Államadósság-vizualizációk, az első az amerikai a második a magyar államadósságról.

http://allamadossag.net78.net/?honnan=Nemzeti_Hirhalo

Belgium ismeri a receptet, hogyan kell odavonzani a gazdag adófizetőket: az ottani adótörvények szerint még bevallani sem kell a részvények árfolyamnyereségét és az osztalékok legnagyobb részét. A rendszert, amely törvényesíti az adóalap egy részének eltitkolását, az állam maga tartja fenn, nagyon is tudatosan. Ugyanakkor ennek következtében hamis képet kapunk a társadalmi egyenlőtlenségek valós mértékéről, és ez erősen lefékezi a politikai mozgósítás lehetőségeit.

A leggazdagabbaknak nincs szükségük arra, hogy kivándoroljanak csak azért, hogy kevesebb adót kelljen fizetniük. Több éves vizsgálódás a francia NAV-nál (Trésor Public) azt mutatja, hogy az adóhivatal szakemberei gyakran megértőek, gyakran pedig egyszerűen nem megfelelőek a szabályok, arra, hogy a leggazdagabbaktól is keményen beszedjék az adókat.

Az igazságosságra való törekvéstől a szegények ellenőrzéséig

 Az általános közvélekedés szerint az állam által gyakorolt adóellenőrzés hosszú ideig kizárólag az adóköteles háztartásokra terjedt ki. Nem arról van szó, hogy mások ne fizettek volna adót, de egy olyan országban, mint Franciaország, ahol a közvetett adózás hagyományosan igen erős volt, és a dolgozó osztályok sohasem mentesültek a fogyasztási cikkekre kivetett adók alól, a progresszív jövedelemadó egészen a második világháború végéig a legjobb körülmények között élőkre kivetett adófajta volt. Ebben az időszakban a fiskális ellenőrzés az adóhatóság egyik legnemesebb hivatásává vált. Az akkoriban még a kisszámú adóellenőr tevékenységét egyfajta dicsfény övezte, s maguk az ellenőrök is olyan „adóügyi főbíróknak” tekintették magukat, akik fel vannak hatalmazva arra, hogy kemény büntetésben részesítsenek minden szabálysértőt.

A szegénység általános felháborodást kelt, hiszen úgy gondoljuk, hogy egy igazságos világban nem lennének szegények. A gazdagságot viszont csak ritkán érezzük problémásnak. A világgazdasági válság viharai azonban újra felszínre hozták a két jelenség közötti kapcsolatot. Az USA-ban már több mint egy évszázada megszületett az elképzelés: korlátozni kell a leggazdagabbak jövedelmeit.

Kellenek-e nekünk a megszorítások?

A forgatókönyv alig néhány soros. Nyomott bérek, eladósodott háztartások és óriási mennyiségű nem beruházásokra fordított profit. Aztán két évvel ezelőtt a legfenyegetőbb pénzügyi válság 1929 óta. Végül pedig a világ vezető politikusainak ígérete, hogy „megszelídítik a piacokat”. Huszonnégy hónappal később vissza az első kockára: nyomott bérek, eladósodott lakosság (és államok), és óriási nyereségek. Egy ilyen forgatókönyvet egy producer azzal dobna vissza, hogy „túl sematikus”. Pedig a történet folytatása most játszódik.

A lelepleződések végeláthatlan áradata elképeszti a franciákat… A politikai vezetők rendszeresen – és igen baráti körülmények között - találkozgatnak az üzleti elit tagjaival. Ezek az üzletemberek finanszírozzák a politikusok pártjait és választási kampányait. Cserébe a politikusoktól jelentős adócsökkentéseket kapnak. Ezek után senkit sem lep meg, hogy az adócsökkentések (közel százmilliárd euró tíz év alatt) következtében a legmagasabb jövedelmek… még tovább nőttek. A sorozatos adókedvezményekre még ráerősített a kifejezetten a magas jövedelmek védelmében létrehozott „adóplafon” bevezetése 2006-ban. S végül a botrányok sora egyértelműen megmutatja, hogy politikusaink miért is csökkentik sorozatosan a leggazdagabb réteg adóját: a minket kormányzó politikusok (és családtagjaik), későbbi karrierváltásukkor az üzleti elithez csatlakoznak majd és nem harcos szakszervezeti vezető lesz belőlük.

Az első figyelmeztetés a kormánynak: már február végén széles körű sztrájkot hirdettek meg Athénban – s főleg a közalkalmazottak vettek részt benne. A városban megállt az élet. A görögök legfőbb követelése, hogy a válságellenes intézkedések hatása egyformán nehezedjék mindenkire.

Addig méricskéltek mindent és mindenkit aszerint, hogy pénzügyileg mennyire eredményes – mennyit hozott ön a részvényeseknek? –, hogy végül egy nap törvényszerűen a méricskélőnek tették föl a kérdést: mennyit hoz ön mint értékelő a társadalomnak?

Azt követően, hogy a bankokat az állam gálánsan kihúzta a csávából, azok magukhoz tértek. Sőt, a közpénzinjekciónak köszönhetően megerősödve kerültek ki a pénzügyi válságból. Ezzel minden korábbinál alkalmasabbá váltak arra, hogy egy következő vihar során „túszul ejtsék” az államot. S ebben a pillanatban a nyugati kormányok és a központi bankok úgy döntöttek, hogy az eladósodás miatt ismét megkondítják a vészharangot.