A gyömrői ruszinok

Részletek

Kategória: MI TI ŐK - itthon

Találatok: 10396

1. Ruszinok, Ruszinföld és a ruszin történelem

„Hogy a jövőben hogyan fogjuk nevezni a (…) ruszinokat, attól függ, hogy ők hogyan határozzák meg önmagukat” – írja Udvari István (Udvari, 1994:182). Az önmeghatározásra később még feltétlenül visszatérünk, ami azonban a népnevet illeti, Udvari összefoglalásából is kiderül, hogy a történelem során számos változata élt és részben él még ma is. A ruszinok magukat általában ruszinoknak, ruténeknek, esetleg ruszn(y)ákoknak nevezik, ezt használjuk általában mi is. Korábbi forrásokban nagyon gyakran, illetve néha még ma is előfordul, hogy egyszerűen oroszoknak nevezik őket.

(www.ruszin.fw.hu) A ruszinoknak négy etnikai változatát különböztetik meg: a síkvidéki dolisnyákokat és a hegyvidéki lemkókat, bojkókat és huculokat.

Az úgynevezett Ruszinföld, Ruténia vagy Ruszka Krajna nem egyezik meg teljes mértékben a mai Kárpátaljával, ugyanis kelet-szlovákiai és északkelet-magyarországi területeket is magában foglal, mégis általában leegyszerűsítve csak így szokták emlegetni a ruszin hazát. A ruszinok lakta területek határát a Kárpátok gerince, a Poprád völgye és a Tisza forrásvidéke határolja, gyakorlatilag Ung, Ugocsa, Bereg, Máramaros és Zemplén megyékről beszélhetünk. Ez alapvetően egy erdős-hegyes, földművelésre csak az Alföld felé igyekvő folyók (Ung, Latorca, Borsa, Tisza) medrében alkalmas vidék igen rossz népességeltartó képességgel, mely a ruszinok számára csak számos küzdelem árán tette lehetővé a fennmaradást. Ennek megfelelően hamar szoros gazdasági kapcsolatot alakítottak ki az Alföldön élő magyarokkal, akiknek gabonáért cserébe tutajokon fát, követ és sót szállítottak.[2]

A ruszinok történelméről azt szokták mondani, hogy aki meg akarja ismerni, annak meg kell ismernie a magyar történelmet és fordítva: a magyar megismeréséhez nélkülözhetetlen a ruszin história. Mindez azért lehet így, mert szintén egy a ruszinok által sokat emlegetett mondatot idézve „a ruszinok ezer éve élnek együtt a magyarokkal”, a két nép történelme évszázadokon át egybefonódott. Tudnunk kell azonban azt is, hogy a ruszin történelem, főleg ami a kezdeteket illeti, tele van számos bizonytalansággal, tévhittel, identitáserősítő romantikus legendával[3] és szándékos torzítással. A mai ruszinság identitásának vizsgálata és így kutatásunk szempontjából elengedhetetlen, hogy a ruszin történelem néhány eseményét, illetve korszakát részletesebben megismerjük.

Az első a ruszinok őstörténete, etnogenezise. Ha szabad így fogalmazni, a ruszinok „legromantikusabb” eredettörténete szerint Jézus születése óta Kelet-Közép-Európában élnek, ezzel ők a térség legrégibb lakói.[4] Egy másik, valószínűsíthetően politikai indíttatásra született őstörténet szerint a ruszinok egy erős, Kijev központú államalakulat részei voltak; ez az -egyébként nem bizonyítható- elképzelés jó alapnak bizonyult arra, hogy levezessék belőle a ruszin és az ukrán nép tulajdonképpeni azonosságát. Egyesek, Anonymus leírása alapján úgy vélik, a ruszinok egy része a honfoglaló magyarokkal együtt érkezett a Kárpát-medencébe, ma azonban tudományos körökben kizárólag az ún. „betelepüléses” elméletet tartják igazoltnak. E szerint a ruszinok a honfoglalás óta a Kárpát-medence szomszédságában, a magyar gyepürendszer védvonalában éltek, ami azonban a tatárjárás során összeomlott. A ruszinokat így elsőként a XIII. században a tatárok pusztításai nyomán megfogyatkozott nép és munkaerő pótlására a kenézek, illetve soltészek kezdték betelepíteni Magyarországra[5], utolsó hullámuk pedig a XIX. század folyamán érkezett az országba.

Egyfajta ruszin önigazolási-önazonosítási, bár valószínűleg nem tudatos stratégiának tekinthetjük azt, ahogyan a ruszinok gyakran hangoztatják: „az ezer év alatt mindig a magyarok mellett harcoltunk” vagy ahogyan az egyik legnagyobb tiszteletnek örvendő ruszin tudós, Bonkáló Sándor mondja: „a ruszin nép mindig érezte, s ha kellett, tettekkel is bizonyította, hogy a magyar hazához tartozik és tud, és akar is érte áldozatot hozni”. És valóban, a ruszinok történetileg bizonyíthatóan kivették részüket a Magyar Királyság védelméből. Ennek egyik ékes bizonyítéka a Rákóczi szabadságharcban kiérdemelt „gens fidelissima” cím. A beszállásokkal nyomorított, szenvedő kárpátaljai parasztok ugyanis életüket ajánlották a fejedelemnek, akitől felszabadulásukat várták. Hasonló önfeláldozással álltak másfél évszázaddal később, ekkor már elsősorban a ruszin értelmiségiek, Kossuth mellé.

A legtöbb fordulatot a ruszin nép életébe azonban a 20. század hozta; elég, ha csak arra gondolunk, hogy anélkül éltek négy állam fennhatósága alatt, hogy akár csak a szomszéd faluba költöztek volna. Kárpátalját 1919-20-ban a románok tartották megszállás alatt, majd a trianoni békeszerződés eredményeként 1921-től Ung, Bereg, Ugocsa és Máramaros megyék Csehszlovákiához kerültek. Bár ígértek a ruszinoknak autonómiát, melyhez az Eperjes környéki ruszinok is odatartoztak volna, ebből azonban mindössze annyi valósult meg, hogy 1938-ban létrejött Ruszinszkó néven egy autonóm képződmény (Milován S. 2004.). 1939-től 1944-ig azonban Kárpátalja újra magyar fennhatóság alá került, a ruszinok önálló önkormányzat mellett közigazgatási, kulturális és oktatási autonómiát kaptak, valamint 1944-ben Ungváron megalakult a Ruszin Nemzeti Tanács. A oroszok bevonulása azonban éles fordulatot hozott: a ruszin nép megszűnt létezni- legalább is hivatalosan. A szovjet államgépezet folytatta a Rettegett Iván által megkezdett hagyományokat, és programszerűen hirdette és próbálta elhitetni mind a ruszinokkal, mind a világgal, hogy márpedig ők nem külön nép: óorosz, illetve ukrán származásúak- mindezt természetesen számos „történelmi” dokumentummal alátámasztva.[6] Aztán összeomlott a Szovjetunió és Kárpátalját is magába foglalva megalakult a szabad Ukrajna és- nem változott semmi. Ukrajnában, sárba tiporva ezzel az ENSZ Emberi Jogok Deklarációját és az Ukrajnában is hangoztatott demokratikus elveket, a mai napig nem ismerik el a ruszinokat külön népként, így természetesen anyanyelvüket sem használhatják és politikai autonómiával sem rendelkeznek (Popovics, 2001.). Bár Ukrajna megalakulásakor, a ruszinok által nem véletlenül gyakran emlegetett 1991-es szavazáson (ugyan igencsak homályosan megfogalmazva) autonómiát ajánlottak a ruszinoknak, amit a térség lakosai 78%-ban meg is szavaztak, ez az autonómia, hiszen a továbbiakban már nem szolgált ki semmiféle politikai érdeket, a mai napig nem valósult meg. Ahogyan S. Benedek András kissé keserűen megjegyzi: „Ebben a régióban nemcsak az ígéretek, de a múlt tényei sem mindig bizonyosak.” (S. Benedek, 2003.)

2. Ruszinok a világban

Ma világszerte, így Ukrajnában, Szlovákiában, Lengyelországban, Magyarországon, Romániában, Szerbiában, Horvátországban, Csehországban, Ausztriában, Ausztráliában és az USA-ban az egykori 3 millió helyett mintegy 1 millió ruszin él, többségük, körülbelül 800 ezren Kárpátalján.

„Külön középszláv, köztes etnikumot képeznek (…), sajátos történelemmel, kultúrával, nyelvvel, tradíciókkal, identitástudattal, mentalitással rendelkeznek (…).” (Popovics 2001:203.) Az a tény azonban, hogy saját országgal sohasem rendelkeztek, mindig valamely többé vagy kevésbé erős állam fennhatósága alatt éltek, kiszolgáltatottá tette őket az adott állam éppen aktuális politikai törekvéseinek, önkényének, sajátos, a  ruszinokéival esetlegesen szembenálló céljainak mindamellett, hogy az anyaország hiánya azt is igencsak megnehezítette, hogy egyáltalán önálló entitásként fennmaradjanak, különállásuk, önállóságuk tudatát átörökítsék az utódokra és megőrizzék kultúrájukat és nyelvüket.[7] Ez az „anyaország-deficit” persze minden hasonló sorsú nép helyzetét megnehezíti, a ruszinok sorsát azonban kedvezőtlen irányban befolyásolta az is, hogy lakóhelyük, Kárpátalja geopolitikailag igen kedvező adottságokkal bír. Kiemelkedő stratégiai helyzete nyomán az oroszok már a 16. században, Rettegett Iván cársága alatt szemet vetettek a területre és a pánszláv eszmeiséget, valamint a pravoszláv papságot segítségül hívva megkezdték származástudat-formáló munkájukat azzal a céllal, hogy a ruszinok kitalált óorosz származására hivatkozva megszerezzék a terület feletti fennhatóságot. Ennek az eredetnek a valódiságát, valamint a cári fennhatóság pozitívumait népszerűsítette a XIX. század közepén fellángoló ún. ruszofil mozgalom is, melyet a nagy szlávista tudósok munkáin nevelkedő orosz, illetve magyar főiskolákon tanuló ruszin diákok indítottak útjára, kiállítva ezzel -bár nagyon gyakran szándékukon és akaratukon kívül- saját népük nemlétének, szerencsére később hamisnak bélyegzett oklevelét. A következő jelentkezők az ukránok voltak, akik úgy vélték, a ruszinok valójában ukrán származásúak, nyelvük pedig egy ukrán tájszólás, így valójában ők azok, akik a területre teljes joggal igényt tartanak. Ezt a 20. században kibontakozó propagandát az előbbi példájára ukranofil mozgalomnak szokták nevezni. (Kivételesen) Történelmi tényekre alapozva hangoztatták nézeteiket a harmadik, ún. ruszinofil irányzat vezetői. Az etnikailag, kulturálisan és nyelvileg önálló ruszinság létezését elsőként a ma is mély tisztelettel övezett, sok helyütt, de mindenhol pozitív érzelmekkel emlegetett Hodinka Antal (x- történész, egyetemei tanár, az MTA tagja) és Bonkáló Sándor igyekeztek a ruszinokban, az igénylőként fellépő oroszokban és ukránokban, valamint az egész világban tudatosítani. Ezen kívül politikai célt is kijelöltek: autonómiát, illetve lehetőség szerint önálló államot létrehozni a ruszinok számára (Popovics, 2001.). Bár szélsőséges elszakadási törekvések sosem kerítették hatalmukba ezt a népet, létük máig élő alapeszmeiségévé vált a ruszinofil ideológia: önmagukban is tudatosította létük jelentőségét, kultúrájuk értékességét, óvnivalóságát, a kijelölt cél pedig öntudatot, egységet és erőt kovácsolt a ruszinságba, hogy ellen tudjanak állni azoknak a -különösen a szovjet időszak alatt megerősödött, de máig is testet öltő- törekvéseknek, amelyek a ruszin identitás eltűntetésén fáradoztak.

A ruszinoknak, ahogyan azt már sokszor hangsúlyoztuk, önálló nyelvük van, ez a szláv ruszin nyelv. Ennek több (tudtommal négy) változata létezik, de a közelmúltban jelent meg egy kodifikált ruszin nyelvtan, mely a jövőre nézve lehetővé teszi a ruszin nyelv továbbélését azáltal, hogy egységes irodalmi nyelvet hoz létre. Írásban cirill betűket használnak. Létezik ruszin nyelvű könyvnyomtatás is, elsősorban Ungváron és Beregszászban adnak ki ruszin nyelvű könyveket, de ez viszonylag kis példányszámot jelent. A ruszinok önálló néprajzi jellemzőkkel rendelkeznek, vannak ruszin népdalok, népmesék, népzene, néptánc, népviselet és van ruszin himnusz is, melyet Alekszander Duchnovics szerzett.[8] Hagyományosan görög katolikus vallásúak. Olyannyira igaz ez, hogy a magyarországi népszámlálások során magukat görög katolikusoknak vallókat többnyire gyakorlatilag egy az egyben lehetett azonosítani a ruszin népességgel. A vallás így náluk mindig is kiemelkedően fontos integráló erő volt és meghatározó szerepet játszott a nép fennmaradásában is.

Kárpátalja szintén nagy jelentőséggel bír minden ruszin számára, bármely pontján is éljen a világnak. Kárpátalja anyaország helyett anyaországuk, haza helyett hazájuk a ruszinoknak. Ahogyan már volt róla szó, ez a terület nem rendelkezik túlzottan jó természetföldrajzi adottságokkal, gazdaságának a fakitermelés adja a gerincét, de például a hegyekből több száz kristálytiszta ásványvíz tör fel a felszínre és a táj szépsége (hogy csak a Tisza forrásvidékére utaljunk) folytán komoly lehetőségek rejlenek az idegenforgalomban is. Utóbbiak azonban –bár a falusi turizmus folyamatosan fejlődik az utóbbi években- még messze kiaknázatlanok. Kárpátalja életébe, kialakult gazdasági rendjébe (mint ahogyan a legtöbb szovjet megszállás alá kerülő terület esetében is) éles váltást hoztak a szovjet nagyiparosítási törekvések. A mesés tájakon sorra gyárak, kombinátok emelkedtek, koncepció nélkül irtották az erdőket, a folyókba pedig ipari szennyvíz ömlött. Az élet mégsem volt olyan kilátástalan, hiszen fejlődött (legalább) az ipar, termeltek a bútorgyárak, épültek a házak és az üzemek sokezer ember számára biztosítottak munkát és megélhetést. De aztán jött a rendszerváltás és vele együtt- a mérhetetlen szegénység. Ahogyan mondják: „A politika tönkretette az ipart.” Ma Ukrajnában hatalmas méreteket ölt a korrupció, a befizetett adókat és állami bevételeket gyakorlatilag ismeretlen célokra fordítják, a lakosság alig lát belőle vissza valamit. Az ország így alig-alig fejlődik, és az embereknek a létfenntartás is komoly nehézséget jelent- a 40-50%-os munkanélküliség és az átlagosan 8000Ft-os havi jövedelem mellett ezen nem is lehet csodálkozni. Ennél csak azok tudnak magasabb bevételekre szert tenni, akik saját bolttal rendelkeznek. A létbizonytalanság mellé politikai bizonytalanság is társul, ami nem teszi túlzottan csábítóvá az országot a külföldi befektetők számára. És a rendszeres árvizek csak még tovább súlyosbítják a helyzetet. Az etnikai kisebbségek nemlétező jogairól, illetve pontosabban a nemlétező többmilliós etnikai kisebbségekről és a „sajátos” ukrán kisebbségi politikáról pedig már esett szó.

3. Ruszinok Magyarországon

Magyarországon ma 11 nemzeti és két etnikai kisebbség él[9], utóbbiak egyike a ruszinság, akik tehát a manapság elfogadott nézet szerint a 13. századtól folyamatosan telepedtek be Magyarország területére, de beáramlásuk, ahogyan azt az én gyömrői közösségem később bemutatott példája is igazolja, a mai napig is tart.

A Magyarországon élő ruszinok számáról hosszas vitát lehetne folytatni. Ennek egyrészt az az oka, hogy igen nehéz őket azonosítani, hiszen sokuk igen nagy mértékben asszimilálódott a magyar társadalomba (vagy elszlovákosodott), nem beszélik vagy nem használják a ruszin nyelvet, és nem gyakorolják a ruszin kulturális szokásokat. Másrészt a ruszinok körében általános és régi keletű gyakorlat, hogy tudott és egyébként gyakorolt és fel is vállalt ruszinságuk ellenére népszámlálások során nem szokták magukat ruszinnak mondani. Mindezek nyomán, ha a 2004. évi népszámlálási adatokat áttekintjük, azt láthatjuk, hogy Magyarországon 1098-an vallották magukat ruszinnak, illetve 1292-en olyanoknak, akik kötődnek a ruszin nemzetiségi kulturális élethez és hagyományokhoz. Ezzel együtt a kisebbségi szervezetek a magyarországi ruszinok számát körülbelül hatezerre teszik, sőt egyes becslések a tízezer főt is meghaladó etnikumról beszélnek.

Ruszinok, nyilván a földrajzi közelség miatt, nagyobb számban elsősorban Északkelet-Magyarországon, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, valamint Debrecenben élnek, de nagyobb közösségek találhatók Budapesten (ide csak az utóbbi évtizedekben nőtt meg a betelepülés mértéke), Pest megyében, valamint Pécsett és Szegeden is. Visszatérve a legnagyobb számú magyarországi ruszinnak otthont adó Borsod megyéhez, sokan élnek itt Miskolcon, Sátoraljaújhelyen és számos kis faluban, mint például Erdőhorvátiban, Kányon vagy Mogyoróskán, de feltétlenül ki kell emelnünk Komlóskát, „Magyarország legruszinabb falu” (Popovics, 2001:206) -ját és Múcsonyt. A 440 lakosú Komlóskának kb. 95, a 3600 fős Múcsonynak pedig kb. 50%-a ruszin (Popovics, 2001:206) és ezek azok a települések, ahol még ma is többnyire ruszinul beszélnek. A ruszinok sorsa Komlóskán is igen hányattatott volt: a különböző lakosság-összeírások, népszámlálások a ruszinok arányának igen rapszodikus változásait mutatták, előfordult, hogy 15 év alatt 90%-oscsökkenést regisztráltak. Amellett, hogy itt is jelentkezett az elmagyarosodás, időszakonként erőteljes elszlovákosító propagandák is előretörtek. Hasonlóan zaklatott volt az oktatás is, de mára sikerült elérni, hogy az általános iskolában ruszin nyelvet oktassanak.

Ahogyan a népességadatok körüli bizonytalanságokból is kitűnik, ma Magyarországon igen magas szintű a ruszinok asszimilációja. Az elsődleges természetesen a nyelvismeret, -használat kérdése. Ezzel kapcsolatban elmondható, hogy bár igen sokan tudnak (jobban, vagy kevésbé jobban) ruszinul[10], de az egymás közötti kommunikációban (otthon, rokonokkal, barátokkal) többnyire inkább a magyart használják. Erős az arra irányuló törekvés, hogy minél több helyen nyelvoktatást és nemzetiségi nyelvű oktatást indítsanak be, hiszen a nyelv fennmaradása alapvető a nép fennmaradása szempontjából, de még a nyelvoktatás is anyagi, illetve intézményi okokból máig csak kevés helyen valósult meg (Komlóska mellet tudtommal Budapesten). Születnek ruszin nyelvű nyomtatványok is, Magyarországon talán a ruszin szervezetek által kiadott újságok bírnak a legnagyobb jelentőséggel. Ezen kívül a Nyíregyházi Főiskolán három éve működik az Ukrán és Ruszin Filológiai Tanszék, mely elsősorban a ruszin nyelvészet kutatása és így a ruszin nyelv megőrzése szempontjából nagyon fontos[11].

Hasonló a helyzet a kultúrával is, igen sokan ismernek ruszin népdalokat vagy néptáncokat, sokan tudnak ruszin népzenét játszani, de ezek többsége csak passzív tudást jelent, a hétköznapokban nem kap szerepet. Ezzel együtt ezen a területen is él a törekvés a kultúra újrafelfedezése iránt: ruszin folklór együttesek alakulnak (pl. Budapesti Ruszin Kulturális Egyesület) és járják az országot, illetve gyakran hívnak kárpátaljai csoportokat is ruszin rendezvényekre. (Ez egyben persze a találkozásra is alkalmat kínál.)

Említettem már, hogy a vallás nagyon fontos szerepet játszik a ruszinság életében, ahogyan mondják: „a vallás összefog minket”.[12] Ahogyan Tamás Edit írja: „A fejletlen társadalmi struktúra következtében (hiszen a Magyarországra érkező ruszin népességet legnagyobb részben földművesek és pásztorok alkották, és velük csak egy szűk egyházi értelmiségi réteg érkezett) a 19. század végéig, a 20. századig az egyház volt az egyetlen olyan intézmény, ahol az anyanyelvi kultúra és nyelvhasználat szerepet kapott. A görög katolikus egyház a magyarországi ruszinok népi-etnikai, kulturális kerete volt.” (Tamás, 1996:268) Lehetett az egyház az anyanyelv őrzője már csak azért is, mert egyes egyházközségekben még a 20. századig is ruszin nyelven folytak a misék. A vallásosság általános visszaszorulása persze a ruszinokat is elérte, becslések szerint ma mintegy negyedük őrizte meg görög katolikusságát, de nekik többnyire megvan a lehetőségük vallásuk gyakorlására. Valóban: ha valaki görög katolikusnak vallja magát, szinte bizonyosak lehetünk benne, hogy ruszin az illető. A vallás a ruszinoknak messze nem csupán istenhitük intézményesülését és gyakorlását jelentette, hanem annál sokkal többet: különállásuk igazolóját, kultúrájuk őrzőjét, minden túlzás nélkül: fennmaradásuk zálogát.

A ruszinságnak a rendszerváltás után meginduló és napjainkban is tapasztalható öntudatraébredését számos ruszin szervezet és intézmény megalakulása is jelzi. Ezek közül természetesen a kisebbségi önkormányzatok a legjelentősebbek. Számuk alakulásának figyelemmel kísérése igen beszédes lehet.

Az Országgyűlés 1993-ban fogadta el a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvényt, mely a szabad identitásválasztás elvén alapulva egyéni és kollektív jogokat biztosít az etnikai kisebbségeknek. Ezek között kiemelve a minden magyar állampolgár aktív és passzív választójogán (mivel tilos a kisebbségi állampolgárokról nyilvántartást vezetni) alapuló kisebbségi önkormányzati választások során megalakítható kisebbségi önkormányzatokat, melyek a kulturális autonómia megteremtésére irányuló jogosítványokat kapnak (Eiler-Kovács, 2003.). Ezek után 2003. január 5-én „A ruszin kisebbség –a 13 magyarországi nemzeti és etnikai kisebbség közül elsőként- megválasztotta országos önkormányzatát Budapesten.” (Mlecsenkov, 2003.). Az Országos Ruszin Kisebbségi Önkormányzat (ORKÖ), melynek elnöke ma Giricz Vera, igen aktív a magyarországi ruszinság megszervezésében. Az ORKÖ tagja a 15 éves Ruszin Világtanácsnak, részt vesz az Országos Kisebbségi Bizottág munkájában, nemrégen hozta létre a Magyarországi Ruszinok Könyvtárát és a Magyarországi Ruszinok Közérdekű Muzeális Gyűjteményét és Kiállítóhelyét Budapesten, ezen kívül havonta (negyedévenként magyar melléklettel is) megjelenteti a Ruszin Világ című közéleti és tájékoztató újságot. Az ORKÖ megalakulása után az 1994-es választásokon egy, majd az 1998-as választásokon már 10 helyi ruszin kisebbségi önkormányzat is megalakult. Számuk a 2002-es választások nyomán 31-re ugrott, ezek közül 15 Budapesten, 9 Borsod-Abaúj-Zemplén, 5 pedig Pest megyében működik.

Jelentős még a ruszinokat összefogó szervezetek között a Hodinka Egyesület, a Magyarországi Ruszin Tudományos Intézet és a Magyarországi Ruszinok Szervezete is.[13]

4. Ruszinok Gyömrőn

Ezen írásom alapjául szolgáló kutatásaimat, terepmunkáimat a gyömrői ruszinok körében folytattam, ezért mindjárt fontosnak tartom megjegyezni, hogy a következőkben tett megállapításaim, következtetéseim elsősorban rájuk nézve érvényesek, ugyanakkor azt feltételezem, hogy ezek országos szinten is helytállók lehetnek.

Gyömrő egy körülbelül 15000 lakosú kisváros Pest megyében, mely nagyjából 25km-re délkeletre fekszik Budapesttől. Tipikus agglomerációbeli város nagyon sok „bejáró”, Budapesten dolgozó lakossal. Gyömrőn mintegy 60-70 főt számlál a magukat ruszinnak vallók közössége. Erről pontos adatokat szolgáltathat majd az új kisebbségi önkormányzati választási rendszer első, választókat kijelölő szakasza, de erről majd később részletesen. Az mindenesetre tisztán látható, hogy a népszámlálási adatok Gyömrőn sem mérvadók, hiszen 2004-ben egyetlen ember vallotta magát ruszin anyanyelvűnek. Sokan persze, például a „nagy”, a városi önkormányzatnál ezen az alapon támadják őket és megkérdőjelezik létüket, de az elmúlt években egyre többet tesznek azért, hogy ennek ellenkezőjét bebizonyítsák. Pontos létszámukat azért is nehéz meghatározni, mert csak egy kisebb részük aktív és ezáltal látható. Ez a kisebb közösség a közösségben elsősorban a kisebbségi önkormányzat és annak elnöke köré szerveződik és elsősorban az önkormányzat tevékenységében résztvevő kb. 5 családot jelenti. Gyömrőn egyébként 2002. december 19-én alakult meg az első ruszin kisebbségi önkormányzat (GYRKÖ). A ruszin közösség térben- területileg nem különül el, a családok számos, a város egészen különböző pontján élnek.

Azt lehet mondani, hogy a gyömrői ruszin közösség kizárólag a közelmúltban betelepültekből áll. Mindannyian Kárpátaljáról érkeztek, de különböző városokból, így például Ungvárról, Beregszászból, Munkácsról vagy Nagyszőlősről. Betelepülésük eltérő időpontokra tehető, a legkorábbiak (mint például az egyik gyömrői TV-szerelő, Timkó József és családja) még a ’70-es években érkeztek. Sokan, így például a GYRKÖ alelnöke, Horsó Márta vagy a másik tagja, Kontracsik Erzsébet is a ’80-as, ’90-es években, de egyesek csak 1-2 éven belül költöztek Gyömrőre. Sokan vannak olyanok is, akik Gyömrő előtt már éltek más magyarországi településen is, de olyan is előfordul, aki például korábban évekig dolgozott építésvezetőként Németországban. Ez utóbbi Romanov Sándor, aki nevét egyébként állítólag az apai ági orosz ősöktől örökölte. Ő egyébként csak nemrég, tán egy hónapja kereste meg a GYRKÖ elnökét azzal, hogy ő is ruszinnak tartja magát, beszél is ruszinul és szeretne szavazni a kisebbségi önkormányzati választáson.

A Magyarországra településnek számos okát különböztethetjük meg. A GYRKÖ elnökének, Csehily Lászlónak és családjának esetében például egyértelműen családi okok játszottak szerepet. Mint ahogyan elmondta, 1980-ban megismerkedett Munkácson egy magyar lánnyal és az esküvő után ide költözött hozzá, akkor még Tiszaújvárosba. Az ő gyerekeik már itt születtek. Aztán az első Magyarországra érkező fiút a második, majd az egyik leány követte (mint a mesében), mindannyian Magyarországra házasodtak. Aztán a gyerekeket 1990-ben követték az otthon maradt szülők és a másik húg is, ők az addigra elvált Csehily Lászlóval Barcsra költöztek. Hogy hogyan történt a településválasztás? A másik fiú Pécsett találta meg élete párját (ifj. Csehily József egyébként azóta a Pécsi Ruszin Kisebbségi Önkormányzat elnöke) és ő segített a közeli településen albérletet találni. Itt azonban csak két évig maradtak, mert a nagymama, Csehily Joli néni féltette a kisunokákat a délszláv háború bombázásaitól. Ekkor költöztek Gyömrőre, mégpedig azért, mert itt már élt egy ungvári ismerősük, aki talált nekik egy elérhető árú házat a település határában. Egyébként az egyik húg gyerekei, a Szmutkó-testvérek közül én is többel jártam egy iskolába, illetve zeneiskolába. Egy másik család életében, Mindákéknál más okok játszottak szerepet. Ott egyszerűen az apuka nagyon jó munkalehetőséget kapott Budapesten, ezért költöztek Magyarországra és ezen belül két éve a fővároshoz közel eső Gyömrőre. Más családok egyszerűen a kedvezőbb körülmények, megélhetési lehetőségek, a jobb élet reményében hagyták el Ukrajnát és jöttek egy kicsit nyugatabbra, a „legvidámabb barakk”-ba. Eseteiket ha kategorizálni szeretnénk, gazdasági migrációról kell beszélnünk. Hogy mennyire találták meg számításaikat, az nyilván egyedi élettörténetek kérdése, azt mindenesetre igen gyakran emlegetik, micsoda szegénység van manapság Kárpátalján- ebből feltételezhetjük, hogy talán nem bánták meg. Csehily Joli néni például azt mondta férjével kapcsolatban, aki 1997-ben meghalt: „Szegény, csak kevés ideig élvezhette Magyarországot”. Érdekes, hogy bár áttelepülésük okai között nem emlegetnek politikai jellegűeket, mégis gyakran hallani tőlük, ha a magyarországi viszonyok iránt érdeklődöm, hogy itt nekik (mint etnikai kisebbségnek, mint ruszinoknak) minden lehetőségük megvan. (Bár ha az igen előremutató és demokratikus nemzetiségi törvényünket nézzük, ez a megállapítás nem is csodálható.)

4.1. A gyömrői ruszinok és Kárpátalja

Minthogy a teljes gyömrői ruszinság, kivéve a néhány már Magyarországon született gyereket, Kárpátaljáról érkezett, nem csoda, hogy az a vidék többet jelent számukra, mint általában a ruszinoknak, többet, mint anyaország helyetti anyaországot. Nekik tényleges hazájuk, szülőföldjük. Emiatt nekik szorosabb mind a lelki kötődésük, mind a tényleges, fizikai kapcsolatuk Kárpátaljával. Ez több síkon nyilvánul meg.

Egyrészt él bennük egy már-már mitikus formát öntő hazakép. Az, hogy ez a képalakulás milyen szinten áll, függ attól, ki mikor hagyta el Ukrajnát, illetve mennyi idős. Akik már régebb óta élnek itt, azokban fokozatosan elhalványodnak a konkrét, gyakorlati élethez kapcsolódó képek, a mindennapi rutin emlékei és ezek helyét egy megszűrt, átalakult/ átalakított, imitt-amott ködbe vesző, de alapvetően szép, pozitív hazakép veszi át. Az idősebbek pedig általában is hajlamosak a régi emlékek újrakonstruálására, a boldog, gondtalan gyermek- illetve fiatalkorról mindent szépnek látó nosztalgiával való merengésre és ugyanilyen elbírálás alá kerül Kárpátalja is, ha történetesen az ennek az idilli életkorszaknak a helyszíne. Mindezeket tapasztalhattam, amikor Csehily Joli néni, a nyugdíjas tanítónő felolvasta nekem kárpátaljai gyerekkorát idéző írásait. Egyszerre ismerhettem meg az egykori vidám osztályt és a sokat méltatott tájat. Ilyés Zoltán szavaival élve: „emlékezetben újrateremtve, időtlenítve, virtualizálva” láthattam vissza az egykori szülőfalut „megrostált, megszépített és idealizált” lenyomatát (Ilyés, 2003.). De ezektől a kritériumoktól függetlenül is azt vettem észre, hogy egy bizonyos mértékű nosztalgia Kárpátalja iránt mindegyikükben él. Nagyon szívesen mesélnek az ottani városokról, csodálatos vidékekről és arról, milyen volt ott régen az élet. Beszéltek nekem a kárpátaljai egyetemekről, gyárakról, arról, hogy ott mivel foglalkoznak az emberek és a kristálytiszta patakról, amelyből a rétre és hazafelé ment is ittak a tehenek. Hogy csak egy-két példát említsek az élő és mindennapjaikban is jelen levő nosztalgiára, egyikük lakásában nem Magyarország, hanem Kárpát-medence térkép függ a falon, melyen nekem rögtön meg is tudták mutatni Kárpátalja nevezetesebb hegycsúcsai, folyóit és városait. Az egyik család a közeljövőben akar kerítést csináltatni és hogy miből? Kárpátaljáról hozatott kövekből!

A másik fontos sík a Kárpátaljával való kapcsolattartás. Ezen belül Kolozsi Ádám objektív és szubjektív kapcsolatokat különböztet meg (Kolozsi, 2004.), haladjunk most mi is ezen felosztás mentén! Objektív kapcsolaton olyan jellegű személytelen kötödéseket ért, mint a médiumokon keresztül szerzett információk, hírek, könyvek, újságok. Ebben a tekintetben elsődlegesen ezen kapcsolatok hozzáférhetősége meghatározó. Manapság azt mondhatjuk, a rádió, televízió és internet korában ez gyakorlatilag nem jelenthet problémát, könnyen hozzáférhetők a Kárpátaljáról szóló információk. Tovább könnyíti a helyzetet, hogy számos Kárpátaljáról szóló könyvet adnak ki és ahogyan már korábban is említettem, több ruszin (és egyben ruszin nyelvű) újság jelent és jelenik meg. Természetesen ebből a szempontból nem egységesek a gyömrői ruszinok, van, aki nagyobb, van, aki kisebb mértékben keresi az ilyen jellegű kapcsolatokat. Én azt tapasztaltam, hogy azért általában érdeklődnek ezek iránt, olvasgatják az újságokat, és ha egy új könyv jelenik meg, ahhoz igyekeznek hozzájutni. Alapvetően azonban mégis előnyben részesítik a szubjektív kapcsolatokat.

A szubjektív kötődések Kolozsi terminológiájában gyakorlatilag konkrét, közvetlen emberi kapcsolatokat jelölnek. Nyilván, ha ezekre lehetőség nyílik, az emberek nagyobb kedvvel támaszkodnak ezekre, hiszen általában vágyunk a személyességre és ily módon az információk sokkal színesebb, hitelesebbnek tartott és szélesebb spektrumára tehetünk szert. Az ottani élet olyan vonatkozásairól, olyan részleteiről tájékozódhatunk egy kompetens személlyel való beszélgetés által, amiről egy újsághír vagy egy könyvrészlet sohasem számolna be. Itt az merülhet fel problémaként, hogy nem biztos, hogy ilyen kapcsolat rendelkezésre áll, vagy ha nem, akkor sikerül-e ilyenre szert tenni.

Mivel az általam vizsgált közösségnek szinte egésze Kárpátaljáról származik, általában rendelkeznek ilyen kapcsolatokkal, ami a gyakorlatban többé vagy kevésbé erős rokoni, baráti szálak meglétét jelenti. Legtöbbjüknek van olyan ismerőse, aki még ma is Ukrajnában él (bár láthattuk, hogy a kivándorló szerencsés példája számos kintélőt ösztönzött arra, hogy szintén áttelepüljön). Abban persze jelentősek az eltérések, milyen módon és mértékben tartják velük a kapcsolatot. Ez a semmilyen kapcsolattól a karácsonyi képeslapon és a havonkénti telefonhíváson át az egymás rendszeres meglátogatásáig terjedhet; mindegyikre akad példa. Legutóbb például Mindákék láttak vendégük kárpátaljai rokonokat: március 15-én a feleség, Viktória Ukrajnában élő testvére és annak családja látogatta meg őket. De személyes kapcsolat másképp is kialakulhat. A GYRKÖ, amiről részletesebben majd később írnék, rendszeresen hív meg a rendezvényeire Kárpátaljai vendégeket. Az idei gyömrői Rákóczi-napokra például Szentmiklósról várják a négytagú „Zabavka” folklórcsoportot Prokop Olga vezetésével (ők már korábbi rendezvények alkalmával is jártak Gyömrőn), valamint két fiatal ungvári előadóművészt, Velicskó Ludmillát és Gyidik Jusztinát. Mindkét típusú kapcsolat és találkozás alkalmas arra, hogy Kárpátaljáról információt cseréljenek, az itteniek tájékozódjanak, az ottani helyzetről, a jelenlegi viszonyokról.

Véleményem szerint a szubjektív kötődések közé még egy jelenséget sorolhatunk, ez pedig a gyömrői ruszinok Kárpátaljára tett utazása. Ha értékelni kell, ez a „hazával” való kapcsolattartás legközvetlenebb, a legtöbb, legsokoldalúbb és legmegbízhatóbb információt biztosító formája, bár a legköltségesebb is. Ennek ellenére erre is számos példát láthatunk a közösségben. Itt is számba kell venni természetesen a rokon-, illetve barátlátogatásokat, de ezeken kívül még számos utat szerveznek Kárpátaljára. Ezt a tevékenységet a GYRKÖ-on kívül egy másik szervezet is végzi, ez pedig az Országos Rákóczi Szövetség Gyömrői Szervezete. Ők, mivel II. Rákóczi Ferenc élete nagymértékben kötődik Kárpátaljához, már eddig is nagyon sok kirándulást szerveztek oda iskolásoknak és felnőtteknek egyaránt. Ezeken sokan és szívesen vettek részt nemcsak a ruszinok közül és nemcsak a történelmi vonatkozások miatt, hanem a kivételes szépségű Kárpátaljai táj miatt is. De egy ilyen kirándulás alkalmával utazott például Csehily László idősebb, már Magyarországon született fia, Csehily Igor is első alkalommal Kárpátaljára. Azonban a GYRKÖ is kiveszi a részét ebből a munkából: idén május 22-23-ára szervez egy kirándulást annak alkalmából, hogy 300 évvel ezelőtt bontottak zászlót Esze Tamás és ruszin talpasai, valamint egy ruszin nyári tábort is szervez gyerekek számára augusztusban Kárpátaljára.

Egy kicsit olyan a ruszinok „hazalátogatása”, mint a németek Ilyés Zoltán által leírt honvágyturizmusa. Igaz ugyan, hogy a ruszinokat senki sem kényszerítette a Szovjetunió, illetve Ukrajna elhagyására, mégis nyilvánvalóan nekik is nehéz volt a döntés és elkerülhetetlen a valamilyen mértékű veszteség átélése. Az emlékek, köztük a szépek bennük is élnek Kárpátaljáról, és ha vissza nem is költöznének, azért egy vékony szál mégis egész életükre odaköti őket. Ebből a szempontból ezeknek a Kárpátaljára tett utazásoknak egyik „célja az emlékezet ápolása, ellenőrzése és felülvizsgálata, összességében a hazavesztés valamilyen belső feldolgozása” (Ilyés, 2003.), azzal együtt persze, hogy ugyanakkor pihenés, világlátás, hagyományos értelemben vett utazás is.

Összefoglalóan tehát azt mondhatjuk, az „anyaország”, a róla élő kép és a vele való kapcsolattartás nagyon fontos szerepet játszik a gyömrői ruszinság életében. Egyrészt egy szempont, ami által az egyén és a közösség is definiálhatja önmagát, amin keresztül felépítheti identitását, amihez kötődhet, amihez tartozónak érezheti és mondhatja magát, másrészt (és ez nem független az előző funkciójától), csoportösszetartó erő is. Egy dolog, amiről a többségtől eltérően személyes tapasztalataik és ismereteik vannak, amiről beszélgethetnek, ahova közösen ellátogathatnak. Túlzás nélkül állítható tehát, hogy az „anyaország” a gyömrői ruszinok identitásának egyik meghatározó eleme.

4.2. A gyömrői ruszinok és a többi magyarországi ruszin

Ha már a gyömrői és a kárpátaljai ruszinok kapcsolattartásáról esett szó, ide kívánkozik egy rövid leírás a gyömrői ruszinoknak a többi magyarországi ruszinhoz fűződő viszonyáról is.

Röviden szólva, az én megfigyeléseim szerint ez nem annyira jelentős, mint a kárpátaljai és főleg nem annyira jelentős, amennyire ez a földrajzi közelségből adódóan feltételezhető volna. Tulajdonképpen én az Észak-Magyarországon jelentős számban élő ruszinokhoz kötődő semmilyen kapcsolatról nem tudok. Ez talán furcsállható, de jelentősége nehezen megfogható. Egy fontos, de természetesen adódó magyarországi kapcsolat a pécsi ruszinok felé irányul, hiszen ahogyan már említettem, a gyömrői elnök, Csehily László bátyja, ifj. Csehily József a pécsi kisebbségi önkormányzat elnöke. Azonban ez a kapcsolat is elsősorban családiként jellemezhető, a két közösséget csak olyan nagy horderejű események esetén érinti, mint például az idén májusban Pécsett megrendezésre kerülő ruszintalálkozó, ahová még külföldi, például Kanadából érkező ruszin vendégeket is várnak. A pécsin kívül viszonylag jelentősebb még a budapesti ruszinokkal meglévő kapcsolat; ez a közelség és Gyömrő Budapestre utaltsága miatt nem meglepő. Nagyon jó a gyömrőiek kapcsolata Giricz Verával, az ORKÖ elnökasszonyával, akit Csehily László még Ungváron ismert meg. Ez az egyébként közeli, informális kapcsolat (például a Thália Színházban a Nemzetiségek Színházi Hetének keretében egy nemzetiségi fiataloknak kiírt pályázat nyerteseinek tartott díjátadásról, amire „Vera” nem tudott elmenni, neki is kellett fényképeket készítenünk), sokat segített a helyi közösség és kisebbségi önkormányzat megszervezésében és működtetésében. Budapestről is rendszeresen hív a GYRKÖ vendégeket különböző rendezvényeire, például a Budapesti Ruszin Kulturális Egyesület nevű folklórcsoportot Szilczer-Likovics Olga és Dr. Szabó János vezetésével a ruszinok novemberi bemutatkozó estjén is fellépett és vendég lesz a július 2-i Rákóczi-napokon is.

Hogy a kapcsolattartásról tett megfigyeléseimből mire lehet következtetni? Talán arra, hogy nincsen valamiféle „világ ruszinjai szolidaritás”, ruszinságuk, úgy tűnik, kevésbé erős összetartó erő, mint Kárpátalja és az azt övező eszmeiség.

4.3. A gyömrői ruszinok és a történelem

Ha sorba akarjuk venni a ruszin identitás legmeghatározóbb elemeit, vagy ha úgy tetszik, a ruszin identitást felépítő legjellemzőbb tényezőket, Kárpátalja után, ha nem előtt, feltétlenül a ruszin és ahogyan láttuk, egyben a magyar történelemmel kell folytatni. Kolozsi Ádámnak a bolgárokra vonatkozó megállapítása a ruszinok esetében is helytálló: „…a csoportszerveződést a múlthoz fordulás jellemzi, az itt domináns nemzeti ideológia többnyire múlt-, nem pedig jövőcentrikus. A történelem mintegy a jelent legitimálja.” (Kolozsi, 2004:126.) Vagy ahogyan Hobsbawm írja: „A múlt az, ami megteremti a nemzetet, a múlt az, ami igazol.” (Hobsbawm-t idézi Bindorffer, 2001:82) Annál is inkább legitimációs erő a múlt, mivel a ruszinoknak -ezt kijelenthetjük-, sok nemzettől, kisebbségtől, csoporttól eltérően valóban van történelmük, nincs szükség annak művi megalkotására.

A ruszin történelem szempontunkból fontos állomásait már bemutattam a bevezető részben. Ezek megismeréséhez akár nélkülözhettem is volna a szakkönyvek tanulmányozását, hiszen ezek azok az adatok, amelyeket a kutató szinte biztosan megtud már az első ruszinokkal való beszélgetés során. Az is árulkodó lehet, hogy első ruszinokkal való találkozásom alkalmával egy bemutatkozó esten vettem részt (amit egyébként a már említett Rákóczi Szövetség szervezett), és a körülbelül két órás rendezvénynek mintegy felét a ruszin történelem ismertetése töltötte ki. Ezek a történelmi epizódok jószerivel megegyeznek a kik azok a ruszinok? kérdésre adandó válasszal és megfigyelhető, hogy ezen történelmi adatokat, eseményeket minden ruszin ismeri. Még érdekesebb azonban megfigyelni a ruszin interpretációk hangsúlyos elemeit és megvizsgálni ezek jelentőségét.

Az első sarkalatos kérdés az eredet, amire a ruszin válasz nagyjából így hangzik: „a ruszinok a honfoglalás óta, ezer éve együtt élnek a magyarokkal”. Aztán következik a Rákóczi-szabadságharc, „amelyben a ruszinok végig a magyarok oldalán harcoltak, Rákócziban a szenvedések alóli felszabadítót látták, így hűséggel és életüket is feláldozva harcoltak a fejedelemért”. A következő epizód 1848-49, amikor is „a ruszin értelmiségiek mindenben segítették Kossuthot”, végül pedig az első világháború, melyben „ a ruszinok, mint a történelem során mindig, a magyarokkal együtt küzdöttek”, egészen 1918-ig, amikor is az újonnan megalakuló politikai határok elválasztották egymástól a két egymásébafonódó történelemmel rendelkező népet. És a végső csapás: a szovjet korbeli és máig tartó el nem ismertség és a hírhedt 1991-es ukrajnai szavazás, amelyen a lakosság 78%-ának voksa ellenére sem alakult meg Kárpátalja autonómiája. Figyeljük meg a történelem interpretációjának során megmutatkozó kettősséget! A két hangsúly a magyarokkal való együttállás, sorsközösség vállalása és az ukránokkal szemben tanúsított ellenséges érzelmek. Ez az attitűd jellemzi a ruszinok általam identitásstratégiának nevezett sajátos öndefinícióját is, amit részletesebben később fejtenék ki.

A ruszinok történelmükhöz való hozzáállásáról az mondható el, ami az anyaország helyetti anyaországról is: az egyik legfontosabb identitásépítő eszköz.[14] Emellett a historikus minták, emblematikus személyek és események jelentősége abban is megmutatkozik, hogy meghatározó közösségteremtő és -összetartó erőt képviselnek. Azonban a Kárpátaljához fűződő viszonyhoz képest a történelem esetében egy fontos különbséget véltem felfedezni. Ez pedig összefügg a Boglár Lajos által vizsgált nappali, illetve éjszakai kultúra, vagy a Kolozsi Ádám által felvetett önreprezentáció, valamint ennek belső kifejeződésének témakörével. Úgy gondolom ugyanis, hogy az identitáselemek közül mind a hazának, mind pedig a történelemnek vannak belső, ha úgy tetszik lelki és külső, reprezentatív vonatkozásai és funkciói is, mindkettő iránt van a ruszinoknak valamiféle érzelmi kötödése, ezeknek esetleg a mindennapokban is megjelenő leképződése, ugyanakkor mindkettő megjelenik, ha a ruszinokról és az ő bemutatásukról van szó. Azonban megfigyeléseim szerint, míg az anyaországgal kapcsolatban a belső, lelki, addig a történelem tekintetében a reprezentációs vonulat hangsúlyosabb. Ez talán érthető is, hiszen a történelem bizonyos értelemben egy absztrakt fogalom, amivel személyes tapasztalat hiányában nehéz azonosulni, bemutatni viszont igen színesen lehetséges, míg a hazát és annak jelentőségét nehéz kifejezni, kommunikálni a többség felé.

4.4. A gyömrői ruszinok nyelvhasználata

A nyelv, különösen Kelet-Közép-Európában sokkal több, mint egyszerű, funkcionális kommunikációs eszköz, „az etnikai csoporthatárok egyik legkézenfekvőbb jelzője”, „a csoport-hovatartozás megőrzésének legfontosabb jegye” (Kolozsi, 2004:128). A nyelv az identitásnak egy olyan objektív jegye, mely kifelé, a többség felé megkülönböztet, befelé, a csoport felé pedig összeköt.[15]„a nyelvben él tovább a nép”), legtöbb törekvésük a nyelv megőrzésére irányul. Ezen törekvések azonban sajátosak abból adódóan, hogy gyakorlatilag egy passzív tudásként létező nyelv megőrzéséről van szó, hiszen mindennapi interakciók során Magyarországon csak nagyon kevés helyen használják.[16] Mindenesetre az egész gyömrői közösségről elmondható, hogy ők az egymás közti kommunikáció során is magyarul beszélnek, azzal együtt, hogy nem mindegyikük tudja tökéletesen a nyelvet. (x-Például a Csehily Lászlóval folytatott beszélgetések, interjúk során gyakran nem kevés figyelmet és logikai készséget igényelt mondanivalójának megértése.) Ez nem csodálható annak tükrében, hogy egyáltalán nem beszélhetünk olyan környezetről, mely valamelyest is elősegítené a ruszin nyelv használatát, gondoljunk itt akár a nagyszámú közösség vagy a zárt etnikai enklávé hiányára. Talán nem túlmagyarázás úgy fogalmazni, hogy a ruszinok számára a magyar egy amolyan funkcionális nyelv, egy tisztán kommunikációs eszköz, amilyen a nyelv eredetileg volna, a ruszin pedig az a nyelv, ami felé érzelmi kötődésük irányul. Igaz ez a ruszinok esetében is. Mivel a nyelv etnikai kultúrájuk legfontosabb része és ennek fennmaradását tekintik a ruszinság fennmaradásának zálogának is (ahogyan ők maguk is mondják:

Mindazonáltal a ruszin nyelv ismerete a gyömrőiek között eléggé általános, már csak abból is adódóan, hogy, ahogyan említettem, többségük élete jelentős részét Kárpátalján élte le. Emellett érdekes, hogy a nyelvismeret nem nélkülözhetetlen eleme a csoporttagságnak. Erre bizonyíték egyrészt a Csehily-fiúk esete, akik bár ruszinoknak vallják magukat, nem tudnak ruszinul, legfeljebb néhány alapszót. Ezzel kapcsolatban egy érdekes párbeszéd:

Csehily Igor (a Mindák-kislányokról): -…még ők is tudnak ruszinul, én meg nem.

Csehily László: -Ők még ott születtek, megtanulták az anyanyelvüket, de nem kéne dicsekedned azzal, hogy nem beszéled a nyelvet.

Másrészt, amikor Csehily László Romanov Sándorról mesélt, ezt mondta: „…fölhívott, hogy ő is ruszinnak tartja magát, és beszél ruszinul is…” Vagyis ez nem lett volna feltétlenül szükséges.

Az, hogy a gyömrői közösség tagjai közül ki tud és hogyan tud ruszinul, elsősorban élettörténeti kérdés, vagyis attól függ, élt-e az illető, mondjuk úgy, anyanyelvi környezetben, vagyis Kárpátalján, és ha igen, mennyi ideig. Az viszont már, hogy kinek mennyire fontos a nyelv megőrzése, ápolása, ki mennyit tesz ennek érdekében, elsősorban generációs kérdés.  Ezen törekvések, illetve ezek fontosságának gyakori hangsúlyozása inkább az idősebb, vagy legalább középkorú korosztályt jellemzi, míg a fiatalabbak nekem gyakorlatilag sosem említették ezt a témát. Aki fennmaradásáért már csak hivatalból is tevékenykedik, az természetesen a GYRKÖ. Itt abból a helyzetből kell kiindulni, hogy Gyömrőn (és a közelben) nincs nemhogy anyanyelvi oktatás, de még vasárnapi iskola és nyelvoktatás sem, így iskola híján a családnak van kiemelkedő szerepe az identitás és annak tudáskészlete, így a nyelvnek az áthagyományozásában is. A család mellé társul, vagy ha szükséges, azt próbálja úgy, ahogy helyettesíteni a kisebbségi önkormányzat. Persze sokat fáradoznak azon, hogy megvalósulhasson az oktatás, de állítólag egy osztály elindításához legalább 9-10 kisgyerekre volna szükség, amire pedig a közeljövőben nemigen van kilátás. Így létrehozták a Dalos Játékok nevű verscsoportot, amit öt kislány alkot. A csoportot Csehily Joli néni vezeti, aki ruszin, illetve magyarról ruszinra fordított verseket és dalokat tanít meg a gyerekeknek fej-és kézmozgásokkal a könnyebb megértés érdekében. A csoport szinte minden rendezvényen fellép, így a bemutatkozó estjükön, a Rákóczi-napokon vagy március 15-én, amikor többek között a Nemzeti dalt és a Kossuth Lajos azt üzente című éneket adták elő magyarul és ruszinul is. Mondani sem kell, a kislányok a kedves versikékkel, dalokkal mindig sikert aratnak a közönség soraiban. Másrészt, idén harmadik alkalommal rendezik meg a ruszin nyelvi tábort, amelyen bármilyen nemzetiségű gyermek részt vehet és megtanulhatja a ruszin nyelvet. Az első kettő a Balatonon volt, de idéntől Kárpátaljára lesz a tábor, mégpedig azért, mert úgy gondolják, ott a gyerekek jobban rá lesznek utalva, hogy valóban ruszinul beszéljenek, így nagyobb mértékben fejlődik nyelvtudásuk.

Azt lehet tehát mondani, hogy a nyelv és annak megőrzése fontos szerepet játszik a gyömrői ruszin közösség életében is, de legyünk őszinték, a mai helyzetet, a nyelvhasználat feltételeit, gyakoriságát, funkcionalitását, a lehetőségeket és a fiatalok attitűdjét tekintve nekem úgy tűnik, nem kecsegtet túlzott sikerrel ez a törekvés.

4.5. A gyömrői ruszinok és a vallás

A gyömrői ruszin közösség görög katolikusságával kapcsolatban azt a megfigyelést tettem, hogy mindaz, amit korábban a ruszinok vallásáról és annak jelentőségéről írtam, az általam kutatott csoport esetében nem kap túlzottan nagy hangsúlyt. Annak ellenére, hogy azt mondják: „a vallás összefog minket” (bár lehet, hogy ezt csak általánosságban és inkább a történelemre való utalásként értik), azt látom, hogy a vallásosság, legalább is annak általam megfigyelhető külsőségei nem játszanak nagyobb szerepet a ruszinok életében, mint általában ma a magyarság és egyébként az egész európai kultúrkör életében (ami pedig nem túl jelentős). Igaz mindez annak ellenére, hogy kivételesen ebből a szempontból minden lehetőség adott számukra: minden héten vasárnap délután fél négytől görög katolikus mise van a városi katolikus nagytemplomban.

Az vonható tehát le következtetésként, hogy a vallás a gyömrőiek körében nem különösebben fontos identitáselem, nem tölti be azt a hagyományos csoportkijelölő és –elkülönítő funkciót, melyet egyébként a ruszinság esetében hangsúlyozni szoktak.

4.6. A Gyömrői Ruszin Kisebbségi Önkormányzat

Ahogyan már említettem, 1993-ban született meg az -egyébként igencsak liberálisnak tartott- nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvény, mely lehetővé tette Magyarországon kisebbségi önkormányzatok alakítását. Két alapelve közül az egyik az identitásválasztás szabadsága, mely mindenki számára lehetővé teszi, hogy szabadon eldöntse, valamely magyarországi kisebbséghez tartozónak vallja-e magát és ha igen, melyikhez. Másik alapelve a kisebbséghez tartozók regisztrációjának tilalma, amihez máig különösen erősen ragaszkodnak a kisebbségek. Ez azt jelenti, hogy semmiféle listát vagy nyilvántartást nem lehet arról készíteni, hogy ez és ez ennek, amaz meg annak a kisebbségnek a tagja. Ez a követelés bizonyos történelmi tapasztalatokból kiindulva érthetőnek tűnik. Ezen elvek figyelembevétele bizonyos nehézségeket jelentett a jogalkotónak a kisebbségi önkormányzati szavazások rendszerének megalkotása során, ám végül megszületett az a verzió, amely szerint a gyömrői szervezetet is megválasztották.

Mivel semmilyen összeírás nem lehet arról, ki melyik nemzetiséghez tartozik, bármely magyar állampolgár indulhatott a választásokon, aki az adott kisebbséghez tartozónak vallotta magát, mindössze 5 darab jelölést kellett gyűjtenie. A szavazáson pedig a települési önkormányzati képviselő mellett minden magyar állampolgár szavazhatott kisebbségi önkormányzati képviselőre is. Így azok a kisebbségek, amelyek iránt a többségi társadalom nem táplált ellenséges érzelmeket, számos ún. szimpátiaszavazatra is szert tehettek azoktól a szavazóktól, akik egyébként nem voltak tagjai az adott kisebbségnek. A kétségek a rendszerrel kapcsolatban az ún. „etnobiznisz”-jelenség megjelenésekor kezdtek kibontakozni, ugyanakkor elindultak a viták a módosítások lehetséges formáiról. (Eiler-Kovács, 2003.) Az „etnobiznisz” lényege, hogy számos olyan „vállalkozó szellemű” ember alapított –a nem túl nehezen teljesíthető feltételek mellett igen könnyedén- helyi kisebbségi önkormányzatot, akiknek az adott közösséghez soha semmi közük és semmi kötődésük nem volt, viszont az éves állami normatívát jól fel tudták használni –magáncélokra. Ennek, legalább bizonyos mértékű kivédésére született meg az új rendszer, mely röviden a következőképpen alakul: először a szavazáson indulóknak össze kell gyűjteni a település nagyságától függetlenül legalább 30 nyilatkozatot az ottélőktől, hogy ők az adott közösséghez tartoznak. Ezek összegyűjtését a GYRKÖ jelenlegi tagjai felosztották egymás között és összesen körülbelül 60-70 főt találtak (ezt a számot már korábban is említettem). Ezeket a nyilatkozatokat a települési jegyző regisztrálja, de természetesen köteles titokban tartani a névsort. Ezután egy a kisebbséggel már legalább 3 éve foglalkozó szervezet, a gyömrői képviselők esetében ez a Hodinka Egyesület lesz, kijelöl a településről (szintén a település nagyságától függetlenül) 5 képviselőt. Ezzel próbálja a törvényalkotó elérni, hogy csak olyanok alapíthassanak kisebbségi önkormányzatot, akiknek legalább valamilyen mértékű kötődésük van a kisebbséghez. Ezen kívül az is kitétel, hogy a képviselők korábban nem voltak másik kisebbségi önkormányzatban jelöltek-erről nyilatkozniuk is kell. Végül októberben sor kerül a kisebbségi önkormányzati választásokra, ahol csak a nyilatkozatok által magukat az adott kisebbséghez tartozónak valló minimum 30 ember szavazhat a jelölt 5 képviselőre, akik ezután vagy alakíthatnak kisebbségi önkormányzatot vagy nem. A kisebbségi törvény és a választási rendszer változásairól egyébként a gyömrőiek Budapesten tartott előadások során tájékozódnak, melyeket Heizer Antal, a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal (NEKH) sváb származású elnöke tart, akivel egyébként informális kapcsolatot is ápolnak a gyömrőiek. De az önkormányzat működésével kapcsolatban nagy segítségükre tud lenni a már korábban említett Giricz Vera, az ORKÖ elnöke és a már szintén szóba került ifj. Csehily József is, aki pedig a Pécsi Ruszin Kisebbségi Önkormányzat elnöke.

A jelenlegi képviselők természetesen bizakodóak a következő választásokat tekintve, hiszen még nagyon sok feladatuk és ennek megfelelően tervük van. A képviselőjelöltek ugyanazok, akik jelenleg is alkotják a kisebbségi önkormányzatot: Csehily László, elnök, Csehily Joli néni, korelnök, Horsó Márta, alelnök, valamint Kontracsik Erzsébet és Bagi János. Utóbbival kapcsolatban az a probléma merült fel, hogy bár Gyömrőn él, hivatalos lakcíme a szomszéd településen, Üllőn van. Hogy ilyen esetben mi a teendő, arról még érdeklődi fognak.

A kisebbségi törvény, bár elvben széles jogokat és lehetőségeket biztosít a kisebbségeknek, ezek pénz hiányában a gyakorlatban mégsem valósulnak meg, illetve megvalósulásuk nagyban függ a települési önkormányzat helyzetétől és annak a kisebbségi önkormányzattal fenntartott viszonyától. Például „a kisebbségi önkormányzatok működésének infrastrukturális hátterét, így elhelyezésüket, valamint az ügyintézéshez elengedhetetlenül szükséges technikai eszközök használatát a települési önkormányzatoknak kell biztosítaniuk” (Eiler-Kovács, 2003). Gyömrőn így a RKÖ székhelye a Polgármesteri Hivatal épületében található. Azonban a települési önkormányzat az államtól kapott éves normatívát, ami kb. 800.000Ft nem köteles kiegészíteni. Hogy egészen pontosak legyünk, az önkormányzatok mai általános anyagi helyzetét tekintve, erre valójában nagyon ritkán kerül sor –így Gyömrőn sem. Bár a GYRKÖ tavaly év végén folyamodott támogatásért, de erre még hivatalos válasz sem érkezett a önkormányzat részéről. Eddig mindössze informális ígéretet kaptak valamennyi pénzre, ám ebből máig semmi nem realizálódott és az amúgy is szűkös anyagi forrásokra tekintettel nem is valószínű, hogy a közeljövőben fog. Pedig az évi 800.000Ft nagyon kevés, éppen a működési költségeket fedezi, a nagyívű tervekről pedig már megszületésükkor le kell mondani. Ami a két önkormányzat viszonyát illeti, nehéz jellemezni. Ahogyan már utaltam rá, van olyan képviselő, aki azt sem ismeri el, hogy egynél több ruszin él Gyömrőn. Az alpolgármester pedig, akivel én informális kapcsolatban állok, mert Ő annak a helyi TV-nek a vezetője, ahol én is dolgozom (erről majd a Terep és én részben), azt mondja, csak a pénzért csinálják a ruszinok, amit csinálnak. Ugyanakkor nem haragszik rájuk, azt, mondja, azért aranyosak és szép tőlük, hogy valamivel próbálkoznak a támogatásért cserébe (minden helyi rendezvényen ott vannak, műsort adnak). Ezenkívül Csehily László el akart adni az alpolgármesternek fát, amit ő termel ki, de a dologból nem lett üzlet, mert az alpolgármester túl drágának tartotta a fát.

A GYRKÖ természetesen nem egyenlő a gyömrői ruszin közösséggel, előbbi csak néhány, ha lehet így mondani, ruszinságában aktívabb családot fog át, de persze igyekszik mindenkit képviselni. A kisebbségi önkormányzat mindenesetre kiemelkedő szerepet játszik abban, hogy Gyömrőn is megismertesse és elfogadtassa a ruszinokat. Tulajdonképpen egy nagyon jelentős eszköz ez a kisebbségek számára, hogy felhívják magukra a figyelmet azáltal, hogy egy intézmény keretei között valódi csoporttá szerveződnek, időről-időre megjelennek a település lakossága előtt, és minden lehetőséget megragadnak, hogy bemutatkozzanak és ízelítőt adjanak kultúrájukból: nyelvükből, zenéjükből, szokásaikból. Mindehhez pedig némi állami támogatást és ezáltal legitimitást is kapnak a kisebbségi önkormányzaton keresztül. Hogy mást ne mondjak, én is a GYRKÖ tavaly augusztus 20-i programokban való részvételekor tudtam meg azt, hogy egyáltalán vannak Gyömrőn ruszinok és a kisebbségi önkormányzat szervezte műsor volt az is, amelyen először mint őket kutató diák résztvettem. Sajnos én azt nem tudom vizsgálni, milyen változásokat hozott a gyömrői ruszinok életébe a GYRKÖ 2002-es megalakulása és hogy milyen volt előtte a közösségük, mert ehhez túl későn kezdtem el a kutatást, de azt látom, hogy meghatározó szerepet tölt be a helyi ruszinok összefogásában és felrázásában.

4.7.R eprezentáció, identitás és csoporttagság a gyömrői ruszinok körében

„Az etnikai csoport elsődleges törekvése, hogy önmagát mint társadalmi csoportot saját maga és mások számára kifejezze és elfogadtassa.” (Bindorffer, 2001:13) Ez előbbi tulajdonképpen az identitás megalkotása, utóbbi pedig a reprezentáció, amit Kolozsi Ádám úgy fogalmaz meg, mint „az etnikai csoportnak a külvilág elismeréséért és a legitimációért folyó küzdelme” (Kolozsi, 2004:123). A két fogalom, illetve jelenség vizsgálatához elengedhetetlen annak megfigyelése, milyen szinten áll a ruszinok többségi társadalom általi ismertsége. Erre kiváló alkalom kínálkozott azáltal, hogy rokonokkal, barátokkal általános témákról beszélgetve szóba került, mit csinálok mostanában és elmeséltem, hogy a gyömrői ruszinokat kutatom. A reakciók nagyon beszédesek voltak. Mondanom sem kell, legtöbbüknek vagy el kellett mesélni, hogy van olyan nép, hogy ruszinság vagy ha ezt tudták is, el kellett mondani, hogy igen, Gyömrőn is élnek ruszinok. Kevesen bár, de azért voltak olyanok is, akik tudtak róluk, sőt még olyasmiket is mondtak, hogy ők, ugye, Kárpátaljáról jöttek. Olyan is akadt, aki azt mondta, hogy azok ukránok, nem ruszinok –szerencsére ezt nem hallották terepem tagjai. Hogy mindezen az ismeretlenségen hogyan igyekeznek változtatni, hogyan próbálják megmutatni magukat, az a reprezentáció körébe tartozik. Bindorffer Györgyi szerint a mindennapi életvitel is betölthet reprezentatív funkciókat, így a beszélt nyelv vagy a gyakorolt vallás (Bindorffer, 2001:13), de ha ez így is van, ezek az elemek (ahogyan már tárgyaltuk) nem vagy nem nagy hangsúllyal jelennek meg a ruszinok hétköznapjaiban, így én a ruszinok reprezentációjának körébe csak a műsorokat, fellépéseket sorolom.

Ahogyan már említettem, ezek szervezését és lebonyolítását elsősorban a GYRKÖ és az aköré szerveződők végzik. És hogy milyen konkrét események sorolhatók ide? Központi szerepe van a történelmi örökség nyomán a Rákóczi-napoknak, amit mindig július elején rendeznek meg Gyömrő határában, a Mánya réten.[17] Ezen kívül mindig ott vannak az augusztus 20-i egész napos rendezvényen, az október 6-i megemlékezésen és a március 15-i műsoron is. Mikuláskor pedig hagyományosan segítenek a városi Mikulás csomagjainak összeállításában. Ezen kívül tavaly novemberben tartották azt a bizonyos bemutatkozó estjüket. Hogy ezen alkalmakkor mi a program, az természetesen a rendezvény jellegétől függ, néha csak koszorúznak vagy a Dalos Játékok csoport ad elő néhány verset és éneket, de olykor, mint például az idei Rákóczi-napokon egész napos programot szerveznek ruszin előadóművészek fellépésével. Ezeknek, de már csak annak is, hogy a plakátokon megjelenik, hogy ruszinok is részt fognak venni az adott műsorban, nagy jelentősége van abban, hogy egyre többen tudomást szerezzenek létükről.

És hogy mindezen reprezentációs törekvésüknek mi ad alapot, létük, ruszinságuk hogyan jelenik meg önmagukban, az jelenti az identitásukat. „Az identitás a személyiségnek nevezett konstrukció és a társadalmi struktúra között elhelyezkedő közvetítő kategória (…), melynek legfontosabb funkciója az, hogy viszonylag tartósan elhelyezze az egyént létének társadalmi terében” (Patakitól idézi Kolozsi, 2004:118 és 126). Az identitás általában több rétegű, így valakinek lehet egyszerre egy nemzeti, egy lakóhelyi, egy munkahelyi identitása, de azonosíthatja magát egyidejűleg a golfklub és az állatvédő liga tagjaként is. Az, hogy mikor, milyen helyzetben melyik hangsúlyosabb, melyik merül egyáltalán fel vagy melyik magától értetődő, az az identitás szituativitásának kérdése. A gyömrői ruszinok esetében én ezt, vagyis hogy ők mikor és mikor mennyire ruszinok, nem tudtam vizsgálni, ennek okairól majd módszertani észrevételeim során írok.

Az identitást mindig valakivel vagy valakikkel szemben kell maghatározni, a saját, elkülönült csoport úgy jön létre, hogy kimondják: ők nem mások vagy nem olyanok, mint mások. Én a gyömrői közösséget vizsgálva azt vettem észre, hogy ők, bár Magyarországon magyarok között élnek, nem a magyarok, hanem az ukránok ellenében határozzák meg identitásukat. Sőt, azt, hogy a magyarokkal nem állnak szemben, hanem inkább sorsközösséget vállalnak velük, különösen gyakran hangsúlyozzák –gondoljunk a ruszin történelemszemléletre. Elgondolkodtató, hogy mi lehet ennek az oka. Bizonyára szerepet játszik ebben az, hogy Ukrajnából érkeztek és a legtöbb ruszin még ma is ott él, de valószínűleg még fontosabb, hogy akár történelmileg, akár a jelen állapotokat tekintve ők a fő ellenségek, ők jelentették és jelentik máig is a legnagyobb fenyegetést a ruszinság létére, ezen kívül kultúrájuk az ukránokéhoz áll „közelebb” (gondoljunk a nyelvükre vagy szláv voltukra) és ha összekeverik őket valakikkel, akkor azok rendszerint az ukránok. A magyar kultúrával persze nehezebben lehetne keverni az övéket, másrészt meg egy kicsit tagadhatatlanul magyarok is, hiszen magas szinten asszimilálódtak. Ezzel az általam „identitásstratégiának” nevezett identitásalkotási módozattal, ha nem is tudatosan, hanem csak az esetleges konfliktusok elkerülésére törekedve, elérik azt, hogy úgy tudják magukat azonosítani és különállásukat tudatosítani, hogy közben nem ütköznek a többségi társadalom ellenszenvébe, elutasításába. Ennek és talán annak is köszönhetően, hogy viszonylag kevesen vannak, és még kevesebben ismerik őket, nem jellemző az ellenük irányuló idegenellenesség, legfeljebb önálló létüket kérdőjelezik meg néha.[18]

Minden identitáshoz kapcsolódik egy bizonyos körű tudáskészlet, identitáselem, ezek ismerete, illetve az ezekkel való azonosulás a csoporttagság legbiztosabb (de nem kizárólagos és nem feltétlenül elvárt) jegye. A ruszinok esetében ezek között lehetne említeni a már vizsgált nyelvismeretet, a Kárpátaljához való érzelmi vagy fizikai kötődést, a történelemmel való azonosulást vagy ruszin dalok, táncok ismeretét.

A kisebbségi létben elméleti szinten megkülönböztethetünk egyéni és csoport szintet.(Bindorffer, 2001.) Mindkettő pozitív hozzáállása, vagyis az egyén általi csoportfelvállalás és a csoport általi egyénelfogadás is szükséges lehet az etnikai közösségi tagság létrejöttéhez. Egyéni szinten jelentkezik egyrészt a származás kérdése, másrészt pedig az, hogy az egyén kíván-e azonosulni a csoport identitáskészletével és kíván-e tag lenni. A ruszinok között tett megfigyeléseim nyomán úgy látom, hogy az egyén adott esetben származásától teljesen függetlenül felvállalhatja a csoportot, ugyanakkor származása ellenére is elutasíthatja azt. Egyéni szinten tehát az egyén személyes döntése a perdöntő a csoporttagság kérdésében. A csoport elfogadása szempontjából szintén jelentkezik a származás kérdése, valamint az is, hogy a csoport kívánja-e tagjai között látni az illetőt. Ebben az esetben azt lehet mondani, hogy ha az egyén ruszin származású, akkor a csoport nagy valószínűséggel attól függetlenül is elfogadja, hogy felvállalja-e a ruszinságát vagy sem (az más kérdés, hogy ha az egyén elutasító, passzivitásán minden bizonnyal az nem fog változtatni, hogy a csoport ennek ellenére azért elfogadja). Ha pedig az egyén nem ruszin származású, de valamilyen okból mégis ruszinnak vallja magát és rendelkezik az elvárható tudáskészlettel, jó eséllyel számít a csoport elfogadására. Összefoglalóan azt látom, hogy a csoporttagság szempontjából az egyén a domináns fél, mert az ő negatív döntése véglegesen lezárja a kérdést, míg a csoport részéről nagyon ritka az elutasító magatartás. Az erőviszonyokat nyilván a hasznok, a szükség, az előnyök és hátrányok rendszere határozza meg, de könnyen belátható, hogy míg egyén van kisebbségi közösség nélkül, addig közösség nem létezik egyén(ek) nélkül. A kisebbségi csoportnak létjogosultságának bizonyításához, legitimitásának megszerzéséhez, valamint jogok kiharcolásához szüksége van tagokra, sőt, lehetőleg minél több tagra. Persze az alárendelt szerepet játszó csoport is hathat az egyénre, jogokat szerezhet számára, segítheti jogainak érvényrejuttatását, illetve egyéb előnyöket, lehetőségeket biztosíthat számára. Ugyanakkor buzdíthatja a csoport felvállalására, erősítheti a már meglévő identitását vagy ennek hiányában autentikus identitáselemeket mutathat fel számára.

4.8. Zárszó helyett

Összefoglalva a gyömrői ruszinok között tett megfigyeléseimet, azt mondhatom, hogy kétséget kizáróan élnek ruszinok Gyömrőn, akik valóban rendelkeznek a ruszinság bizonyos jegyeivel, valóban fontos nekik, hogy megmutassák és megismertessék magukat és ezen célok megvalósítása érdekében hozták létre a helyi kisebbségi önkormányzatot. Tehát esetükben kizárható az „etnobiznisz”-jelenség. Azt is meg kell azonban jegyezni, hogy bár én körükben a kutatásaimat csak tavaly kezdtem és a korábbi viszonyokról nem tudok nyilatkozni, mégis úgy tűnik, hogy mostanában figyelhető meg a gyömrői ruszinok között kulturális és etnikai öntudatuk feléledése, ruszin identitásuk (újra)felépítése, mostanában kezdenek valódi csoporttá, közösséggé formálódni (nem elhanyagolható mértékben az önkormányzatiságnak köszönhetően) és mostanában kezdik céljaikat, törekvéseiket megfogalmazni, valamint ezeket meg is valósítani. Persze ilyenkor mindig felmerül a kérdés, mennyire valós ez a kialakuló identitás és mennyire autentikus az a kultúra, amit önmagukat bemutatva közvetíteni próbálnak felénk. Mindezek tükrében mennyire értékes és mennyire elfogadandó a tevékenységük? És talán még nagyobb kérdés a jövőjük. Folytatódik-e ez a csoportformálódás, bővül-e a közösség, erősödik-e a ruszin identitásuk? Mit érhetnek el a jövőben? Mindezeket mennyire befolyásolja az, hogy vajon idén megalakul-e újra a kisebbségi önkormányzat? És mennyire múlik mindez annak a pár embernek a jövőbeli aktivitásán, akik felvállalták a gyömrői ruszinság ügyét? Mindezek olyan kérdések, amelyekre sajnos nem tudom a választ. Olyan, nemcsak a gyömrői ruszinok, hanem az összes magyarországi kisebbségi közösség létét érintő kérdések ezek, amelyeket csak a jövő fog majd tudni megválaszolni.

5. Terep és én, avagy módszertani észrevételeim a gyömrői ruszinok között végzett kutatásom során

Az én kutatásomat, főként a kezdő lépéseket nagyban meghatározta az, hogy én egyébként a gyömrői Signal TV-nél dolgozom mint riporter, hírolvasó és vágó. Ennek megfelelően mint TV-s vettem részt tavaly az augusztus 20-i rendezvényen és ott hallottam először arról, hogy vannak Gyömrőn ruszinok. Amikor a terepválasztáson gondolkodtam, szerettem volna gyömrői közösséget találni, hiszen itt lakom, jól ismerem a viszonyokat és gyakorlati szempontból is könnyebb itt folytatni kutatást. Nem tudom, miért, de a ruszinok szinte rögtön eszembe jutottak: klasszikus téma, ezenkívül nem tudtam róluk szinte semmit és szerettem volna kicsit jobban megismerni őket. Sok problémám adódott azzal, hogyan vegyem fel velük a kapcsolatot. Az nyilvánvaló volt, hogy a GYRKÖ elnökét kellene elsőként megkeresni és még a telefonszám megszerzése sem ütközött különösebb akadályokba, mert szintén TV-tevékenységeim nyomán jó kapcsolatban vagyok a gyömrői művelődési ház dolgozóival is, akik pedig tavaly Szent Iván-éjjel szerveztek egy találkozót a helyi civil szervezeteknek, ahol a ruszinok is bemutatkoztak. Tehát a cím és a telefonszám megvolt, de őszintén szólva ódzkodtam egy kicsit attól, hogy felhívjam Csehily Lászlót és közöljem vele, hogy kutatni szeretném őket. Ezen kívül abban az időben nem is volt olyan városi rendezvény, amelyen részt vettek volna. Ekkor gondoltam arra, hogy mint a GYRKÖ elnökével, készítek vele egy TV-s riportot és ennek alkalmával, immár személyesen beszélek vele kutatási tervemről. Végül ebből az lett, hogy meghívott minket (a Signal TV-t) a novemberi bemutatkozó estjükre, ahol valóban elkészült a riport (sőt készült riport a Mindák-lányokkal és Csehily Joli nénivel is) és meg tudtam vele beszélni a kutatást is. Innentől kezdve nagyon készséges volt, folyamatosan tájékoztatott, milyen rendezvények, programok lesznek a közeljövőben, nagyon sokat mesélt a ruszinokról (édesanyjával egyetemben, aki néha talán picit túl sokat is mesélt) és segített megismerkednem a többi gyömrői ruszinnal is. A TV-s kezdet továbbra is kísértett, amikor náluk voltunk, beszélgetés közben feltétlenül a Signal TV-t kellett nézni, ezenkívül DVD-t kellett nekik készíteni a bemutatkozó esten készült felvételekből. Mindezzel együtt máig sem tartom hátráltató tényezőnek ezt a fajta kapcsolatfelvételt.

A másik sarkalatos pont annak megmagyarázása volt, mit is kutatok tulajdonképpen. Az első hiba, amit elkövettem, az az volt, hogy megmondtam, kulturális antropológiát tanulok. Erre megkérdezték, hogy az a fejformákkal foglakozik-e és elkezdtek nekem a ruszinok antropológiai jellemzőiről, például az általános szemszínükről mesélni. Ezt máskor biztosan nem fogom mondani. Aztán végül azt sikerült valahogy tudatosítanom, hogy én a különböző kultúrákkal foglalkozom, de azt érzésem szerint máig sem sikerült teljes mértékben megértetnem, hogy engem a kutatásom során nem elsősorban a ruszinok általában, hanem konkrétan a gyömrői ruszin közösség érdekelne. Ezt végül úgy sikerült nagyjából áthidalni, hogy amikor meséltek a ruszinokról általában, megkérdeztem, hogy az az adott dolog hogy van itt Gyömrőn, egyébként meg a személyes részvétel sok olyan kérdést megválaszolt, amire bizonyára nehezen kaptam volna választ. Így is úgy értékelem, hogy néhány hónapos kutatásom során elsősorban csak a ruszinok, úgymond, nappali kultúráját sikerült igazán megismernem és elsősorban ebből tudtam következtetéseket levonni, a reprezentáció mögötti valóság megismeréséhez minden bizonnyal sokkal több időre volna szükség. Ennek megfelelően kevéssé tudtam megismerni a gyömrőiek ruszin identitásának szituativitását is, hiszen nem volt lehetőségem őket olyan helyzetben megfigyelni, amikor nem ruszinságuk volt a hangsúlyos elem. Azt meg, úgy érzem, mégsem kérdezhettem meg tőlük, mikor mondják magukat ruszinnak, mikor magyarnak, mikor egyébnek; ezt tapasztalati úton kellene megállapítani. Általánosságban aggályosnak tartom megfigyeléseim valóságosságát abból kifolyólag, hogy én úgy mentem közéjük, mint aki bevallottan ruszinokat kutat. Ez, véleményem szerint, elkerülhetetlenül okozta azt, ha nem is szándékoltan, hogy jelenlétemben létük ruszinságát, ruszin vonatkozásait emelték ki, ezáltal felém egy túlhangsúlyozott ruszin-képet közvetítettek (hangsúlyozom, nem feltétlenül tudatosan és nem rossz szándékkal). Ennek kiküszöbölésére csak józan eszemre, illetve résztvevő megfigyeléseim során spontán reakcióik megfigyelésére hagyatkozhattam, remélem, ebből a szempontból legalább valamelyest sikerrel jártam.

Ha már a módszerekről esett szó, elsősorban természetesen résztvevő megfigyelést folytattam, igyekeztem minél többször, akár különösebb alkalom híján is közöttük lenni és minél többet beszélgetni velük – kötetlenül. Az így szerzett információkat utólag jegyeztem le, és úgy érzem, mivel különösen figyeltem lehetőség szerint minden mondott vagy tapasztalt részletre, ez nem eredményezett jelentős információveszteséget. Az interjúval, főleg a strukturált és diktafonos formájával kezdetben fenntartásaim voltak, túlzottan mesterségesnek, idegennek éreztem, de a tapasztalat megváltoztatta ezt a véleményemet. Arra jutottam, hogy ha egy vezérfonal és konkrét kérdésfeltevések mentén haladva, ugyanakkor az interjúalany mondandójához is alkalmazkodva és végeredményben egy valós, természetes beszélgetést kialakítva nagyon hasznos módszerré tud válni az interjúzás.

Végül még egy érdekes tapasztalatomról beszélnék, az én megítélésemről a terepen. Alapvetően azt mondhatom, hogy elfogadtak, kedvesek, segítőkészek voltak (olyan is előfordult, hogy mikor mentem, süteménnyel vártak) és bizonyára abban is bíztak, hogy segítségükre leszek a ruszinok megismertetésében. Ugyanakkor számomra nagyon érdekes és meglepő volt az a kép, amit rólam kialakítottak. Úgy mondanám, hogy én voltam „a tudós”. Ezt két esetben nyilvánult meg. Egyrészt egyszer, amikor Joli néni felolvasta nekem Kárpátaljáról szóló írásait, megkérdezte, nem tudnék-e én, akinek olyan ismeretségei vannak, segíteni neki, hogy kiadassa ezeket az írásait. Máskor pedig megkérdezték, milyen eredményekkel zajlanak az épülő M0-s út nyomvonalán folytatott régészeti ásatások (melyeket Budapest felé menve a vonatról is látni lehet). Meglepődöttségemben és mert nyilván fogalmam sem volt róla, egyszerűen azt válaszoltam, hogy sajnos, nem tudom…

[1] A második világháború után Kárpátalja Szovjet-Ukrajnához csatolása és a térség szovjetizálása nyomán a ruszin népnév szinte egy csapásra eltűnt a hivatalos szóhasználatból, átadva helyét az ukránnak és a kárpátukránnak. A szovjet korszak irodalmában a ruszinokra vonatkozóan visszamenőlegesen is ukránokról vagy kárpátukránokról írtak. Az 1970-es, 1980-as évektől kezdik szinonimákként kezelni a kétféle elnevezést. Ugyanakkor még a 90-es években is napvilágot láttak olyan kiadványok, amelyek következetesen ukrán névvel illetik a korábban ruszinként ismert lakosságot. Kozma, 2003.

[2] Ezt a kapcsolatot mutatja be Ruszin és Magyar című ruszin népmese, melyet lásd a mellékletben.

Ezen kívül számos ruszin dolgozott idénymunkásként a Tokaj-hegyaljai szőlősökben. A népesség nagy része paraszti származású volt, polgári elemek kizárólag a nagyobb városokban voltak fellelhetők, így Ungváron, Beregszászban, Munkácson, melyek egyben fontos vásáros helyek is voltak, de megemlítendő még Máramaros, Máriapócs, Huszt és Nagyszőlős is.

[3] Alekszej Petrov, szentpétervári egyetemi tanár írását idézi S. Benedek András: Egy szegény, elnyomott nép értelmiségi osztályánál érthető és természetes az a vágy, hogy a múltban keressen vigasztalást. (…) A múlt képzeletszülte hősei elfedik a kutatók szemei elől az igazi kárpáti orosz hőst, a kárpáti orosz népet” (S. Benedek, 2001:132)

[4] Ahogyan S. Benedek András rámutat (S. Benedek A. 2001.), ezt a nézetet úgy sikerült kialakítani, hogy a rusz és a ruszin szó összes bárhol fellelhető változatát magukra vonatkoztatták, így pl. a varégokat jelölő „rusz”-t is.

[5] A keleten kenézeknek, nyugaton soltészeknek nevezett telepítőbiztosok földesúri megbízásra telepítették be a lakatlan területeket és segítettek az újonnan érkezőknek letelepedni: erdőt irtani, házat építeni (Udvari, 1994.)

[6] Ahogyan Milován Sándor a kárpátaljai népekről szólva írja: „Bekerültünk a hatalmas kohóba, ahol főzték és keverték a különböző népeket, nemzeteket, és a kommunista alkimisták türelemmel várták az eredményt, a nemzetiség nélküli marxista ideológiával átitatott, oroszul beszélő új emberfajtát: a szovjet embert.” (Milován, 2004.)

[7] „Egy olyan nép esetében, amely sohasem élt valamelyest is elkülöníthető politikai formációban, természetes módon fogalmazódik meg a kétely: eljutott-e ez a közösség az önálló entitás szintjéig…? A lét és a nemlét kérdése ez, amelyet igen sokan és igen sokszor a pillanatnyi politikai elvárások szolgálatába állítottak. Az erre adandó válasz határozza meg e népcsoport nemzeti létét, gazdaság- és kultúrtörténetét, egykori és mai politikai törekvéseit.” (S. Benedek A. 2001.)

[8] A ruszin himnusz magyar fordítását lásd a mellékletben.

[9] Nemzeti kisebbség: egy adott társadalom azon tagjainak csoportja, akik nem a többségi nemzettel azonosulnak, hanem egy olyan másik nemzettel. amelynek van állama, vagy ennek létrehozására törekszik. Ma Magyarországon ilyenek a bolgárok, a görögök, a horvátok, a lengyelek, a németek, az örmények, a románok, a szerbek, a szlovákok, a szlovének és az ukránok. Etnikai kisebbség: egy adott társadalom azon csoportja, amely tagjai olyan közös kulturális identitással bírnak, amely különbözik a többségtől vagy a többi etnikai csoporttól. Az etnikai kisebbség kevésbé különül el a többségtől, mint a nemzeti kisebbség. Vagy éppen nemzeteken átnyúló identitást jelez. Ma Magyarországon a cigányok és a ruszinok alkotnak etnikai kisebbséget. (Andorka, 1997:336)

[10] A népszámlálási adat, mely szerint 1113-an nevezték meg a ruszin nyelvet anyanyelvükként, és 1068-an nyilatkozták, hogy családi, baráti közösségben a ruszin nyelvet használják, természetesen ebben az esetben sem mérvadó

[11] Az Ukrán és Ruszin Filológiai Tanszék tanszékvezető tanára és egyben az MTA doktora is volt az általam is idézett Udvari István

[12] „A vallás nem egyszer konzervatívabbnak bizonyul, jobban ellenáll a külső hatásoknak, mint az etnikai identitás” (Kolozsi, 2004:133)

[13] Bár ez utóbbi működése jelenleg legalább is kétségesnek mondható, miután bizonyos újságkiadásra kapott összegekkel nem tudtak elszámolni és jelenleg is bírósági eljárás folyik elnöke, Hattinger Gábor ellen, aki korábban az ORKÖ elnöke is volt.

[14] Ahogyan Bindorffer Györgyi írja: „Akár az egyén, akár a csoport számára a történelem, a történelmi visszatekintés biztos kiindulópontot nyújtó identitásképző tényező.” (Bindorffer, 2001:82)

[15] Vagy ahogyan Bindorffer Györgyi fogalmaz: „A nyelv elvesztette nem tudatos jellegét, tudatos tényezővé, hivatkozási alappá, önmagán túlmutatva érzelmeket hordozó és kiváltó, saját jogán értékes „valamivé” vált. Kommunikációs, hétköznapi beszédaktusokat lebonyolító, továbbá a tudatos határkijelölés, a határmegtartás és ezáltal az elválasztás-elválasztódás funkcióinak betöltésén túl, óvni, védeni, szeretni való értékként tételeződött.” (Bindorffer, 2001:49))

[16] Elsősorban Komlóskán, illetve én hallottam Budapesten élő ruszinokat is egymás között ruszinul beszélni.)

[17] 1705-ben itt állomásoztak Rákóczi csapatai és a fejedelem itt intézett katonáihoz egy híres buzdító beszédet.

[18] „A befogadást, illetve a kizárást egyaránt befolyásolja, hogy az együtt élő kisebbségi és többségi csoport tagjai milyen képet alakítottak ki magukról és a másikról, (…) mennyire erős a másság képzete és milyen értéktartalmak tapadnak hozzá az egyes csoportokon belül…” (Bindorffer, 2001:26)

Irodalomjegyzék

§         Andorka Rudolf 1997. Bevezetés a szociológiába, Osiris Kiadó

§         Bindorffer Györgyi 2001. Kettős identitás. Etnikai és nemzeti azonosságtudat Dunabogdányban, Budapest: Új Mandátum Könyvkiadó, MTA Kisebbségkutató Intézet

§         Eiler Ferenc – Kovács Nóra 2003. A kisebbségi önkormányzatok rendszere Magyarországon In: Regio 2003/3. pp.81-112.

§         Ilyés Zoltán 2003. Az emlékezés és az újratanulás terei – a „honvágyturizmus” mint tér- és identitásszervezés In: Fejős Zoltán – Szijártó Zsolt (szerk.): Helye(in)k, tárgya(in)k, képe(in)k. A turizmus társadalomtudományos magyarázata. Budapest: Néprajzi Múzeum pp. 51-58.

§         Kolozsi Ádám 2004. Pest környéki bolgár identitáselemek In: Kisebbség és Kultúra (szerk. A. Gergely András – Papp Richárd), Budapest: MTA Kisebbségkutató Intézet

§         Kozma István 2003. A magyarországi mikrokisebbségekről az előzmények és a 2001.évi népszámlálás tükrében, Ruszinok és ukránok. In: Tér és Terep. Tanulmányok az etnicitás és az identitás kérdésköréből II. Az MTA Kisebbségkutató Intézetének évkönyve II. (szerk. Kovács Nóra – Szarka László), Budapest: Akadémiai Kiadó

§         Milován Sándor 2004. Kisebbségi politizálás Kárpátalján In: Kisebbségek és kormánypolitika Közép-Európában (2002-2004) (szerk. Blénesi Éva – Mandel Kinga), Budapest: Gondolat, Magyar Tudományos Akadémia Etnikai-Nemzeti Kutatóintézet

§         Mlecsenkov László 2003. A magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségek kronológiája (2003)

§         Popovics Tibor Miklós 2001. A magyarországi ruszinok identitásmegőrzési törekvései In: Nemzeti és etnikai kisebbségek Magyarországon a 20. század végén V. (szerk. Sisák Gábor), Osiris-MTA Kisebbségkutató Műhely

§         S. Benedek András 2001. A ruszin etnogenezis története (A romantikától a pozitivizmusig) In: Árvíz után, vízár előtt, Budapest-Beregszász: Minerva Műhely

§         S. Benedek András 2003. A gens fidelissima: A ruszinok, Előszó, Budapest: Belváros-Lipótváros Ruszin Kisebbségi Önkormányzat

§         Tamás Edit 1996. A szlovák-magyar-ruszin nyelvhatár a történelmi Zemplén és Ung megyében In: Az interetnikus kapcsolatok kutatásának újabb eredményei (szerk. Katona Judit – Viga Gyula), Miskolc: Herman Ottó Múzeum

§         Udvari István 1994. Ruszinok In: Együttélő népek a Kárpát-medencében (szerk. Ács Zoltán), Budapest: Auktor Könyvkiadó

Melléklet/1

RUSZIN ÉS MAGYAR

Krisztus egyedül vándorolt a nagy országúton és egy ruszinnal találkozott.

- Te ruszin - mondotta az Úr -, gyere el holnap hozzám dolgozni. Aranyat kapsz a

munkádért. Ha szorgalmas leszel, megalapozod a szerencsédet.

A szegény ruszin örömest fogadta az ajánlatot, mert egy garas nem sok, annyi sem volt a

tarsolyában.

- Kora reggel légy a falu végén, ott foglak várni - tette hozzá az Úr, és tovább vándorolt.

Ment, mendegélt és nemsokára egy magyarral találkozott. Köszöntek egymásnak, illendően.

Így szólt Krisztus:

- Te magyar, eljönnél-e hozzám holnap reggel dolgozni? Jól megfizetek érte. Nem bánod meg, ha korán ott leszel a falu végén, várni foglak.

A magyar örömmel ráállott, mert bizony neki sem volt pénze.

- Milyen munkát kapok? - kíváncsiskodott a magyar.

- Majd megtudod reggel - felelte az Úr, és szép lassan továbbment.

Leszállt az éj. Nem jött álom a ruszin szemére. Félt, hogy elalszik és nem ér oda elég korán.

Elővette lyukas bocskorát és foltozni kezdte, a feleségének pedig megparancsolta, hogy

főzzön puliszkát, mert munkába kell mennie.

Reggelig foltozgatta bocskorát. Hajnalodni kezdett, amikor elkészült vele.

A magyar hazament, lefeküdt és jóízűen aludt. Kora reggel felébredt, kiugrott ágyából,

kenyeret és szalonnát dugott a tarisznyájába, tarisznyáját a botjára akasztotta, botját a

vállára vette, s már indult is a falu vége felé.

Krisztus ott állott az útszéli keresztfa alatt. A magyar hozzáment, köszönt és így szólt:

- Uram, itt vagyok. Mondd meg, hogy mi munka vár rám és mi lesz a sorsom?

- Gyere velem! - felelte az Úr.

Kézen fogta a magyart, odavezette az Alföld széléhez és azt mondta:

- Ezt a vég nélküli, kövér búzatermő földet neked adom. Munkáld meg jól és bővelkedni

fogsz húsban, halban és kenyérben.

Nemsokára a falu végére ért a ruszin is. Őt is a keresztfa alatt várta az Úr.

Köszönt a ruszin, s kérte. hogy az Úr adja ki munkáját és ossza ki szerencséjét.

- Elkéstél, szegény ruszin. A jó szerencsét elvitte a magyar.

- Mi dolog ez? - méltatlankodott a ruszin. - Egész éjjel nem aludtam, csakhogy idejében

itt legyek.

- Ügyesebb volt a magyar, mint te. Megelőzött. Elvitte a kövér búzatermőföldet, de itt

vannak a hegyek, azokat neked adom.

És elvezette a hegyek közé, ahol silány a föld és gyenge a termés.

Mikor eljött a tél, a magyar is, a ruszin is elégedetlenkedni kezdett.

A magyar fázott, nem volt fája. A ruszin éhezett, elfogyott a kevés kenyere.

Felcihelődtek és elmentek az Úristenhez, hogy segítsen rajtuk.

Az Úristen meghallgatta panaszaikat, s imigyen határozott:

- Egymás mellé tettelek titeket, hogy együtt éljetek és segítsetek egymáson.

Jegyezzétek meg jól és híven kövessétek parancsomat! Te, magyar, kenyeret adsz

a ruszinnak, hogy legyen mit ennie, te meg, ruszin, fát adsz a magyarnak, hogy ne

fázzon. Menjetek haza és sohase szegjétek meg parancsomat.

Melléklet/2

Alekszander Duhnovics

RUTÉN (RUSZIN) HIMNUSZ

Kárpátalji ruszin népem

Elég volt az álomból,

Fölötted az ébredésre

Hívó harang most kondul.

Szabadon, békében

Éljen ruszin népem,

Ott lakozzék az igazság

És távol a háború.

Kék egünket ne búsítsa

Kérve kérjük, a ború,

Egész világ hadd hallja,

Hogy ez a nép óhaja:

Magasságos Úristen

Szent kegyelmed segítsen,

Adj ránk jobb jövőt itten.

• Előző
• Következő