-a volt, a beruházások pedig még a 30 %-át sem érték el. A kapitalista Oroszország csak 2000 végére érte el a szovjet kor életszínvonalát[5].

A kort a közjavak korlátlan dézsmálása és a természeti kincsek kizsákmányolása jellemezte, rendszerint egy, a hajdani nomenklatúra köréből kikerülő szűk kisebbség javára. A vezetők kiválasztása, gyakran nyugati tanácsadók – például az amerikai Jeffrey Sachs, vagy a francia Daniel Cohen, Christian de Boissieu, a Közgazdasági elemző tanács elnöke - javaslatait követve, Oroszországot nemcsak Európában tette a legkiáltóbb ellentétek országává, de az egész világon itt a legélesebbek a társadalmi feszültségek.

A hanyatlással egyidejűleg megugrott az erőszakos halálozások száma. Jelenleg a férfiak öngyilkossági statisztikája a világon a második, a közúti balesetekből adódó halálozás Európában itt a legmagasabb (évente 33 000 halott), csakúgy, mint az emberölések száma[6]. Támpontjaiktól megfosztva, az orosz emberek bizalmatlanokká váltak, elveszítették a „társadalmi tőkéjüket”, azaz a társadalmi kapcsolatrendszerüket. A világon Oroszországban található a legkevesebb aktivista a humán szerveződésekben. Ez még a sportra is igaz, magyarázza Anna Pjunova, egy a hegyi sportoknak szentelt honlap újságírója: „Az oroszok között csak a felső tízezer törődik az egészségével. A sportversenyeken elért jó eredmények a korai szelekciónak és az elitpolitikának köszönhetőek, de nincs igazi tömegsport.”

A közegészségügy első számú problémája változatlanul a vodka. A Gorbacsov-éra megszorításai után, az 1990-es években a fogyasztás újra ugrásszerűen nőtt. A WHO, az ENSZ egészségügyi szervezete szerint minden ötödik haláleset az alkohollal hozható összefüggésbe (a világon ez az arány egy a tizenhathoz). Az európai országok közül Oroszországban a legmagasabb a töményalkohol-fogyasztás, és ez gyakran vezet részegségig, illetve alkoholmérgezésig.

Az új Oroszország osztályellentéteit visszautunkon Moszkva felé a Szapszan (Vándorsólyom), a nagy sebességű vonat fedélzetén érhetjük legjobban tetten. A plebsz az elektricska lepusztult vagonjaiban zsúfolódik össze, míg az „új oroszok” a 250 km/h sebességgel közlekedő szupervonat fedélzetén kényelmesen számítógépeznek vadonatúj készülékeiken. A félórányi időnyereség ára hatszoros felár! A 2010-es nyári kánikula pedig, amikor is ez az új „nomenklatúra” a francia Riviérán vagy éppen a Fekete tenger partján nyaralt, mialatt Moszkva körzetében és a déli régióban 55 ezerrel több ember hunyt el, mint az előző évben, ékesen bizonyította az egészségügyi rendszer tehetetlenségét.

Az „új oroszok” az iskolarendszerben is, az egészségügyben is a magánszektor rendkívül költséges szolgáltatásait veszik igénybe, miközben az emberek többsége be kell, hogy érje az állami szektor csökkent minőségű szolgáltatásaival. Az ENSZ adatai szerint az Orosz Szövetségi Köztársaság a ranglista 122. helyét foglalja el az egészségügyi ellátás tekintetében, és ezzel az 1970-es színvonal alá süllyedt.

A központi állami ellátás helyett 1993-ban bevezetett, a dolgozók járulékfizetéséből finanszírozott kötelező magánbiztosítási rendszer célja egyrészt az egészségügy krónikus költségvetési hiányának, másrészt a pazarlásnak a csökkentése volt. A központi szervezés megszűntetése és a magán biztosító társaságok versenyeztetése azonban nemcsak eredménytelennek, de költségesnek is bizonyult. A fejlett ipari országok a magán- és közkiadásaikat egyformán növelték, hogy megfelelő módon válaszoljanak a modern kor egészségügyi kihívásaira: a legtöbb országban az egészségügyi kiadások meghaladják a GDP 10 %-át (Franciaországban 11%-ot, az Egyesült Államokban 16%-ot fordítanak rá). Oroszországban az 1991 előtti, már amúgy is alacsony szint 2000-re a GDP 2,7%-ára esett vissza, mielőtt 2010-re ismét elérte a 4,5 %-ot[7].

k_orosz_npnvA legutóbbi évek gazdasági fellendülése és az állam szerepének erősödése némi fejlődést hozott. Javult a szívinfarktus-, valamint a közúti baleseti sürgősségi ellátás, és ezzel sikerült lecsökkenteni a szív- és érrendszeri betegségek, valamint a közúti balesetek okozta halálozás arányát. A gyerekhalálozást sikerült a felére csökkenteni 15 év alatt, és ezzel Oroszország a nyugati országok szintjére került (2010-ben 7,5 ezrelék). A tveri újszülött központ felszerelése már modern, jelenleg pedig a szívkórházon dolgoznak; a régióban összesen 5 intézmény felszerelését tervezik modernizálni.

Az egészségügyi tárca végre megkezdte a régóta várt reformot. 2011. január elseje óta, a bevételek növelése érdekében, jelentősen megemelték a járulékfizetési kötelezettséget, a fizetések 3,1%-áról 5,1%-ra. „Ez az intézkedés 460 milliárd rubel többletet kell, hogy hozzon a betegségbiztosító kasszába. Az összeget elsősorban az intézmények korszerűsítésére fordítják, valamint a központok számítógépes fejlesztésére, végül pedig az ellátás egységesítésére” – magyarázza Szófia Maljavina, a szövetségi Egészségügyi minisztérium főtanácsosa. Lényeges változást jelent 500 diagnosztikai állomás létrehozása is. Az oroszoknak ezúttal csakugyan meglesz a lehetőségük a szabad orvosválasztásra anélkül, hogy ez vagyonokba kerülne.

A megelőzésre ugyancsak jelentős energiát kívánnak fordítani a jövőben. Nagyobb szerepet kapnak az üzemi orvosok, a fiatalok pedig egy ún. egészségügyi útlevél birtokában, ami teljes és alapos kivizsgálást tesz lehetővé,  átfogó képet kaphatnak egészségi állapotukról. Az időseknek egészségügyi tanácsadó központok állnak rendelkezésükre. A változás jeleként Moszkva adott otthont az első egészségügyi világkonferenciának 2011 áprilisában, amelynek témája „az egészséges életmód és a nem fertőző betegségek elleni küzdelem” volt. De az emberek egészségügyi állapota nem fog megváltozni pusztán a kampányok hatására, ha a szociális körülmények nem javulnak jelentősen; márpedig úgy tűnik, a programból hiányzik az egyenlőtlenségek csökkentésére irányuló küzdelem, és sem a legkiszolgáltatottabbak (egyedülállóak, nyugdíjasok, falusiak) támogatása, sem egy igazságosabb újraelosztást szolgáló adórendszer nincs tervbe véve.

Szibéria néhány olajban gazdag régiójától és Moszkvától eltekintve, amely „világvárosi” címre tör és 20 év alatt másfél millióval nőtt a lakossága (a legutóbbi népszámláláskor 11,5 millió lakosa volt), jelenleg csak a délvidék népessége nő. A legtöbb gyermek a Kaukázus északi részének a hegyi lakói között születik, akiktől annyira félnek az oroszok a csecsen háborúk óta.

kkorfaAz orosz térség fejlesztésének mindegyre felmerülő mítosza nem egyeztethető össze az olajból származó jövedelemre alapozott gazdasággal. A fő jövedelmet az ipar fejlesztése helyett a nyersanyagok kiaknázása jelenti, és ez egyre növeli a nyersanyagban gazdag, illetve szegény vidékek közötti különbségeket. Murmanszk vidékén például, amely a sarkkörtől északra fekszik, 20 év alatt a népesség a negyedével csökkent. Magadan térségében, amelyet változatlanul megbélyegez Kolima és a gulág emléke, a szovjetrendszerhez képest a népesség a harmadára olvadt. Az Európai Uniónál nagyobb területen, az orosz Távol-Keleten, összesen 6,4 millió ember él (ez 20 %-os csökkenést jelent), és egyre nehezebb felvenni a küzdelmet a területek elnéptelenedése ellen[8]. A népsűrűség a kínai szomszédnak az egy százalékát sem éri el.

A monográdnak nevezett, egyetlen iparra szakosodott városok sorsa ugyancsak kérdéses. Ha fel akarják venni a küzdelmet a légszennyezés ellen, modernizálni akarják Karabasé réz-, vagy Magnyitork vaskohóit, és tízesével lehetne még sorolni a példákat, ez elviselhetetlenül magas költségekkel járna, és a munkanélküliek intézményes kitelepítése[9] változatosabb iparral rendelkező városokba vagy megyeszékhelyekre, újra és újra felmerül.

A hatalom kettős játékot űz az emigráció kérdésében: meg kell küzdenie a demográfiai gondokkal, de anélkül, hogy nyíltan szembekerülne a meglehetősen nacionalista, xenofób idegengyűlölő közvéleménnyel. Putyin miniszterelnök egyre a honfitársak visszatérését, valamint a rostált, kulturált és törvénytisztelő emberekre korlátozott bevándorlást dicsőíti. Pedig a „vöröstalpasok”, azok az oroszok, akik hajdan a szomszédos szovjetköztársaságokban telepedtek le, és vissza akartak térni az anyaországba, már az 1990-es években hazatelepültek. A jelenlegi önkéntesek Közép-Ázsiából érkeznek, (Üzbegisztán, Kazahsztán, Tádzsikisztán) és a Kaukázusból. Legnagyobb részük az építőiparban dolgozik, esetleg az útépítéseken, nehéz fizikai körülmények között.

„Oroszország mindig is multikulturális ország volt, állítja Alexander Verhovszkij, a Sova Központ munkatársa, aki az idegengyűlöletből származó devianciát tanulmányozza. De a Szovjetunióban nemcsak az állampolgárság volt azonos, de volt egy közös nyelv és iskolarendszer is. Ma még akkor is egyre nagyobbak a különbségek az orosz társadalomban, ha az emigránsok az orosz köztársaságokból érkeznek. Az emberek félnek mindentől és mindenkitől, aki másnak, nem orosznak látszik.” Az álszentség csúcspontját az illegális bevándorlás jelenti. A feljelentések magától értetődőek, de a bevándorlókat kizsákmányoló hálózatok ellen semmiféle intézkedés nem történik, és még kevésbé tesznek bármit is a bevándorlók beilleszkedése érdekében.

Az orosz társadalom nem szándékszik átgondolt bevándorlási politikát kialakítani. Pedig a demográfiai jelzések egyértelműen arra mutatnak, hogy a folyamatok visszafordíthatatlanok, és még csak nem is enyhíthetőek: feltétlenül meg kell tanulni alkalmazkodni egy endogén, és nagyrészt elkerülhetetlen elnéptelenedéshez.

Fordította: Fonyó Éva   

Támogatás a második gyerek után

Az „anyatőke” (materinszkogo kapitala vagy matkapital) nevű állami támogatás az elmúlt évek legfontosabb intézkedése a családok, az anyák és a gyerekek javára Oroszországban. Az anyatőkét, amely a második gyerek után jár, 2006 májusában az akkori államelnök, Vlagyimir Putyin vezette be, és azóta is legfontosabb család- és anyatámogatási intézkedés. 2011. január 1-jén emelték az összegét, így mintegy tizennyolc havi átlagbérnek megfelelő 365 ezer rubel (9 200 euró) jár a második gyerek születése vagy örökbe fogadása esetén. A szülők az összeget csak a gyermek harmadik életéve után használhatják fel, és kizárólag meghatározott célokra: oktatásra, az anya nyugdíjpénztári befizetésére, az életvitelszerűen használt lakás felújítására és az ehhez szükséges anyagok beszerzésére. Sürgős esetben viszont a szülők 12 ezer rubel (300 euró) gyorssegélyt vehetnek fel belőle.

A 2008-as válság óta a pénz hiteltörlesztésre is felhasználható, a gyerek életkorától függetlenül. A matkapital nagyon népszerű, különösen vidéken, ahol jelentős összegnek számít, bár a szülők a megkötések miatt nehézkesen tudják felhasználni.

A legtöbb anya igénybe veszi a tizennyolc hónapos, a társadalombiztosítás által fizetett szülési szabadságot. Ennek összege az anya bérének 40 százaléka, de legfeljebb 13 800 rubel (350 euró). Ezt még tizennyolc hónapra meg lehet hosszabbítani, már jövedelem nélkül, de ezzel a második másfél évvel is nyugdíjjogosultságot szerez az anya. Mostanában vezették be, hogy a szülési szabadságot az apák és – ez a jellemzőbb – a nagymamák is igénybe vehetik. A nagymamák, a bábuskák hagyományos szerepe ma is fontos a családok életében: az iskola csak hétéves kortól kezdődik, óvodai helyet szerezni pedig igen nehéz.

Ezeket a központi állami kereteket a regionális helyi kormányzatok kiegészíthetik. Például Uljanovszkban százezer rubelt (2 500 eurót) adnak a 35 év alatti anyáknak a harmadik gyerek után. Tverben, ha az anya a gyerek hároméves koráig otthon marad, ingyenes szakmai átképzésen vehet részt.

 


[1] Alexandre Tkacsenko, Lydia Bogdanovo és Anna Csukina, Problèmes démographiques de la région de Tver [Demográfiai gondok Tver térségében], Tver-i Egyetem Földrajz Tanszéke, 2010

[2] A 2010-es népszámlálás hozzávetőleges adatai szerint. A többi adat az orosz demográfiai évkönyvből származik, RosStat, A Szövetségi állam Statisztikai Hivatala

[3] A Világbank 2008-as adatai

[4] Jacques Sapir, Le Chaos russe [Az orosz káosz], La Découverte kiadó, Párizs, 1996.

[5] Az ENSZ Fejlesztési Programja (UNDP), UNdata

[6] WHO 2009 et European Sourcebook of Crime and Criminal Justice Statistics, 4. kiadás, 2010.

[7] Oroszországi egészségügyi statisztikai évkönyv, 2007, és Egészségügyi minisztérium, 2011

[8] Cédric Gras és Viseszlav Svedov, „Extrême-Orient russe, une incessante (re)conquête économique” [Az orosz Távol-Kelet folyamatos gazdasági újrahódítása], Hérodote, Párizs, n°138, 2010. augusztus.

[9] Moscow Times, 2010. március 17.