Kongresszusi zárónyilatkozat a szegénység ellen

A szegény ember látványa nem szép látvány. Keveredik bennünk az együttérzés és a szégyen. A nyomor rút vonásai mögött, ha tényleg odafigyelünk, megpillanthatjuk az erőszakot, a szegények megalázottságát, az általános emberi méltóság tagadását. Tudjuk, mi is lehetnénk szegények, így sorsunk közös. Senki sem szeretne nyomorúságos életet magának, senki sem egyezik bele magától az elszegényedésbe. A szegénységgel járó erőszakot mindenki csak elszenvedi.

A nyomor tűrhetetlen, a szegénység elfogadhatatlan. Minden felszabadító gesztus, az alávetettség visszautasítása, a közös lázadás erősebbé és gazdagabbá tesz. Az egyenlőség és az igazságosság követelése felszabadít és enyhíti a nyomort.

De mi a nyomort megszüntetni akarjuk.

Húsz év kapitalista átalakulás, húsz év megszakítás nélküli gazdasági, szociális, politikai válság után a következőket kell újratanulni Kelet- és Közép-Európa népeinek:

A "bűnös" szegénység és a szociális jogok leépítése Belaruszban – a Világbank szerepe

Ha hinni lehetne a hivatalos statisztikáknak, a legutóbbi válság előtt Belarusz olyan ország volt, amelynek az 1990-es évek óta nagymértékben sikerült leküzdenie a szegénységet. „A (hivatalosan meghatározott) szegénység rátája az 1999-es legmagasabb – 47 százalékos – szintről 6 százalék alá esett 2008-ban. (…) A nemzetközileg elfogadott napi 5 dollár vásárlóerő paritásos szegénységi küszöbbel számolva Belaruszban a szegénységi ráta a 2003-as 29,5 százalékról 2007-re 3,5 százalékra esett.” Ezt olvashatjuk a Világbank belarusz képviseletének nemrég kiadott jelentésében. Ez az előrelépés azonban sokkal kevésbé feltűnő, ha figyelmesebben elemezzük a Világbank szakértői által kidolgozott „szegénység”-fogalmat és a szociális jogoknak kormány általi leépítését, amit ezzel a szegénységfelfogással kívánnak elfogadhatóvá tenni.

Rosszabbodó szociális helyzet és a kirekesztettség Magyarországon a válság időszakában


A kapitalista rendszerváltás (1989) után Magyarországon a munkahelyek bő 1/3-a szűnt meg, 1,5 millió a 4,8 millióból. 2010 áprilisában – az időközben létrehozottakkal együtt is – csak 3,7 millió volt a munkahelyek száma. A munkaképes korú lakosság aktivitási rátája alacsony, csupán 54–55%-os (míg az Európai Unióban az átlag 64%). A lakosság jelentős része elszegényedett, aminek a munkanélküliség növekedése az egyik alapvető oka. Sok családban hamarosan a harmadik generáció nő fel munka nélkül.

Merre tovább kapitalizmus?

A financializáció válsága a centrumtól a perifériáig[1]

Bár a második világháború óta legsúlyosabb recesszióval járó globális gazdasági válságot egyelőre sikerült némi felületi kezeléssel átvészelni, a jelenlegi gazdasági rendszer instabilitása nyilvánvalóvá vált. 2008 során az amerikai tőzsde S&P indexe 50 százalékot zuhant, meghaladva a 2000-es dotkom válság és az 1973-as olajválság során tapasztalt esést.[2] Mindez csak az amerikai pénzügyi szektorban 130 000 állás megszűnését jelentette 2008-ban.[3] A rövid távú válságkezelés egyértelműen az elmúlt évtizedek közpolitikai paradigmájának meghaladását jelzi, a hosszú távú átalakítások képe másként fest. Számos elemző szerint a válság alapvetően a hibás kormányzati politikára vezethető vissza, tehát alapvetően állami kudarccal van dolgunk. Ennek az érvelésnek létezik a kapitalista centrum országokra és a periféria országaira vonatkoztatott változata is. Tanulmányom első fejezetében azt az érvet fogom cáfolni, mely szerint a válság legfőbb oka az Egyesült Államok jegybankjának szerepét betöltő FED rossz kamatpolitikája, a FED által generált túlzott likviditásbőség lett volna, melyet egyben az USA kormánya is propagált az olcsó hitelek révén megvalósított piacbarát lakáspolitika keretében. Érvem szerint a dereguláció folyamata alapvető jelentőségű volt a válság szempontjából, ám maga a dereguláció nem érthető meg a tágabb társadalmi viszonyok vizsgálata, a kapitalizmus szerkezetében és ennek következtében a hatalmi viszonyokban bekövetkezett változások nélkül.

A konferencia résztvevőinek közös javaslatai

A régi-új társadalmi rend terméke Kelet-Közép-Európában a sokmilliónyi munkahely megszűnése, a piaci kereslet szűkössége, a szegénység és a kirekesztés. (Ma pl. Magyarországon a lakosság harmada él a létminimumon vagy az alatt, a családok negyedének van 90 napon túli közüzemi tartozása, soktízezren újra éheznek.) A globális válság is bizonyítja: fenntarthatatlan az a (neoliberális) kapitalista modell, amely leépíti a jóléti rendszereket, kiélezi a társadalmi különbségeket, tönkreteszi természeti környezetünket. Az állam ne az önmagában is erős tőkét segítse, hanem a kiszolgáltatottakat, a nagy többség boldogulását!

Hogyan jelent meg Magyarországon újra a szegénység?

Közismert, hogy Magyarország a két világháború közötti időszakban gyengén iparosított mezőgazdasági ország volt, Európa legelmaradottabb és legszegényebb országai közé tartozott. Egy szűk arisztokrata, földesúri és tőkés réteg gazdagsága mellett tömegesen éltek családok teljes létbizonytalanságban, éhezve és primitív lakáskörülmények között – ahogy mondták, a hárommillió koldus országa voltunk. A szegénységet tovább növelte a második világháború, amelynek embervesztesége megközelítette az egymillió főt, a lakosság közel tíz százalékát, az anyagi veszteség pedig a nemzeti vagyon negyven százalékára becsülhető. Ebből a helyzetből kellett kivezetnie az országot az 1945 után létrejött új rendszernek.

MAGYARORSZÁG - A neoliberalizmus éltanulója a válság leggyengébb láncszeme

Magyarország jelenleg a régió leggyengébben teljesítő  gazdasága, annak ellenére, hogy Kelet-Európában 1982-ben a régió országai közül elsőként itt alakalmazták a Nemzetközi Valutaalap előírásait és a piacgazdaságra való áttérés idején szomszédainál fejlettebb gazdasággal rendelkezett. Ennek okai sokrétűek és az ország – ha nem változtat irányt - a potenciális társadalmi felfordulás és a rendkívül sérülékeny gazdaság teljes összeomlása között választhat. A háttérben a nép elégedetlenségétől fűtött jobboldali szélsőség rémképe lapul.

NYILATKOZAT a szociális segélyezés ügyében

Monok község, a szerencsi kistérség egyes községei, majd szórványosan az ország más településeinek önkormányzati testületei helyi rendeleteikben – a hatályos törvények előírásait felülbírálva – a szociális segélyek folyósítását az igényjogosultságon túl más feltételekhez kötik, illetve a kötelező készpénzfizetést étkezési utalvánnyal, élelmiszer bonokkal akarják helyettesíteni.  Ezzel a magatartásukkal a magyar jogrendet veszélyeztető módon, az érintettek személyiségi jogait, személyes önrendelkezését megsértve a jogbiztonságot is veszélyeztetik.