Nemek határain


Középpontban a nemiség


0Mikor 2000-ben beköltöztünk Gömbalja egyik cigánytelepére három alapvető viszonyítási pont állt rendelkezésünkre. Az egyik, hogy mennyire vagyunk „magyarok”, és mennyire „cigányok”, éppen hol állunk a cigány-magyar különbségtétel dinamikájában. A másik nemiségünk, hogyan mozgunk nőiségünk és esetleges „férfiségünk” azonosulási lehetőségeiben. A harmadik pedig a rokonságunk, melyik családhoz tartozunk, miképpen mozgatjuk a rokoni hálózatokat és miképpen mozgatnak azok minket.

Természetesen a megkülönbözetés e három szférája nem egymástól elkülönülten fejti ki hatását, hiszen olykor éppen rokoni mivoltunk véd meg minket nőiségünkből fakadó veszedelmektől: „Hát kérdezik itt a cigányok – meséli házigazdánk Rudi – no ozt ott lakik veletek két gádzsi, he, ozt semmi? Én csak nevetem őket, he, nekem olyanok ők, mint a testvérek, akár a húgaim lennének, mondom!” Máskor éppen nőiségünkből származó számos kiaknázatlan lehetőség (potenciális feleség, barátnő, szexuális partner) lendíti mozgásba a cigány-magyar különbségtétel működését, azaz a fenti kapcsolatok lehetőségének vagy lehetetlenségének kérdését.

És még sorolhatnám a példákat a gender studies, race studies, és az etnicitás kutatások területén bevett megközelítésre, mely szerint a nemiséget, az etnicitást, a rokonságot, osztályhelyzetet szabályozó társadalmi normák és kényszerek nem egymástól elkülöníthető hatalmi szféraként érvényesítik erejüket, hanem egymáson keresztül.[1] A kutatói pozíciónk sajátos határhelyzetében mindezek a meghatározó különbségtételek egyrészt radikálisabban, másrészt felszabadultabban működnek, eképpen testközelből figyelhetjük meg a társadalmi jelentések egyszerre kényszerítő és felhatalmazó erejét.

Nyilvánvalóan a társadalmi létezés e szerteágazó dimenzióit lehetetlen lenne felölelni, éppen ezért ebben a fejezetben a nemiség a kérdését középpontba állítva vizsgálom, hogy e különböző típusú diszkurzív kényszerek, hogyan működnek egymáson keresztül. Választásom nem önkényes, hiszen annak köszönhető, hogy e közegben a nemiség nyújtja az elsődleges fogódzót, pontosabban a házastársi kapcsolat, amely által az illető felnőttként léphet be a rokonság terrénumába. Ez különösen fontos, hiszen a rokonság által nyílnak meg a mozgásterek, lehetőségek.


Pár gondolat a nemekről és a hatalomról


Ha meg van tehát a kutatás fókusza, nem marad más hátra, mint kitartóan figyelni, mit mondd a „terep”, én sem tettem mást, csak hallgattam a beszélgetéseket a nemek viszonyairól, kapcsolatokról, férfiakról és nőkről, akik éppen „helyesen” vagy „helytelenül” viselkedtek. Lassanként azonban észre kellett vennem, ahogyan beszédhelyzetről beszédhelyzetre tagadják meg magukat gondosan összegyűjtött állításaim.  Kifejezetten bosszantott, mikor egy asszony, aki egyik percben még fennen hangoztatta, hogy az ő lyányane járjon úgy, hogy a fél p…a kint van, hogy ozt még a pirittyóba is beszéljék, hogy ki b…a meg befele,(a faluba), következő pillanatban már a „hadd öltözködjön csak azért fiatal” elvet hirdeti ugyanolyan erőbedobással. Minden kijelentés „elértéktelenedett”, amit tőlük szereztem, azokból a beszédekből, amelyekben, ahogy Horváth Kata annak idején írta: „a hazugság kategóriája utólagos, az elhangzottak igazságtartalmát csak egy következő beszédszituáció vetheti fel, a kimondás pillanatában minden igaz és úgy is kell rá válaszolni”. Én mégis elvártam az asszonytól, hogy „következetes” legyen, és ne húzza ki a talajt leendő koncepcióim alól, amelyeket pont az ő hasonló kijelentéseire is fogok építeni, ne változtassa pillanatról pillanatra véleményét, mint akit semmi nem köt a nemrégiben elhangzott állításaihoz. Aztán a pillanatról pillanatra helyébe a szituációról szituációra került, résztvevőkkel és köztük lévő viszonyokkal, amelyekhez az asszony szavai igazán kötődnek, amelyek figyelembe vétele nélkül ezek a beszédek folyton elbuktatják magukat az „igazi vélemény” kereséséért folytatott küzdelemben. A beszéd e szituáció függősége mintha minden más kérdést megelőzne, hiszen ez az a hely, ahol az olyannyira keresett kijelentések születnek, és abszolút érvényességei megdőlnek, e beszédnek jellegzetességeiben kezdtem hát keresni, hogy miről is szólnak az asszony oly változékonynak tűnő véleményei. bizony

A két nem közötti különbségeket és a hozzájuk tartozó viselkedésformákat inkább a különböző beszéd- és élethelyzetek teremtik meg, mintsem valami szerepekben életre kelt, rögzült férfi és női tulajdonságok. Nehezen tudnék a cigánytelepi férfiakról, vagy nőkről úgy írni, mint ahogy Paloma Y Blacso teszi a Madrid környéki cigányokról, akik jó „eszencialista” módjára a nemiséget a személyiség testben megnyilatkozó osztatlan lényegének vélik. (Blasco1997. 134). Persze Gömbalján is léteznek olyan vélemények, hogy aki férfi létére takarít, vagy nő és ennek ellenére sokat jár kocsmába, az „csira” (buzi). De ezeket a véleményeket, meg is puhíthatják egy „had csinálja, ha jól esik neki” érveléssel, vagy örökérvényűvé emelhetik egy arra alkalmas helyzetben. Például, ha a „háziasszonykodó” férfi feleségével több szálon futnak a problémák. Ez a helyzet Balogh Laji eseténél, akit a Balogh „testvérek” folytonos aggodalommal figyelnek, hogyan válik Laji, a felesége családjának, a „Bodárok rabszolgájává” míg „saját családját semmibe nézi”. Elég, ha egyszer látja meg valamelyik testvér Lajit teregetni, már kész az általános vélemény: „Ez az Laji már tiszta csira lesz azoknál, hát nem csira? Férfi, ozt még ő mos.”. Ezt a férfias viselkedésről alkotott véleményt a Balogh testvérek eszköznek használják föl arra, hogy bebizonyítsák, Laji mekkorát veszít családja elhanyagolásával, hiszen mikor „behódol” a Bodároknak, egyben férfiasságáról is lemond. A férfiasság tehát nem önmagában áll, hiányával az ember testvéreket veszít, meglétével pedig a rokonságot erősíti.

4A férfias és nőies viselkedésről vallott nézetek általában nem csak önmagukról beszélnek, hanem valamely közeg szülöttei, amelyekben bizonyos típusú viszonyok uralkodnak. Így, a fenti vélemény aligha látható át és érthető meg a rokonsági viszonyok ismerete nélkül. Mivel bizonyos állítások jelentései mindig az adott szituációban lévő kapcsolatok függvényei, az ilyen vélemények megértésekor kialakulásuk módozatait érdemes vizsgálni, és azt, hogy az őket létrehozó közeg megváltozásával, hogyan emelkednek ki és süllyednek el az egyes férfias vagy nőies viselkedésre vonatkozó megállapítások.

Egy cigánytelepi közegben minden elhangzó vélemény stratéga is egyben, a nyilvánosság irányítására szolgál. Ez egy olyan nyilvánosság, amelynek a határait a cigány-magyar különbségtétel jelöli ki, a „cigány”, egy folyton megidézhető, mindenütt jelenlévő hivatkozási alap, valami „közösre” utal, amihez viszonyítva a dolgok megmérettetnek. „Beszélték itt a cigányok..”, „Mit szólnak majd a cigányok!”, „Csak néztek a cigányok” ezek mind-.mind a hétköznapi beszéd visszatérő fordulatai, amelyben a „cigány” nem egyes konkrét embereket jelent, hanem egy örökké ítélkező nyilvánosságot, amelyet éppen „cigánysága” ruház fel e hatalommal. A „magyar” hasonlóképpen fontos keretezője ennek a nyilvánosságnak, ő egy külső erőforrás: „A magyar asszony is megmondta…”, „Még a magyarok is mondták..”  alapzatú  mondatok a „magyart”, a „magyar véleményt” sokszor a megfellebbezhetetlenség magaslataiba emelik, az egyik legkomolyabb erőforrás e nyilvánosság irányításáért folytatott küzdelemben[2]. Mert ez az a nyilvánosság, amelyben ebben a közegben cigányként mindenkinek mozognia kell, és fenn kell tartania saját pozícióját. Mikor a „cigányok” Balogh Laji esetét megvitatva hosszasan fejtegetik, hogy egy férfiembernek nem szabadna asszonyi munkákkal „megalázkodnia”, akkor inkább a Balogh család abbéli sikeres küzdelméről van szó, hogy önmagát mint létező, erővel rendelkező egységet mutassa fel a nyilvánosságban, és nem csupán egy olyan ideológia megfogalmazásáról, amelyre aztán tanulmányt lehetne építeni a nemek közötti munkamegosztásról. A férfiasságról hirdetett elképzeléseikkel összetartozásukat nyilvánították ki, amelyre válaszul, pedig a Bodár család felvonultat egy sor a „helyes” apaságra vonatkozó ideológiát:  „Mert ő nem nézi el aztat, hogy a csöpp gyerek rí, ozt ő nem főz neki enni, csak mert ő embert?! Ozt tán a f..a lerohadna tán attól?!”. „ Na a Laji csak járjon a fajtájával (testvéreivel), ozt vigyék bele a gépezésbe, meg az ivásba, ozt akár mind a testvérei dobja csak a gépbe a pénzt a gyerekek meg maradjanak éhen, mint amazoknál szokás!”. A nemekről, a nemek közötti viszonyokról alkotott nézetek tehát, a rokoni viszonyokhoz kötődnek, ez pedig a hatalmi viszonyoknak egy másik dinamikája, mint amely a nemekkel foglalkozó irodalom tetemes részében rendelkezésünkre áll.

A társadalmi nemek mai újraértelmezései elutasítják a rejtett szerepelméletet, s a beszédbeli nemi különbségek létrejöttének és fennmaradásának mélyebb megértését ígérik. Amellett foglalnak állást, hogy a társadalmi nemeket sokkal inkább kulturálisan konstruált hatalmi viszonyok rendszerének érdemes tekinteni, melyet a férfiak s nők közti interakciók hoznak létre újra és újra” (Susan Gal 2000. 164). A nemekről való gondolkodásnak van egy olyan mélyre nyúló hagyománya, amely a nemek közötti kapcsolatot egyfajta hatalmi viszonyban rendezi el. A nemekről megfogalmazott állításokat pedig olyan ideológiáknak látja, amelyek e hatalmi viszonyokat tartják fenn. A feminista kritika például ilyen, mint ahogy azok az írások is, amelyeket kritizál, legalábbis ilyenné válnak az ő olvasatában (lásd Evelyn Reed Levi-Strauss bírálatát, ami tipikus példája annak, hogyan lesz a kritikából ideológia,, hogyan veszíti el élét azáltal, hogy saját visszájára fordult, magára haragítva így a kritikával élők újabb és újabb csoportjait). Pierre Bourdieu, Férfiuralom című írása is része ennek a hagyománynak. Miközben arra figyelmeztet minket, hogy a nemekkel kapcsolatos vizsgálódásunkban, nehogy összemossuk a megismerés eszközéül használt kategóriákat, a megismerés tárgyaként kezelt kategóriákkal, tehát nehogy „az objektív társadalmi struktúrába és a szubjektív gondolkodási struktúránkba” oly mélyen bevésődött kategóriáink és előfeltevéseink vezessenek minket vakon önmaguk bizonyítása felé, ő maga is belesétál a hatalom diskurzusába, amelyben a nemek csak, mint elnyomók és elnyomottak tudnak létezni. Még akkor is, ha ez elnyomás cselekvő részét nem tartja fönn egyik nem kizárólagos szerepének sem, hiszen „az elnyomó is elnyomott, mégpedig tulajdon elnyomásának áldozataként”. Ez az elnyomás nem igazán a férfiaktól származik, hanem abból a habitusból, ami a „társadalmi tudattalanból” nyeri erejét, amelyet a férfiak és nők cselekvéseikkel minduntalan újratermelnek. És talán ő maga is ezt teszi, mikor belekényszeríti a férfiak és nők minden cselekvését az elnyomó és elnyomott szerepének értelmezési kereteibe, megfosztva őket így attól, hogy ne csak egy hatalmi diskurzuson belül létezhessenek és értelmezhessék önmagukat.

Az antropológiai cigánykutatások egy része is rímmel erre a hagyományra, Aparna Rao például, néha olyan kijelentéseket tesz, amelyek igencsak sarkítottak, és már-már hasonlítanak egy arabvilágról szóló hollywoodi játékfilm szemléletére: „Gyakorlatban azonban a cigány nő alá van rendelve az apjának, a férjének vagy a fivéreinek”, tehát az ő vele rokoni kapcsolatban álló bármely férfinak (Rao1996. 73). Majd pedig a cigány nőn keresztül eljut úgyn. „egyetemes kulturális kategóriákig”: „A cigány nő saját társadalmára nézve megerősíti, amit Ortner mint egyetemes kulturális kategóriaként posztulált: Mint nőnemi lényt a társadalmában a férfiak a természeti területhez sorolják” (Rao1996. 74).

8Judith Okely is „férfi dominanciájú cigány társadalomra” talált az angliai cigányok között, viszont nagy hangsúlyt ad a „női perspektívának”, és konkrétan kimondva szakít azzal az antropológiai hagyománnyal, ami alapvetően az események férfi értelmezését tekinti központinak. Sőt elég megtisztelő helyre rakja a cigány nőt, két „etnikai csoport” (cigányok és gádzsók) közti határvonalra, ahol a „cigány nőt” a „másokkal” való érintkezés, elhatárolódás és kapcsolattartás határoz meg. (Okely 1996. 76-91)

Az antropológiai cigánykutatásokban a nemek kérdése szinte minden esetben, ahogyan e fent idézett Okelynál is, határkérdésként értelmeződik, sőt nem egyszer a nemek a határ metaforáiként jelennek meg, amelynek jelentései mozgásba hoznak olyan fogalmak közti viszonyokat, mint „etnikum”, főleg Okelynál, vagy „hatalom”, főként Stewartnál, „test” és „identitás” Stewart, Okely, Sutherland, Miller, Silvermann és Blasco írásaiban. Ezek a szövegek igen erőteljes határfogalmakkal dolgoznak, már csak azért is, mert alapvető kérdésük egy világ fenntartására irányul.

Számukra a fő kérdés, hogy hogyan marad fenn egy kulturális rendszer, mint valamennyire koherens egység. Tehát a kulturális rendszer már meg van, csak fenn maradásáért kell aggódni, azaz újra és újra létre kell azt hozni. Mindezt számos dichotómia egymásba fonódása, együttes működése biztosítja, úgy mint, férfi-nő, tiszta-tisztátalan, cigány-gádzsó, a nemiség tehát mint ezen egymást kölcsönösen erősítő ellentétpárok egyike kap főszerepet. A mi esetünkben azonban a kérdés némileg másra irányul, nem egy kulturális rendszer újratermelődésére, hanem a cigány-magyar különbségtétel működésére[3]. Ez egy fontos irányváltás, hiszen bár ezekben a falusi közegekben ez a különbségtétel igen erőteljes, olyannyira, hogy a „cigány-magyar” eredendő, már-már megváltoztathatatlan különbségnek tűnik fel, mégsem dőlünk be annyira e működésnek, hogy eleve adott „cigány, vagy „magyar” csoportokat kutassunk.   Az antropológia cigánykutatásokkal való ambivalens viszony azonban nem csak a fentiekből származik, hanem magából a „terep” különbségéből is. Saját terepemen tapasztaltak esetenként igen gyenge szálakon kötődnek az antropológiai cigánykutatásokban leírtakhoz, elég, ha csak az oly sokszor említett tisztasági koncepciókra gondolok, amelyeket hiába keresnénk az általam kutatott közegekben. Mégis azok az összefüggések, amelyekben ezek az írások gondolkodnak, számomra is irányadóak lehetnek, a nemi, etnikai különbségek egymásba játszása, egymás által történő működése mindenképp követendő szempont. Érdemes ezeket a kutatásokat közelebbről megismerni.

Ezek a szerzők többnyire a tisztaságról és tisztátalanságról alkotott elképzelésekkel összefüggésben tárgyalják a nemek kérdését, egy olyan osztályozási rendszer részeként, amelyben a nemek is kategóriákká vállnak. Ahol ezeknek a kategóriáknak az átlépése egy férfi vagy nő számára morális értelemben vett szennyezettséget eredményez. Közülük néhányan, mint például Michael Stewart megfogalmaznak olyan állításokat, mely szerint ez egy alapvetően férfidominanciájú társadalom, megint mások, és én ezekkel tudtam jobban együtt gondolkozni, még ha egyet is értettek a fenti állítással, több hangsúlyt fektettek a nézőpontok sokféleségére, behatóan tárgyalva a nők élethelyzetét és stratégiáit, amelyekkel résztvesznek a közösségük életében. pl Okely, Sutherland, Miller, Blasco stb.

Érdemes összehasonlítani Michael Stewart és Anne Sutherland.(Stewart 1994. 207-233) (Sutherland 1986. 103-114) értelmezését a tisztátalanságról alkotott képzetek és a nemek közti viszony kapcsolatáról. Pontosabban, nem magát az értelmezést hasonlítom össze, hanem azt a pozíciót, ahonnan tapasztalataikat gyűjtötték. Hiszen Anne minden kétséget kizáróan nő, Michael pedig férfi, így személyiségük egyéb bonyodalmaira, vagy a cigányokkal kialakított ágas-bogas viszonyaikra nincs is szükségem ahhoz, hogy beleolvassam szövegeikbe e konstruáló pozíciót

Mindketten a test határairól indulnak el, hogy feltérképezzék azt a világot, amelyben a romák minduntalan romák maradnak, egy általuk nem romaként meghatározott környezetben. Bár Sutherland szövege explicitebb módon, de alapvetően Stewart írása is arra a feltevésre épül, mely szerint a romák tisztátalanságról vallott nézetei metaforái annak a paradox tapasztalatnak, hogy a nem cigányokkal való érintkezésen át kell cigánynak maradniuk. Mind a harangosi, mind az amerikai romák megkülönböztetik a test alsó (tisztátalan) és felső (tiszta) részét, ezek bárminemű keveredése, érintkezése szennyezettséget jelent. Mivel a nem cigányok nem ügyelnek erre a különbségtevésre, és cselekedeteikkel folyton semmibe veszik a kettő közti határt, ők a romák szemében tisztátalannak bizonyulnak. A test határai társadalmi határokat fejeznek ki. Tisztátalannak lenni, pedig tulajdonképpen e választóvonalak összemosását jelenti, nem különbséget tenni alsó (tisztátalan) és felső (tiszta) között, összekeverni a romát, a gádzsóval. A nemiség szintén határterület, férfi és nő olyan kategóriák, melyekben a dolgok azok, amik, különböznek a másiktól. A tisztátalanság inkább a női nemhez társul, veszélyét ők testesítik meg, mozdulataikkal, viselkedésük hétköznapi gyakorlataival mind azt kontrolálják, nehogy e veszedelmes női tulajdonság kilépve önnön magából beszennyezze a férfiakat. A nő összeszorított lábbal ül, szoknyája bokáig ér, nem lép át a férfi ruhája fölött, nem mossa együtt a szoknyát az inggel, nem vesz részt a romani krisben és nem alkudozik a lóvásáron, nem keveri össze magát a férfival, vigyáz rá, nehogy beszennyezze, és ezzel elvegye szerencséjét. Legalábbis így beszélnek a női viselkedésről alkotott ideológiák. De kinek az ideológiai ezek?

9Egy rendszerező elméjű kutató rögtön képletet alkothat a fent leírtakból, megoldandó feladattá változtatva a „roma kultúra” tapasztalatát: Tiszta-tisztátalan, felső-alsó, férfi-nő, mint ahogy Michael Stewart teszi, aki a harangosi romák hatalmi viszonyaira rákérdezve, férfiakat és nőket egy fölé-alárendeltségi kapcsolatban látja. A nőkhöz társított tisztátalanság, pedig e viszony újratermeléséhez szükséges ideológia lesz. Sutherland amerikai „cigányai” is mesélnek a nők alacsony státuszáról, politikai döntéshozataltól megfosztott szerepükről, olyan ideológiákról, amelyek igen hasznosak egy roma férfinak a presztízsért folytatott küzdelemben. Mint Sutherland írja, a cigányok tisztátalanságról alkotott képzeteikkel fejezik ki viszonyaikat, a „tisztátalanság” vádja alacsony presztízzsel jár, míg egy befolyásos családfőt valószínűleg tisztának mondanak a cigányok. Így a „női tisztátalanság” felelősséggel járó tulajdonság lesz, amivel a nők a maguk módján tudnak részt venni a pozíciókért folytatott küzdelemben, hiszen azok a mindennapi cselekvések, amelyekben a tisztaságra vonatkozó képzetek életre kelnek pl a háztartás vezetése, a nőkre hárul. Tehát a nő nem csak beszennyezheti a férfit, hanem felel is tisztaságáért. Míg Michael inkább az elsőre fekteti a hangsúlyt, addig Anne főleg az utóbbira, Anne felelőséget ad a nőnek, míg Michael hatalmat a férfinak.

Michael megfelelve a feminista kritika férfiideáljának kissé valóban „totalitáriusabb”, „semmiből érkező hódító tekintet”-ével (Haraway 1994. 127) a „roma kultúra alapvető problémáit” kutatja, egy olyan „egészt” feltételez, amelynek működési alapelvei feltárhatóak, és amelyben a nemek viszonya egy hatalmi diskurzusban elhelyezve, ez alapelvek egyike, a megfejtés kulcsa lesz. De mintha csak egy nézőpont uralná az egész érvelést, mintha a „férfi-dominancia” minden más nézőpontot elnyelne: „Mintha csak a férfiak lennének a társadalom középpontjában, mintha egyedül az lenne a döntő a roma lét szempontjából, amit ők tesznek, ezt nem szabad megzavarni a nők jelentéktelenebb ügyeivel”(Stewart 1994. 117). Ennek megfelelően egy olyan szituációt - a „mulatságót”, „amelyet bizonyos antropológusok rítusnak” neveznek – tesz a „roma lét szempontjából” megkülönböztetett jelentőségűvé, amelyből a nők ki vannak zárva.

Abban azonban a fenti szövegek megegyeznek egymással, hogy a nemek kapcsán felmerülő kérdéseik elsősorban a köztük húzódó határokat firtatják. Én magam is próbálkoztam ezzel a kérdésfeltevéssel, mikor a gömbaljai cigányok nemi viszonyai az érdeklődésem középponjába kerültek. Gömbaljára tekintve azonban a fenti hatalmi diskurzusok, még szorongatóbbá válnak, számomra legalábbis mindenképp. Majdhogynem a terepmunkánk első pillanatától kezdve érintettnek éreztem magam a nemek közti határok problémáját tekintve, hiszen én magam inkább kedveltem a férfiak társaságát, mint a nőkét, szívesebben mentem vízért vagy fáért, mint főztem, vagy mosogattam volna, és a kocsmai félrészeg férfi társalgások jobban lekötöttek, mint a nők közötti beszélgetések. Lehet, hogy rajtam is eluralkodott a Judith Okely által az imént megtagadott antropológiai hagyomány, és a férfi-értelmezéseket valahogy fontosabbnak ítéltem meg. Nem tudom. Mindenesetre igyekeztem minél átjárhatóbbnak látni, és átjárhatóbbá tenni magam számára a nemek közötti határokat. Könnyen lehet, hogy a dolgozatom is e projekt része, hiszen benne arra vállalkozom, hogy megmutassam, a nemekről feltett kérdéseknek nem feltétlen a köztük lévő határokra és ezek mögött megbújó tartalmakra kell vonatkoznia, nem feltétlen a határkijelölés folyamatára, amelyben a hatalmi aspektus szintén a nemek közé áll. Kérdéseinket irányíthatjuk például arra a viszonyra, amiben a férfi és nő egymásban talál magára, úgy hogy közben folytonosan mozgásban tart olyan határokat, mint rokonság, hatalmi pozíciók alakulása, a test tulajdonlása. Ezt a viszonyt pedig a terepemen „házasságnak” hívják. Ebben a viszonyban nem a férfi és nő között húzódnak a határok, hanem az ő kapcsolatuk révén keletkeznek.

A nemekkel kapcsolatos ideológiákról sokszor hallhatunk, vagy olvashatunk úgy, mint amelyekre „határkijelölőként van szükség” (Csabai 2003. 238). Tehát használatosak más kategóriák megerősítésére. Judith Olkley fejtegeti, hogy az angliai cigányok tisztátalanságról alkotott fogalmai (amelyek, mint föntebb Stewartnál és Sutherlandnál kifejtettem a nemek közti határokról is szólnak) alsó-felső, külső-belső test megkülönböztetése a cigányok és gádzsók közti etnikai határok kifejezésére és fenntartására szolgálnak. De ne maradjunk az antropológiai cigánykutatásoknál, Csabai Márta, Thomas Laqueur könyvéről írt recenziójában, sokszor hivatkozik egy Ludmilla Jordanova nevű szerző, a nemiség XVIII-XX. századi orvostudományi ábrázolásairól szóló könyvére, amelyben Jordanova „azt fejegeti, hogy a hagyományos dichotómiák – természet/kultúra, egészség/betegség, nyilvános/személyes stb – olyannyira bizonytalanok és ambivalensek, hogy a nemi dichotómiákra „határkijelölőként” van szükség” (Csabai 2003. 238).

Ha azonban csatlakozunk ahhoz az antropológiai hagyományhoz, amely a nemiség kérdését eleve a rokonság problematikájával együtt tárgyalja[4], akkor a határmódosítás fogalma helyénvalóbbnak tűnik, hiszen a rokoni hálózat örökös változásait éppen a nemek közötti viszonyok biztosítják. A rokoni viszonyok tárgyalása folyamatosan zajlik, mintha újra és újra el kéne dönteni a ki kikhez tartozik kérdését, akár a nemekről alkotott ideológiák segítségével, ahogy Balogh Laji eseténél láthattuk. Ahhoz viszont, hogy ez a kérdés felmerülhessen, elengedhetetlenül szükséges egy olyan viszony, aminél úgy tűnik, ebben a közegben nincs biztosabb: egy férfi és egy nő kapcsolata, vagyis, hogy Laji és Melinda egy pár, férj és feleség (1). Ez az a nézőpont ahonnan feltehető Laji és gyerekei hovatartozásának kérdése, miközben az ő összetartozásuk Melindával bizonyos értelemben megkérdőjelezhetetlen marad. E tekintetben kevés viszony természete különbözik annyira egymástól, mint a „házasoké” és a még csak együtt járó pároké, miközben a legtöbb kamasz kori kapcsolat „házassággal” végződik.


A házasság és egyéb viszonyok


12Mikor én bekapcsolódtam a történetbe, 2000 tavaszán, Lalinak és Melindának már volt egy kisfia és pár hét múlva várták a következőt, tehát bőven kiléptek már abból az időszakból mikor az együtt járó kamasz párt más sem köt le jobban, minthogy az őket széthúzó viszonyok ellenében együtt tartsák magukat. Kevés olyan szituáció akad, amit egy fiatal fiú és lány közötti szerelmi kapcsolat határoz meg, amiben hozzájuk képest konstruálódnának a viszonyok. Mikor például a kamaszok bandába verődve töltik együtt az időt, a fiúk kevés lehetőséget hagynak barátnőiknek, hogy azok bármilyen módon kifejezzék összetartozásukat párjukkal. Egy fiú csapat együttlétei legtöbbször szexuális jellegű beszólásokkal és gesztusokkal telnek, amelyek között a barátnő nehezen találja meg a helyét, főleg mikor ezek őt veszik célba. Nem könnyű jól ki jönni egy ilyen helyzetből, hiszen a beszólások bár nyelvtanilag a lánynak szólnak, gyakorlatilag azonban a fiúk egymást szórakoztatják, így a lány felelni se tud, hiszen voltaképpen nem is őt szólították meg. A fiúk csajozásai valójában kiszorítják a lányokat a társaságból, ellehetetlenítik. Egy alkalommal például a fiúk a presszóban azt játszották, hogy egyikük az egyetlen jelenlévő lány mellé állt, majd a többiek cinkos pillantásával kisérve egyre közelebb húzódott, míg már a válluk összeért. Először a lány úgy tett, mintha észre sem venné a dolgot és pár lépéssel arrébb ment, de a fiú a többiek nagy örömére levakarhatatlanul követte, addig, amíg a szó szoros értelmében ki nem tessékelte a társaságból, azzal a teátrális szándékkal, hogy felszedje. A lányt nem fűzte szorosabb érzelmi szál egyik fiúhoz sem, még bonyolultabb a helyzet, ha valaki barátjával akar ilyen körülmények között kapcsolatba lépni. Bár a többiek tiszteletben tartják, hogy a lány már foglalt, mégsem adnak neki túl sok lehetőségett a megszólalásra. Számtalanszor figyeltem Anitát, amint tehetetlenül téblábol a fiúk körül és próbál megbeszélni valami randevút másnapra szerelmével. Barátja vagy tudomást sem vett róla, vagy csak ennyit mondott: „Mi van,he?!Há’ jól van, majd találkozunk…!”. Hazafelé a lányokkal megbeszéltük Anita és barátja, Feri dolgait és persze szóbakerült azaz ügy, ami már hetek óta foglalkoztatta a párhoz közel állókat: „Még ezt a mulya lyányt – háborgott Anita unokatestvére Zita – a Feri csak teszi magát a Gyusziéknak, meg a múltkor is ott állunk a téren, ozt a Feri az Anita szemibe mondja, ott ő előtte, mink is ott vóltunk így az egészen az Adélék meg Kálmánkáék, ozt a Feri meg mondja, hogy a Jeni őt lesz..-a kinn a Pirittyóba, ozt az Anita meg csak nevet, he, hát nem mulya? Ozt jól teszi a Feri akkor….” Ehhez hasonló történetek bármikor lábra kaphatnak egy együtt járó pár körül, megfűszerezve a megcsalást elkövető vallomásaival, miszerint nem is szerette soha igazán barátját vagy barátnőjét. Mindenfele beszélni kezdik a történet, különböző változatokban, míg már nem marad olyan beszédhelyzet, amiben a pár szerelmét evidenciaként kezelnék. Az ilyen időszakok nem feltétlenül vezetnek szakításhoz, ha esetleg mégis, a fiatalok kis idő elteltével, mikor a beszédek más fele veszik az irányt, újra egymásra találnak.  A legtöbb pár átél jó néhány ilyen időszakot. Feri és Anita például a mai napig együtt vannak. Ebben a közegben létezik egy nagyon népszerű sokszor idézett bölcsesség miszerint „az első szerelemtől nincs erősebb, az sose megy ki a szivedből”. A kérdés csak az, hogy melyikből lesz az első szerelem. Sokszor hallgattam végig már több gyerekes férjtől vagy feleségtől házasságukhoz vezető út, Anitáékhoz hasonló, viszontagságos történetét, csajozásról, féltékenységről és minden egyéb nehézségről, de mindegyik ugyanazzal a kijelentéssel zárult, mintegy tanulságként, hogy „nem adnám már az én asszonyomat/emberemet senkiér oda”.

Sokat gondolkoztam rajta, hogy valóban megesett e a dolog ott kinn a Pirittyóba, és tényleg vannak e még ehhez hasonló szándékai Jeninek, mint ahogy a többiek mondják. Már csak azért sem tudtam elfogadni ezt kételkedés nélkül, mert Anita akkor tájt váltig bizonygatta, hogy Jeni az ő legjobb barátnője, unokatestvérei közül őt szereti legjobban, gyakran járkáltak a faluban kéz a kézben. Jenit, szemben Anitával, több típusú kapcsolat köti Ferihez, egyrészt (nem vérszerinti) rokonok, másrészt egy helyen laknak a Pirityó nevű cigánytelepen. „Jeni tesó mindent elmond nekem…”- mondogatta Anita, mindent, amiből ő úgy érezheti, a fent említett viszonyok hiányában kimarad, olyan hírek keletkezéséből, ami Feri nőügyeiről és érzelmeiről szólnak. Feri „birtoklásához” más viszonyok uralásán keresztül vezet az út Anita számára. Ő maga lesz az oly fontos hírek forrása, mikor Jenivel és a többiekkel megosztja Ferivel töltött szerelmes óráinak minden részletét, hogy aztán a róluk szóló beszédek mind azt hirdessék, hogy ők elválaszthatatlanul egy pár.

Jeni és Feri kis ügyének története viszont pont ez ellen szól, és Anita bármerre ment ebbe a történetbe ütközött, sőt otthon hallgathatta meg legtöbbször anyjától mosás, főzés, vagy éppen takarítás közben: „Már így kell mondjam lyányom meg vagy bolondulva a f…-ér teljesen, az egész cigány beszéli mindenfele, csak te nem látod!? hogy a Jenike a Ferivel van!? ozt téged csak használgat, lefektet csak erre kellesz neki, ozt mindenfele a Jenikével járkál, mikor ide kigyön, a Jenike is gyön utána ozt együtt is mennek el, csak te nem látod!?” . Anita teljesen egyedül maradt azzal a meggyőződésével, hogy Ferivel ők összetartoznak, Jeni és Feri orális románcának története szinte minden kapcsolatából kiüldözte „Csak az ideg van rajtam egész nap – hajtogatta – az ideget hozzák belém, ozt egyszer már nem nézem mit csinálok az idegbe…! Csak mikor a Feri mellire hajtom a fejem, ozt úgy ölel, csak akkor.. ozt kiszáll tőlem minden ideg, ozt valahogy úgy birok csak megnyugodni”.  Úgy tűnt Anita érzelmeinek Feri iránt  szinte sehol máshol sincs helye, mint Feri karjaiban, röpke találkáikat hosszú ölelkezésekkel töltötték, ahol nem vetődhet fel semmi, ami megkérdőjelezné érzelmeiket. Az érintés, a testek közti határok elmosódása az egyetlen cáfoló válasz azokra a fent leírt beszédekre, amik lankadatlanul hangsúlyozzák Feri és Anita közti távolságot. A testek használata a szavakhoz hasonlatos stratégiák, amelyek a viszonyok természetét alakítják.

10Mintha az ölelkezés lenne az egyetlen módja a kamasz párok együttlétének, amelybe nem furakodnak bele egyéb meghatározóbb viszonyaik és az ezekből született beszédek, szétszedhetőségük fájdalmas tapasztalata, talán ez a bizonyosság egyetlen pillanata. Egy kamasz pár együtt töltött idejének oroszlán része szól a testi érintkezésről, amikor pedig a fiatalok baráti körben beszélnek szerelmükkel töltött idejükről, szintén a testi kapcsolatokon van a hangsúly. Ezzel szemben a felnőtt, már „házas”, tehát együtt élő férfi vagy nő esetében a konkrét szexuális élményekről szóló beszámoló a bizalmasabb közlés kategóriájába tartozik. Körülöttük egyre ritkábban élednek fel Jeniéhez hasonló történetek, ha pedig mégis, akkor egészen más hangsulyokkal. Lényegesebb lesz, hogy ki terjeszti és mik a szándékai. Talán szemet vetett az illető a férfire vagy a nőre? És ha igen, akkor a pár hogyan viseli ezt? „megfélti e” a férj a feleséget, a feleség a férjet? Ezekről beszélnek a „cigányok”, folyton figyelve, hogy mennyire kezdi ki a pár bizalmát a hűtlenségről szóló híresztelés. De hát ki kételkedne két olyan ember együttlétében, akik minden éjjel együtt fekszenek le, és utána együtt is alszanak el, majd hamarosan ennek bizonyítékaképpen két-három gyerek szaladgál körülöttük. Anita mostanában folyton a teherbeesés gondolatával játszik…

Mielőtt a fiatalok összeköltöznének és gyerekük születne, vagy éppen fordítva, hiszen sokszor a lány teherbeesése adja meg az összeköltözés lehetőségét, nem együtt vannak jelen a rokoni viszonyok hálójában, amely lényegbe vágó kérdés, mivel, amint Patrick Williams írja: „az egyén társadalmi identitása megfelel a kapcsolathálóban elfoglalt helyének” (Williams 2000. 274) Williams ugyanebben a tanulmányában leírja, hogy a kalderás egyén identitását a szülők házasságának nagyszülők által kialkudott feltételei alakítják. A hajdani viszonyok, amelyekben a nagyszülők „kiházasítási” stratégiáikkal keresték maguknak a legmegfelelőbb pozíciót, az egyén identitásán át válnak jelenné, vagyis inkább az identitás hajlíthatóságán keresztül, hiszen ezek adják meg azt a teret, amelyen belül az egyén mozoghat: „Az identitás „hajlíthatósága” nem változtatja meg a viszonyok rendszerét, játéktere a viszonyok rendszerén belül marad. A játékban résztvevők azokkal a feltételekkel játszanak tovább, amit nagyapáik fektettek le, amikor a szüleik egybekeltek” (Williams 2000. 281) Bár a mi terepünkön a múlt viszonyai nem nyúlnak bele a fentihez hasonló módon a jelenbe, és a gyerekek kiházasítása sem ilyen markáns stratégia a pozíciókért folytatott küzdelemben, mégis az identitás és stratégia egymástól való meghatározottsága itt is döntő fontosságú.  A „ki vagyok” kérdése egyet jelent azzal, hogy honnan beszélek, melyik az az elfoglalt pozíció, ahol állításaim otthon vannak, testvér vagyok e vagy sógor, valakinek a lánya vagy a veje stb, de ezek a viszonyok mind egy házasságból adódnak. Valaki mindig valakié is egyben. Ha valaki jól beszél, az azt jelenti, fölismeri magának azt a helyet a viszonyokban, ahonnan szavainak ereje van, ahonnan mozgatni tudja a beszédeket. A pozíció nyújtotta biztonság, tehát hatalmat ad, erőt a „cigány” nyilvánosság irányítására.

Voltaképpen a beszédben történnek a dolgok, az hozza létre őket, a beszéd minden cigány kezében eszköz arra, hogy úgy irányítsa az események értelmezését, ahogy neki éppen megfelel. A „célok” a beszédhelyzetekhez igazodva változhatnak, amelyekben a kapcsolatok minduntalan újrarendeződnek, esetenként új pozíciókat kínálva a beszélőnek, ahonnan irányítani tudja az eseményeket. Ezek a helyek azonban legtöbbször a házasságok révén keletkeznek. A ki kihez képest kicsoda? a kérdésekben a házasságok nyújtanak fogódzót. A meg nem talált pozíció a szavak elvesztésével járhat, azzal a védtelenséggel, hogy az illető nem felismerhető a viszonyokban.

Ennek a kockázatát magamon is éreztem egy rosszkor tett kijelentésem miatt. Terepmunkánk idején sokat lógtam együtt egy fiatal cigány fiúval, Gyurival. Pár hét után az „egész gömbaljai cigány” mirólunk beszélt, mint szerelmespárról, akik egy percet sem bírnak egymás nélkül. A „jövendőbelim” eredetileg nem Gömbaljai volt, Egerből költöztek a faluba, néhány évvel ezelőtt, három testvérén és a szülein kívül egyetlen rokona sem akadt Gömbalján. Így házigazdáim is „idegenként” tekintettek rájuk. A fiú szülei, úgy látszott, ezen nem is akarnak változtatni, féltve őrizték magukat a Gömbaljai cigányoktól. Gyuri volt az egyedüli a családból, aki egész nap nem volt otthon, minden idejét házigazdáimnál töltötte, nagy örömmel vetette bele magát a gömbaljai életbe. Valóban szinte családtag volt nálunk, hiába laktak ők is ugyanazon a telepen, szüleivel alig találkoztam. Egyre szorosabb viszonyunk azonban egy idő után kényes kérdéseket kezdett feszegetni. Ha kapcsolatunk komolyabbra fordul, akkor előbb utóbb a Gyuri családjában találom magam, eredeti házigazdáim, Rudi és Rita családjában pedig „idegenné” válok. Mikor az ebből adódó feszültségek már az elviselhetetlenségig fokozódtak, hazautaztam Pestre, egy napra. Visszaérkezésemkor Rudiék felháborodva fogadtak, egymás szavába vágva mesélték, hogy távol létem alatt majdnem összeverekedtek a fiú apjával, az öreg Gyuri bácsival, mivel az engem minden kis pesti drogos kurvának lehordott. A döbbenettől szólni sem tudtam… Estefele nyugodtabb körülmények között Rudi nővérével és annak gyerekeivel beszélgettünk a dologról, többször kiemelték a történetből, hogy Rudi és az egész család kiállt mellettem, mintha „testvérük” lennék… Én azonban inadekvát módon nem „testvérként” folytattam a beszélgetést, hiába szidtam Gyuri bácsit kellőképpen, mégis kimondtam, amire gondoltam, hogy valamennyire megértem az öreget, hogy gyanakvással figyel engem, hiszen nem tudhatja, hogy miért csöppentem ilyen hirtelen bele családja életébe, hova csábítgatom onnan az ő fiát. Soha nem felejtem szavaim hatását, egy darabig csak furcsálkodva méregettek, mutatva, hogy egyáltalán nem tudják hova tenni kijelentésemet, majd Rudi nővére csak ennyit mondott: „hát Cili, haljak meg, ha értelek…”.

Gyuri és az én kapcsolatomhoz hasonló bizonytalan viszonyoknál, amelyeknél még egyáltalán nem tiszta, hogy a pár összetartozása milyen más viszonyulásokat fog átfogalmazni, gyakran lépnek fel a fentihez hasonló történetek, amelyek alkalmat adnak a szereplőknek, hogy kifejezzék, kihez tartoznak, melyik pozícióból beszélnek. Férj és feleség, viszont, ahogy mondják mindig „egymás mellett fog”, ami azt jelenti kiállni a másik mellett minden szituációban, bizonyossá tenni a házasság szoros együttlétét, ahonnan beszélve viszonyuk visszakapja azt az erejét, amit pont ő adott a szavaiknak. Ha a házaspár valamelyik tagja férjként vagy feleségként beszél, tehát mondjuk nem testvérei mellett áll ki valamilyen ügyben, azzal nemcsak saját házasságát teszi megkérdőjelezetlenné, hanem az összes többi viszonyt, ami ennek révén keletkezett. A házastársi kapcsolat ereje pont abban van, hogy más egyéb kötődések ő általa születnek, egy új házasság pedig új viszonyok lehetőségének kezdete.

14Ebben a főleg cigánytelepi közegben szinte minden mást felülír az a törekvés, hogy egy férfi meg egy nő együtt maradjon. Mintha az én környezetemben dúló, oly szomorú evidencia, miszerint „a szerelem elmúlik” ott nem fejtené ki hatását. Mikor olyan pesti barátaim érzelmi életéről tartottam beszámolót, akiket ők is ismernek, és egy-egy szakítást próbáltam a szerelem elmúlásával indokolni, hozzá teszem nem túl sok sikerrel, házigazdám hosszasan elgondolkodott, majd megkönnyebbülve kijelentette: „De jó, hogy ez a szerelem belőlünk valahogy nem megy ki sose”. Mintha minden helyzet, amiben a férfi férjként, a nő pedig feleségként van jelen, a folytonos egymásra találás színtere lenne, biztosítaná, hogy soha ne veszítsék el egymást.

A fenti kijelentés azt a képzetet keltheti, mintha a borsod-megyei Gömbalján megtaláltuk volna a soha el nem múló szerelem sokak által vágyott szigetét. Ha ez így is igaz, ennek pusztán strukturális okai vannak, azaz ezeknek az embereknek a rokonsági viszonyokon, a családi kapcsolatokon kívül nem igazán áll más társadalmi erősforrás a rendelkezésükre, általában nincs szakmájuk vagy egyéb végzettségük, és cigányságuk eleve erősen meghatározza, leszűkíti mozgástereiket. Mindez a családi viszonyokat és ezen keresztül a szélesebb rokonsági hálózatok jelentőségét igencsak megemeli, ezek a viszonyok nyújtják szinte az egyetlen azonosulási lehetőséget[5]. Egy esetleges szakítás vagy válás teljes érzelmi vákuum helyzetbe taszíthatja a feleket, így annak bizonyos értelemben sokkal nagyobb a kockázata, mint egy olyan közegben, ahol a rokoni viszonyok kívül, vagy éppen annak rovására más azonosulási lehetőségek is léteznek.

Előfordulnak olyan esetek mikor valamelyik fél, általában a feleség, drasztikus módon szakítja ki magát otthoni kapcsolataiból, fogja magát, és akár a gyerekeket is hátrahagyva elszökik „urától”. Ilyenkor rendszerint valamelyik másik faluban élő testvérénél húzza meg magát rövidebb időre. Házigazdánknál, Savanyúnál is vendégeskedett jó pár hétig ilyen okokból az egyik más faluban élő testvére, Anett, aki hirtelen hozott döntésének kábulatában még három gyerekét is otthon hagyta. Teljesen feldúltan érkezett Gömbaljára, férjéről mesélt rémtörténeteivel hamar megszerezte magának a gömbaljaiak együttérzését. Savanyú, ahogy csak tudta, irányítása alá vette Anett ügyét, széltében hosszában híresztelte, hogy a sógora egy állat és nem is tudja, hogy lehetett ennyi eddig kibírni egy ilyen ember mellett. Húgától nem tagadott meg semmit, főzött rá, bevonta kisebb-nagyobb pénzkereseti lehetőségeibe, és éjszakára még gyereket is adott mellé az ágyba, hogy anyai fájdalmait enyhítse. Savanyú férje Rudi sem tiltakozott ezek ellen, tudomásul vette, hogy mostantól nem heten, hanem nyolcán lesznek a háztartásban. A frissen lett családtag azonban, úgy tűnt, hosszabb tartózkodásával igencsak felkavarja Gömbalján az érzelmeket, főleg az asszonyokét. Egyre másra érkeztek a féltékenységből született hírek sokat mondó pillantásokról, melyekkel Anett illetett bizonyos férfiakat, vagy gyanús találkákról, gyanús helyeken, ahol valaki meglepte Anettet másvalakinek a férjével. Savanyú testvéri kötődése nem volt elég ahhoz, hogy helyet biztosítson húgának a gömbaljai viszonyokban, aki amúgy is elég türelmetlenül kezdte viselni helyzetét. Pár hét múlva, talán mindenki megkönnyebbülésére Anett visszament férjéhez, és azóta két újabb gyerekük született.

3Volt szerencsém egy fentihez hasonló történetet más szempontból végig nézni, vagyis az asszony Gömbaljáról szökött el, és oda tért vissza pár hét után. A rokonok, ismerősök azaz a „cigányok” többször megtárgyalták az eseményeket, mindenkinek volt pár szava a dologhoz. Mikor több férfi volt jelen, akkor az asszony hűtlenségére fektették a hangsúlyt: „nem kéne ám egy asszonynak így tennie az urával, ha már tíz évig mellette feküdt”, ha pedig a nők inkább maguk közt beszélgettek, a férfi alkoholizmusát emelték ki a történtekből: „még ilyen embert nem a gyerekeit nézi csak az italt” – mondták. Az asszony azonban nem sokat váratott magára, hazatérése után lépten-nyomon hangoztatta, hogy a másik faluban élő testvérei, akikhez menekült, folyton éreztették vele idegenségét, „még a csöpp levest is kinézték a számból”-mesélte. Történeteiből lassan kiszorult férje alkohol problémája, hogy átadja a helyét annak a beszédnek, amelyben közli: sógorait tekinti testvéreinek, és Gömbalját az otthonának. De ezeknek egyetlen feltétele van, ha mindenek előtt önmagát feleségként határozza meg, és természetesnek vegye, hogy a többiek is ekként viszonyulnak hozzá. Míg az asszony nem volt Gömbalján, hiányával szabad utat adott a különböző értelmezéseknek. Mikor visszajött ő is beleszólhatott a róla szóló beszédekbe, irányíthatta a különböző véleményeket. Ott létének módja, az, hogy visszatalált abba a pozícióba ahonnan beszélve szavaiból mindenki ráismerhet, ez volt az egyetlen hatalom, amivel valamennyire uralkodni tudott a „cigány”-nyilvánoságon és helyet biztosított magának a viszonyokban.

E nyilvánosságban zajló beszéd tulajdonképpen az identitásra való rátalálás folyamatos aktusa, egy állandó alkalmazkodás a szituációhoz, az abban uralkodó viszonyokhoz, ahol minden résztvevő számára a helyzet uralása a tét. Ügyesen alkalmazkodni, lavírozni a beszédek közt, általában a célra vezetőbb stratégia, a vita szituációja majdnem hogy ismeretlen, mivelhogy az állandó álláspontokat feltételez. Ezért minden ellentmondásnak jelzés értéke van, üzenet a cigányok felé, az ellentmondó nyíltan kifejezi közösség vállalását a mellett, vagy azok mellett, akit/akiket megvédett. Nem kevésbé fontos kérdésekben nyilváníthatja ki ilyen módon a szándékát, mint, hogy melyik családhoz tartozónak érzi magát, testvéreihez, vagy sógoraihoz. Ekképpen, egy férj vagy feleség, mikor az „ura/asszonya mellett fog” bizonyítja szerelmét, hűségét, a párjának, testvéreinek, sógorainak, apósának, anyósának és az összes többi „cigánynak”, azaz annak a nyilvánosságnak, amelyet oly gyakran hivatkoznak. Ha nem így tennének, főleg a fiatalabb, gyermektelen párok esetében, a „cigányok” olykor rossz hírbe keverő híresztelései, folytonos beszédei hamar szétzüllesztenék a kapcsolatot. Ismerek olyan esetet, ahol pont azzal vívta ki a fiatal fiú leendő anyósának, apósának tiltakozó ellenszenvét, hogy egy fontos pillanatban nem állt ki a lány mellett, hanem helyette saját családja mögé bújt. „Ha most se áll melletted lyányom, mi lesz később, ez hagyja, hogy szétszedjenek a cigányok” – mondta az anya.

Az a férj vagy feleség, aki ki teszi párját a beszédek kénye-kedvére, az saját férfi/asszonyi mivoltán ejt csorbát, hiszen „milyen ember az, aki nem áll ki az asszonya mellett”. A beszédek felügyelete közös ügye a párnak, közös „igazságaikkal”, igyekeznek azokat irányítani.

Identitás és stratégia a beszédben határozzák meg egymást, valakiként szólni a beszédek fölötti felügyelet lehetőségét adja meg, úgy hogy közben a beszélő újra és újra megtalálja magát abban a viszonyban, ahonnan szavai hatalmukat kapják, a házastársak tehát egymásban.

A hatalom tehát nem a nemek közötti határokat jelöli ki, mint a feminista irányultságú írásokban olvashatjuk, hiszen megszerzésének képessége pont házastársi viszony révén kerül valakinek a kezébe. Úgy tűnik, a rokoni viszonyok kényszerítő jellege feloldja a nemek közti viszonyok esetleges egyenlőtlenségeit, úgymond egymásra kényszeríti a nemeket, még ha ez sokszor kellemes „kötelességnek” látszik is.  Mind a férfi mind a nő egymás hiányával az önazonosságát kockáztatja, hiszen aki senkié, az szinte senki, őhozzá nem fordulnak a többiek viszonyítási pontot keresve, mikor az a kérdés, hogy ki kicsoda, azaz ki kihez tartozik.

 

 

Test és tulajdonlás


A fentebb ismertetett oláhcigányokkal foglalkozó szerzők mind Mary Douglas féle szimbolikus antropológia nyomán gondolkodnak, mely szerint a test határai egyes csoportok közötti határokat beszélik el. A test eszerint az a szöveg, „a társadalom mikroszkopikus mása”, amiből ki lehet olvasni egy kultúra önteremtésének folyamatát.(Douglas 2003. 69-83) Ez a feltevés az antropológiai cigánykutatásoknak igencsak sokat kamatozott. Stewart, Sutherland, Okely, Blasco, hogy csak azokat említsem, akiket ebben a dolgozatban már idéztem, mind ebből a gondolatból kiindulva építették föl föntebb már valamennyire ismertetett nézeteiket.

Ők mindannyian a test felosztásából (alsó-felső, Okely angliai cigányainál belső-külső test) olvassák le, hogy a nemek között hogyan húzódnak a határok. Amint írtam, az általam kutatott cigány közegekben nem választják szét a testet alsó-felső részre, tisztátalanra és tisztára, nem találunk náluk olyan test és tisztaság koncepciókat, mint amire fentebb már idézett szerzők építették elgondolásaikat határokról férfiak és nők, cigányok és gádzsók között. Ezekben az írásokban a test egy egész, egy meglévő szöveg, amiről leolvashatóak egy ugyn. kultúra határai, jelentéseivel pedig kifejezi azokat a tartalmakat, amiben ez a kultúra elbeszéli önmagát. Ez a test, akár a kultúra, tehát olyan, mint valami univerzum, amely határait csak önmagán belül tartja elképzelhetőnek, pontosabban szólva ezek a szerzők „a” testről” és nem testekről beszélnek, így a köztük lévő viszonyulásban létrejövő határmódosulásokat nem veszik be az értelmezésbe.

Nem csoda, hiszen ezek a szerzők, elsősorban a határmegvonás folyamatára kíváncsiak, hogyan őrzik a romák a romaság határait. Minket viszont nem annyira egy határ fenntartása, hanem a cigány-magyar különbség módosulásainak örök lehetősége, a cigány-magyar különbségtétel működése érdekel. A nemek problematikája, mind a fenti szerzők, mind a mi esetünkben elválaszthatatlan e kérdésektől, a nemek közötti viszonyok dinamikája mindig egyben a cigány-magyar különbségtevést is mozgatja és viszont. A test, pedig mint a „társadalom mikroszkópikus mása” egyfajta térkép nekünk, hogy eligazodjunk ezekben a dinamikákban.

Ebben a keretben gondolkozva, a testek is, mint ahogy a férfi és a nő, csak egymáshoz képest, egymással való viszonyukban értelmezhetőek. Nem annyira a test határok fenntartása, hanem a testek közti határok elmosódása bír társadalmilag fontos jelentésekkel. A testek közötti határok eltolódása lesz az, amellyel a rokoni viszonyok megélhetőek, amelyekben a felek szinte „egymáséi lesznek”, úgy, hogy eltűnnek közülük testük határai. A tulajdonlás hozza létre a viszonyokat, a pozíciók, amelyekben az identitás alakul, szintén általa születnek. Paradox módon a tulajdonlás az, ami az enyém vagy tiéd választóvonalát semmissé teszi a testek között. A cigány anya és gyereke közti első évek bensőséges testi kapcsolatát sokan említik, Formoso a szükségletek kielégítésére való neveléssel magyarázza ezt a jelenséget: „a cigány anya tehát nem válik meg csecsemőjétől, mégpedig - úgy tűnik - azért nem, hogy annak szükségleteit gyorsan kielégíthesse.” (Formoso 2000. 80). Gömbalján az anyák szintén szoros testi kapcsolatba vannak kisgyerekeikkel, néha három-négy évig is szoptatják, a nap nagy részét a kisgyerek anyja karjaiban tölti, majd éjszaka egy ágyban alszik vele. A szükséglet, amit az anya, közte és gyermeke közti „éjjel-nappal fennálló bensőséges egység”-gel kielégít, ő maga. Minden éppen legfiatalabb gyerek részesül abban a kiváltságban, hogy legszorosabb viszonya az érintésen át egységgé válik. Legközelebb ezt már csak felnőttként házastársától kapja meg.

Minden viszony tulajdonlás, bár kétségtelenül a házasság ennek a leglecsupaszítottabb formája, ahol a felek közé nem ékelődnek más kapcsolatok saját birtoklásaikkal. Még a testvérek sem képezik e kapcsolat létrejöttének feltételeit, bár háboroghatnak fivérükön, hogy az saját családja kárára adja oda magát feleségének és az ő rokonainak, nem láttam még példát arra, hogy egy ilyen indulat megsemmisített volna egy házasságot. A tulajdonlás aktusa nem osztja fel a benne résztvevőket birtoklóra és birtoklottra, valakijének lenni nem passzív állapot, mint a „tárgyé”, akin kiélheti magát a cselekvő. A tulajdonlás rokonivá tesz egy viszonyt, legyen az házastársi, szülő-gyermek vagy testvéri kapcsolat, a birtoklás által elmosódnak a testek közötti határok, ám ennek legtotálisabb formája a szexualitás.

2Mikor ebben a közegben valakit a testével azonosítanak, akkor egyszerűen nemi szerveivel nevezik meg, vagyis az identitás az illető nemével lesz egyenlő. (vö Blasco. 1994. 530) Egy férfi és nő közti érzelmek minden változata elbeszélhető ilyen módon. „Meg vagy bolondulva a f…ér” summázza lánya érzelmeit Savanyú, „de az asszony p…nál ül az az ember”, szokták mondani a feleségéhez más kapcsolatai kárára kötődö férfira, a féltékeny pedig egyszerűen csak „f…féltő”, vagy „p….féltő”. Egy pár hónapos csecsemő körül tolongó szülőknek és egyéb rokonoknak mind van egy-egy kedves szavuk a kicsi nemi szervéhez „hogy szijjam ki a lyukad” szokták mondani a kislányoknak. A szülők és közelebbi rokonok egyik első kérdése a kicsihez, tulajdont csinál a testből, a testnek egyszerre lesz neme és egyszerre lesz valakié, azaz helyeződik el a rokonság terrénumában: „kié a f…d?”- kérdezi az anya pár hónapos kisfiától, majd válaszol gyereke helyett: „anyáé a f…d, hát anyáé!”. Később aztán a feleségéé lesz, aki veszekedések alkalmával kedve szerint „osztogathassa”, „az uram f…val szórakozzál, gyere ide megb…tlak én az urammal” szokták kiabálni az asszonyok feszült helyzetekben. Ha az asszonyok férfivel veszekednek, akkor a feleségének kínálgatják „az uruk f…át”. Eleinte antropológus társammal, Katával sokat húztuk az asszonyokat azzal, hogy milyen lelkesen ajánlgatják vitás helyzetekben ellenfeleiknek, azt, ami számukra döntő fontosságú, és mit szólnának, ha az illető elfogadná a kihívást. Házigazdáink is jól szórakoztak ezen, pedig ők csak használják, ami az övék, miközben az „itt az uram f…, ha kell” jellegű dühös felszólítások minden konfliktust arra vezetnek vissza, hogy az ellenfél nyilván csak azért kötözködhet, mert megkívánt valakit, aki már másé.

Egy délután lehetőségem adódott végig nézni egy kamasz pár szerelmes civódásait, ami nem olyan különös, hiszen a kamasz pároknak napközben nem sok alkalmuk akad elvonulni, így a család és a ki be járkáló tágabb rokonság előtt élik érzelmi életüket. Így volt ez azon a délutánon is, amikor Feri és Vivien egymásba gabalyodva feküdtek az ágyon, persze ruhában. Feri minduntalan a Vivien mellei után vágyakozott, de a lány folyton ellökte onnan a fiú kezeit. „Dik, há’ kié a csecsed?” kérdezte háborogva a fiú, majd gyorsan válaszolt is magának „Há’ csak az enyim! ” „Hát! A tiéd?! Úgy, úgy..! még a tiéd?”- incselkedett a lány „mér, tán más embered van, ozt azé?” gyanakodott Feri „Nincs nekem más emberem!”- nyugtatgatta a lány, rövid csend következett mintha a Feri más megoldásokon gondolkozna, majd kis idő után rátalált: „Hát? Tán anyádé? Nem is anyádé, ez az enyim”- hozta meg a végső döntést. Nehezen álltam meg, hogy ne osszam meg velük feltevésemet, miszerint a lány melle esetleg lehet a sajátmagáé is, de ez a megoldás rajtam kívül úgy látszik, senkinek sem jutott volna eszébe. Mintha a tulajdonlás viszonyain kívül rekedt test értelmezhetetlen lenne. A testük határai az egymásévá válásban tűnnek el, hogy majd megszülethessen az, aki véglegesen formát ad együttlétüknek.

A két nem egymásban teljesedik ki a harmadik szereplő, a gyermek által, aki nélkül a férfi nem válhat férjé, a nő, pedig feleséggé.  A nemek közti viszony nem két résztvevős, hanem három, és minden olyan paradigma, amely két szereplővel gondolkodik, innen nézve hiányosnak tűnik, csak úgy, mint a nő a férfi nélkül és a férfi a nő nélkül. Ez a fajta gyermek-központúság azonban újfent összeköti a nemiséget a rokonság problematikájával. De mit is jelent valójában ez a gyermek-központúság?

A cigánytelepeken ritkán hallani olyan történeteket, amelyek egy személy tulajdonságairól szólnak. Apák és anyák, ritkán nyúlnak vissza múltba eseményekért azért, hogy már felnőtt gyerekük jellemének csiráit csodálják bennük. A történetekben nem „személyiségek” konstruálódnak, hanem viszonyok. A gyerek valóban központ, de nem, mint kiteljesedésben lévő személyiség, hanem akihez képest a viszonyok átalakulnak, nővérekből feleségek, idegenekből sógorok, fiakból vejek lesznek, de mindig más, mint ami eddig volt.

A hatalmi harcok, amelyek olykor szövegeinkben dúlnak e témában, és újra olvastatják velünk a „nagyokat” Freudtól Lévy-Straussig, a gömbaljai cigánytelepekről gondolkodva elcsitulnak. Egy alkalommal, még egyetemista koromban egy hosszú tavaszi szünetet töltöttem ott, de ahhoz elég rövidet, hogy késő fekvő alkatomat megtagadva, átvegyem az ő időbeosztásukat. Tíz körül már elcsendesedik a cigánytelep, egy-két órára még be lehet ugyan ülni valakikhez, beszélgetni, alvóhelyeket kreálni, „hiperaktív” gyereket altatni, de utána menthetetlenül bekövetkezik a csönd. Majd tanulok, gondoltam. Már jó előre felszerelkeztem egy-két olvasmánnyal, egy éjjel éppen Nancy Chodorowot olvastam…….. „Mead állítása szerint a lányok születésük pillanatában megkezdhetik a női identitás elsajátítását az anyával való azonosuláson keresztül, ezzel szemben a fiúk számára a férfi identifikáció a megkülönböztetés folyamatán alapul. A természetes azonosulás azzal a személlyel, aki hozzá közelebb áll, és akitől a leginkább függő helyzetben van, a kulturális értékek értelmében természetellenes, és a stabil férfi identitás elsajátításának ellenében hat….”…..ekkor azonban felpillantottam, és észrevettem, hogy házigazdám fia is fent van, hason fekve nézi a tévét. „Te – mondom – Sanyi, fönt vagy” „Hát! Fönn vagyok még” – feleli. „Kérdeznék valamit” – mondtam bizonytalanul „Na, mi az?” Nagy nehezen belekezdtem: „Figyelj! Van egy férfi meg egy nő. Magyarok. Mindkettő mást mond…..”, ekkor röviden, igen sarkítva elmeséltem Freud „pénisz-irigység” elméletét, összevetve a fenti Margaret Mead elképzeléssel, majd kifejtettem, hogy mind a férfi, mind a nő úgy határozza meg a másik nemet, hogy az, valamiben hiányt szenved az egyikhez képest. Mikor monológom végére értem megkérdeztem: „Na, mit gondolsz, igazuk van? Vagy akkor már melyik mondja jól?”  „Nem tudom, akkor már a férfi, de hülyeség az is” -felelte „De miért” – kérdeztem várakozva. „Hát, hát mert, mindkettő hülyeség. Na, most ha az embernek f…a van, az asszonynak meg p…a, ozt mit érnek magukba. Akár milyen nagy f..a is van az embernek, az asszony nélkül kinek csinál gyereket, meg az asszony is az ember nélkül, az egyik kell a másikhoz, hogy gyerek legyen, hogy meg legyen az a gyerek”.

1Ha követjük Sanyi javaslatát, vagyis a harmadik szereplőt, a „gyermeket” helyezzük a nemek közötti viszonyok középpontjába, akkor megszabadulhatunk attól a kényszertől, hogy hatalmi viszonyként értelmezzük azokat. Ugyanakkor kénytelenek vagyunk a nemiséget a rokonság területén elhelyezni, amely nem kevésbé ingoványos vidék, és nem kevésbé kényszerítő erejű, hiszen a ki kié kérdése mindig magában hordozza a „senkié” választ, ami pedig az identitás elvesztésével fenyeget. De valakiének lenni legevidensebb módon a nemiségen keresztül lehet, eképpen a nemiség visszavezethet minket a rokonság oly biztonságos területére. A nemiség kérdése elválaszthatatlan a rokonság problematikájától és a rokonság újra és újra felveti a nemiség kérdését, hiszen az ember „az asszony nélkül kinek csinál gyereket, meg az asszony is az ember nélkül, az egyik kell a másikhoz, hogy gyerek legyen, hogy meg legyen az a gyerek”.





Felhasznált irodalom:

 

 

Ahmed, Sara 1999. She’ll Wake Up One of These Days and Find She’s Turned into a Nigger. Theory, Culture & Society, 16:87–105.

Blasco, P, 1999. Gypsies in Madrid: Sex, Gender and the Performance of Identity. Oxford and New York Berg.

Blasco, Paloma 1997. A different body? Desire and virginity among gitanos Journal of anthropology 4. London 523-533.

Butler, Judith 2005 Színlelés és queerelés: a Nella Larsen nyújtotta pszichoanalitikus kihívás. In: Uő: Jelentős testek. A „szexus” diszkurzív korlátairól. Bp., Új Mandátum163-181.

Uő: A paródiától a politikáig. http://www.kontextus.hu/mirolir/ca_but.html.

Bourdieu, Pierre1994.  Férfiuralom In: Hadas Miklós (szerk.) Férfiuralom. 10-59. Budapest: Replika könyvek.

Chodorow, Nancy 2000. Férfi és női szocializáció kultúraközi összehasonlítása In:Feminizmus és a pszihoanalitikus elmélet 32-56. Budapest: Újmandátum Kiadó.

Collier, Jane Fishburne and Yanagisako, Sylivia Yunko (eds) 1987.Gender and Kinship. Esseays Towards a Unified Analisys (ed.) Stanford University Press.

Douglas, Mary 2003. Rejtett jelentések. 69-85. Budapest: Osiris Kiadó

Dube, Leela, 1997 Women and Kinship. Persepctives on Gender in South and South-Eastern Asia. United  Nation University Press. Tokio.

Formoso, Bernard 2000. Cigányok és letelepedettek. In: Prónai Csaba (szerk.) Cigányok európában 1. Nyugat-európa. 80-133.Bp. Új mandátum Kiadó

Harraway, Donna1994. Szituációba ágyazott tudás In: hadas Miklós (szerk) Férfiuralom.121-142. Budapest: Replika könyvek

Gal, Susan 2000 Beszéd és hallgatás között. Replika, 3. 162-172

Horváth Kata 2002 Gyertek ki nálunk, hogy jobban megismerhessük egymást. In: Szarka László és Kovács Nóra (szerk.) Tér és terep. 275-354 Budapest: Akadémiai Kiadó

Horváth Kata. 2004 „Cigányosan beszélünk” Egy magyar cigány közösség nyelvi ideológiáinak nyelvészeti antropológiai értelmezése kézirat

Horváth Kata: „Passing”: Rebeka és a Meleg büszkeség napja. A bőrszín diszkurzív        korlátairól és lehetőségeiről Beszélő 2008 13.7

Horváth Kata, A cigány különbségtétel. 2008 kézirat

Miller, Carol 1988. Girls go home: Status of the Machvanka daugther-in-law In: C. Desilva-Joanna Gumet (szerk.) Papers from the eight and ninth annual meetings. 95-104. New York

Okley, Judith 1996 Woman Perspectives. In: Own or Other Culture. 76-98 London and New York

Rao, Aparna 1996. Nő a cigány kultúrában . Magyar Lettre Internationale, 21. 71-72

Reed,. Evelyn 1998. Sétáló Agyak Budapest: Kijárat Kiadó

Rottenberg, Catherine, 2003. Passing: Race, Identification and Desire. Criticism 4. 435-452.

Silverman, Carol 1976 Pollution and power: Gipsy women in america. In: Matt T. Salo (szerk.) The american kalderash. 55-70 Hackettstown N. Y. Gipsy Lore Society

Stewart, Michael 1994. A romnyiban lakó gádzsi In: Daltestvérek 207-233. T-twins Kiadó-MTA  Szociológiai intézet Max Weber alapitvány

Sutherland, Anne 1986. Gipsy Women, Gipsy Men. In: Joana Gumet (szerk) Papers from the sixth and seventh annual meeting of the Gipsy Lore Society. 104-113. New York

Strathern, Marylin: Gender of the Gift. UNiversity of California Press, 1988

Yelvinton, Kevin 2001 A. Patterns of “Race,” Ethnicity, Class, and nationalism, Understanding Contemporary Latin America, ed by Richard S. Hillman. Bolder,Co: Lynne Rienner Publishers. 229-261.

Williams, Patrik 2000 Struktúrák vagy stratégiák? Házasság a kalderás romáknál In: Cigányok Európában 1. Nyugat-Európa szerk Prónai Csaba 274-286 Bp Új mandátum Kiadó








[1]Lásd: Judith Butler Színlelés és queerelés: a Nella Larsen nyújtotta pszichoanalitikus kihívás. In: Uő: Jelentős testek. A „szexus” diszkurzív korlátairól. Bp., Új Mandátum163-181. 2005, vagy Uő: A paródiától a politikáig. http://www.kontextus.hu/mirolir/ca_but.html. Joan W. Scott, Van e a nőknek történelmük . Bevezetés. Balassa kiadó Budapest 11-27. 2001. Yelvinton, Kevin A. Patterns of “Race,” Ethnicity, Class, and nationalism, Understanding Contemporary Latin America, ed by Richard S. Hillman. Bolder,Co: Lynne Rienner Publishers. 229-261. 2001. Rottenberg, Catherine: Passing: race, identification and desire. Criticism 4. 435-452. 2003, Ahmed, Sara 1999. She’ll Wake Up One of These Days and Find She’s Turned into a Nigger. Theory, Culture & Society, 16:87–105. Horváth Kata: „Passing”: Rebeka és a Meleg büszkeség napja. A bőrszín diszkurzív korlátairól és lehetőségeiről Beszélő 2008 13.7





[2] A „magyar” efféle kiemelt, és magas státuszú szerepe az utóbbi időkben megkérdőjeleződött, ami jelentős átrendeződést jelent a cigány-magyar különbségtétel működésében, ez az átrendeződés meglehetősen nehézkes, és konfliktussal terhelt.

[3] Horváth Kata: A Cigány-különbségtétel. Kézirat 2008

[4] Lásd Gender and Kinship. Esseays Towards a Unified Analisys (ed. Jane Fishburne Collier and Sylivia Yunko Yanagisako). Stanford University Press, Stanford, California 1987, Leela Dube, Women and Kinship. Persepctives on Gender in South and South-Eastern Asia. United Nation University Press. Tokio. 1997

Marylin Strathern Gender of the Gift. UNiversity of California Press. 1988

[5] Vö Durst Judit