Az USA sajtójának vezető szalagcímei a palagáz-forradalom által fémjelzett elkövetkező gazdasági fellendülésről azt a benyomást keltik, mintha a szó szoros értelmében úsznánk az olajban. A múlt évben cikkek egész áradata jelent meg, főleg az International Energy Agency's (IEA) World Energy Outlook (WEO) című jelentésében 2012 novemberében, mely szerint az USA megelőzve Szaúd-Arábiát 2017-re a világ legnagyobb olajtermelője lesz, és amint a Reuters hozzátette, “nettó értelemben teljesen önellátó” az energiatermelésben. Az IEA szerint az olajtermelés tervezett növekedése a 2011-es 84 ezer hordó/nap értékről 97 ezer hordó/nap értékre 2035-ben teljesen cseppfolyós földgázból és nem a szokásos forrásokból fog származni – főleg palaolajból és palagázból –, miközben a hagyományos olaj- és gáztermelés 2013-tól vissza fog szorulni.

 A köztulajdon a közösség tulajdonában lévő érték. Ilyen a társadalmi tulajdon és a közvagyon. A magánvagyon nem közvagyon. Ha a közvagyon magántulajdonná válik, a köznép, mindig gyanakszik. Szinte mindig okkal.

Előszó helyett

Összefutottam egy barátommal.

 -         Mi van veled?

-         Várnában voltam – mondta. Ott még mindig magyar trolibuszok futnak. Képzeld, egy fogadáson megkeresett Várna polgármestere. Kérdezte, hogy gyártanak-e még trolibuszt Magyarországon. Ha igen, biztosan tőlünk vesznek, mert elnyűhetetlenek.

-         Nem tudom, de szerintem nem gyártanak. Itt már csak kereskednek, bankolnak és irodáznak. Elvesztettük gyárainkat, a bennük lévő szaktudást, majd a telkeket is, melyeken a gyárak álltak. Öngyilkos viselkedés az, mikor senki nem termel, mindenki csak eladni akar.

A TOTAL cégcsoport 2011. május 13-án jelentette be, hogy lengyel palagázkitermelési részesedést vett. A Total azért terjeszkedik Lengyelországban, mert ennek az energiaforrásnak Franciaországban erős ellenállást kell legyűrnie, a tiltakozók ugyanis sikeresen maguk mellé állították a közhangulatot ebben az egyébként alig ismert kérdésben.

Van egy ország,

ahol álmomban jártam:

Magyarország,

ahol az arcodban láttam

a magam arcát.

Ez az ország, ahol mindent privatizáltak. Az Izotóp Intézetet is. Az Országos Atomenergia Bizottság által 1959-ben alapított, később a Magyar Tudományos Akadémiához került Izotóp Intézet 1964-től radioaktív izotópokat is gyárt. Azóta, radioizotóp alkalmazásokkal kapcsolatos kutató, fejlesztő és gyártó központtá vált. 1993-ban privatizálták. Az intézetből Kft lett.

Az iszap mély mocsárba süllyedt. Kivenni onnan senki sem akarta. Ott feküdt évtizedeken át. Nyomasztotta, hogy nincsen semmi haszna. Értékes anyagait, nehézfémeit senki sem akarta kinyerni. Pedig a nagy háború után, amikor minden érték felborult, még lehetett tudni, hogy miért helyezték el ott az iszapot, amelyet színéről vörösiszapnak neveztek el, a hatalmas depóniákba. Akkor az emberek féltek, hogy a múlt megismétlődik, és minél jobban védeni akarták magukat. A háborúban terjedtek el a repülőgépek, melyek már könnyű alumíniumból készültek. Az alumínium gyártásához pedig bauxitot kellett bányászni, majd abból timföldet gyártani, az alumínium alapanyagát. A timföldgyártás mellékterméke vörösiszap.

India nyugati partvidékén, a Szahjadri-hegység eldugott falvaiban a francia nukleáris vállalat, az Areva neve bekerült a köztudatba, akárcsak az EPR (Európai Nyomottvizes Reaktor), és velük a sugárzás, a plutónium vagy a radioaktív hulladék. A Mumbaitól mintegy 400 km-re délre fekvő Dzsaitapur környéki, kápráztatóan szép kis falvak a biodiverzitás szempontjából a Föld tíz legfontosabb úgynevezett forró pontja közé tartoznak[1]. Az Areva itt szeretne hat, egyenként 1650 MW-os atomerőművet építeni.

A csernobili katasztrófa huszonötödik évfordulójáról a fukusimai atomerőmű balesetének árnyékában emlékeztünk meg. Idén tízezrek tüntettek világszerte és követelték a nukleáris energiáról való lemondást. Érdekes módon egyetlen lényeges esemény nem zajlott ezen a napon Fehéroroszországban, abban az országban, amely pedig a leginkább megszenvedte az Ukrajnában történt atomrobbanás következményeit, az onnan származó radioaktív sugárzás hatásait.

A Japánt sújtó földrengés és szökőár a több ezer áldozat mellett további következménnyel is járt: az érintett területen jelentős atomerőművi kapacitás található. Ezek az üzemek bizonyos mértékig biztosítva vannak hasonló katasztrófák esetére, azonban a jelek szerint a mostani katasztrófa mértéke meghaladta azt, amire a tervezéskor számítottak. A veszélyt a víz túlhevüléséből és kémiai bomlásából képződő hidrogén robbanása jelenti, tehát nem nukleáris robbanásról van szó. Mivel azonban az erőmű nukleáris fűtőanyagot használ, a megsérült épületekből radioaktívan sugárzó anyagok kerülnek a környezetbe, ahogyan ez a csernobili reaktor baleseténél is történt. Ezek szennyezhetik a termőföldet, mezőgazdasági termékeket, más épületeket, ezért egy adott körzetből a lakosságot ki kell telepíteni és onnan származó élelmiszereket nem szabad fogyasztani. Kérdés az is, hogy a radioaktív szennyezés mekkora területet fog végül érinteni.

A csernobili katasztrófa egészségügyi és ökológiai következményeit gondosan eltitkolták a lakosság elől – a nagyhatalmak vezetői egyébként is több mint ötven éve tájékoztatják félre a lakosságot a katonai és a civil nukleáris ipar védelmében.[i] Ezt a – nyugodtan nevezhetjük így – stratégiát a nukleáris intézmények érdekképviselete, a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (IAEA, International Atomic Energy Agency) koordinálja, és ez a szervezet terjeszt áltudományos információkat a radioaktív szennyezés hatásáról is.[ii] A két intézmény közötti 1959-es megállapodás értelmében sajnos a WHO (az ENSZ Egészségügyi Világszervezete) is része ennek a módszeres titkolózásnak. Ez a megállapodás ugyanis megtiltja a WHO-nak, hogy a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség engedélye nélkül tájékoztassa a lakosságot az ionizáló sugárzás emberekre gyakorolt hatásáról.

Gyanús összjáték az atomenergia érdekében

Lehet, hogy sosem ismerhetjük meg a katonai és polgári atomprogramok egészségügyi következményeit? Pedig már több mint ötven éve, hogy a katonai atomkísérletek és a polgári atomerőművek különböző balesetei miatt a vizekben, a levegőben és a talajban is egyre csak növekszik a mérgező radioaktív elemek koncentrációja. Eközben a sugárzás következtében kialakult betegségekről szóló tanulmányokat rejtegetik a nyilvánosság elől, és ez ellen a WHO (World Health Organisation, az ENSZ Egészségügyi Világszervezete), mint a témában legilletékesebb nemzetközi szervezet sem lép fel.

„IPARI KATASZTRÓFÁK ÁRNYÉKÁBAN” KÖZÉLETI KONFERENCIA

TIT Stúdió Egyesület (1113 Budapest Zsombolyai u. 6.) 2011. május 6-8.

DR. VASS GYULA tűzoltó ezredes főosztályvezető, főtanácsos

BM OKF Iparbiztonsági főosztály

Ipari katasztrófák szabályozása, új uniós törekvések

I. A VESZÉLYES ANYAGOKKAL KAPCSOLATOS SÚLYOS IPARI BALESETEK ELLENI VÉDEKEZÉS EU ÉS HAZAI SZABÁLYOZÁSA ÉS VÉGREHAJTÁSA

A súlyos ipari balesetek elleni védekezésről szóló szabályozás bemutatása

A világban számos olyan súlyos következménnyel járó ipari baleset történt, amely a telephely területén túl terjedve a környező településekre is veszélyt jelentett. Ilyen volt az 1976-os olaszországi Sevesoban[1] bekövetkezett dioxinnal történt környezeti szennyezés, vagy az 1984-ben az indiai Bhopalban az Union Carbide telephelyén szabadba kikerülő metil-izocianát által okozott tömeges mérgezés, vagy a Mexikóvárosban egy egész kerületet elpusztító robbanássorozat[2]. A súlyos balesetek egy része már nemcsak a helyi közösséget, de az országhatáron átterjedve a környező országokat, esetlegesen az alvízi vízgyűjtő területen elhelyezkedő államokat is érinthet. Elegendő az 1986-ban a svájci baseli Sandoz gyárban történt eseményre, vagy a 2000. februárjában a romániai Nagybányán bekövetkezett cianid és nehézfém-szennyezésre gondolni, amelyek több országon áthúzódó környezeti kárt okoztak a Rajna, illetve a Tisza és a Duna folyamokban[3].

A konferencia résztvevőinek közös állásfoglalása

(tervezet)

a katasztrófák okairól, megelőzésük lehetőségeiről és társadalmi kezelésükről

A kérdés aktualitását néhány legújabb baleset húzza alá: a Japánt sújtó többszörös katasztrófa, amely azonnal felújította az atomerőművek alkalmazásával kapcsolatos világméretű vitákat. Bennünket tavaly a vörösiszap katasztrófája érintett súlyosan. A nagy balesetek között említhetnénk az olaszországi Sevesót, az indiai Bhopalt, vagy a Toulouse melletti AZF vegyipari kombinát felrobbanását, nem beszélve Csernobilről, amelynek árnyát a mai napokban fájó aktualitással vetíti elénk a Fukusimai katasztrófa.