Az elmúlt hónapok arab lázadásai különféle demokratikus folyamatokat indítottak el, és ezzel a térség politikai, diplomáciai és ideológiai helyzetét alapvetően változtatták meg. Félő volt, hogy a Kadhafi által elrendelt erőszak ez a folyamatot megakasztja. A Nyugat által, az ENSZ felhatalmazásával indított háború következményei egyelőre beláthatatlanok.

Az arab világ geopolitikai változásai

A hetek óta tartó sztrájkok és tüntetések elintézték ezt a hatalmas mohamedán országot. A gazdasági és társadalmi válság, az elnök és családja által kifosztott államgazdaság, a korlátlan önkény hatására megingott az amerikai politika eleddig szilárdnak hitt támasza a régióban. Washington pedig sorsára hagyta hajdani szövetségesét. A külügyminiszter maga szólította fel távozásra a diktátort, hogy ezzel „lehetővé tegye a demokratikus átalakulást”.

Nem, nem 2011-ben Egyiptomról írodtak ezek a sorok, hanem 1998. májusában Indonéziáról. Az idézett külügyminiszter Madeleine Albright, nem pedig Hillary Clinton. Az 1965-ben a CIA (Central Intelligence Agency) segítségével hatalomra jutott Szuharto elnöknek, miután kivégeztetett félmillió kommunistát vagy kommunistának vélt személyt, mennie kell. A berlini fal leomlása (1989) és a Szovjetúnió megszűnte (1991) óta Indonézia elvesztette stratégiai jelentőségét a kommunizmus elleni harcban, és Washingtonnak inkább az áll érdekében, hogy támogassa a demokratizálódás folyamatát, és ezzel az új – demokratikus - hatalmat az Egyesült Államok érdekeinek megfelelő irányba terelje.

A politikai vezetők szívesen hivatkoznak a dolgok „bonyolult természetére”, hogy megmagyarázzák, miért lenne őrültség a bonyolult jelenségek megváltoztatásának bármiféle kísérlete. Igen ám, de bizonyos körülmények között minden végtelenül egyszerűvé válik. Például akkor, amikor szeptember 11. után az akkori amerikai elnök, George W. Bush mindenkit felszólított arra, hogy válasszon „köztünk és a terroristák között”. Tuniszban ez a választás egy baráti diktátor és „egy tálib típusú észak-afrikai rezsim” közötti választás lett volna.[1] Ez a fajta alternatíva kedvez a főszereplőknek: a diktátor az iszlamistákkal szembeni egyetlen védőbástyának állítja be magát, az iszlamisták pedig a diktátor egyetlen ellenségeinek nevezik magukat.

Irán és Latin-Amerika új kapcsolatai

A ritkaföldfémek – a csúcstechnológiához nélkülözhetetlen nyersanyagok – kitermelésében Kína magasan vezet. Nem véletlenül jutott uralkodó piaci helyzetbe, hanem hosszú távú iparpolitikai fejlesztéseinek köszönhetően, tehát épp azon hosszú távú tervezés segítségével, amelyet a nyugati kapitalizmus következetesen elvet. A piaci erőfölénnyel pedig élni is szoktak, ebben viszont Kína sem más, mint a nyugati kapitalista országok. Elkezdődött a geopolitikai „nagy játszma”.

Miután Barack Obama amerikai elnök az afganisztáni harcokat „szükséges háború”-nak nevezte, aligha csodálkozhat azon, hogy az afganisztáni amerikai hadvezetés további 40 000 katonát próbál kicsikarni tőle. Az immáron nyolc éve tartó háborúban ezt a taktikát követi ugyanis Stanley McChrystal tábornok, akit maga Obama nevezett ki a csapatok parancsnokává.