Konfliktusok a városi térben
- Részletek
- Kategória: MI TI ŐK - itthon
- Írta: Göncző Viktor
- Találatok: 5010
A téma megjelölése
Kutatásom egy olyan területet érint, amely a saját társadalom vizsgálatában gyökerezik és egy jellegzetes városi szubkultúrát, a graffitit teszi megfigyelése tárgyává. A dolgozat módszereit és témaválasztását tekintve a szubkultúra kutatás és a városantropológia határán mozog.
Dolgozatomban elsősorban nem egy szubkultúra általános jellemzőinek, működésének bemutatására teszek kísérletet, hanem inkább a deviáns városi kiscsoportok különféle cselekvési aspektusaihoz kívánok elemzési keretet nyújtani egy a graffiti tevékenységéhez kapcsolódó csoport kulturális gyakorlatainak, kapcsolatainak, megnyilvánulásainak, kollektív képzeteinek vizsgálatán keresztül.
A graffiti mentén kirajzolódó közösségek belső szerkezetéről, a csoportközi kapcsolatairól, illetve a társadalmi környezettel összefüggésben fellépő konfliktusairól számolok be, amelyek jórészt a városi tér alternatív felhasználási módjai körül zajlanak. Hogyan ragadhatók meg a városi tér strukturáló tényezői a graffitisek nézőpontjából? Mindezt egy szegedi csoport körében végzett terepmunkán keresztül szeretném bemutatni.
1782-ben egy különös bűntény tartotta izgalomban a felső-magyarországi Hont megyét és az országot. Cigány származású embereket állítottak ítélőszék elé rablógyilkosság vádjával. Ez a korban nem számított ritkaságnak. A pert az teszi érdekessé, hogy a vádlottakat kannibalizmussal is vádolták. Még ez sem mondható különlegesnek. A középkori krónikák visszatérően beszámolnak arról, hogy nagy éhínségek idején fölütötte fejét a kannibalizmus. Az alultápláltságtól és járványos betegségektől legyengült, az apokaliptikus vízióktól való felfokozott félelmükben szinte őrjöngő embereken végső elkeseredésükben előtört a túlélést az embertársi szeretet fölé helyező állatias ösztön. A „ne ölj!” parancsa felett őrködő egyház is kénytelen volt megértő lenni az éhségből elkövetett emberevéssel szemben, ezért leggyakrabban föloldozta a bűnösöket, vagy csak vezeklésre, szigorú böjtre ítélte őket.
A sváb identitástudat megőrzése a budakeszi sváb lakosság életében, történetében – nem kizárólagosan ugyan, de jellemzően – azáltal valósulhatott meg, sőt, erősödhetett fel az utóbbi időkben, hogy a sváb vagy svábnak tartott szokások egybeolvadtak vagy szorosan összekapcsolódtak a katolikus egyházi élet, kivált az ünnepek szertartásaival. Jelképezheti ezt számunkra az úrnapi virágszőnyeg, melyet régtől, talán ittlétük kezdeteitől fogva elkészítenek a sváb családok, részfeladataiban is rögzült rítusként. Ez a virágszőnyeg a katolikus ünnep egyházi szertartásának fő helyszíne, sőt részévé is válik ennek. Ugyan változott többször (a történelmi változásokkal is párhuzamosan) a virágszőnyeggel beborítható út hosszúsága, változtak a szőnyeget elkészítő családok, családtagok is (főleg ma is a sváb leszármazottak készítik), változtak a szőnyeg hagyományos mintái is – de egyvalami megmaradt mindvégig: e katolikus ünnep, az Úrnapja szertartásait hangsúlyosan ezen a hosszú úton, virágokból kirakott mintáin, és a hozzájuk tartozó virágsátraknál tartják. Mert ezt, a hírnevessé vált úrnapi szőnyegkészítést az 1946-os kitelepítés után Budakeszin maradt sváb családok magukénak érzik, saját hagyományukat és hagyományuk fennmaradását és megtartását látják benne.
Mindnyájunknak van okunk sajnálni, hogy ma egyre inkább a szociális identitás körül forog a világ: ide- meg odaszavazók, cigányok és magyarok, fiatalok meg nem annyira fiatalok, száz milliárdos felnőtt és százezer alultáplált gyerek, magyarországiak és EU-sok, piaci globalizálók és anti-globalisták, európai elitegyetemeken tanuló muzulmán kamikázék és terrorizmusuktól rettegő zsidó-keresztények stb. 
