Hogyan változik a nők helyzete Latin-Amerikában?

Az utóbbi években többször is női miniszterelnököt vagy államelnököt választottak a latin-amerikai országokban. Ez azt mutatja, hogy ha bátortalanul is, de azért javul a nők helyzete a régióban. Várható-e a folyamat felgyorsulása?

 Costa Rica 300-5002001. március 9-én Antanas Mockus, Bogota polgármestere furcsa javaslattal rukkolt elő a Kolumbiában hagyományosnak számító férfiuralom feloldására: 19.30 és hajnali egy óra között csak nők vezethetnének autót a városban. Mockus szemlátomást kínosan ügyelt az esélyegyenlőségre, ugyanis a következő héten hasonló feltételek mellett a férfiak számára adta meg ezt a rendkívüli kegyet. Szóval egyik héten a nők, a másikon  meg a férfiak… Az utóbbi időben a nemek közötti egyenlőség külön utakon fejlődött, és a változások a politika világát is elérték. Egyes latin-amerikai országok üdvözlik ezt.

Dél-Amerikában az elmúlt években négy nő töltötte be a legfőbb közjogi méltóságokat. Amikor Christina Fernández de Kirchner 2007-ben Argentína élére került, számos megfigyelő hasonlította honfitársához, Isabel Martínez de Perónhoz (ő 1974-ben lett a világ első női államelnöke), kiemelve, hogy eredetileg mindketten a férjük révén lettek ismertek: Nestor Kirchner 2003-tól 2007-ig volt elnök, Juan Domingo Perón pedig először 1946-tól 1955-ig, majd 1973-tól 1974-ig volt hatalmon. Ma már fel sem merül senkiben, hogy hasonló összehasonlításokba bocsátkozzon: 2011 októberében Kirchner volt az első nő a latin-amerikai államok történetében, akit újraválasztanak az államfői székbe, ráadásul az első fordulóban a szavazatok 54 százalékát szerezte meg. Argentínában már nem is Christina Kirchnernek nevezik, mint első mandátuma elején, hanem leánykori nevén, Christina Fernándezként emlegetik.

Nem Argentína az egyetlen ország, ahol a nőknek már egy jó ideje nincs szükségük híres férjekre. 2006 elején Chilében az egykori politikai menekült, a három gyermekét egyedül felnevelő Michelle Bachelet vette át a szocialista Ricardo Lagos pozícióját, pedig az országban alig valamivel korábban vezették be a válás intézményét. 2010 októberében Brazíliában szintén elvált asszony kerül hatalomra: Dilma Rousseffről ráadásul az is közismert, hogy a hatvanas-hetvenes évek diktatúrája alatt baloldali gerillacsoportokkal szimpatizált. Néhány hónappal korábban Costa Rica is ráébredt, hogy hagyományos macsó kultúra nem akadálya a balközép Laura Chinchilla megválasztásának.

E szemléletváltás eredményeképp néhol még a pozitív diszkrimináció eszközét is bevezették. Argentína ebben is úttörőnek bizonyult: a 1991-es kvótatörvény előírja a pártoknak, hogy a képviselők legalább 30 százaléka nő legyen. Ma a nők 38 százalékos arányban vannak jelen a parlamentben, így Argentína az első tizenkét ország között van a törvényhozó hatalomban való női részvétel aránya szempontjából. Mára a régió tizenegy másik nemzete is csatlakozott törekvéseihez (Bolívia, Brazília, Costa Rica, Ecuador, Honduras, Mexikó, Panama, Paraguay, Peru, Dominikai Köztársaság és Uruguay).

„Errefelé a nők, például Michelle Bachelet megválasztása elsősorban annak köszönhető, hogy a közvélekedés szerint ők kevésbé korruptak” – magyarázza Maria de Los Angeles, a Santiago de Chile-i Chile 21 Alapítvány igazgatója. „Mivel korábban ki voltak zárva a hatalomból, nem kapcsolódik a nevük a sikkasztási botrányokhoz – persze ez a pozitívum csak addig tart, amíg politikai szerepet nem vállalnak.” A Bachelet bevezette reform amúgy nem élte őt túl. Első kormányában a minisztériumok felének élén állt nő, jobboldali utódja, Sebastian Piñera csapatában viszont ez az arány már csupán 18 százalék.

A végrehajtói hatalom hajlandósága messze nem elegendő. Amikor beköltözött a brazil planaltói elnöki palotába, Dilma Rousseff bejelentette, hogy előtérbe akarja helyezni a nőket – döntését a sajtó rögtön ki is figurázta, „Magassarkúak Köztársaságának” titulálva a kormányát. Pedig a minisztériumok csupán 24 százalékának, a „másodrangúnak” tartott posztokra, összességében a kabinetek és a nagy állami vállalatok mindössze 21 százalékának élére sikerült nőket állítania. A kinevezések mindig az aktuális koalíció politikai formációitól függenek, amelyek a Munkások Pártját (PT) leszámítva nemigen hajlanak a pozitív diszkriminációra. A BID (Amerika-közi Fejlesztési Bank) tanulmánya szerint 2009-ben a latin-amerikai pártokon belül az elnöki és főtitkári posztok mindössze 16 százalékát töltötték be nők, arányuk a végrehajtói bizottságok vezetőségében is csupán 19 százalékot ért el.

Venezuelában a nők aktívabbak voltak a részvételi kormány működésében, amelyet Hugo Chávez elnök az elmúlt évtizedben hozott létre. Margarita Lopez Maya (a Patria Para Todos nevű ellenzéki párt 2010-es törvényhozói választási jelöltje), a venezuelai Caracas-i Központi Egyetem szociológusa ugyan tisztában van vele, hogy szavait közhelyesnek fogják tartani, mégis kitart a véleménye mellett: „Akárcsak régen, a hatalom közbenső szintjeit ma is férfiak foglalják el. A nők olyankor lépnek színre, ha konkrét problémák kerülnek terítékre, a politikai játszmák kevésbé érdeklik őket”. Bár három nőt is találni a kormányzati szervek élén, a szociológus szerint „őket azért választották meg, mert lojálisak Chávez elnökhöz, ráadásul vonzzák a nők szavazatait.”

A hatalomra került nők vajon mindenhol igyekeznek előmozdítani a nők jogait? „Ezt az égvilágon semmi nem garantálja” – állítja María Florez-Estrada Pimentel, a Costa Ricai Egyetem szociológusa. „Ugyan a nők hatalomra kerülésével valamelyest felborul a tradicionális társadalmi rend, ám ettől még nem feltétlenül képviselnek progresszív szellemiséget. Közép-Amerikában a női elnökök mindig is rendkívül konzervatívak voltak, és a jövőben is azok lesznek, gazdasági és társadalmi kérdésekben egyaránt – még olyankor is, ha ezek közvetlenül a nőket érintik, mint például az abortuszjog.” Ez alól csak két kivétel van: Kubában engedélyezett a művi terhességmegszakítás, Mexikóvárosban pedig a helyi képviselőtestület ugyancsak megszavazta – máshol a kérdés ma is tabunak számít az egész térségben.

Az abortusz ellenzői rendkívül aktívak

2010 októberében a brazil feminista aktivisták meglepetten érzékelték, mennyire hangsúlyosan tört be a téma az elnökválasztási kampányba. Azóta sem felejtették el a halott magzatokat bemutató videókat, amelyek akkoriban körbejárták az internetet. Több milliónyian tekintették meg ezeket a filmeket, amelyekben evangélikus lelkipásztorok arra buzdítják a nézőt, hogy Dilma Rousseff asszony ellen szavazzon, mivel ő néhány évvel korábban az abortusz dekriminalizációját szorgalmazta. José Serra, a PT (Munkások Pártja) színeiben induló Dilma asszony ellenfele, jóllehet szociális kérdésekben haladó szellemiségűként tartják számon, úgy érezte, ez az egyetlen esélye, hogy megfordítsa az eredményt. Eleve a Bibliával a kezében kezdett a kampányba, felesége pedig a szegényebb negyedekben ostorozta azokat, akik „csecsemőket akarnak ölni”, megfeledkezve arról, hogy a Folha de São Paulo című napilap értesülése szerint a hetvenes években ő maga is abortuszhoz folyamodott. A második fordulóban a sarokba szorított Rousseff végül levélben tett ígéretet arra, hogy nem terjeszti a Kongresszus elé a művi terhességmegszakítás engedélyezésének törvénytervezetét.

Pedig az illegális abortusz – száma Brazíliában évi nyolcszázezerre tehető – drámai következményekkel járhat: csaknem 250 ezer nő szenved méhfertőzést vagy méhperforációt, és százezer terhes nőből 65-nek ez okozza a halálát. Így ez valójában közegészségügyi kérdés[1]. „Azt hiszem, húsz évvel ezelőtt sokkal könnyebb lett volna előrelépni ebben a kérdésben, mint manapság.” – véli Maria Luiza Heilborn, a Rio de Janeiroi Állami Egyetem Szexualitás és az Emberi Jogok Latin-Amerikai Központjának (CLAM) kutatója.

Mivel Rousseffel írásba foglaltatták vállalását, az egyházak biztosították, hogy az abortusz tiltásának feloldása nem kerül többé napirendre. A Kongresszusban a legutóbbi választások után megkétszereződött a vallásos képviselők száma (így hatvanhárman vannak), s már több mint harminc tervezet van várólistán, amelyek egyenesen a legális abortusz szabályainak szigorítását célozzák meg, nemi erőszak esetén is tiltanák, sőt akkor is, ha az anya életét veszélyeztetné a terhesség. „Bár ezeket a tervezeteket sosem fogják megszavazni, mégis bénítóan hatnak bármiféle progresszív vitára” – mondja Maria Luiza Heilborn. Majd hozzáteszi: a probléma forrása, hogy „a konzervatívok az utóbbi időben modern diskurzust folytatva az emberi jogokra hivatkoznak, nem pedig a család vagy az erkölcsi értékek nevében óvják a magzatot.”

„Ám ez puszta képmutatás : akik eleget fizetnek érte, azok teljes nyugalommal igénybe vehetik az abortuszt; a klinikák kendőzetlenül, sőt a korrupt rendőrökkel védve hajtják végre” – mondja Maria Luiza Heilborn. A Brazíliavárosi Egyetem egy 2010-ben publikált felmérése szerint Brazíliában a nők egyötöde esett már át abortuszon[2]. „Ennek ellenére a művi terhességmegszakításhoz való jog továbbra sem szerepel a szociális elképzelések között. Még azok is ellenzik, akik már átélték. Ők úgy állítják be a döntésüket, mintha csak kivételes esetről volna szó” – mondja Maria José Rosado.

Az egyetlen ország a régióban, amely igazán hátramenetbe kapcsolt, Nicaragua. 2006-ban a katolikus egyház vezetői erődemonstrációt tartottak: megállapodást kötöttek Daniel Ortegával, aki akkoriban éppen támogatókat keresett hatalmának visszaszerzésére. Közvetlenül a megválasztása után a sandinista vezető megváltoztatta a törvényt, amely addig a nemi erőszak áldozatai számára engedélyezte a terhesség megszakítását. Azóta az abortusz minden körülmények között tilos. „Ez is azt bizonyítja, hogy ennek a kérdésnek semmi köze nincs a bal- vagy a jobboldalhoz” – mutat rá Maria Luiza Helborn.

A rendkívül konzervatív Albaro Uribe 2002 és 2010 között volt elnök, az ő Kolumbiájában például az Alkotmánybíróság ezzel ellentétes irányba indult el. Az abortusz lehetőségét kiterjesztette azokra az esetekre is, amikor „egészségügyi problémák” indokolják, s ezeknek nagyon tág értelmezését teszi lehetővé, e problémák ugyanis akár pszichológiai alapúak is lehetnek. Bár Venezuelában a Nemzetgyűlés Chávez hatalomra kerülése óta több törvénytervezetet is megvizsgált, a büntetés megszüntetése nehezen elképzelhető, a vallásos és katonai erők összefogása és Chávez elnök személyes állásfoglalása miatt is: „Az abortuszt több országban is engedélyezik; engem lehet ugyan konzervatívnak bélyegezni, én mégis ellene vagyok annak, hogy meg lehessen szakítani a terhességet. Ha egy gyerek problémával születik, csak még jobban kell szeretni” – jelentette ki 2008. április 26-án. A vita mégis fel-fellángol, mivel Venezuelában ugrásszerűen megnőtt a terhességek száma. A csecsemőgondozással és gyermekgyógyászattal foglalkozó venezuelai társaság szerint 2009-ben a szülések húsz százalékánál volt az anya kiskorú, tíz-tizennyolc éves.

Uruguayban a Kongresszus ugyan legalizálta a művi terhességmegszakítást, ám Tabaré Vasquez (2005–2010), a balközép kormány akkori feje mégis megvétózta. 2011. november 8-án a szenátus leporolta az indítványt: nagy valószínűséggel meg is szavazzák a legalizációt. A népesség 63 százaléka támogatja, és Jose Mujica elnök is kijelentette, hogy nem fogja ellenezni.

Folynak tehát a tárgyalások, csakúgy, mint Ecuadorban, Bolíviában és Argentínában, ahol évente ötszázezer abortuszt hajtanak végre titokban. Bár Kirchner látszólag ellenzi, egy törvényhozói testület november elején újra napirendre tűzte a vitát, és mostanában olyan törvénytervezetről tárgyalnak, amely rugalmasabbá tenné a művi terhességmegszakítás feltételeit. Mario Pecheny szerint biztató előjel, hogy tavaly az argentin kongresszus megszavazta a melegházasságot.

 

A feminizmus végül áttör

A latin-amerikai nők legsúlyosabb problémája az erőszak. „Egész Közép-Amerikában és Mexikóban kirívóan magas a nőgyilkosságok száma – mármint az olyan eseteké, amikor egy nőt csak azért ölnek meg, mert nő” – foglalja össze María Florez-Estrada Pimentel. A rekordtartó El Salvador, itt százezer lakosra 13,9 asszonygyilkosság jut. Guatemalában az arány 9,8. Néhány mexikói államban, mint például Chihuahua (itt található Ciudad Juarez városa, amely már húsz éve a nők szisztematikus legyilkolásáról ismert[3]), Baja-California és Guerrero, a hasonló esetek száma megháromszorozódott 2005 és 2009 között, és elérte a 11,1 főt százezer lakosra vetítve. Ez a nagymértékű növekedés többek közt a kormány és a kábítószerkereskedők közötti összetűzésekre vezethető vissza. A mindennapossá váló gyilkosságok a párkapcsolatokban is szinte banálissá teszik az erőszakos fellépést. Ráadásul „a drogok és a szervezett bűnözés elleni háborúnak sajátos következményei vannak a nőkre nézve: mint minden háborúban, a nőkön elkövetett erőszak összekovácsolja a fegyveres csoportok tagjait, megerősíti őket férfiasságukban és még az ellenfelet is provokálja” – magyarázza Patsilí Toledo, a Chilei Egyetem jogtudósa.[4]

Mexikóban a szövetségi bűncselekményekért – leginkább kábítószer-kereskedelemért – bebörtönzött nők száma 2007 óta az ötszörösére nőtt.[5] A drogbárók prostitúcióval és leánykereskedelemmel foglalkozó hálózatokat is kiépítenek. A Nemzetközi Migrációs Szervezet (International Organisation for Migration) szerint a többezer nő és kislány elrablása évente nagyjából 16 milliárd dollár bevételt jelent Latin-Amerikában.[6]

Maria Luiza Heilborn szerint a feminista mozgalom, ha nem is annyira látványosan, mint az LMBT (leszbikus, meleg, biszexuális és transzszexuális) közösség „egyre elterjedtebb. Ma már a társadalom minden rétegében megtalálhatók a képviselői.” Sőt „a legszegényebb nők azok, akik a legtöbbet profitáltak a szociális politikából” – emlékeztet Maria José Rosado. Brazíliában a Bolsa Familia (családi jóléti program) támogatási program csaknem 13 millió háztartást érint, és elsősorban a nőket célozza meg. Hasonló a helyzet „Az én házam, az én életem” nevű lakhatási segélyprogrammal: a kormány mindent megtesz azért, hogy az ingatlan tulajdonosi joga a nőt illesse meg. „Ez javítja alkupozíciójukat a férfiakkal szemben, valamint segít a család helyzetén is, mivel a nők különösen ügyelnek a gyermekeik egészségére és táplálkozására” – hangsúlyozza Rebecca Tavares. Amikor tömegesen érkeztek a munkaerőpiacra, megváltozott a felállás: a Világbank szerint 1980 óta a latin-amerikai dolgozók közül összességében több mint hetvenmillió a nő, arányuk a kezdeti átlagos 35 százalékról 2007-re 53 százalékra nőtt, főként a szolgáltatói szektorban szaporodott meg a számuk. Ennek ellenére továbbra is számottevő az informális szektor: a bolíviai városokban például a nők 71 százaléka dolgozik feketén, de a férfiak közül csupán 54 százalék.[7] „A kilencvenes évek gazdasági válságában kiderült, hogy a nők megállnak a saját lábukon is, talán még jobban is, mint a férfiak. Nemcsak az önbizalmuk nőtt meg, hanem jogilag is egyre inkább elismerik őket” – emlékeztet Mario Pecheny.

Hiába aktívak a munkaerőpiacon, még mindig a nők látják el a legtöbb nem fizetett feladatot (háztartás, gyermekek, idősek és fogyatékkal élők gondozása), így bár megkérdőjeleződik a hagyományos hímsoviniszta kultúra, a nők élete még mindig nagyon nehéz. Véletlen lenne, hogy a termékenység vészjóslóan zuhanni kezdett a régióban…?

Brazíliában súlyos probléma a népesség reprodukciója: mivel a család fenntartása rengeteg munkával és költséggel jár – az oktatás és az egészségügy ugyanis nagyrészt magánkézben van –, a nők a felkapottabb negyedekben és a favellákban is általában egy, legfeljebb két gyermeket terveznek, ha egyáltalán. Ugyanezt a jelenséget figyelhetjük meg Uruguayban, Costa Ricában, Chilében és Kubában is, ráadásul a népesség is egyre gyorsabban öregszik, amit e nemzetek továbbra sem vesznek számításba a költségvetés tervezésekor. „A nők ma már sokkal függetlenebbek, tanulni, fogyasztani, utazni szeretnének. Nem akarják többé magukra vállalni mindenki más terheit” – állapítja meg María Florez-Estrada Pimentel. – „Ez pedig komoly társadalmi probléma a kapitalista berendezkedés számára: a munka nemek közötti megoszlása megváltozott, ám sem az államok, sem a cégek nem költenek egy olyan szociális infrastruktúrára, amely az új helyzethez igazodik.”


Fordította: Makádi Balázs  

 



[1] Aborto no Brasil e países do Cone Sul [Abortusz Brazíliában és a déli félteke országaiban], Campinas Állami Egyetem, 2009. október.

[2] Segredo guardado a sete chaves [Hétpecsétes titok], Brazíliavárosi Egyetem, Brazíliaváros, 2010. június.

[3] Sergio González Rodríguez: Tueurs de femmes à Ciudad Juárez [Nőgyilkosok Ciudad Juárezben], Le Monde diplomatique, 2003. augusztus.

[4] Patsilí Toledo: The Drug-War Femicides [Nőgyilkosságok a drogháború alatt], Project Syndicate, 2011. augusztus 9.

[5] Damien Cave: Mexico’s Drug War, Feminized [A mexikói drogháború – női változat], New York Times, 2011. augusztus 13.

[6] Human trafficking: an overview [Emberkereskedelem – áttekintés], az ENSZ Kábítószer-ellenőrzési és Bűnmegelőzési Hivatala, New York, 2008.

[7] Latin America: 70 Million Additional Women Have Jobs Following Gender Reforms [Latin-Amerika: további 70 millió nő talált munkát a nőket érintő reformok következtében], Világbank, Washington, 2011. március.

Hozzászólások   

#2 uweislamicsociety. 2015-03-29 23:36
Good answers in return of this issue with genuine arguments and telling everything about that.


Stop by my blog ... l (uweislamicsoci ety.com: http://uweislamicsociety.com/members/hwafallisffqhw/activity/72154/)
#1 Déri Balázs 2012-03-20 14:27
Tisztelt Szerkesztőség, nem tudom, hányszor kell m,ég megírnom, hogy az angol evangelical magyar fordítása evangelikál, és nem evangélikus (=Lutheran. Méltóztatnak végre megtanulni? Az, hogy az ostoba szótárban mi van, csak annak a korlátoltságát mutatja.
DériBalázs

You have no rights to post comments