A „romantikus költő” kifejezés idővel gúnyos, közhelyes jelentést vett fel: ihlettől sugárzó, lobogó hajú, feketébe öltözött fiatal férfi, háborgó ég alatt.  Jobb esetben hosszabb-rövidebb ideig elnyúló kamaszkori válságra asszociálunk hallatán, rosszabb esetben szentimentális együgyűségre. Ez a klisé, mintha csak a kiváló Monsieur Perrichon[1] látásmódját testesítené meg. Pedig a romantika eredetileg felforgató mozgalom volt, amely szakítani kívánt a régi renddel, és – a francia forradalom nyomdokában haladva – megingatni a hagyományos világképet. Az egyén és a társadalom elnyomása, lealázása ellen harcba induló felszabadító mozgalom elszántan vállalkozott a nagy, kollektív álmok megvalósítására. Valóságos földrengést jelentett ez az irodalomban, mégpedig abban az irodalomban, amely a lehetségest akarja megfogalmazni és kimondani. Természetesen mély, sokkoló hatású volt.

Számos kommentátor az amerikai külügyminisztériummal egyetértésben azt bizonygatja, hogy a WikiLeaks által nyilvánosságra hozott diplomáciai iratok semmi újat nem tartalmaznak. Mégis, az eddig publikált dokumentumok között több érdekes apróságot találhatunk. Például:

Egy meghökkentő vidéki plakáton a volt munkáspárti miniszterelnök, Gordon Brown mosolyog: „Tovább növeltem a különbséget a gazdagok és a szegények között. Hagyják, hadd folytassam.” Természetesen apokrif idézetről van szó. Sosem hangzott el, ám tartalma mégis megfelel a tényeknek: míg a Thatcher – Major korszak végén a leggazdagabbak – a britek egy százaléka – a nemzeti bevételek 17 százalékát birtokolták, Antony Blair és Gordon Brown miniszterelnökségének ideje alatt, tehát amióta a Munkáspárt leváltotta a Konzervatív Pártot, ez az arány elérte a 21 százalékot. Az ironikus plakát ezért így következtet: „Szavazzon a konzervatívokra!”.