magyar feliratos film az internetes megosztás technikai, jogi és társadalmi hatásairól.

45 perc,     nagyon érdekes.

http://www.myspace.com/video/vid/62073456

„A világ egyetlen országa sem tűrné, hogy állampolgárait külföldi rakétákkal lövöldözzék.” Ezen teljesen ésszerű megállapítás közben az Amerikai Egyesült Államok elnöke nem gondolt azokra a gázai palesztinokra, akik az izraeli ‒ esetenként amerikai F-16-osokról vagy Apache helikopterekről kilőtt ‒ bombák és rakéták tehetetlen áldozatai.

Belgium ismeri a receptet, hogyan kell odavonzani a gazdag adófizetőket: az ottani adótörvények szerint még bevallani sem kell a részvények árfolyamnyereségét és az osztalékok legnagyobb részét. A rendszert, amely törvényesíti az adóalap egy részének eltitkolását, az állam maga tartja fenn, nagyon is tudatosan. Ugyanakkor ennek következtében hamis képet kapunk a társadalmi egyenlőtlenségek valós mértékéről, és ez erősen lefékezi a politikai mozgósítás lehetőségeit.

1953. február 27-e. A Német Szövetségi Köztársaság majdnem összeroppan az adósság súlya alatt és félő, hogy a többi európai országot is magával rántja. A saját érdekeikkel elfoglalt hitelezők, köztük Görögország, egy furcsa – főleg a liberális közgazdászok számára – gazdasági választ tapasztalnak: a „belső elértéktelenedést” – amikor a bérek és jövedelmek olyan gyorsan csökkennek, hogy a tartozások törlesztése lehetetlenné válik, így az adósság megállíthatatlanul nő.

Az 1840-es évek elején az Egyesült Királyság ágyútűzzel nyittatta meg a kínai kikötőket, holott a Középső birodalom „örökre lezárta őket”, hogy gátat szabjon a britek által szervezett ópiumkereskedelemnek. De az angol ágyúk arra kényszerítik Daoguang császárt, hogy 1842. augusztus 29-én aláírja a nankingi szerződést: Kína öt kikötőt nyit meg, Hong Kong-ot pedig teljesen átadja az angoloknak. A konfliktus második szakaszában (1856-1860 után) Kína függetlensége még inkább megtépázódik, hiszen kénytelenek legalizálni az ópiumkereskedelmet. A történelemkönyvek a két háború után született ópium-egyezményeket csak „egyenlőtlen szerződésekként[i]” emlegetik.

Lehetséges-e egy baloldali Európa, amely – radikálisan szakítva a liberális politikával – valóban demokratikus, környezettudatos, szolidáris és közösségi? Jó okunk van azt hinni, hogy François Hollande sosem hitt ebben. 1992. május 6-án, még képviselőként a következőket mondta a parlamentben: „Mivel elfogadtuk a globalizációt, ezért jelenleg monetáris, költségvetési és gazdasági kérdésekben meg van kötve a kezünk. Ennélfogva egyetlen kérdéses pont maradt csupán: elfogadjuk-e a nemzetközi kapitalizmus szabályait, avagy sem. Ha csatlakozunk a többiekhez a globalizációs folyamatban, a fent említett kötöttségek ‒ kiegészülve az európai kötelezettségekkel ‒ várnak ránk”[1]. Más szavakkal, az európai integráció csak a liberális globalizáció egyik alegysége lehet.

Kedves Barátaim,

Először is szeretném megköszönni a szervezőknek, hogy meghívtak és így résztvehetek ezen a találkozón. Két okból is nagyon örülök. Először is, mivel a jelenlegi nehéz helyzetben, amellyel mindannyiunknak szembe kell néznünk, a haladó erők közötti együttműködést, a kereteket kiszélesítő minden lehetőséget meg kell ragadnunk, minden ilyen lehetőség hasznos. Másodszor pedig mert már 45 éve ismerem Magyarországot és kifejezetten szeretem ezt az országot. Mindig örömmel jövők, most is, pedig a mostani politikai helyzet a legutálatosabb, amit eddig alkalmam volt megismerni.

Fenyegetődznek, kígyót-békát kiáltanak egymásra: a 2014-2020-as uniós költségvetési tárgyalások megosztják a tagországokat. Bár sokat beszélnek az angol kedvezményekről, de igazából az egész európai építmény recseg-ropog. Az uniós költségvetés csak a GDP 1 százaléka, így messze nem elég arra, hogy az Unió pozitívan válaszolhasson a déli országok szolidaritási kérésére. Most is, mint már annyiszor, a táncot Berlin vezeti.

A Bulgáriából érkező hírek az elmúlt egy hónapban nem kerültek az érdeklődés középpontjába. Mindenki a Boriszov kormány lemondásával foglalkozik és nem az odavezető úttal, annak ellenére, hogy sok tanúsággal szolgál Bulgária elmúlt negyedszázados történelme.

Már minden lehetetlenné vált. Nem lehetett adót emelni, mert akkor a „vállalkozók/befektetetők” máshova települnek. Az olcsó importdömping ellen – olcsó, mivel az exportáló országokban a bérek a béka feneke alatt vannak – nem lehetett védővámokat bevezetni, mert az sértené a szabadkereskedelmi egyezményeket. A pénzügyi tranzakciók akár csak minimális megadóztatása is lehetetlen volt, hiszen ehhez meg az államok nagy részének összefogására lett volna szükség. Az áfa csökkentéséhez pedig Brüsszel jóváhagyását kellett volna megszerezni…

A válság ürügyén az Európai Unió ma már azt a német gyakorlatot szeretné bevezetni egész Európában, amely szerint a versenyképesség alapja a bércsökkentés. Pedig az eurozóna gazdasági teljesítményének és sorozatos válságának okai épp a bércsökkentésre és a német exportdömpingre vezethetők vissza.

Horvátország 2013. július 1-től az Európai Unió huszonnyolcadik tagállama lesz. A választók január 22-én igent mondtak a csatlakozásra. Noha az igenek győzedelmeskedtek a szavazatok 67 százalékával, a rendkívül alacsony részvétel (a szavazásra jogosultak 43 százaléka) csökkenti a szavazás jelentőségét. Valójában a horvátok lelkesedés nélkül készülnek a csatlakozásra. Az európai perspektíva sokat vesztett vonzerejéből a térség valamennyi országában.

A görögországi válság a csúcspontjához közeleg, s az a pálya, amelyre az ország rá fog lépni, évekre előre egész Európa sorsának alakulását befolyásolja majd. Akik azt gondolják, hogy Görögország kis ország, hiszen mindössze 2%-t állítja elő az Európai Unió GDP-jének, s ezért a következmények kezelhetők lesznek, ténylegesen nem fogják fel az eurózóna válságának súlyát és természetét.

Görögország jelenlegi bajainak elsődleges okozója eurózóna tagsága, ez döntötte teljesen romba a gazdaságot. Az ország annak a régi mítosznak az árát fizeti meg, amely szerint, ha egy gyenge gazdaság szilárd és erős valutával rendelkezik, az azonos rangra emeli egy erős gazdasággal. A valóságban a szilárd és erős valuta leginkább tönkreteszi a gyenge gazdaságot. Ezt a leckét rövidesen újra meg kell tanulni Portugáliában, Írországban és Spanyolországban is.

Az új elnök május 6-i megválasztása után alig néhány nappal részt vesz majd a G20-ak találkozóján. Rögtön döntenie kell, hogy elfogadja, újratárgyalja vagy mindenestül elutasítja a német jobboldal által javasolt új európai szerződést, amely további megszorításokat tartalmaz. Ettől függ Franciaország szociál- és gazdaságpolitikája, de az Európai Unió továbbfejlesztése is. Ezért nem túlzás azt mondani, hogy a választási kampány igazából gazdasági kérdésekről szól.

A bérdömping ellen az európai minimálbér a megoldás. Ne fordulhasson elő, hogy a versenyképességre hivatkozva az egyes országban más országok még alacsonyabb béreire hivatkozva csökkentsék a munkabéreket. A szakszervezetek körében mégsincs egyetértés ez ügyben.

A bérdömping ellen az európai minimálbér a megoldás. Ne fordulhasson elő, hogy a versenyképességre hivatkozva az egyes országban más országok még alacsonyabb béreire hivatkozva csökkentsék a munkabéreket. A szakszervezetek körében mégsincs egyetértés ez ügyben.

Stanley Kubrick 1968-ban bemutatott 2001: Űrodüsszeia című filmjében a HAL 9000 névre hallgató robot, a mesterséges intelligencia valóságos csodája, amelyet felvettek a Jupiterre tartó Discovery űrhajó fedélzetére, kiszabadult az űrhajósok kontrolja alól, s egy fő kivételével valamennyi űrhajóst likvidálta. Utóbbinak aztán sikerült a robotot lekapcsolnia. Ha 2012-ben visszatérünk Földünkre, nevezetesen Európába, akkor az euró ehhez a bizonyos űrrobothoz hasonlítható, mivel nincs felette ellenőrzést gyakorló felelős politikai hatóság. Amikor 1999 januárjában általános jókedv kíséretében létrehozták a közös valutát, hogy bevezessék azokban az országokban, amelyek megfelelnek a maastrichti szerződésben, 1992-ben lefektetett konvergenciafeltételeknek, a valuta megalkotói legkevésbé sem feltételezték, hogy „teremtményük” a fejükre nőhet, és az Európai Unió egész építményét megingathatja.

Madoff c’était de la blague!, Madoff kispályás kezdő volt! – írta a Le Monde egyik komentelője az Európai Központi Bank (EKB) legújabb bankmentő akciójáról (december 21.). Mario Draghi elnök – láss csodát, a Goldman Sachs egykori vezetője  – ezermilliárd euró összegben, hároméves futamidejű, egy százalék kamatú hitelkeretet nyitott az európai bankoknak. Hogy érzékeltessük, mekkora összegről van szó: az eurozóna GDP-je úgy kétezermilliárd euró. A magyar bruttó államadósság hetvenmilliárd euró körül van, így ha Magyarország, vagy bármelyik európai eladósodott állam közvetlenül kapna három évre egy százalékos kamatú hitelt, akkor sehol Európában nem kellene nyugdíjkorhatárt emelni, leépíteni a közoktatást és a közegészségügyi ellátást és így tovább.

A döntés, hogy a bankok kapnak olcsó finanszírozást, és nem az államok és főleg nem az állampolgárok – akik szintén fellélegeznének, ha egy százalékon kapnának euróhitelt – az európai demokráciadeficit ékes példája. Szinte biztosak lehetünk benne, hogy a több tízezer hajléktalan, a mintegy egymillió kilakoltatástól rettegő magyar állampolgár és Európában még nagyon sokan mások sem értenek egyet az EKB döntésével. Nagy kérdés, hogyan lesz ebből békés, és jóléti Európa.

Saint Brieuc és Rennes között összezsúfolt disznók százait szállítják száguldó kamionok Bretagne óriási kapacitású vágóhídjai felé. Persze nemcsak disznókat, hanem szarvasmarhát, szárnyasokat is: a hajdan kizárólag mezőgazdaságból élő területet, ami mára a francia élelmiszeripar fellegvára lett, a húsipar látja el munkával. Lamballe-ban például, Cotes-d’Armor megyének ebben az eldugott kis községében messziről látszanak a Cooperl Arc Atlantique szövetkezet épületei. A négyezer-háromszáz embert foglalkoztató szövetkezet évente hatmillió disznót vág le. Itt aztán tudják, mit köszönhetnek az élelmiszeriparnak és a mezőgazdaságnak.

Feltételezzük, hogy Görögország „megmentése” mára valóban sürgetővé vált. Ha figyelemmel kísérjük a jelek szerint jelenleg is uralkodó felfogás alakulását, ez azt jelenti, hogy elejét kell venni a görög államcsődnek, és az országot az eurózónán belül kell tartani. Nem csupán azért, mert a görögök számára valóságos katasztrófával érne fel, ha nem sikerülne e két cél valamelyikét teljesíteniük, hanem azért is, mert egy ilyen esetleges fejlemény pusztító következményeket hozna általában az európaiak számára. Egy pillanatra fogadjuk el ezt a megközelítést, s tegyük fel a kérdést: milyen feltételek mellett teljesülhetnek a fentiek?

Miközben a pénzügyi és tőzsdei viharok már az Európai Unió szétesésével fenyegetnek, miközben az Egyesült Államok vergődik, hogy elkerülje a közelgő recessziót, miközben Ázsia attól fél, hogy kifullad a gazdasági növekedés, nem sokan maradtak, akik a globalizáció erényeit hirdetik. Jean-Marie Harribey cikke a baloldal– már ahol van baloldal –belső vitájáról szól, amely arra keresi a választ, hogy a kapitalizmus jelenlegi válságából nemzeti vagy globális keretek között van-e a kiút. Élesen vitázik Frédéric Lordonnal: szerinte már nem lehet visszatérni a nemzeti keretek közé, vagyis nincs más hátra, mint előre, az emberiség egyetemes értékei mentén.

Kezdetben minden egyszerű volt: volt maga az Ész – amely koncentrikus körök mentén fejtette ki hatását, középén Alain Minc[1]-kel –, és volt a gyengeelméjűség. Az eszesek megállapították, hogy a globalizáció a boldogság maga, és akik ebben nem hittek, azok bolondok házába valók. „Ész” esetében azonban belső koherencia problémák merültek fel, hiszen azt állította, hogy ésszerű vitában, az érvek és ellenérvek összevetésével kell megvitatni állításait, ugyanakkor húsz éven keresztül módszeresen megtiltott minden valós vitát, és csak a kapitalizmus legmélyebb válságának látványa fogadtatta el vele, hogy a más véleményen lévők érveit nem tudja félresöpörni.

Az adósságválság, mely több európai országot söpör el, meglepő fordulatot vett. Állami döntés született: a bankok nem mehetnek csődbe, mentőövet dobnak nekik, a segítséghez pedig kölcsönt vettek fel a pénzpiacokon. Mindennek az lett a következménye, hogy az államok kiszolgáltatott helyzetbe kerültek. Az adósságcsapda miatt függnek az Európai Bizottságtól, az Európai Központi Banktól és a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF), pedig egyik sem demokratikusan választott testület. A görög, a portugál, az izlandi nép sorsa e három szervezet irodáiban dől el. Az elszegényedés elleni tiltakozó mozgalmakkal mit sem törődve az Európai Unió és az IMF is elvárja, hogy alkotmányba foglalják a költségvetési egyensúlyt, a megszorításokat, a szociális háló felbomlását – az adósságot viszont törleszteni kell minden áron. Talán addig, amíg a tiltakozó mozgalmak összeurópai szinten nem egyesülnek.

2009-ben Bern végre rászánta magát, hogy a híres-hírhedt svájci banktitok szabályozását felülvizsgálja. Az új rendelkezések csak részlegesek. Svájc mindent megtesz, hogy minél kevésbé sérüljön különleges státusza, és, amennyire csak lehet, visszanyerje jó hírnevét, ennek összes pénzügyi következményével.

A cikkben tárgyalt Versenyképességi vagy Euró Plusz Paktum Európa parlamenti elfogadását júniusról júliusra halasztották, és addig az attac mozgalmak összeurópai aláírásgyűjtésbe kezdtek, melyben felszólítják a képviselőket, hogy ne szavazzák meg az egyezményt. A magyar álláspont szerint az adóharmonizáció nem a mi érdekünk, ezért Magyarország nem fog csatlakozni az alapvetően az eurozóna tagországait érintő egyezményhez. Mindenesetre, a Paktum valós jelentőségéhez képest a döntési folyamatot sűrű köd veszi körül egész Európában és Magyarországon is.

Húscsirkék istállója, friss paradicsom egész évben, szőlészet, ahol külföldi idénymunkásokat dolgoztatnak éhbérért… – igen, de bio! Azt a biót, ami eredetileg elvetette az iparosodott mezőgazdasági fejlődést és támogatta a kistermelőket, ma a hipermarketek polcain kínálják dömpingáruként.

Le Monde Diplomatique, Finnország

Szabadon közölhető és terjeszthető

A demokrácia lényegéhez hozzátartozik, hogy folyamatosan harcoljunk a nyilvánosság alapelvéért, az oligarchák és más hatalmasságok titkos politikája ellen. A közvélemény érdeke, hogy az állampolgárok ésszerű véleményt alakítsanak ki, és hozzáférjenek minden ehhez szükséges információhoz.

Évszázadokon át időről időre felmerült a Duna mentén élő népek szövetsége. Általában valakik ellen szorgalmazták a szövetkezést, ami – az érdekek gyakori változása miatt – eleve nem lehetett volna tartós.

A NÉPNEK SZAVAZATI JOGA VAN, A GYÁROSOKNAK PEDIG LOBBIJA. E NYOMÁSGYAKORLÓ CSOPORTOK LÁTJÁK EL INFORMÁCIÓVAL A VÁLASZTOTT KÉPVISELŐKET ÉS ÖSZTÖNZIK AZ EURÓPAI BIZOTTSÁGOT…

Az idén Sarkozy elnök úgy döntött, hogy nem vesz részt a mezőgazdasági kiállítás megnyitóján. Helyette a zárásra jött el. Ezt sokan úgy értelmezték, hogy magára hagyta a szakmát, pedig a piaci szabályok lebontása és az Unió közös agrárpolitikájának felszámolása nem kíméli az itt dolgozókat. Az Uniónak persze lennének eszközei az ágazat megmentésére.