Feltételezzük, hogy Görögország „megmentése” mára valóban sürgetővé vált. Ha figyelemmel kísérjük a jelek szerint jelenleg is uralkodó felfogás alakulását, ez azt jelenti, hogy elejét kell venni a görög államcsődnek, és az országot az eurózónán belül kell tartani. Nem csupán azért, mert a görögök számára valóságos katasztrófával érne fel, ha nem sikerülne e két cél valamelyikét teljesíteniük, hanem azért is, mert egy ilyen esetleges fejlemény pusztító következményeket hozna általában az európaiak számára. Egy pillanatra fogadjuk el ezt a megközelítést, s tegyük fel a kérdést: milyen feltételek mellett teljesülhetnek a fentiek?

Az adósságválság, mely több európai országot söpör el, meglepő fordulatot vett. Állami döntés született: a bankok nem mehetnek csődbe, mentőövet dobnak nekik, a segítséghez pedig kölcsönt vettek fel a pénzpiacokon. Mindennek az lett a következménye, hogy az államok kiszolgáltatott helyzetbe kerültek. Az adósságcsapda miatt függnek az Európai Bizottságtól, az Európai Központi Banktól és a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF), pedig egyik sem demokratikusan választott testület. A görög, a portugál, az izlandi nép sorsa e három szervezet irodáiban dől el. Az elszegényedés elleni tiltakozó mozgalmakkal mit sem törődve az Európai Unió és az IMF is elvárja, hogy alkotmányba foglalják a költségvetési egyensúlyt, a megszorításokat, a szociális háló felbomlását – az adósságot viszont törleszteni kell minden áron. Talán addig, amíg a tiltakozó mozgalmak összeurópai szinten nem egyesülnek.

A hagyományos Japán a természeti jelenségeket, így az aszályt, a járványokat a vulkánkitöréseket vagy a csillaghullást, de még az idegenek érkezését is az országot vezető elit hanyagsága következményének tekinti. A társadalmi rend a természet mintájára épült, azt próbálta lemásolni. Ezért minden felfordulást, változást figyelmeztetésként értelmeztek, mint még súlyosabb katasztrófák előfutárát, sőt az éppen uralkodó rendszer bukásának bejelentését. „Amikor a vezetők rosszak, a természeti katasztrófák be fognak következni” – adja meg a fatalista magyarázatot egy öreg tokiói, amint azt a március 20-i New York Times idézi. Ősi politikai bölcsesség jelenik meg ebben a megjegyzésben.

Példátlan kampányt indított a pénzügyes lobbi a kötelező magánnyugdíjpénztárak megszüntetése ellen. A kampány azért példa nélküli, mivel jó nevű és eddig megbízható lapok is elfogult, félreinformáló cikkek sorát tették közzé, és ezzel próbálják maguk mellé állítani a közvéleményt. Elhallgatják, hogy egy hosszú távú, ellenőrizhetetlen ígéret – a pénztártagok a saját befizetéseik befektetéseiből nagyobb nyugdíjat kapnak majd, mint az állami elosztó-kirovó rendszerből kapnának – ellenében a kötelező pénztárak jelene és valóságos hatása a költségvetési hiány és az államadósság szisztematikus növelése. Példátlan a kampány azért is, mivel arra épít, hogy a kormány lejáratásának olyan lelkes hívei vannak, akik elnézik, ha olyan témában szólítják meg őket, amely csak félretájékoztatás árán védhető. A pénzügyes lobbin kívül nincs más csoport, amelynek előnyös lenne a kötelező pénztárak fennmaradása. A kampány azért is példátlan, mert látszik, hogy a témát napirenden kívánják tartani azzal számolva, hogy egy ígérettel nem lehet vitába szállni. Pedig a pénzügyi kérdéseknek nem szabadna „lila ködbe” veszni, elvárható, hogy mind többen átlássák és megértsék őket, hiszen a sorozatos buborékok és pénzválságok egyik oka a pénzügyi szektor túlburjánzása. Ne áltassuk magunkat: a kötelező pénztárak ennek a káros rendszernek a szüleményei.

Kun János már 2006-ban egyértelműen a kötelező pénztárak megszüntetése mellett foglalt állást, de az akkori kormány az észérvek ellenére sem volt hajlandó a pénzügyi lobbi érdeke ellen tenni. Kár!

A magyar bruttó államadósság kiemelkedően magas, 2009-ben elérte a GDP 140%-át. Az adósságszolgálat tehát nálunk is az állami költségvetés egyik legfontosabb tétele – ezért jó lenne, ha mi is elgondolkoznánk az államadósság finanszírozásának „magyarosításán”, mint azt a cikk ajánlja, de elgondolkodhatunk egy másik cikk, a márciusban megjelent Csődbe mehet-e egy állam? javaslatain is, amely szerint az adókedvezmények széles skálája helyett a nagy vagyonnal és jövedelemmel rendelkezők komoly megadóztatásával lehet lecsökkenteni az állami költségvetés krónikus hiányát.

Az államok ellenszolgáltatás követelése nélkül mentették meg a bankokat. Cserébe a bankok visszaszerzett erejükkel az államok ellen fordulnak. És még zsarolják is őket, hasznot húzva azoknak a galádságoknak a leleplezésével, amelyeket megköveteltek tőlük. Hiszen amikor az államba vetett bizalom csökken, a hitelkamat növekszik…

„Nem mi fogjuk megfizetni a ti válságotokat” – ezzel a jelszóval tüntetnek Athénban február vége óta. Egymást követik a sztrájkok a megszorító intézkedések ellen. A jelszó megfelelne az izlandiaknak is, akik felháborodottan tiltakoznak az ellen, hogy velük fizettessék ki a bankok összeomlása miatt örökölt óriási tartozást. De megfelel a spanyol tiltakozó mozgalmaknak is, mert ott a nyugdíjkorhatár megemelését szeretné a kormány kikényszeríteni. És megfelel azoknak a millióknak is, akik elveszítették állásukat a gazdasági válság következtében. A szociális kiadások „stabilizálását” követelő IMF, a Nemzetközi Valutaalap ugyanakkor arra is figyelmeztetett, hogy az európai helyreállítás is „nagyon fájdalmas lesz”.

Az első figyelmeztetés a kormánynak: már február végén széles körű sztrájkot hirdettek meg Athénban – s főleg a közalkalmazottak vettek részt benne. A városban megállt az élet. A görögök legfőbb követelése, hogy a válságellenes intézkedések hatása egyformán nehezedjék mindenkire.

Azt követően, hogy a bankokat az állam gálánsan kihúzta a csávából, azok magukhoz tértek. Sőt, a közpénzinjekciónak köszönhetően megerősödve kerültek ki a pénzügyi válságból. Ezzel minden korábbinál alkalmasabbá váltak arra, hogy egy következő vihar során „túszul ejtsék” az államot. S ebben a pillanatban a nyugati kormányok és a központi bankok úgy döntöttek, hogy az eladósodás miatt ismét megkondítják a vészharangot.

A közszolgáltatások összezsugorodása, az ellenőrzés megerősítése = a menedzser állam diadala

Kisebb állam, a közkiadások lefaragása, a bürokrácia működési költségeinek csökkentése – ezek a New Public Managementnek (NPM) nevezett irányzat hívószavai, melyek az 1980-as évek elejétől többé-kevésbé meghatározták a nyugati országok által véghezvitt „reformokat”.

A fukusimai erőmű balesete újból rávilágít modern korunk egyik legfontosabb kérdésére: mennyit vagyunk hajlandók áldozni saját biztonságunkra?

„IPARI KATASZTRÓFÁK ÁRNYÉKÁBAN” KÖZÉLETI KONFERENCIA

TIT Stúdió Egyesület (1113 Budapest Zsombolyai u. 6.) 2011. május 6-8.

DR. VASS GYULA tűzoltó ezredes főosztályvezető, főtanácsos

BM OKF Iparbiztonsági főosztály

Ipari katasztrófák szabályozása, új uniós törekvések

I. A VESZÉLYES ANYAGOKKAL KAPCSOLATOS SÚLYOS IPARI BALESETEK ELLENI VÉDEKEZÉS EU ÉS HAZAI SZABÁLYOZÁSA ÉS VÉGREHAJTÁSA

A súlyos ipari balesetek elleni védekezésről szóló szabályozás bemutatása

A világban számos olyan súlyos következménnyel járó ipari baleset történt, amely a telephely területén túl terjedve a környező településekre is veszélyt jelentett. Ilyen volt az 1976-os olaszországi Sevesoban[1] bekövetkezett dioxinnal történt környezeti szennyezés, vagy az 1984-ben az indiai Bhopalban az Union Carbide telephelyén szabadba kikerülő metil-izocianát által okozott tömeges mérgezés, vagy a Mexikóvárosban egy egész kerületet elpusztító robbanássorozat[2]. A súlyos balesetek egy része már nemcsak a helyi közösséget, de az országhatáron átterjedve a környező országokat, esetlegesen az alvízi vízgyűjtő területen elhelyezkedő államokat is érinthet. Elegendő az 1986-ban a svájci baseli Sandoz gyárban történt eseményre, vagy a 2000. februárjában a romániai Nagybányán bekövetkezett cianid és nehézfém-szennyezésre gondolni, amelyek több országon áthúzódó környezeti kárt okoztak a Rajna, illetve a Tisza és a Duna folyamokban[3].

A konferencia résztvevőinek közös állásfoglalása

(tervezet)

a katasztrófák okairól, megelőzésük lehetőségeiről és társadalmi kezelésükről

A kérdés aktualitását néhány legújabb baleset húzza alá: a Japánt sújtó többszörös katasztrófa, amely azonnal felújította az atomerőművek alkalmazásával kapcsolatos világméretű vitákat. Bennünket tavaly a vörösiszap katasztrófája érintett súlyosan. A nagy balesetek között említhetnénk az olaszországi Sevesót, az indiai Bhopalt, vagy a Toulouse melletti AZF vegyipari kombinát felrobbanását, nem beszélve Csernobilről, amelynek árnyát a mai napokban fájó aktualitással vetíti elénk a Fukusimai katasztrófa.