Terepmunka során felmerült problémák egy indián közösség vizsgálata során

Kategória: MI TI ŐK - máshol
Találatok: 6140

ktánckosarmellAz Egyesült Államokban töltött hónapok alatt lehetőségem nyílt a területen élő Pueblo indiánok életének tanulmányozására. Munkám során több váratlan nehézséggel is találkoztam, amelyek rávilágítottak arra, hogy a gondos felkészülés ellenére is számos meglepetéssel tud szolgálni a kiválasztott terep. A továbbiakban ezeket a nem várt problémákat szeretném megosztani az olvasókkal, melyek más, jövőbeli kutatásnál tanulságként szolgálhatnak.

Az új-mexikói Pueblo indiánok

A Pueblo indiánok egy független, nyelvileg változatos csoport. Nevüket a spanyol gyarmatosítóktól kapták. Spanyol nyelven a pueblo „falu”-t jelent, és azokat az indiánokat nevezték el puebloknak, akik vályogból épült házakban laktak a területen. A 20 autonóm pueblo közösségből 19 él Új-Mexikóban, Zuni kivételével a Rio Grande folyó környékén, egy pedig – a hopik – Arisonában.

pueblo törzsek 

Pueblo törzsek (Sweet 1985:5)

A területi elhelyezkedésükből adódóan Rio Grande pueblóknak is szokták nevezni őket. A folyótól nyugat felé távolabb eső két törzset – a hopikat és a zunikat – pedig sivatagi vagy nyugati pueblóknak. Minden egyes pueblo külön törzset, és emellett külön nemzetet jelent, melyek mind területileg (államilag determináltan saját földjükön, azaz a rezervátumokban élnek), mind politikailag (saját törvényeik, saját kormányzási rendszerük van) függetlenek az adott államtól. Minden egyes törzs, legyen az bármilyen kicsi (mint pl. az alig 1000 fős Cochiti) külön döntéshozó, végrehajtó stb. szervvel rendelkezik, melyekre az állami szabályozások nem, csak a szövetségi törvények vonatkoznak. A szövetségi szabályozás azonban éppúgy rájuk is érvényes, mint az összes amerikai államra.

A pueblóknak nincs közös nyelvük, bár mára már majdnem mindenki kétnyelvű, az angol is szinte anyanyelvnek számít.

Ezek a törzsek számos hasonló kulturális jellegzetességgel, közös történelmi gyökerekkel rendelkeznek, amely megkülönbözteti őket a nem-pueblo törzsektől, ugyanakkor mégis mindegyik különböző, egyedülálló kulturális jegyekkel bír. Minden törzsnek, megvan a saját törzsi karaktere, egyedi jellegzetessége a nagyobb Pueblo kultúrán belül (Ortiz 1994)

 

Az első „falak” – alkalmazkodás a terephez

Nagy lendülettel vetettem bele magam a munkába. Az előzetes célom a jelenleg is élő vallási élet feltérképezése volt. Az első, tapogatózó beszélgetések az egyetemen, a városban egy bizonyos pontig könnyen mentek, de aztán erős ellenállásba ütköztem. A beszélgetések során mindenki nagyon kedves volt, de ahogy egyre több kérdést tettem fel a pueblo kultúrával kapcsolatosan, annál fokozatosabb volt az elzárkózás. A vallással kapcsolatos kérdéseimre pedig vagy egyáltalán nem kaptam választ, vagy pedig kitérően feleltek: Nem értettem a helyzetet, csak éreztem, hogy az előttem magasodó akadályon nem tudok átjutni.

Idővel világossá vált számomra, hogy az elzárkózásnak mély történelmi gyökerei vannak. Ígyhát munkám következő lépéseként arra törekedtem, hogy mielőtt újra megpróbálkoznék a beszélgetésekkel, elsőként a környező pueblok történelmével ismerkedem meg mélyebben. Egy átfogó szakirodalmi kutatómunka után kaptam választ arra, miért tabutéma ma is a vallás kérdése, mely arra késztetett, hogy eredeti terveimen módosítsak. (Erről bővebben a későbbiekben.) Meg kellett tanulnom, és el kellett fogadnom azokat a „keretszabályokat”, melyekkel a Pueblo indiánokhoz közelíthettem.

Miután világossá vált számomra, hogy eredeti elképzelésemet a terepemen nem tudom megvalósítani, igyekeztem olyan témát választani, amellyel nem sértem semmilyen közösség privát szféráját. Így döntöttem amellett, hogy a jelennel összefüggő gazdasági változásokat, és annak kulturális hatását vizsgálom. Ez a terület azért volt különösképpen érdekes számomra, mert bár a múlttal kapcsolatosan széleskörű szakirodalmat találtam, a jelenről szinte semmit sem, így igen érdekesnek bizonyult ennek felfedezése. A gazdasági fejlődéssel kapcsolatos kérdésekre pedig szívesen válaszoltak beszélgetőpartnereim, hiszen az utóbbi időszak látványos fejlődése és az azzal kapcsolatosan felmerült problémák áthatják mindennapjaikat. Ebből az irányból könnyebben tudtam megközelíteni a közösség kulturális életét is. E tágabb témán belül pedig a kutatás folyamatától reméltem, hogy elvezet egy szűkebb cél felé. Így a sorsra bíztam magam, mit „kínál fel” számomra választott terepem. Tudtam, hogy az összes pueblo indián falut természetesen nem vizsgálhatom egyszerre. Ezért úgy döntöttem, hogy a sorsra bízom, milyen irányba indulok majd el. Ígyhát magam is megtapasztalhattam azt, amelyről Papp Richárd is írt, hogy maga a helyszín, a vizsgált emberek miként tudják módosítani az előzetes elképzeléseket, elvárásokat. (Papp 1999:252)

Ahogy Niedermüller megfogalmazta: az alkalmazott módszer meghatározza a témaválasztást, a témaválasztás meghatározza az alkalmazott módszert. (Niedermüller 1992). Mint ahogyan az esetemben is történt: a terepem adottságai kínálták fel számomra a felhasználható módszereket, mely módszerek szűkítették tovább esetemben is a témát, a terepmunka helyszínét.

Az egyetemen jópár indián hallgatóval összeismerkedtem. Az egyetemnek van egy külön részlege, ahol az indián diákok összegyűlhetnek, tanulhatnak, internetezhetnek, és mindig van valaki, aki a felmerülő problémáikban segíteni tud nekik.[1] Többnyire itt találkoztunk. Természetesen itt nem csak pueblo, hanem más – navaho vagy apacs – hallgatókkal is beszélgettem. Bár a többi törzs életmódja nem képezte jelen kutatás tárgyát, érdekes volt hallani a különböző vagy éppen egészen hasonló problémákat, kérdésfelvetéseket, mindennapi történeteket. A pueblo kultúra azért is vált egyre érdekesebbé számomra a többi között, mert míg a navaho vagy apacs hallgatók általában kevesebbet, a pueblók többet tudtak saját törzsükről. Ez talán azzal magyarázható, hogy a földrajzi távolság miatt a navahok, apacsok többnyire beköltöztek Albuquerque-be, vagy kollégiumban laktak, haza csak néhány havonta mentek látogatóba, a legtöbb pueblo diák azonban hazajáró volt. Ők kocsival 30-40 perc alatt beértek az egyetemre. Így továbbra is megtehették, hogy saját családjukkal éljenek, saját törzsükkel maradjanak az egyetem elvégzése alatt is.

 

Újabb akadály – az antropológus, mint ellenség

storyteller2A sziklalakó ősök leszármazottjai, a pueblók, a megszállók három hullámát élték túl, mely bár megváltoztatta, de sohasem rombolta le nyugodt, békés életüket. Az első a navaho és apacs nomád törzsek inváziója volt, mely ahelyett, hogy eltűntette volna, megerősítette őket, sőt, a navahók sok mindent át is vettek a pueblóktól. Aztán a XVI. században jöttek a spanyolok lovaikkal, fémeikkel és a katolicizmussal. Végül megérkeztek az amerikaiak, hozták magukkal a protestantizmust, a megszorításokat és az antropológusokat.

A mai pueblo életről, kulturális szokásokról viszonylag kevés friss írásos anyagot lehet találni. A legtöbb leírást a XIX. század végi és XX. század eleji antropológiai kutatásokból lehet olvasni. Ezek a művek bemutatják a pueblók társadalmi struktúráját, a kulturális normákat, alapvetően inkább egy euro-amerikai perspektívából, mintsem egy belső, pueblo értelmezésen keresztül.

Ebben a korai időszakban szinte alig volt olyan amerikai antropológus, aki ne végzett volna kisebb-nagyobb terepmunkát a Dél-Nyugaton, vagy legalábbis ellátogatt volna el erre a területre. Az „Amerikai Történeti Iskola” több meghatározó alakjával (Boas, Kroeber, Lowie, Sapir, Whorf) találkozhatunk, de más irányzatok képviselői is, mint pl. a neoevolucionisták közül White, vagy a „Kultúra és Személyiség” irányzatból Benedict és Linton kutatott ezen a területen.

A XX. század elején tapasztalahtó „nagy roham” után azonban kevés kutatást engedélyezett a pueblók vezetősége, szkepticizmussal és ellenszenvvel fordultak a kutatók felé, hiszen a számtalan külső kutató által végzett korábbi exploratív leírás nem sok hasznot hozott magának a közösségnek. Másrészről, azzal, hogy korábban lehetővé tették kívülállók számára, hogy betekintést nyerjenek féltett belső kultúrájukba, melyet később publikálva elérhetővé tettek bárki részére, jelentős károkat okoztak a törzs számára. Ennek köszönhetően a pueblo indiánok egy sajátos védelmező formát alakítottak ki saját nyelvi, fizikai és spirituális örökségük megőrzése érdekében. Máig – a többi törzshöz viszonyítva viszonylag erős – elzárkózás jellemzi őket a kutatókkal szemben bizonyos tabu területeken.

Ezért az antropológusokat – sok más területtel ellentétben – az indiánok igen jól ismerik, és ellenszenvvel viseltetnek irányukban. Ezért magamat sosem úgy mutattam be, mint aki egy antropológia kutatást akar elvégezni. Inkább cserediák mivoltomat hangsúlyoztam. Szerencsés volt, hogy jómagam is az új-mexikói egyetem hallgatója voltam, hiszen a pueblók közelségének köszönhetően szinte mindenkinek volt közelebbi-távolabbi rokona, aki az egyetemen tanult, így szinte mindig találtunk valami közös ismerőst, közös témát, mellyel a beszélgetések kellemes légkörét, barátságos hangulatát már az elejétől meg lehetett teremteni. Kívülállóként, azonban nagyon oda kellett figyeljek, hogy az előzetesen megismert íratlan szabályokat a beszélgetésekkel kapcsolatban betartsam, és illetlen dolgot ne kérdezzek. Egy tolakodóbb kérdés csak az interjúalanyaimmal nehezen kiépített bizalom elvesztését eredményezte volna.

 

Technikai nehézség

A terepmunka során szerettem volna minél több képet is készíteni. Erre sajnos nem volt módom, mert a pueblók látogatását szigorú előírások szabályozzák. Az egyik legfontosabb előírás a fényképkészítés tiltása.

„Az egyik mód, ahogy megpróbáljuk óvni a privát szféránkat, hogy néha bezárjuk a falut a látogatók elöl. Aztán néha csak egyszerűen az éjszaka védelme alatt tartjuk a szertartásokat, mielőtt felkelne a nap, mikor újra oda kell figyelnünk ezeknek a helyeknek az őrzésére. És legfőképpen, mindenki számára jól látható módon jeleket tettünk ki, hogy ne fotózzon és ne videózzon senki. Manapság a legnagyobb fejtörést ezek a pici mobiltelefonok okozzák, hisz ezekkel nagyon könnyű felvételeket készíteni. A másik része a dolognak, hogy ami a Pueblon belül történik, legyen az egy szarvas tánc vagy egy kukorica tánc, az az adott pillanatnak szól. Ez nem olyan, amit el tudsz kapni, és meg tudod tartani. Ez olyan, mintha egy virágot próbálnál megőrizni egész éven keresztül, de az idővel elporlad, hiszen az csak életünk egy adott a pillanatának, helyének és résztvevőinek szólt, gazdagítva minket vele. Elhagyod, mikor vége, csak a kellemes emlékek maradnak meg róla, amire később visszagondolhatsz. Aztán megint jön egy alkalom, amikor újra találkozol vele. Szóval egy fényképezőgéppel elkapni egy pillanatot a pueblo világról nem az a mód, ahogy mi azt megfelelőnek érezzük.”

(középkorú édesanya, Cochiti)

A fotózás tilalmát a legtöbb faluban – Cochitiben is – nagyon szigorúan vették. Ez alól csak néhány pueblo volt kivétel, ahol magas volt a turistaforgalom. Itt turista irodák is működtek, ahol ki lehetett váltani jegyet a fényképezőgépre is. Az embereket viszont egyáltalán nem volt illendő fényképezni, akármilyen közel kerültünk is egymáshoz.

 

Válaszok a múltból

ktemplomcochitidogaAhhoz, hogy jobban érthető legyen az általam választott indián nép mai viselkedése, időben is vissza kell nyúlni egy kicsit. Ez nélkülözhetetlen, hiszen a múlt ma is részét képezi az emberek mindennapjainak, múltjukból táplálkozva igyekeznek ma felépíteni jövőjüket.

A pueblók történelmük során igyekeztek ellenállni mindenféle idegen kulturális hatásnak, gyarmatosító erőfeszítésnek. A spanyolok 1539-ben jelentek meg először Új-Mexikóban, újabb és újabb meggazdagodási lehetőségek után kutatva, és erőteljes katolikus térítést alkalmazva. A spanyol felfedezők érkezését a XVI. században hamarosan katonák és katolikus térítők tömege követte, akik vasököllel irányították a Dél-Nyugatot. Több mint egy évszázadon át gyülemlett az indián törzsekben az elégedetlenség a vallási megszorításokkal, az adókkal, a kényszerű munkával és a mindenek feletti engedelmességi kötelezettséggel szemben. A spanyol jelenlét első 80 évét a pueblo emberek kegyetlen elnyomása jellemezte. Bármiféle ellenállás az új vallással vagy a gazdasági kötelezettséggel szemben kegyetlen erőszakkal találkozott. Ennek eredményeként rengeteg indiánt megöltek, vagy elküldtek rabszolgának Mexikóba. (Sando 1992)

Az erőszakos elnyomásra válaszként a törzsek vallási gyakorlatuk földalattivá tételével válaszoltak, elrejtve azt a spanyolok elől, miközben résztvettek a nagy ünnepeken, megtartották a kereszteléseket, az esküvőket stb.

„És az, ami történt talán nem egyedülálló, hiszen nem csak itt a Rio Grande Pueblok esetében történt így, hanem távolabb is, dél felé, ahogy haladtak előre a misszionáriusok.

Azokat a szertartásokat megengedték, amiket nem tartottak veszélyesnek a kereszténységre nézve. Szóval tulajdonképpen kiválogatták a táncokat, mi az, ami megtartható, és mi az, ami nem. Megmaradtak azok, amelyek belepasszoltak a katolikus naptárba, mint a karácsony, húsvét időszaka. És a pueblók meg is ragadták az alkalmat, hogy gyakorolják és fenntartsák ezeket. Szóval ezek az ünnepek – legyen az akár Cochiti, San Felipe vagy Santo Domingo – melyeket a szentek tiszteletére tartottak a templomokban, nagyszerű alkalmak voltak, hogy demonstráljuk kereszténységünket a külvilág számára. De ez nem a kereszténység könnyed elfogadását jelentette, inkább annak az eszköze volt, hogy távol tartsa a kívülállókat, hogy azt higgyék, megváltoztunk. Szóval ez történt, és ez pusztán az ősi – természeti körforgáshoz igazodó (seasonal) – és a katolikus naptár összehangolásán alapult. Továbbra is fennmaradtak a téli táncok, csak éppen egybeesett a karácsonnyal, vagy újévvel. És ezek a mai napig így működnek.”

(George)

Így a pueblo társadalmi élet két szférára különült el: az egyik, melyet kifelé mutattak, mely során látszólag átvették az európai vallási és kormányzási struktúrát, valamint egy belső, rejtett szférára, melynek segítségével fenntartották az ősi hitet és gyakorlatot. (Suina 1990) Életmódjuk ebben a tekintetben jelentős hasonlóságot mutat a Boglár (1996) által bemutatott guarani törzzsel. Boglár ezt a fajta alkalmazkodási formát „kétarcú kultúrának” nevezte el.

A spanyol elnyomás ellen 1680-ban összefogtak a pueblók, és történelmük egyetlen sikeres forradalmára került sor. (Az 1680-as évszám annyira meghatározó életükben, hogy szinte nap mint nap emlékeznek rá, interjúalanyaim többször is megemlítették a beszélgetések során.) A felkelésnek köszönhetően egy rövid időszakra autonómiát nyertek a Pueblok. 1692-ben azonban véget ért ez az időszak, mikor De Vargos visszatért csapataival, és visszaállította uralkodását a terület felett.

A spanyol megszállás Mexikó függetlenségének elnyeréséig (1821) tartott, mellyel a terület átmenetileg Mexikó részéve vált, mindaddig, míg Amerika vissza nem csatolta az új-mexikói részt, és Kearny tábornok 1846-ban kormányt nem alapított. Két évvel később a Guadalupe Hidalgo egyezmény ratifikációjával az Egyesült Államok Kongresszusa megerősítette a pueblók jogát területükhöz. Bár így a földtulajdont elismerték, a személyi jogokat továbbra sem. A Pueblo indiánok egészen 1948-ig nem kaptak amerikai állampolgárságot. A helyzetet csak tovább súlyosbították az újbóli vallási megszorítások. Az 1923-as Vallási Kódexben többek között teljes mértékben betiltották a törzsi vallási szertartásokat. Ez is egyike volt azon intézkedéseknek, mely arra kényszerítette az amerikai indiánokat, hogy feleljenek meg a szövetségi Indián politikának, azaz térjenek át a katolikus hitre, vegyék át a kapitalista törekvéseket, és ezzel párhuzamosan tagadják meg törzsiségüket. (Adams 1988) Mindez az ősi vallást teljesen megsemmisítette volna, ha az indiánok nem tartják titokban szertartásaikat, táncaikat.

A spanyol és a mexikói elnyomás alatt – habár a nyelvet magát nem, de – a vallási gyakorlatot hivatalosan is betiltották, és helyette a katolikus szokásokat erőltették. A templomi szertartásokat mind spanyolul tartották, így az indiánok nagy része idővel kétnyelvűvé vált, és az indián nyelvbe beszivárogtak spanyol kifejezések. Csak a titoktartás tudta biztosítani a fennmaradást, az ősi vallás megmentését. (Suina 1990: 6)

 

A múlt hatása a jelen kutatásaira

templomlagunabelsomellAz elzárkózás ma is élő gyakorlatával nekem is meg kellett küzdenem. Bármennyire is igyekeztem felkészülni az utazás előtt, a titoktartás gyakorlatáról nem olvastam. Természetesen így utólag már számomra is összekapcsolható a múltbeli történelmi eseményekkel, de váratlanul értek a tervezett kutatásom során felmerült kezdeti kudarcok. Hamar elkeseredtem, hiszen kilátástalannak éreztem az előttem álló feladat megoldását. Korábbi kutatásaim során soha nem tapasztaltam hasonlót, mindig kedvesen fogadtak, vagy legalábbis viszonylag hamar meg lehetett találni azt az utat, melyen keresztül a vizsgált közösség bizalmát el tudtam nyerni.

Munkám kezdetekor tehát a meglévő íratlan szabályról nemigen tudtam, és nem tudtam hogyan értelmezni a szakirodalom fent említett „hiányosságát” sem. Csak saját, ismétlődő próbálkozásaim során tapasztaltam, hogy kerülik a mélyebb beszélgetéseket, vagy akinél tovább erőltettem bizonyos témákat, az legközelebb nem szívesen beszélt velem újra. Csalódottságomat többekkel megosztottam, s lassan világossá váltak számomra az emögött húzódó – fent említett – okok. Megértettem, hogy a titkos szertartásokról – akármilyen hosszú időt is töltenék itt, akármennyire is sok barátot szereznék – soha nem fogok részleteket megtudni, soha nem vehetek részt rajta.

Egyre fokozódó türelmetlenségemmel csak saját helyzetemet rontottam. Az idő előrehaladtával egyre inkább éreztem úgy, hogy most már nagyon gyorsan szeretnék „valamit”. Türelmetlenségemet végül egyik fő adatközlőm oldotta, és hosszú történetei, elbeszélései során rájöttem, hogy sokkal többet ismerek meg, ha türelmesen hagyom, hogy minden úgy történjen, ahogy történnie kell. Az apró részletekből áll majd össze az egész kép. Úgy éreztem, nagyon lassan haladok, de utólag jöttem rá, ez idő alatt is mennyi mindent tanultam. A titoktartás ezen gyakorlatát, melyről első találkozásainkkor rengeteget beszélt adatközlőm, gyakorlatilag minden pueblo betartja (a gyerekeket is beleértve). Én sem tehettem másképp, minthogy alkalmazkodom ehhez.

 

Irodalomjegyzék

Adams, Davis Wallace

1988    Fundamental Considerations: The deep meaning of Native American schooling, 1880-1900. Harvard Educational Review, 58 1:1-28.

 

Boglár Lajos

1996    Mítosz és kultúra: két eset. Budapest, Szimbiózis.

 

Ortiz, Alfonso

1994    The Dynamics of Pueblo Cultural Survival. In.: Raymond J. DeMallie – Alfonso Ortiz: North American Indian Anthropology: esseys on society and culture., Univerity of Oklahoma Press.

 

Papp Richárd

1999    Intuitív antropológia. In: Kézdi Nagy Géza: Menyeruwa. Budapest: Szimbiózis, 8:251-262.

 

Niedermüller Péter

1988    Empirikus kultúrakutatás: egykor és most. Szimbiózis, 1:29-96.

 

Sando, Joseph

1992    Pueblo Nations: Eight centuries of Pueblo Indian History. Santa Fe: Clear light Publishers.

 

Suina, Joseph

2001    And Then I Went to School. In: Patrick Rynes: The Multicultural Southwest, Tuscon, University of Arizona Press.

 

Sweet, Jill D.

1985    Dances of the Tewa Pueblo Indians: expressions of new life. Santa Fe: School of American Research Press.

 



[1] Az American Indian Student Services 1980-ban alakult. Célja, hogy kulturális és tudományos programokat szervezzen indián fiataloknak, akik az új-mexikói egyetem hallgatói szeretnének lenni. Ennek érdekében összeköttetésben állnak a gimnáziumokkal, a rezervátumokkal, a törzsi vezetőkkel, megkönnyítve a tanulóknak az egyetemre való felkészülést: nyári tábort tartanak a frissen felvetteknek; szaktanácsadást biztosítanak minden bizonytalankodónak; tutort lehet igényelni a nehezebbnek tartott tantárgyakból; anyagi támogatást, ösztöndíjlehetőséget hirdet a rászorulóknak; közös rendezvényeket szerveznek az egész év folyamán...