„A történelemben először fordul elő, hogy egyszerre több mint egymilliárd ember kényszerül arra, hogy esténként korgó gyomorral hajtsa álomra a fejét.” Ez a lesújtó megállapítás nem egy emberi jogi aktivistától származik, hanem Robert B. Zoellick, a Világbank elnökének szájából hangzott el. Szerinte ugyanis az ezredfordulós fejlesztési cél, mely 2015-re véget vetne az éhínségnek, „nem fog megvalósulni”.^[1] A múlt évszázadban ugyan határozott javulás volt tapasztalható, 2008 óta azonban újra megugrott a szegények és az alultápláltak száma. A Világbank szakértői szerint csak 2010-ben 64 millió újabb ember (Franciaországnyi embertömeg) süllyedhet bele a legsúlyosabb szegénység bugyraiba.

Amikor 1989. november 20-án New Yorkban az ENSZ Közgyűlés egyhangúlag elfogadta az ENSZ Gyermekjogi Egyezményét, melynek kidolgozása tíz  – rendkívül bonyolult tágyalássorozattal megtűzdelt – évet vett igénybe, a gyermekek helyzete világszerte igencsak aggasztó volt. Az egyezmény megkötését megelőző két évtizedben – a ’60-as évek végétől ’80-as évek végéig – nagy léptekkel haladt előre a gyermekek ügye – ekkor azonban, a ’80-as évek végére, a helyzet nyugtalanítóan megromlott. „Megfeneklett a haladás” – hívta fel ekkoriban a világ figyelmét James Grant, az ENSZ Gyermekvédelmi Alapjának (UNICEF) akkori főigazgatója.

„Az éhezés már akkor is súlyos gondot okozott, amikor az élelmiszerárak elfogadhatóak voltak és a világ a jólét időszakát élte. De a 2006-2008-as élelmiszerválság és a jelenlegi gazdasági válság katasztrofális helyzetet teremtett” – állapítja meg Daniel Gustafson, az Egyesült Nemzetek Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) igazgatója.