(Részlet a szerző „Legendák rabjai” című, készülő könyvéből.)  - I. rész

Álomország miniszterelnöke

Károlyi Mihályra temérdek mocskot szórt az őszirózsás forradalmat és a Tanácsköztársaságot követő ellenforradalmi rendszer. A Horthy-korszak „igazságszolgáltatása”– egy koncepciós pert törvényes eljárásnak álcázva – hazaárulónak bélyegezte, az igazi felelősök helyett Károlyi Mihályon állt bosszút. (Lám, Rákosiék nem találtak ki semmit. Törvénytelen perek már az őket megelőző rendszerben is léteztek. Haladó hagyomány volt ez nálunk.) Mivel a rendszerváltással 1990-ben hatalomra került „nemzeti- keresztény-konzervatív” koalíció rövid, megtévesztő szünet után nagy ívben visszakanyarodott a múlt század harmincas éveinek szellemiségéhez, újra divatba jött az őszirózsás forradalom miniszterelnökét szidalmazni.

Szélsőséges hangok mellett mértéktartó konzervatívok is – a történelmi tényeket figyelmen kívül hagyva – arról értekeznek, hogy Károlyi Mihály vesztegette el Nagy-Magyarországot. A hazát. Azt az országot, amely Károlyi hivatalba lépése napján már nem is létezett. Csak eleink akkor még nem tudták, a Károlyit szidalmazók máig nem vették észre. A 2010-es „forradalom” diadalmas gyermekei szobrának eltávolítását követelik.

Augusztusban egy fiatalasszony, a 18 éves Bibi Aisha arcképe került a Time Magazine címlapjára. Fül és orr nélkül: állítólag az afgán tálibok csonkították meg[1]. Az iráni Sakineh Mohammadi-Ashtianit házasságtörésért előbb korbácsolásra, majd megkövezésre ítélték. A halálbüntetés végrehajtása előtti, még érintetlen arca a teheráni rezsim elleni harc szimbólumává vált. Elgondolkodtató a két női arc. De mire is gondolunk valójában az arcok láttán? Nem az afgán iszlamisták kegyetlenségére: a szovjetek ezt a brutalitást már régen elszenvedték, méghozzá egy olyan korszakban, amikor az értelmiségiek jóváhagyásával a nyugati államok látták el fegyverrel a fundamentalistákat. Vajon Mahmoud Ahmadinejad elnök rezsimjét leplezi le a másik fotó? Párthívei választási csalásait, az ellenzék elnyomását, az akasztásokat – mindazt, amire ez a rendszer valójában épül? Nem. Itt valami másról van szó..

2010. július 25-én a WikiLeakstől, a nagyközönség elől elzárt információk felkutatásában és kiszivárogtatásában élen járó, underground hacker- és információs hálózattól volt hangos a világsajtó. A WikiLeaks ugyanis közzétette az Afgán háborús napló (Afghan War Diary) elnevezésű, 92 ezer titkos háborús jelentést tartalmazó gyűjteményének nagy részét. Mivel a dokumentumokban található információtömeg a magyar média és közvélemény érdeklődését csak csekély mértékben keltette fel, úgy véljük, hogy a naplók néhány érdekes tulajdonságára érdemes felhívni az olvasók figyelmét.

A WikiLeaks honlapon megjelentetett több mint 90 ezer afganisztáni katonai dokumentum a közösségi média erejét mutatja. Bár fontos, de úgy tűnik, mégis egyedi esetről van szó, és nem várható, hogy a cenzúra, a nemzeti határok és a hagyományos média eltűnnek a történelem színpadáról.

Az Örömóda bizonyos szempontból Japán második nemzeti himnusza 

Miután Barack Obama amerikai elnök az afganisztáni harcokat „szükséges háború”-nak nevezte, aligha csodálkozhat azon, hogy az afganisztáni amerikai hadvezetés további 40 000 katonát próbál kicsikarni tőle. Az immáron nyolc éve tartó háborúban ezt a taktikát követi ugyanis Stanley McChrystal tábornok, akit maga Obama nevezett ki a csapatok parancsnokává.