Hogyan változik a nők helyzete Latin-Amerikában?

Az utóbbi években többször is női miniszterelnököt vagy államelnököt választottak a latin-amerikai országokban. Ez azt mutatja, hogy ha bátortalanul is, de azért javul a nők helyzete a régióban. Várható-e a folyamat felgyorsulása?

 Costa Rica 300-5002001. március 9-én Antanas Mockus, Bogota polgármestere furcsa javaslattal rukkolt elő a Kolumbiában hagyományosnak számító férfiuralom feloldására: 19.30 és hajnali egy óra között csak nők vezethetnének autót a városban. Mockus szemlátomást kínosan ügyelt az esélyegyenlőségre, ugyanis a következő héten hasonló feltételek mellett a férfiak számára adta meg ezt a rendkívüli kegyet. Szóval egyik héten a nők, a másikon  meg a férfiak… Az utóbbi időben a nemek közötti egyenlőség külön utakon fejlődött, és a változások a politika világát is elérték. Egyes latin-amerikai országok üdvözlik ezt.

Dél-Amerikában az elmúlt években négy nő töltötte be a legfőbb közjogi méltóságokat. Amikor Christina Fernández de Kirchner 2007-ben Argentína élére került, számos megfigyelő hasonlította honfitársához, Isabel Martínez de Perónhoz (ő 1974-ben lett a világ első női államelnöke), kiemelve, hogy eredetileg mindketten a férjük révén lettek ismertek: Nestor Kirchner 2003-tól 2007-ig volt elnök, Juan Domingo Perón pedig először 1946-tól 1955-ig, majd 1973-tól 1974-ig volt hatalmon. Ma már fel sem merül senkiben, hogy hasonló összehasonlításokba bocsátkozzon: 2011 októberében Kirchner volt az első nő a latin-amerikai államok történetében, akit újraválasztanak az államfői székbe, ráadásul az első fordulóban a szavazatok 54 százalékát szerezte meg. Argentínában már nem is Christina Kirchnernek nevezik, mint első mandátuma elején, hanem leánykori nevén, Christina Fernándezként emlegetik.

Nem Argentína az egyetlen ország, ahol a nőknek már egy jó ideje nincs szükségük híres férjekre. 2006 elején Chilében az egykori politikai menekült, a három gyermekét egyedül felnevelő Michelle Bachelet vette át a szocialista Ricardo Lagos pozícióját, pedig az országban alig valamivel korábban vezették be a válás intézményét. 2010 októberében Brazíliában szintén elvált asszony kerül hatalomra: Dilma Rousseffről ráadásul az is közismert, hogy a hatvanas-hetvenes évek diktatúrája alatt baloldali gerillacsoportokkal szimpatizált. Néhány hónappal korábban Costa Rica is ráébredt, hogy hagyományos macsó kultúra nem akadálya a balközép Laura Chinchilla megválasztásának.

E szemléletváltás eredményeképp néhol még a pozitív diszkrimináció eszközét is bevezették. Argentína ebben is úttörőnek bizonyult: a 1991-es kvótatörvény előírja a pártoknak, hogy a képviselők legalább 30 százaléka nő legyen. Ma a nők 38 százalékos arányban vannak jelen a parlamentben, így Argentína az első tizenkét ország között van a törvényhozó hatalomban való női részvétel aránya szempontjából. Mára a régió tizenegy másik nemzete is csatlakozott törekvéseihez (Bolívia, Brazília, Costa Rica, Ecuador, Honduras, Mexikó, Panama, Paraguay, Peru, Dominikai Köztársaság és Uruguay).

„Errefelé a nők, például Michelle Bachelet megválasztása elsősorban annak köszönhető, hogy a közvélekedés szerint ők kevésbé korruptak” – magyarázza Maria de Los Angeles, a Santiago de Chile-i Chile 21 Alapítvány igazgatója. „Mivel korábban ki voltak zárva a hatalomból, nem kapcsolódik a nevük a sikkasztási botrányokhoz – persze ez a pozitívum csak addig tart, amíg politikai szerepet nem vállalnak.” A Bachelet bevezette reform amúgy nem élte őt túl. Első kormányában a minisztériumok felének élén állt nő, jobboldali utódja, Sebastian Piñera csapatában viszont ez az arány már csupán 18 százalék.

A végrehajtói hatalom hajlandósága messze nem elegendő. Amikor beköltözött a brazil planaltói elnöki palotába, Dilma Rousseff bejelentette, hogy előtérbe akarja helyezni a nőket – döntését a sajtó rögtön ki is figurázta, „Magassarkúak Köztársaságának” titulálva a kormányát. Pedig a minisztériumok csupán 24 százalékának, a „másodrangúnak” tartott posztokra, összességében a kabinetek és a nagy állami vállalatok mindössze 21 százalékának élére sikerült nőket állítania. A kinevezések mindig az aktuális koalíció politikai formációitól függenek, amelyek a Munkások Pártját (PT) leszámítva nemigen hajlanak a pozitív diszkriminációra. A BID (Amerika-közi Fejlesztési Bank) tanulmánya szerint 2009-ben a latin-amerikai pártokon belül az elnöki és főtitkári posztok mindössze 16 százalékát töltötték be nők, arányuk a végrehajtói bizottságok vezetőségében is csupán 19 százalékot ért el.

Venezuelában a nők aktívabbak voltak a részvételi kormány működésében, amelyet Hugo Chávez elnök az elmúlt évtizedben hozott létre. Margarita Lopez Maya (a Patria Para Todos nevű ellenzéki párt 2010-es törvényhozói választási jelöltje), a venezuelai Caracas-i Központi Egyetem szociológusa ugyan tisztában van vele, hogy szavait közhelyesnek fogják tartani, mégis kitart a véleménye mellett: „Akárcsak régen, a hatalom közbenső szintjeit ma is férfiak foglalják el. A nők olyankor lépnek színre, ha konkrét problémák kerülnek terítékre, a politikai játszmák kevésbé érdeklik őket”. Bár három nőt is találni a kormányzati szervek élén, a szociológus szerint „őket azért választották meg, mert lojálisak Chávez elnökhöz, ráadásul vonzzák a nők szavazatait.”

A hatalomra került nők vajon mindenhol igyekeznek előmozdítani a nők jogait? „Ezt az égvilágon semmi nem garantálja” – állítja María Florez-Estrada Pimentel, a Costa Ricai Egyetem szociológusa. „Ugyan a nők hatalomra kerülésével valamelyest felborul a tradicionális társadalmi rend, ám ettől még nem feltétlenül képviselnek progresszív szellemiséget. Közép-Amerikában a női elnökök mindig is rendkívül konzervatívak voltak, és a jövőben is azok lesznek, gazdasági és társadalmi kérdésekben egyaránt – még olyankor is, ha ezek közvetlenül a nőket érintik, mint például az abortuszjog.” Ez alól csak két kivétel van: Kubában engedélyezett a művi terhességmegszakítás, Mexikóvárosban pedig a helyi képviselőtestület ugyancsak megszavazta – máshol a kérdés ma is tabunak számít az egész térségben.

Az abortusz ellenzői rendkívül aktívak

2010 októberében a brazil feminista aktivisták meglepetten érzékelték, mennyire hangsúlyosan tört be a téma az elnökválasztási kampányba. Azóta sem felejtették el a halott magzatokat bemutató videókat, amelyek akkoriban körbejárták az internetet. Több milliónyian tekintették meg ezeket a filmeket, amelyekben evangélikus lelkipásztorok arra buzdítják a nézőt, hogy Dilma Rousseff asszony ellen szavazzon, mivel ő néhány évvel korábban az abortusz dekriminalizációját szorgalmazta. José Serra, a PT (Munkások Pártja) színeiben induló Dilma asszony ellenfele, jóllehet szociális kérdésekben haladó szellemiségűként tartják számon, úgy érezte, ez az egyetlen esélye, hogy megfordítsa az eredményt. Eleve a Bibliával a kezében kezdett a kampányba, felesége pedig a szegényebb negyedekben ostorozta azokat, akik „csecsemőket akarnak ölni”, megfeledkezve arról, hogy a Folha de São Paulo című napilap értesülése szerint a hetvenes években ő maga is abortuszhoz folyamodott. A második fordulóban a sarokba szorított Rousseff végül levélben tett ígéretet arra, hogy nem terjeszti a Kongresszus elé a művi terhességmegszakítás engedélyezésének törvénytervezetét.

Pedig az illegális abortusz – száma Brazíliában évi nyolcszázezerre tehető – drámai következményekkel járhat: csaknem 250 ezer nő szenved méhfertőzést vagy méhperforációt, és százezer terhes nőből 65-nek ez okozza a halálát. Így ez valójában közegészségügyi kérdés[1]. „Azt hiszem, húsz évvel ezelőtt sokkal könnyebb lett volna előrelépni ebben a kérdésben, mint manapság.” – véli Maria Luiza Heilborn, a Rio de Janeiroi Állami Egyetem Szexualitás és az Emberi Jogok Latin-Amerikai Központjának (CLAM) kutatója.

Mivel Rousseffel írásba foglaltatták vállalását, az egyházak biztosították, hogy az abortusz tiltásának feloldása nem kerül többé napirendre. A Kongresszusban a legutóbbi választások után megkétszereződött a vallásos képviselők száma (így hatvanhárman vannak), s már több mint harminc tervezet van várólistán, amelyek egyenesen a legális abortusz szabályainak szigorítását célozzák meg, nemi erőszak esetén is tiltanák, sőt akkor is, ha az anya életét veszélyeztetné a terhesség. „Bár ezeket a tervezeteket sosem fogják megszavazni, mégis bénítóan hatnak bármiféle progresszív vitára” – mondja Maria Luiza Heilborn. Majd hozzáteszi: a probléma forrása, hogy „a konzervatívok az utóbbi időben modern diskurzust folytatva az emberi jogokra hivatkoznak, nem pedig a család vagy az erkölcsi értékek nevében óvják a magzatot.”

„Ám ez puszta képmutatás : akik eleget fizetnek érte, azok teljes nyugalommal igénybe vehetik az abortuszt; a klinikák kendőzetlenül, sőt a korrupt rendőrökkel védve hajtják végre” – mondja Maria Luiza Heilborn. A Brazíliavárosi Egyetem egy 2010-ben publikált felmérése szerint Brazíliában a nők egyötöde esett már át abortuszon[2]. „Ennek ellenére a művi terhességmegszakításhoz való jog továbbra sem szerepel a szociális elképzelések között. Még azok is ellenzik, akik már átélték. Ők úgy állítják be a döntésüket, mintha csak kivételes esetről volna szó” – mondja Maria José Rosado.

Az egyetlen ország a régióban, amely igazán hátramenetbe kapcsolt, Nicaragua. 2006-ban a katolikus egyház vezetői erődemonstrációt tartottak: megállapodást kötöttek Daniel Ortegával, aki akkoriban éppen támogatókat keresett hatalmának visszaszerzésére. Közvetlenül a megválasztása után a sandinista vezető megváltoztatta a törvényt, amely addig a nemi erőszak áldozatai számára engedélyezte a terhesség megszakítását. Azóta az abortusz minden körülmények között tilos. „Ez is azt bizonyítja, hogy ennek a kérdésnek semmi köze nincs a bal- vagy a jobboldalhoz” – mutat rá Maria Luiza Helborn.

A rendkívül konzervatív Albaro Uribe 2002 és 2010 között volt elnök, az ő Kolumbiájában például az Alkotmánybíróság ezzel ellentétes irányba indult el. Az abortusz lehetőségét kiterjesztette azokra az esetekre is, amikor „egészségügyi problémák” indokolják, s ezeknek nagyon tág értelmezését teszi lehetővé, e problémák ugyanis akár pszichológiai alapúak is lehetnek. Bár Venezuelában a Nemzetgyűlés Chávez hatalomra kerülése óta több törvénytervezetet is megvizsgált, a büntetés megszüntetése nehezen elképzelhető, a vallásos és katonai erők összefogása és Chávez elnök személyes állásfoglalása miatt is: „Az abortuszt több országban is engedélyezik; engem lehet ugyan konzervatívnak bélyegezni, én mégis ellene vagyok annak, hogy meg lehessen szakítani a terhességet. Ha egy gyerek problémával születik, csak még jobban kell szeretni” – jelentette ki 2008. április 26-án. A vita mégis fel-fellángol, mivel Venezuelában ugrásszerűen megnőtt a terhességek száma. A csecsemőgondozással és gyermekgyógyászattal foglalkozó venezuelai társaság szerint 2009-ben a szülések húsz százalékánál volt az anya kiskorú, tíz-tizennyolc éves.

Uruguayban a Kongresszus ugyan legalizálta a művi terhességmegszakítást, ám Tabaré Vasquez (2005–2010), a balközép kormány akkori feje mégis megvétózta. 2011. november 8-án a szenátus leporolta az indítványt: nagy valószínűséggel meg is szavazzák a legalizációt. A népesség 63 százaléka támogatja, és Jose Mujica elnök is kijelentette, hogy nem fogja ellenezni.

Folynak tehát a tárgyalások, csakúgy, mint Ecuadorban, Bolíviában és Argentínában, ahol évente ötszázezer abortuszt hajtanak végre titokban. Bár Kirchner látszólag ellenzi, egy törvényhozói testület november elején újra napirendre tűzte a vitát, és mostanában olyan törvénytervezetről tárgyalnak, amely rugalmasabbá tenné a művi terhességmegszakítás feltételeit. Mario Pecheny szerint biztató előjel, hogy tavaly az argentin kongresszus megszavazta a melegházasságot.

 

A feminizmus végül áttör

A latin-amerikai nők legsúlyosabb problémája az erőszak. „Egész Közép-Amerikában és Mexikóban kirívóan magas a nőgyilkosságok száma – mármint az olyan eseteké, amikor egy nőt csak azért ölnek meg, mert nő” – foglalja össze María Florez-Estrada Pimentel. A rekordtartó El Salvador, itt százezer lakosra 13,9 asszonygyilkosság jut. Guatemalában az arány 9,8. Néhány mexikói államban, mint például Chihuahua (itt található Ciudad Juarez városa, amely már húsz éve a nők szisztematikus legyilkolásáról ismert[3]), Baja-California és Guerrero, a hasonló esetek száma megháromszorozódott 2005 és 2009 között, és elérte a 11,1 főt százezer lakosra vetítve. Ez a nagymértékű növekedés többek közt a kormány és a kábítószerkereskedők közötti összetűzésekre vezethető vissza. A mindennapossá váló gyilkosságok a párkapcsolatokban is szinte banálissá teszik az erőszakos fellépést. Ráadásul „a drogok és a szervezett bűnözés elleni háborúnak sajátos következményei vannak a nőkre nézve: mint minden háborúban, a nőkön elkövetett erőszak összekovácsolja a fegyveres csoportok tagjait, megerősíti őket férfiasságukban és még az ellenfelet is provokálja” – magyarázza Patsilí Toledo, a Chilei Egyetem jogtudósa.[4]

Mexikóban a szövetségi bűncselekményekért – leginkább kábítószer-kereskedelemért – bebörtönzött nők száma 2007 óta az ötszörösére nőtt.[5] A drogbárók prostitúcióval és leánykereskedelemmel foglalkozó hálózatokat is kiépítenek. A Nemzetközi Migrációs Szervezet (International Organisation for Migration) szerint a többezer nő és kislány elrablása évente nagyjából 16 milliárd dollár bevételt jelent Latin-Amerikában.[6]

Maria Luiza Heilborn szerint a feminista mozgalom, ha nem is annyira látványosan, mint az LMBT (leszbikus, meleg, biszexuális és transzszexuális) közösség „egyre elterjedtebb. Ma már a társadalom minden rétegében megtalálhatók a képviselői.” Sőt „a legszegényebb nők azok, akik a legtöbbet profitáltak a szociális politikából” – emlékeztet Maria José Rosado. Brazíliában a Bolsa Familia (családi jóléti program) támogatási program csaknem 13 millió háztartást érint, és elsősorban a nőket célozza meg. Hasonló a helyzet „Az én házam, az én életem” nevű lakhatási segélyprogrammal: a kormány mindent megtesz azért, hogy az ingatlan tulajdonosi joga a nőt illesse meg. „Ez javítja alkupozíciójukat a férfiakkal szemben, valamint segít a család helyzetén is, mivel a nők különösen ügyelnek a gyermekeik egészségére és táplálkozására” – hangsúlyozza Rebecca Tavares. Amikor tömegesen érkeztek a munkaerőpiacra, megváltozott a felállás: a Világbank szerint 1980 óta a latin-amerikai dolgozók közül összességében több mint hetvenmillió a nő, arányuk a kezdeti átlagos 35 százalékról 2007-re 53 százalékra nőtt, főként a szolgáltatói szektorban szaporodott meg a számuk. Ennek ellenére továbbra is számottevő az informális szektor: a bolíviai városokban például a nők 71 százaléka dolgozik feketén, de a férfiak közül csupán 54 százalék.[7] „A kilencvenes évek gazdasági válságában kiderült, hogy a nők megállnak a saját lábukon is, talán még jobban is, mint a férfiak. Nemcsak az önbizalmuk nőtt meg, hanem jogilag is egyre inkább elismerik őket” – emlékeztet Mario Pecheny.

Hiába aktívak a munkaerőpiacon, még mindig a nők látják el a legtöbb nem fizetett feladatot (háztartás, gyermekek, idősek és fogyatékkal élők gondozása), így bár megkérdőjeleződik a hagyományos hímsoviniszta kultúra, a nők élete még mindig nagyon nehéz. Véletlen lenne, hogy a termékenység vészjóslóan zuhanni kezdett a régióban…?

Brazíliában súlyos probléma a népesség reprodukciója: mivel a család fenntartása rengeteg munkával és költséggel jár – az oktatás és az egészségügy ugyanis nagyrészt magánkézben van –, a nők a felkapottabb negyedekben és a favellákban is általában egy, legfeljebb két gyermeket terveznek, ha egyáltalán. Ugyanezt a jelenséget figyelhetjük meg Uruguayban, Costa Ricában, Chilében és Kubában is, ráadásul a népesség is egyre gyorsabban öregszik, amit e nemzetek továbbra sem vesznek számításba a költségvetés tervezésekor. „A nők ma már sokkal függetlenebbek, tanulni, fogyasztani, utazni szeretnének. Nem akarják többé magukra vállalni mindenki más terheit” – állapítja meg María Florez-Estrada Pimentel. – „Ez pedig komoly társadalmi probléma a kapitalista berendezkedés számára: a munka nemek közötti megoszlása megváltozott, ám sem az államok, sem a cégek nem költenek egy olyan szociális infrastruktúrára, amely az új helyzethez igazodik.”


Fordította: Makádi Balázs  

 



[1] Aborto no Brasil e países do Cone Sul [Abortusz Brazíliában és a déli félteke országaiban], Campinas Állami Egyetem, 2009. október.

[2] Segredo guardado a sete chaves [Hétpecsétes titok], Brazíliavárosi Egyetem, Brazíliaváros, 2010. június.

[3] Sergio González Rodríguez: Tueurs de femmes à Ciudad Juárez [Nőgyilkosok Ciudad Juárezben], Le Monde diplomatique, 2003. augusztus.

[4] Patsilí Toledo: The Drug-War Femicides [Nőgyilkosságok a drogháború alatt], Project Syndicate, 2011. augusztus 9.

[5] Damien Cave: Mexico’s Drug War, Feminized [A mexikói drogháború – női változat], New York Times, 2011. augusztus 13.

[6] Human trafficking: an overview [Emberkereskedelem – áttekintés], az ENSZ Kábítószer-ellenőrzési és Bűnmegelőzési Hivatala, New York, 2008.

[7] Latin America: 70 Million Additional Women Have Jobs Following Gender Reforms [Latin-Amerika: további 70 millió nő talált munkát a nőket érintő reformok következtében], Világbank, Washington, 2011. március.

Megosztás
IWIWSatartlapGoogle bookmarkTwitterFacebookMyspace bookmarkJP-Bookmark

Hozzászólások   

 
0 #1 Déri Balázs 2012-03-20 14:27
Tisztelt Szerkesztőség, nem tudom, hányszor kell m,ég megírnom, hogy az angol evangelical magyar fordítása evangelikál, és nem evangélikus (=Lutheran. Méltóztatnak végre megtanulni? Az, hogy az ostoba szótárban mi van, csak annak a korlátoltságát mutatja.
DériBalázs
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Cimkék

adósság adózás afganisztán afrika algéria anglia arab országok ausztrália autóipar balkán bank belgium belorusszia bolívia brazília bulgária börtön büntetőjog bűnözés chile ciprus csehország demográfia demokrácia diplomácia dél-afrika dél-amerika ecuador egyesült királyság egyiptom egészség egészségügy elnyomás első világháború elvándorlás emberi jogok energia ensz erőszak európa európai unió európai-unió fasizmus fegyverkezés fejlődés felderítés felszabadító mozgalmak feminizmus filozófia finnország FNA - Feltétel Nélküli Alapjövedelem fogyasztóvédelem forradalom franciaország gazdaság gazdasági válság geopolitika globalizáció grúzia gyarmatosítás görögország hadiipar hadsereg harmadik világ hollandia hongkong horvátország háború ideológia igazságügy india információ internet iparfejlődés ipari katasztrófák irak irodalom irán izrael japán jemen jordánia kambodzsa kapitalizmus kelet-európa kenya kereskedelem kereszténység klímaváltozás kolumbia kommunikáció kommunizmus korrupció kuba kultúra kurdok kutatás kábítószerkereskedelem kína könyv környezet környezetvédelem közbiztonság közel-kelet közlekedés közszolgáltatások külkereskedelem külpolitika laosz lengyelország leszerelés liberalizmus lobbi csoportok magyarország magyarország történelem marokkó marxizmus menekültek mexikó mezőgazdaság moldávia multinacionális vállalatok munka munkanélküliség média-sajtó művészet ndk nemzet nemzeti kisebbség nemzetiségi kérdések nemzetközi jog nemzetközi kapcsolatok nemzetközi kereskedelem neoliberalizmus nukleáris energia nyugdíj németország női jogok nők oktatás oktatásügy olaj olaszország oroszország orvoslás osztrák-magyar monarchia palesztína politika politikai elemzés politikai pártok portugália privatizáció pszichoanalízis pénzügyek pénzügyi bűnözés pénzügyi válság regény reklám rendszerváltás rendőrség repülőgépipar roma kérdés sajtó spanyolország spekuláció sport svájc svédország szakszervezet szaúd-arábia szegénység szerbia szlovákia szocializmus szociológia szociáldemokrácia szovjetunió szállítás számítástechnika szíria technikai fejlődés telekommunikáció tenger terrorizmus tiltakozó mozgalmak tudomány tunézia turizmus táplálkozás társadalmi egyenlőtlenségek társadalmi fejlődés társadalom társadalombiztosítás történelem ukrajna usa usa (külpolitika) vallás venezuela vietnám választások vállalatok válság városfejlődés who állam ázsia éhezés élelmiszer értelmiségiek észak-dél kapcsolata írország óriásvállalatok ökológia
Submit to FacebookSubmit to Google BookmarksSubmit to Twitter