A leggazdagabbaknak nincs szükségük arra, hogy kivándoroljanak csak azért, hogy kevesebb adót kelljen fizetniük. Több éves vizsgálódás a francia NAV-nál (Trésor Public) azt mutatja, hogy az adóhivatal szakemberei gyakran megértőek, gyakran pedig egyszerűen nem megfelelőek a szabályok, arra, hogy a leggazdagabbaktól is keményen beszedjék az adókat.

Komoly vita folyik arról, hogy mennyit romlott az oktatás minősége, és ezzel párhuzamosan mennyit esett a tanulók tudásszintje. Sokan úgy gondolják, hogy a mai diákok nem azonosak azokkal, akikhez a jelenlegi oktatási rendszert tervezték. Megváltozott a világ és az oktatási rendszerünk statikus maradt – ez taszította válságba. De minden válságot megelőz egy technológiai ugrás, a tudás átrendeződése. A technológiai forradalom maga után vonja a gazdaság átrendeződését. A gazdasági élet szereplői nem tudatosítják, csak érzékelik, a pedagógusok viszont nap mint nap szembesültek azzal a ténnyel, hogy felnőtt egy generáció, amelyik már beleszületett a digitális korszakba, és amelyet netgenerációnak nevezünk. Sopánkodunk, hogy az ő teljesítményük mennyit esett, mennyire gyengén teljesítenek. Pedig nem biztos, hogy így van, lehet, hogy csak másként gondolkodnak, más logikával építik fel a világot. Ez a netgeneráció hozott egy technológiai forradalmat, amit észre sem vettünk, mert annyira belesimult a mindennapjainkba.

A tunéziaiak megbuktattak egy despotikus rendszert egy olyan régióban, amelyben a nem diktatórikus állam ritkaságszámba megy. Egy rendszert, amely autokráciából lassan kleptokráciává – azaz lopásra és korrupcióra alapozott rendszerré – fajult. A hatalmat az elnöki család testesítette meg, amely zsebre vágta az egész tunéziai társadalmat. Annak a reményvesztett fiatalembernek az önfelgyújtása, aki érettségivel a zsebében kiskocsijáról zöldséget és gyümölcsöt árult, olyan lázadást indított el, amely elsöpörte az egész arab világ egyik legelnyomóbb rezsimjét.

Egyetlen honlap megrengette az Obama-kormányt. Az új típusú média több százezer diplomáciai üzenet kalózmásolatát hozta nyilvánosságra 2010. november 28-án három nagy példányszámú napilap együttműködésével. Az amerikaiak erőteljesen reagáltak. Bármi lesz is a sorsa a WikiLeaks-nek, semmi sem akadályozhatja meg többé az ilyen típusú kiszivárogtatásokat (angolul: leaks).

„Ha a szólás szabadsága eltűnik, csendben és némán vezethetnek bennünket, mint a birkákat a vágóhídra” – állította George Washington.

2010. január 21-én Hillary Clinton külügyminiszter beszédet mondott az internet szabadságáról. Fontos beszéd volt ez, nem hazudtolta meg az Amerikai Egyesült Államok alapító atyáit. Bírálta azokat az országokat, amelyek „elektronikus gátakat emelnek, megakadályozandó, hogy polgáraik elérjék a világháló bizonyos részeit, és szavakat, neveket és mondatokat törölnek ki a keresők találataiból”. Hillary Clinton megismételte Barack Obama krédóját : „Minél több információ kering szabadon, annál erősebbek a társadalmak.” Amerika tehát hivatalosan fontosnak tartja a véleménynyilvánítás szabadságát, és elismeri azt is, hogy „az információs hálózatok révén az emberek információhoz juthatnak, és így számon kérhetik a kormányokat”. A kormányzat ezért programot indított olyan új eszközök kidolgozásának támogatására, „amelyek lehetővé teszik az állampolgároknak, hogy gyakorolják a szabad véleménynyilvánítás jogát a politikai cenzúra megkerülésével”, és óva intett azoktól a kormányoktól, amelyek, „akárcsak a múlt diktatúrái, (...) célpontnak tekintik azokat a független gondolkodókat, akik használják ezeket az eszközöket”.

Le Monde Diplomatique, Finnország

Szabadon közölhető és terjeszthető

A demokrácia lényegéhez hozzátartozik, hogy folyamatosan harcoljunk a nyilvánosság alapelvéért, az oligarchák és más hatalmasságok titkos politikája ellen. A közvélemény érdeke, hogy az állampolgárok ésszerű véleményt alakítsanak ki, és hozzáférjenek minden ehhez szükséges információhoz.

1962 októberében hajszál híján kitört az atomháború. Nem sokkal a félidős választások előtt John F. Kennedy elnök még azt hajtogatta, hogy a szovjetek sosem fognak támadórakétákat telepíteni Kubába – ha mégis, az nem maradna retorziók nélkül. Moszkva ennek ellenére nemigen zavartatta magát, de nem tudta eldönteni, hogy az amerikai nyilatkozatok csak meg akarták nyugtatni a választókat vagy valódi figyelmeztetések. A hírszerzés (vagyis a titkosszolgálatok) tette egyértelművé a két vezető szándékait, akiknek így lehetőségük nyílt megoldani a válságot. Amerika meglebegtette, hogy mindenképpen jóváhagyja – persze csak később és diszkréten – Moszkva egyik követelését: a Törökországban felvonultatott NATO-rakéták visszavonását. Nyikita Hruscsov pedig bizalmas levélben jelezte Kennedynek: amennyiben az USA kötelezi magát arra, hogy nem szállja meg Kubát, ő is visszahívhatja a rakétákat a szigetről anélkül, hogy csorba esne a tekintélyén. [1]

A nagy blöff: a szerencsejáték privatizálása és liberalizásása Franciaországban

Eddig is rengeteg féllegális szerencsejátékot találhattunk az interneten. Már csak hírüket kell kelteni más csatornákon, hogy megbecsült és szépen jövedelmező iparág legyen a fogadásokból. Franciaországban ez az áttörés megtörtént. A sportesemények és egyéb szórakoztató műsorok közvetítői győztek és elfogadtatták álláspontjukat: mindenféle nyereményjátékok szórakoztatnak majd minket éjjel és nappal, és az állam nem részesedik az üzletből.

Érdekes, hogy Magyarország is szinte azonos időben vágott bele ebbe a szélhámos üzletágba. Nálunk Havas Henrik reklámozza, szinte mindenütt.

2010. július 25-én a WikiLeakstől, a nagyközönség elől elzárt információk felkutatásában és kiszivárogtatásában élen járó, underground hacker- és információs hálózattól volt hangos a világsajtó. A WikiLeaks ugyanis közzétette az Afgán háborús napló (Afghan War Diary) elnevezésű, 92 ezer titkos háborús jelentést tartalmazó gyűjteményének nagy részét. Mivel a dokumentumokban található információtömeg a magyar média és közvélemény érdeklődését csak csekély mértékben keltette fel, úgy véljük, hogy a naplók néhány érdekes tulajdonságára érdemes felhívni az olvasók figyelmét.

2006-ban még szenzációt keltett a BNP-Paribas egyik bankára a francia újságíró-szövetség strasbourgi kongresszusán, amikor kijelentette, hogy az újságírók jelenlegi helyzete igencsak emlékeztet a 70-es évek kohászaiéra: már csak ők nem tudják, hogy sorsuk rég megpecsételődött.

Tavaly a pénzügyi rendszer irányíthatatlanná vált, s átfogó, világméretű gazdasági válságot idézett elő. Egyelőre azonban még kevesen értik, hogy a válság alapvetően az információs-kommunikációs szférával függ össze.

Az információ szerepe a tőke tér-idő sűrűsödésében

Képzeljük el, hogy a világot immáron nem az árucikk és az ára primátusa szabja meg! Ebben az esetben az újságírónak már semmilyen komolyabb oka sem lenne ragaszkodni ahhoz, hogy cikkeit továbbra is papírra nyomtassák, majd teherautókkal a hírlapterjesztő vállalatokhoz szállítsák, esetleg postán az előfizetőknek feladják. Az internetnek köszönhetően még könnyebben is közzé tudná tenni információit, elemzéseit az egész világ olvasói számára; egy szempillantás alatt eljuthatna hozzájuk, olcsóbban, s adott esetben a hanganyagot, képeket, hivatkozásokat is csatolhatna.