Június 8-án kezdődött a labdarúgó Európa-bajnokság. Kiváló alkalom volt a nemzeti önérzet megünneplésére Lengyelországban. A nyitónapon Varsó központjában, a Tudomány és Kultúra Palotája előtt felhangzott a szurkolók férfias éneke: Polska, biało-czerwoni!, vagyis Lengyelország: fehér-vörös!. Itt létesítettek egy százezres tömegre méretezett szurkolózónát, mivel a stadion ennek a létszámnak csak a felét képes befogadni.

Úgy beszélünk az iszlám fanatizmusról, mintha feléledt volna  egy idejétmúlt, a mai világban már elképzelhetetlen erőszakosság és hatalomgyakorlás. Pedig alig néhány száz kilométerre Magyarországtól már majdnem húsz éve regnál a katolikus fanatizmus, és erről nagyon ritkán hallunk elítélő szavakat.

Hogy egy igazi feminista szólással éljünk: jobb lenne söprögetni a saját portánk előtt is.

Írásom alapja öt szociológiai tanulmány, melyet a lengyel Feminista Think Tankban részt vevő feminista és antikapitalista szociológusok állítottak össze. Katarzyna Gawlicz, Ewa Charkiewicz, Malgorzata Maciejewska és Marcin Starnawski mélyinterjúkat készítettek és elemzéseket végeztek olyan nők életviszonyairól és szociális elvárásairól, akik két közepes nagyságú városban, Walbrzychban és Krosnóban, valamint Starachowice környéki falvakban élnek, Lengyelország délnyugati, délkeleti és központi régiójában.[1] A gazdasági statisztikákat a lengyel neoliberális kapitalizmus húsz évéről szóló első kritikai feldolgozásból vettem, ennek címe A konzervatív modernizáció, kiadója Pawel Kozlowski professzor, a Lengyel Tudományos Akadémia Közgazdasági Intézetének igazgatója.[2]

Az 1960-ban Varsóban született Andrzej Stasiuk a határokat átlépve keresi az európai modernitás rendjét kijátszó csendes zsibvásárt, és megeleveníti mindazokat a tegnapi álmokat, amelyek nem hajlandók feloldódni a homo oeconomicus racionalitásában. Honfitársait a félkegyelműek iránti gyengédségből „Európa együgyűinek” nevezi.

Húsz évvel ezelőtt a Lengyel Népköztársaság azért bukott meg, mert a tervutasításos gazdasági rendszer kifulladt, illetve az ország eladósodott a nyugati bankoknak. Ezt követően az OECD, az IMF és a nyugati országok (az USA és az Európai Unió) egy új, kisszámú, elnyomásra berendezkedett elitet jutattak hatalomra a Szolidarnoszty mozgalom és a régi rendszer apparátusának tagjai közül. Azóta ez az elit szorosan együttműködik a katolikus egyházzal a neoliberális kapitalizmus kialakítása és hatalmának fenntartása érdekében.