Ha valaki egyetlen rossz szót is mond az oligarchák egyre növekvő pénzéhségére, az elit kiváltságos helyzetére, a bankoknak adott ajándékokra, a szabadkereskedelemre, a nemzetközi verseny ürügyén csökkentett bérekre, az azonnal megkapja a populista bélyeget, amelyhez igény szerint hozzáteszik még, hogy „mindez a szélsőjobb malmára hajtja a vizet”.[1]

Az arab világ geopolitikai változásai

A hetek óta tartó sztrájkok és tüntetések elintézték ezt a hatalmas mohamedán országot. A gazdasági és társadalmi válság, az elnök és családja által kifosztott államgazdaság, a korlátlan önkény hatására megingott az amerikai politika eleddig szilárdnak hitt támasza a régióban. Washington pedig sorsára hagyta hajdani szövetségesét. A külügyminiszter maga szólította fel távozásra a diktátort, hogy ezzel „lehetővé tegye a demokratikus átalakulást”.

Nem, nem 2011-ben Egyiptomról írodtak ezek a sorok, hanem 1998. májusában Indonéziáról. Az idézett külügyminiszter Madeleine Albright, nem pedig Hillary Clinton. Az 1965-ben a CIA (Central Intelligence Agency) segítségével hatalomra jutott Szuharto elnöknek, miután kivégeztetett félmillió kommunistát vagy kommunistának vélt személyt, mennie kell. A berlini fal leomlása (1989) és a Szovjetúnió megszűnte (1991) óta Indonézia elvesztette stratégiai jelentőségét a kommunizmus elleni harcban, és Washingtonnak inkább az áll érdekében, hogy támogassa a demokratizálódás folyamatát, és ezzel az új – demokratikus - hatalmat az Egyesült Államok érdekeinek megfelelő irányba terelje.

A gyilkos golyók jöhetnek síiták vagy szunniták, mérsékeltek vagy radikálisok, nyugatbarátok vagy „antiimperialisták” fegyvereiből. Ugyanígy különböznek az emberek, akiket a golyók eltalálnak. A fegyvereket használó rendszerek viszont hasonlítanak egymásra. Közéjük tartozik a líbiai rendszer, amely a világforradalom gerjesztőjéből az Európai Unió határainak szigorú őrévé vált. [1]

Miközben a kommunista ideálba vetett hit elveszítette vonzerejét, egy magát kommunistának tartó filozófus sikert sikerre halmoz, Franciaországban és külföldön egyaránt. Alain Badiou, a valódi egyenlőség kérdéseit feszegeti, ezért szerinte radikálisan szakítani kell a demokrácia kérdése körül kialakult konszenzussal.

Le Monde Diplomatique, Finnország

Szabadon közölhető és terjeszthető

A demokrácia lényegéhez hozzátartozik, hogy folyamatosan harcoljunk a nyilvánosság alapelvéért, az oligarchák és más hatalmasságok titkos politikája ellen. A közvélemény érdeke, hogy az állampolgárok ésszerű véleményt alakítsanak ki, és hozzáférjenek minden ehhez szükséges információhoz.

Egyiptomban a feszültség elérte a csúcspontot, ezért január 28-án pénteken este Hoszni Mubarak elnök kijárási tilalmat rendelt el. A parlament külügyi bizottságának elnöke, a kormánypárt, a Nemzeti Demokrata Párt tagja, eddig még sosem látott reformok bevezetésére hívta fel Mubarak elnököt annak érdekében, hogy sikerüljön elkerülni a forradalmat. Az Al-Dzsazira tévécsatornának tett január 28-i nyilatkozatában hozzátette: „A rendőri beavatkozás nem elég, és az elnök az egyetlen, aki képes véget vetni a lázadásnak.” A hírek szerint a rendőrök és a tüntetők sok helyen barátkoznak. Ez az első jele egy nagyobb földindulásnak? Mi várható a hadseregtől, a rendszer bázisától?

Jacques Ranciére, francia filozófus, Az érzékelhető felosztása, esztétika és politika című kötetének magyar kiadása alkalmából április 27-én, kedden 18 órai kezdettel a Műcsarnokban tart előadást.

A budapesti látogatás lehetőségét megragadva a Magyar Dipló interjút készített Jacques Ranciére-el, amit olvasóinknak ajánlunk.

A Le Monde diplomatique idestova húsz éve hangoztatja a gazdasági forgószél eljövetelét, amely most tönkreteszi a szerkesztőségeket és elnépteleníti az újságárusító helyeket. Mivel az okok elemzése nem véd meg a következményektől, a Le Monde diplomatique is megérzi a zord időjárás hatásait. Persze kevésbé, mint más lapok, ugyanakkor másféleképpen: sem a túlélése, sem a függetlensége nincs veszélyben, a fejlődéséhez szükséges eszközök azonban hiányoznak. Annak érdekében, hogy továbbra is megvilágosíthassuk a jövőt, hogy kivehessük a részünket a különböző eszmék vitájából, végül pedig hogy eljuttathassuk új olvasókhoz is a látásmódunkat és a világról alkotott felfogásunkat, felhívással fordulunk Önökhöz.

Franciaországban, a baloldali szivárvány pártjai immár tartósan kiszorultak az országos hatalomból, így kénytelenek helyhatósági bázisaikra, illetve választott képviselőik hálózatára támaszkodni. A pártok mára már beletörődtek ebbe a helyzetbe, hiszen ez végül is sok, kiosztható képviselői pozíciót biztosít számukra. A Szocialista Párt, a Francia Kommunista Párt és a Zöldek is választási gépezetté alakultak át, a különböző – járási, megyei, regionális – helyhatósági szinteken nagyon is hatékonyak, viszont a több ezer, szakmailag jól képzett politikus-tisztségviselő szerepe és érdeke vált a pártok politikai stratégiájának meghatározó elemévé. Messze már az az idő, amikor a baloldal még harcolt az ellen tendencia ellen, hogy a képviselők szakmai feladatnak tekintsék a választott funkciókat. Az osztályharc helyébe a pozíciókért folytatott harc lépett, melynek következtében a baloldali pártok fokozatosan elszakadnak bázisuktól és hagyományos támogatóiktól (munkások, alkalmazottak, tanárok). Miközben e rétegeket súlyosan érinti az állandó létbizonytalansággal fenyegető foglalkoztatási formák terjedése, és a válság már a neoliberális dogmákat is kikezdte, a politikai viták helyére a vezetők közötti személyi harc, és a választási taktikázás lépett.