Lakos Tamás
Dátum szerda, 23 máj. 2012

Felhívás a kilakoltatások ellen PDF Nyomtatás E-mail

Kedves Barátaim!

A fél ország megmentésre vár! Alig van ember ma Magyarországon, akinek a családjában vagy ismeretségi körében ne lenne egy vagy több olyan ember, akik a XXI. századi nagy magyar átverőshow áldozatává váltak. Százezrek kerültek a svájcifrank-hitel csapdájába. Egyes információk szerint 1,6 millióan érintettek valamilyen formában ebben. A legsúlyosabb helyzetben a lakáshitelesek vannak. Az ő számuk is meghaladja a félmilliót.

A devizahiteleket „hibás banki termékként” ajánlották fel (tukmálták rá) a hitelkérelmezőkre. Ezt a megállapítást Róna Péter, az ismert közgazdász tette. Többek között erre alapozva kezdeményezésünkre a Szociális Fórum Kerekasztala elvállalta, hogy a bajbajutottaknak megpróbál segítségére lenni. Ügyvédekből, közgazdászokból, hitelszakértőkből és magának Róna Péternek a közreműködésével alakult egy önkéntes csoport, amely rendelkezésére áll mindazoknak, akik hajlandók felvenni a harcot a bankokkal és hajlandók arra, hogy bebizonyítsák, hogy tudatos csalás áldozatai lettek azok a több százezrek.

Kérek mindenkit, hogy terjesszék ismerőseik körében a csoport honlapját. Akiknek továbbküldik a linket, azokat is kérjék meg a továbbításra. Nyomást kell gyakorolni a kormányra, hogy alkosson használható törvényeket a bankok ellen, mert az úgynevezett banki mentőcsomag senkit nem fog megvédeni a legrosszabbtól, lakásának elvesztésétől, miközben még az utódaira is megmarad az adósság, ami az árverési ár és a hitel összege között képződik.


A honlap címe: www.hitelkarosultakert.hu

Ismételten kérek mindenkit, küldjék tovább, hogy minél több emberhez és minél több érintetthez eljusson.


Czöndör Gyula, a Szociális Charta titkára      


dor-london2

 

A web oldalon található képek egy része- amennyiben azt külön nem jelezzük - az INTERNETEN elérhető szabadon felhasználható forrásból származik. Amennyiben tudtunkon kivül mégis szerzői jogvédelem alá tartozó anyagot közöltünk - és a közlés ellen a szerzőnek kifogása van - akkor azt jelezze felénk a info@lemondediplo.hu e-mail címen, és az anyagot azonnal eltávolítjuk.