Több Dél-Dél együttműködést célzó szervezet létezik, a fontosabb partnerek különböző összetételben szövetkeztek. A legismertebb a BRIC: Brazília, Kína, India, Oroszország és az IBSA: Brzília, India, Dél-Afrika. 2010. december 10-én a BRIC országok felvették soraikba a Dél-Afrikai Köztársaságot és így a többes számú új név, a BRICS a csoport erősödését is kifejezi. A Dél-Dél kooperáció láthatólag felgyorsult. Cikkünk az IBSA történetét mutatja be.

Valaha „első világnak” hívtuk az északi félteke fejlett országait, amelyeket a tökéletes jólét régiójának gondoltunk; a második világ volt a szocialista országok csoportja; míg végül a harmadik világ egy csoportba vonta a Dél szegény országait, amelyek már a nyolcvanas évektől kiszolgáltatottak voltak a Nemzetközi Valutaalap (IMF) követeléseinek. A második világ darabjaira esett a kilencvenes évek elején a Szovjetunió széthullásával. A 2008-as pénzügyi válságkor az első világ is megrendült és már nem a béke és jólét szigete. Így ma már nem lehet földrajzi alapon csoportosítani a világ népeinek jólétét. Helyette a világ lakosságát két csoportba tudjuk besorolni: az egyik az a nagyon szűk réteg, amelynek a jelenkori kapitalizmus előnyökkel jár, a másik a nagy többség, akik szenvednek tőle. A fő ok az adósság.

2010 decemberében Brazília, Argentína, Bolívia, Guyana, majd Ecuador is elismerte a palesztin államot „az 1967-es határok között”, és ezzel csatlakoztak Costa Rica, Kuba, Nicaragua és Venezuela állásfoglalásához, akik már 1988-ban bejelentették Palesztina elismerését. Újabb jele ez egy földrész függetlenedésének, ahol Izrael gyakran az USA politikáját támogatta.

Irán és Latin-Amerika új kapcsolatai

A lehető legjobbkor jelenik meg a spanyol nyelvű országokban az új irodalmi Nobel-díjas Mario Vargas Llosa[1] legújabb regénye november 3-án. Címe: El sueño del celta (A kelta álma). Hőse: Roger Casement, kivételes történelmi személyiség. Afrikába akkreditált brit konzulként elsőnek - már 1908-ban - szót emelt II. Leopold belga király kegyetlen, sőt gyilkos – 10 millió áldozatot követelő - gyarmati politikája ellen Kongóban, ebben a hatalmas országban, amelyet lakosaival együtt a király személyes – tárgyi – tulajdonként kezelt. Egy másik tanulmányban Casement a perui indiánok elviselhetetlen nyomorára hívja fel a figyelmet.

Szeptember elején Fidel Castro az amerikai The Atlantic havilapnak adott interjúban kijelentette, hogy a kubai modell már nem működik. Azóta Castro szavait különbözőképpen értelmezik. A nemrég bejelentett intézkedésből, ötszázezer alkalmazott elbocsátásából arra következtethetünk, hogy Castro belevágott a kifulladt modell radikális átalakításába.

2009 áprilisában dél-amerikai partnerei előtt Barack Obama kijelentette: „A béke megteremtéséhez tanulnunk kell a történelemből.” Pedig Washington szerepe a hondurasi államcsínyben arra utal, hogy nem szűnt meg az amerikai beavatkozás Latin-Amerika országainak politikai életébe. És gyakran meglepő formát ölt.

Kibernetika. A szó óhatatlanul az embert ezernyi kommunikációs csatornán át ellenőrző központi hatalom képét idézi fel. Salvador Allende kormányának 1972-es kísérlete azt bizonyítja, mennyire hamis ez a kép.

Akár kirekesztett, akár elnyomott vagy  alárendelt csoportról esik is szó,  az identitás, a nemzeti hovatartozás érzése mindenképpen erős érzelmeket vált ki valamennyijükben –, ezeknek az érzelmeknek azonban két ellentmondó  jelentésük van. A válság és talajvesztés időszakában a szolidaritás érzése és a közös emlékek ereje ezeket a csoportokat, jobban, erősebben képes összekovácsolni, mint a hagyományos politikai megmozdulások és szervezetek. Ezek a kisebbségi csoportok megpróbálnak olyan erőforrásokhoz hozzájutni, amelyeket addig megtagadtak tőlük -, erre jó példa az iraki kurdok esete.  Az éremnek azonban két oldala van: Belgiumban például komoly széthúzó erők jöttek létre,  s eközben a társadalom nagy  kérdései a nemzeti hovatartozás problémája  köré egyszerűsödnek le. Ez konkrétan azt eredményezi, hogy az addig létező olyan kategóriák, mint a társadalmi osztályok az emberek tudatában eltűnnek vagy legalábbis hátrébb szorulnak,  helyettük pedig – nemzetiségi alapon - az elnyomott csoportok között is kialakul a verseny, a konkurencia. Amint azt az indiánok is megtapasztalhatták Amerika „felfedezése” nyomán: az áldozatok közötti viszony sem válik magától és azonnal barátságossá és szolidárissá.

„Kolumbia problémái messze túlnyúlnak a határain és a térség  biztonságára és stabilitására is kihatnak” – jelentette ki 1999 augusztusában  Madeleine Albright[i],  az Egyesült Államok  külügyminisztere. A rákövetkező évben július 13-án William Clinton elnök és kolumbiai kollégája, Andrés Pastrana megegyeztek a Kolumbia-terv aláírásában, melynek az a célja, hogy véget vessenek a drogkereskedelemnek és a gerillaháborúnak. Bogotában a kolumbiai Kongresszus mindössze egy szövegrészletbe tekinthetett bele, amit ráadásul angolul írtak.

2,6 milliárd ember nem rendelkezik vécével

A széndioxid-kibocsátás, a vegyi és nukleáris szennyeződés gondjával foglalkozó világunkban már senkit sem nyugtalanít a kórokozó ürülék, mint alapvető szennyező anyag. A londoni ”nagy bűz” óta (lásd keretes cikkünket) az ipari országok jelentős összegeket fordítottak arra, hogy a városi környezetet tisztává, egészségessé tegyék. De mi a helyzet a fejlődő országokban?

Válság Mexikóban

Bár a munkafeltételek egy már letűnt kort idéznek, az összeszerelő üzemek akkor is bajt hoznak a lakosságra, ha bezárnak, vagy csökkentik a termelést és a foglakoztatást, mint Tijuanában. Még nehezebb munkát találni, a dolgozók egymással „versenyeznek” és örülnek, ha munkát találnak akár csak egy napra is.

Latin-Amerikában a baloldal kormányoz

A Legfelsőbb Bíróság közreműködésével, a mexikói kormány szabadon engedett augusztus 13-án húsz paramilitaristát, akik 1997-ben meggyilkoltak ötvennégy indiánt, Actealban a Chiapas-ban. Bujtatott formában, de továbbra is üldözik a zapatistákat, akik „lentről és balról” továbbra is ellenállnak, megvalósítják az „autonómiát”, de egy kissé magukra maradtak a mexikói politika színpadán.