SAJÁTmásVILÁGaink

 

Egy hete vagy tíz napja jószerivel alig foglalkozom mással, mint a tuareg zenei kultúrával, a sivatag állattartó népeivel, a Mali parasztok és pásztornépek, sivatagi fuvarozók létmódjával, róluk szóló filmekkel, fesztivál-felvételekkel, a mali blues sajátságos világával… A Sziget-fesztiválra érkezett muzsikus csoport késztetett kitartó bóklászásra, s az Általuk kimunkált „Afrópai” projekt, melyben mintegy zenei karavánként hozzák el az „ezer teve útja” /Azalai/ jelképes példáját, bejárva vele keresztül-kasul a Nyugatot, Firenzétől Brüsszelig és Párizson át Amsterdamig és Belgrádig.

Városlakó kelet-európai szemmel talán csak egy tenger alatti kultúra lehetne megdöbbentően és nyersen-megnyerően MÁSabb, vagy egy Marsbéli… Mégis, kevés behízelgően varázsosabb élethelyzet kínálkozik, mint a képtelenül parttalan Szaharán átívelő karavánutat tartani, teavizet varázsolni a homokon, s egyáltalán életben maradni, noha minden más körülmény ellene hat… Ezt a túlélő, konok, újrakezdő, merészen képtelen, kiszolgáltatottan fájdalmas, de mégis évezredek óta konstans létállapotot méltósággal viselni és teaszertartási családiasságban vagy sok tízezres fesztiválokon MÁSokkal is megosztani oly szépen példázza az emberlét spirituális gazdagságát, hogy már csak önmagunk próbatétele okán is kézenfekvő mintázatokat kereshetünk benne. SAJÁT világunk tüköre, MÁS díszletek között – s MÁSok világaiban, zenéiben, élethelyzeteiben (csak idő és nyitottság kérdése, erre egyhamar ráébredhetünk) épp annyi a SAJÁT kultúra meglátható visszfénye, mint a speciálisan Övéké.

Az antropológus-etnológus Claude Lévi-Strauss-ról maradt fenn, hogy mintha úgy nyilatkozott volna: azért fordult a távoli kultúrák felé, mert nem találta örömét korának civilizációjában. Lévi-Strauss vagy MÁSvalaki… – mondhatta volna még sok mindenki… –, de a saját korunk sokszor hitványabbnak tetszik, mint amit távolsága okán kevésbé ismerünk és parttalanul áradó képzelettel egészítünk ki. Sőt, SAJÁT kultúránk túlértékelése, SAJÁT világaink kivetítése is MÁS világok kontrasztjaként képes mutatkozni. MÁSOK nemcsak érdekesebbnek tetszenek, de hitelesebbnek is, világuk sokszor harmonikusan problémamentesebbnek is. A közelebbi ismerkedés alkalmával/idejével azonban mindig kiderül, mennyire hasonló az eltéréseiben, mennyire különbözik az azonosságaiban mindaz, ami az embert kulturálisan jellemzi. A tuareg sivatagi fesztivál zenéi, a mali nők helyzete, a gyarmatosítás évei és az 1990 utáni polgárháború is könnyed asszociációkkal társítható SAJÁT históriánk, mi-tudatunk, nemzetképünk, tradíció-őrző szerepkörünk, hagyománytartó értékrendünk eseteire. Én is távolodom, lehet, ettől a minket körülvevő kulturális mixitástól, hibridizálódástól… – de ezzel együtt saját egzotikumainkat is fölfedezni vélem azokéban, akik MÁSutt és MÁShogyan élnek. Persze tudom, a maga komplexitásában egyetlen MÁSSÁG sem életképesebb vagy szebb – csak olykor rózsásabb talán távolról, de közelről éppoly kopottszürke színű, mint amilyen amúgy is juthat nekünk.

Egy zenei karaván példája, a kultúrák közötti „mozgó szolgáltatás” feladata a tuaregek számára szinte folytonos létmód mintegy továbbvitele, hagyományos közvetítő szerepük kiterjesztése a SAJÁT kultúraközi érzékenységére mostanság ráébredő Európa felé. Kicsiben és magányosban ezt a MÁS kultúrák közötti áramoltatást, a SAJÁT kultúrába hazahozott MÁS és ismeretlen világok leírását vállalják azok a kulturális antropológusok, akiknek hazai témájú írásaiból gazdagodott a LeMondeDipló MiTiŐk rovata. Ugyanők magányos vagy kiscsoportos „kultúraközi karavánútjai”, sok-sok türelemből és megértésből formálódott tudásai szinte „sivatagi kőrózsák” alakjában kínálják számunkra MÁS és idegen népek hasonlóságainak, a MÁSSÁGban rejlő azonosságoknak meglátási lehetőségét. SAJÁT világainkban nemcsak az egyediség lakik, hanem az univerzális is, miként a MÁSokéban, akik (kicsit elvontabban, szimbolikusan szólva) ugyancsak MI vagyunk…

Tudományoskodó packázásnak tetszhet, de a párhuzam attól még érvényes lehet: Claude Lévi-Strauss is SAJÁT világának hozta hírül, írta le vagy magyarázgatta a MÁS világokra jellemző kulturális sajátosságokat. Mert hát, miként az őszinte alkotóművész a természetben és emberlétben, a galaxiskutató a Mars-kőzetekben, a színész a szerepeiben, akként az etnológus-antropológus is MÁS világokban keresi a SAJÁT kultúra visszhangját, nemegyszer a legsajátosabb válaszokra lelve önnön kérdéseivel is. SAJÁT világaink MÁSokéban, s fordítva is, azt a kiteljesíthetetlen komplexitást, azt a reflexív gazdagságot rejtik, amit köznapian csak úgy hívunk: ember. Tuareg vagy kirgiz, balinéz vagy berber, palóc vagy székely – önértéke mindig is hatványozottabb lesz, ha a Többiekhez hasonítjuk. A lényeg a kulturális közvetítésben, a megértő módban, a nyitott befogadásban rejlik…

 

A.Gergely András