1.

Kétmillió év. Az ember betelepíti a Földet

 Kétmillió évvel ezelőtt, Kelet- és Dél-Afrikában jelentek meg a Homo nem első képviselői, a Homo habilis egyedeinek kis csoportjai. Az alsó paleolitikum, az alsó kőkorszak idején, kb. egymillió éve, ősünk, a Homo erectus, a maga kezdetleges kőszerszámaival már benépesítette – igaz, még nagyon gyéren – az óvilágot. Százezer évvel ezelőtt, a középső kőkorszak idején érte el feltehetőleg az emberiség az első milliónyi lélekszámot, a neolitikum elején 25 millióra szaporodott, a legújabb adatok szerint 40 ezer évvel ezelőtt jelent meg Szibériában. A Római Birodalom idején elérte a 133 milliót. Azóta lassan tovább nőtt az emberiség létszáma, a népesség számának növekedése több mint exponanciálisnak bizonyult. Az első milliárdot 1810. táján érte el, a másodikat 1930-ban, a negyediket 1975-ben, a mostani évben, 2012 tavaszán érte el a 7 milliárdot. A Föld emberi lakosságának ez a szüntelen gyorsuló növekedése óriási ökológiai, környezeti nyomást gyakorol a bioszféra egészére, rendkívüli jelentőségű tény az emberiség további fejlődése szempontjából, a jelenkor társadalmi ellentmondásai gyors kiéleződésének egyik alapvető tényezője.

 A köztulajdon a közösség tulajdonában lévő érték. Ilyen a társadalmi tulajdon és a közvagyon. A magánvagyon nem közvagyon. Ha a közvagyon magántulajdonná válik, a köznép, mindig gyanakszik. Szinte mindig okkal.

Előszó helyett

Összefutottam egy barátommal.

 -         Mi van veled?

-         Várnában voltam – mondta. Ott még mindig magyar trolibuszok futnak. Képzeld, egy fogadáson megkeresett Várna polgármestere. Kérdezte, hogy gyártanak-e még trolibuszt Magyarországon. Ha igen, biztosan tőlünk vesznek, mert elnyűhetetlenek.

-         Nem tudom, de szerintem nem gyártanak. Itt már csak kereskednek, bankolnak és irodáznak. Elvesztettük gyárainkat, a bennük lévő szaktudást, majd a telkeket is, melyeken a gyárak álltak. Öngyilkos viselkedés az, mikor senki nem termel, mindenki csak eladni akar.

Milyen változások zajlottak a latin-amerikai félkontinensen az elmúlt években? Reformok, újraállamosítás, privatizáció, puccs és az ellenoldal reakciója minderre. Cikkünk a baloldali kormányok eredményeit és törekvéseik korlátait veszi sorra az egyes országokban.

A politikai vezetők szívesen hivatkoznak a dolgok „bonyolult természetére”, hogy megmagyarázzák, miért lenne őrültség a bonyolult jelenségek megváltoztatásának bármiféle kísérlete. Igen ám, de bizonyos körülmények között minden végtelenül egyszerűvé válik. Például akkor, amikor szeptember 11. után az akkori amerikai elnök, George W. Bush mindenkit felszólított arra, hogy válasszon „köztünk és a terroristák között”. Tuniszban ez a választás egy baráti diktátor és „egy tálib típusú észak-afrikai rezsim” közötti választás lett volna.[1] Ez a fajta alternatíva kedvez a főszereplőknek: a diktátor az iszlamistákkal szembeni egyetlen védőbástyának állítja be magát, az iszlamisták pedig a diktátor egyetlen ellenségeinek nevezik magukat.

„A történelemben először fordul elő, hogy egyszerre több mint egymilliárd ember kényszerül arra, hogy esténként korgó gyomorral hajtsa álomra a fejét.” Ez a lesújtó megállapítás nem egy emberi jogi aktivistától származik, hanem Robert B. Zoellick, a Világbank elnökének szájából hangzott el. Szerinte ugyanis az ezredfordulós fejlesztési cél, mely 2015-re véget vetne az éhínségnek, „nem fog megvalósulni”.^[1] A múlt évszázadban ugyan határozott javulás volt tapasztalható, 2008 óta azonban újra megugrott a szegények és az alultápláltak száma. A Világbank szakértői szerint csak 2010-ben 64 millió újabb ember (Franciaországnyi embertömeg) süllyedhet bele a legsúlyosabb szegénység bugyraiba.

Máté evangélista, bár a bankárok és könyvelők szent patrónusa lett, harcosan szólalt fel a pénz hatalma ellen: „Senki sem szolgálhat két úrnak; mert vagy gyűlöli az egyiket, a másikat pedig szereti, vagy tiszteli az egyiket, a másikat pedig megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a Mammonnak.” (Máté evangéliuma 6, 24.) Kétezer évvel később Szent Péter trónjáról XVI. Benedek meghirdette a katolikus egyház csatlakozását a piacgazdaság értékrendjéhez.

A tudomány nehezen találja meg a helyét a mai társadalomban. A viták és az ellentmondások lényegét jól szemlélteti a biotechnológia példája: a biológusok két tűz közé kerültek, ám mindkét álláspont azzal vádolja őket, hogy az „alapkutatás” elefántcsonttornyába zárkóznak.

Hu Csin-tao a véleményét most, hatvan évvel később, távoli elődjének, Mao Ce-tungnak az 1949. október 1-jei beszédéből vett fordulattal fejezte ki: „Kína a szocialista rendszer vívmányainak köszönhetően állt talpra napjainkra.”

Az ország ragyogóan fejlődik. Rég megszűnt az Európától és Japántól elszenvedett megalázottsága, szétdaraboltsága. S mi több, a lakosság egy része jólétben él.

A bomlófélben lévő európai társadalmak – hosszú konzervatív szünet után – kétségbeesésükben ismét valamelyest türelmesebben veszik szemügyre a radikális elméletet, beszédmódot, gyakorlatot. Egy kivétellel. Ez a feminizmus.

„Válság? Miféle válság?” – hördül föl Djamel Bendimered, a volt partizán, aki ma Nyugat-Algéria legnagyobb téglagyárának tulajdonosa. „Van itt munka és pénz hosszú időre bőven!”

Az ENSZ „Vizet és higiénikus környezetet mindenkinek” kampányának 1980-as évekbeli elindítása óta a higiénia úttörői szép csendben kitaláltak néhány olcsó és víztakarékos megoldást. Tökéletesítették a közös latrinát, hogy kellemesebb, tisztább, tartalma pedig biológiailag lebomló, komposztálható legyen.