A TOTAL cégcsoport 2011. május 13-án jelentette be, hogy lengyel palagázkitermelési részesedést vett. A Total azért terjeszkedik Lengyelországban, mert ennek az energiaforrásnak Franciaországban erős ellenállást kell legyűrnie, a tiltakozók ugyanis sikeresen maguk mellé állították a közhangulatot ebben az egyébként alig ismert kérdésben.

Nem nehéz letesztelni a párizsi metró automata ajtóit. Egy kis figyelmetlenség, egy rossz mozdulat, a szokásosnál nagyobb hátizsák, vagy egy kézen fogva vonszolt kisgyerek, s a gumírozott szegélyű ajtó máris összeroppantja a vállunkat vagy a tarkónkra csap. Az ilyen inzultus mosolyra készteti a gyakorlott utasokat, ők ugyanis megtanulták miként kell alkalmazkodni ezekhez a berendezésekhez.

Amikor Henry Ford nyilvánosságra hozta, hogy cége egy kisebb amerikai tagállam, mondjuk Connecticut méretű földet szerzett az Amazonas medencéjének középső vidékén, hogy ott gumit termesszen és felépítsen egy közép-nyugati stílusú várost, a lapok a vállalkozást két legyőzhetetlen erő harcaként írták le. Az egyik oldalon a gyáriparos állt, aki tökéletesítette a futószalag működését, és a termelési folyamatot mind egyszerűbb komponensekre bontva az ipart a szüntelen termelés útjára vezette: e folyamatban az első gyártmány megkülönböztethetetlen a milliomodiktól. A másik oldal a mesés Amazonas medencéje, amelynek területén kilenc ország osztozott, és Dél-Amerika területének harmadát fedte le. Az Amazonas vidéke annyira érintetlen és sokszínű volt, hogy csak azon a szakaszon, amelynek közelében Ford az ültetvényét tervezte, több halfaj élt, mint Európa vizeiben összesen.

Kína: hatalom és a stabilitás egyidőben?

Tokió – és nem Peking – volt az, amely február elején napvilágra hozta a nagy hírt: 2010-ben Kína lett a világ második legnagyobb gazdasága megelőzve Japánt. A nem túlzott szerénységükről híres kínai vezetők azonban a diadalittasságnak a legkisebb jelét sem mutatják. A Középbirodalom továbbra is meg kívánja őrizni a „fejlődő ország és feltörekvő nagyhatalom” (a developing country, a rising superpower) státusát, amivel – különösen a nemzetközi porondon – különböző szinteken játszhat.

A Tea Party mozgalom választási sikerein felbuzdulva, a republikánusok újabb adócsökkentéseket és a szociális kiadások drákói leépítését próbálják kikényszeríteni az Obama kormányból. Hogy is lehetne ellenállni egy ilyen egész pályás lerohanásnak, amikor az amerikai baloldal teljesen megosztott. A radikális szárny aktivistái minden politikai kilátás nélkül küzdenek, a realistákból meg épp a politikai változáshoz szükséges elszántság hiányzik.

1939-ben, amikor Paul^[1] megszületett, anyai nagyapja azt sem tudta, hová legyen örömében. Járt egyet a Cévennes-hegységben megbúvó falujában, hogy hírét vigye: lesz, aki továbbviszi majd a gazdaságot. „Az elsőszülött fiú a földhöz tartozik. A föld örökli őt” – írja Marx[2]. Paul egy háromgyermekes családban született első fiúgyermekként, akit a hagyomány arra szánt, hogy egy nap majd átvegye a többkultúrás gazdálkodási modell alapján működő családi gazdaságot. „Én tudom, milyen, amikor az ember maga cipeli a terhet” – emlékezik vissza a ma már nyugdíjas gazdálkodó arra az időre, amikor még az ardèche-i parasztok fejükre helyezett, szalmával tömött zsákon („saccols”) hordták a követ és a trágyát a meredek hegyoldalban teraszosan kialakított földjeikre. Az állati erő alkalmazása, a lovas teherhordás a legnehezebb feladatokat vette le az ember válláról. „Annyit dolgoztunk, hogy a gondolatától is elfáradok!”

A ritkaföldfémek – a csúcstechnológiához nélkülözhetetlen nyersanyagok – kitermelésében Kína magasan vezet. Nem véletlenül jutott uralkodó piaci helyzetbe, hanem hosszú távú iparpolitikai fejlesztéseinek köszönhetően, tehát épp azon hosszú távú tervezés segítségével, amelyet a nyugati kapitalizmus következetesen elvet. A piaci erőfölénnyel pedig élni is szoktak, ebben viszont Kína sem más, mint a nyugati kapitalista országok. Elkezdődött a geopolitikai „nagy játszma”.

A toxikus vörösiszapról a legtöbb hazánkfia valószínűleg életében először október 4-én hallott. Nem így a környezetvédelmi szakmában járatosak. Hazánkban a képződő toxikus hulladékok közül mennyiségben messze kiemelkedik a vörösiszap. A Levegő Munkacsoport már 2003 óta kongatta a vészharangot a kormánytagoknak, kormánytisztviselőknek eljutatott anyagaiban. A zöld szervezet szerint halaszthatatlan a hazánkban évtizedek alatt felhalmozott, akkoriban 30 millió tonnára becsült vörösiszap semlegesítése és a tárolók rekultivációja. Az országban 4 tározóban tartják a töménytelen mennyiségű mérgező iszapot, mely településeket, például Mosonmagyaróvárt és a Dunát veszélyezteti. Katasztrófa nélkül is a levegőbe kerülhet a kiszáradt iszap maró pora, melyet a szél a településekre vihet, illetve a tárolókból a talajba jutva a vízbázisokat is veszélyezteti. A Levegő Munkacsoport az elmúlt hét évben nem kapott semmilyen választ felvetéseire.

Kibernetika. A szó óhatatlanul az embert ezernyi kommunikációs csatornán át ellenőrző központi hatalom képét idézi fel. Salvador Allende kormányának 1972-es kísérlete azt bizonyítja, mennyire hamis ez a kép.

Az idén Sarkozy elnök úgy döntött, hogy nem vesz részt a mezőgazdasági kiállítás megnyitóján. Helyette a zárásra jött el. Ezt sokan úgy értelmezték, hogy magára hagyta a szakmát, pedig a piaci szabályok lebontása és az Unió közös agrárpolitikájának felszámolása nem kíméli az itt dolgozókat. Az Uniónak persze lennének eszközei az ágazat megmentésére.

2006-ban még szenzációt keltett a BNP-Paribas egyik bankára a francia újságíró-szövetség strasbourgi kongresszusán, amikor kijelentette, hogy az újságírók jelenlegi helyzete igencsak emlékeztet a 70-es évek kohászaiéra: már csak ők nem tudják, hogy sorsuk rég megpecsételődött.

Az autógyártás volt fővárosa folyamatosan veszíti hatalmát és lakosságát. Természetesen a válság sem javított a helyzetén – az ipari munkahelyek száma csökken, a kilakoltatások miatt házak sora áll üresen. Mindezek ellenére, a város fekete többsége mai is bizalommal tekint Obama elnökre.

– Az utasok finanszírozzák a berlini gyorsvasút tőzsdei bevezetését –