Nyugat-Afrika lett – félúton Dél-Amerika és Európa között – a kábítószer-kereskedelem egyik fontos útvonala, a Kolumbiából, Peruból vagy Bolíviából érkező kokain átrakodóállomása. Az üzlet nyereségéből telik a különböző közvetítők, így a fontos politikai vezetők lefizetésére, ahogyan az Maliban is történt. Így járul hozzá a kábítószer-kereskedelem az államok korrumpálásához és végső soron széteséséhez.

 A dezertőr[1]

Amikor az egész nyugati politikai elit, a médiák és persze a mindig mindenre kapható értelmiségiek „soha nem látott egységbe” tömörülnek egy kérdés kapcsán, ajánlatos gyanakodni, hogy valami nincsen rendben. Union sacrée[2]: persze hogy megint háborút indítottak valahol.

Az út egyenes, aszfaltozott és monoton. Egymást érik a majomkenyérfák. Bár reggel van, a föld sárga és porlepte. A régi fekete Peugeot-ban fojtogató a levegő és szinte belélegezhetetlen. Adama Faye agrármérnök, a svájci nagykövetség együttműködési tanácsosa, valamint sofőrje, Ibrahima Sar társaságában észak felé tartunk, Szenegál nagybirtokai felé. Hogy felmérhessük a spekuláció hatását az élelmiszeripari termékekre, térdünkön kiterítve tanulmányozzuk az Afrikai Fejlesztési Bank legfrissebb statisztikai táblázatait. Adama Faye azonban úgy tervezi, hogy kicsit messzebb bemutat nekem egy egészen más hírforrást. Megérkezünk a Saint-Louis-tól száz kilométerre fekvő Louga faluba. Itt aztán hirtelen megállunk: „Gyere! Látogassuk meg a húgomat, neki nincs szüksége a statisztikáidra ahhoz, hogy elmagyarázza, mi folyik itt.”

A kínai piaci jelenlét már távolról sem szorítkozik a kereskedelemre, a nagy építkezésekre, az energiahordozók és más nyersanyagok kitermelésére. Kína a világ minden táján lépésről lépésre nagy állami médiahálózatot épített ki, amelynek fontos szerepet szán a tájékoztatásban és a felderítésben is.

Számos kommentátor az amerikai külügyminisztériummal egyetértésben azt bizonygatja, hogy a WikiLeaks által nyilvánosságra hozott diplomáciai iratok semmi újat nem tartalmaznak. Mégis, az eddig publikált dokumentumok között több érdekes apróságot találhatunk. Például:

Nigérben a lakosságnak közel a fele éhezik; Csádban vészhelyzet van az élelemhiány miatt. Szárazság, áremelkedés, a csökkenő nemzetközi segélyezés mind- mind tovább rontja a jelenlegi katasztrofális helyzetet. Közben azonban új módszerekkel láthatóan sikerül feljavítani félsivatagos területeket. A kísérlet, bár természetesen nem képes teljes megoldást hozni, de mindenképpen figyelemre méltó.

„Korunk hőse” –címmel jelent meg a Courrier International különkiadása[1]. „Megváltoztatta a történelmet” – lelkendezik a Le Nouvel Observateur[2]. A két, Nelson Mandela arcképével illusztrált címlap arról az egyöntetű, mélységes hódolatról tanúskodik, amely a Clint Eastwood által rendezett Invictus – A legyőzhetetlen című filmben érte el apoteózisát.

Az elmúlt húsz év világrendszerének változásai minden nemzetközi szervezetet rákényszerítettek célkitűzései és feladatrendszere átértékelésére. Az új környezetben a tagállamoknak idomulniuk kellett az ezredforduló új típusú kihívásaihoz, amelyet a laza bipoláris rendszer megszűnése és a szuperhatalmi egyensúly felbomlása generált. A komplex, nehezen modellezhető fenyegetések egy kiszámíthatatlan és biztonsági kockázatoktól terhes világrendet eredményeztek, ahol a szuverenitás és a béke védelme messze túlmutat az országhatárok biztosításán és a hagyományos katonai képességeken. A felgyorsuló globalizáció nagy mértékben relativizálta – ha nem is szüntette meg – a földrajzi távolságokat, és számos regionális válságot globális szintre emelt.

„Válság? Miféle válság?” – hördül föl Djamel Bendimered, a volt partizán, aki ma Nyugat-Algéria legnagyobb téglagyárának tulajdonosa. „Van itt munka és pénz hosszú időre bőven!”

2,6 milliárd ember nem rendelkezik vécével

A széndioxid-kibocsátás, a vegyi és nukleáris szennyeződés gondjával foglalkozó világunkban már senkit sem nyugtalanít a kórokozó ürülék, mint alapvető szennyező anyag. A londoni ”nagy bűz” óta (lásd keretes cikkünket) az ipari országok jelentős összegeket fordítottak arra, hogy a városi környezetet tisztává, egészségessé tegyék. De mi a helyzet a fejlődő országokban?