A zöldek legutóbbi választási sikerei és rendkívül imponáló közvélemény kutatási eredményei alapján spekulációk áradata kelt szárnyra Joschka Fischer esetleges indulásáról a 2013-as parlamenti választásokon.

Vetőmagszennyezés Magyarországon

Ha egy ország meg akarja őrizni a génmódosítás-mentes státuszát, akkor nem engedheti meg, hogy földjein génmódosított vetőmagvakkal szennyezett fajtákat termesszenek, hiszen azok követhetetlen módon porozzák be a környezetben lévő fajtákat. Ilyen elterjedés történt például Brazíliában is, mikor a hatóságoknak nem maradt más választásuk, mint hivatalosan is elismerni a kialakult helyzetet és engedélyezni a génmódosított növények termesztését, ennek összes plusz költségével. Ez volt a tétje a nyári betárcsázásoknak.

2009-ben Bern végre rászánta magát, hogy a híres-hírhedt svájci banktitok szabályozását felülvizsgálja. Az új rendelkezések csak részlegesek. Svájc mindent megtesz, hogy minél kevésbé sérüljön különleges státusza, és, amennyire csak lehet, visszanyerje jó hírnevét, ennek összes pénzügyi következményével.

Kis sziget, nagy gondokkal. A lakosságnak kell-e megfizetnie a bankárok túlkapásait? Létezik-e még olyan független intézmény, amely képes a népszuverenitást elfogadtatni, a pénzügyi zsarnokságot visszaszorítani? Ezekről az alapvető kérdésekről rendeztek népszavazást Izlandon 2011. április 10-én. A kormány másodszor fordult a lakossághoz és kérdezte meg, hogy készek-e visszafizetni az Icesave magánbankban elhelyezett brit és holland magánszemélyek megtakarításait, bankbetéteit. Az izlandi lakosság, melyet erősen megrendített a 2008-as pénzügyi válság, másodszor is nemmel válaszolt. Míg a 2010. márciusi megkérdezésnél 93 százalék, addig 2011 áprilisában a szavazók 60 százaléka mondta, hogy nem hajlandó átvállalni a magánbank tartozásait, és elutasították az izlandi, a holland és a brit kormány által tető alá hozott harmadik Icesave-egyezményt.

A népszavazás eredményét az egyezmény konkrét tartalmánál is jobban befolyásolta az Izland Európához fűződő jövőbeli viszonyáról kibontakozó széles körű vita. A „nem” mellett kardoskodók tábora elsősorban az Európai Unióhoz való csatlakozást mindenáron megakadályozni akaró szélsőjobboldaliakból és szélsőbaloldaliakból állt, de azok is a „nem” mellé álltak, akik egyszerűen csak a bankárok iránt érzett dühüket akarták kifejezni a referendum által. A bankárok iránt, akiknek az adósságait kifizették és így luxuskörülmények között éldegélnek most valahol külföldön, s láthatóan sikerült elkerülniük, hogy az izlandi családoknak és a cégeknek okozott hatalmas károkért felelősségre vonják őket.

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) nemrégiben elismerte: „Közel négy évvel a pénzügyi válság kitörése után még mindig nem sikerült helyreállítani a globális bankrendszer stabilitásába vetett bizalmat.”[1] Az a válság, ami az amerikai jegybank, a Fed elnöke szerint „a világtörténelem legsúlyosabb krízise, beleértve [az 1929-es] nagy világgazdasági válságot is”,[2] az Egyesült Államokban még semmilyen büntetőjogi következménnyel nem járt. A Goldman Sachs, a Morgan Stanley, a JP Morgan már rég a kockázati tőkebefektetések összeomlására számított, miközben ügyfeleiket minden gátlás nélkül vásárlásra buzdították… Ezt pedig a legrosszabb esetben megúszták pénzbírsággal, a leggyakrabban azonban bónuszt kaptak érte.

Gyanús összjáték az atomenergia érdekében

Lehet, hogy sosem ismerhetjük meg a katonai és polgári atomprogramok egészségügyi következményeit? Pedig már több mint ötven éve, hogy a katonai atomkísérletek és a polgári atomerőművek különböző balesetei miatt a vizekben, a levegőben és a talajban is egyre csak növekszik a mérgező radioaktív elemek koncentrációja. Eközben a sugárzás következtében kialakult betegségekről szóló tanulmányokat rejtegetik a nyilvánosság elől, és ez ellen a WHO (World Health Organisation, az ENSZ Egészségügyi Világszervezete), mint a témában legilletékesebb nemzetközi szervezet sem lép fel.

A Figyelő egy cikkének elolvasása után levelet írtam a főszerkesztőnek. Levelem két héttel később, az újság március 31-én utcára került számában meg is jelent, az első oldalon. Köszönet érte! A levelet szerkesztve közölték, a szerkesztő néhány mondatomat gördülékenyebbé tette, amit szintén köszönök. Sajnálom azonban, hogy pontosan azt a bekezdést, amit a legfontosabbnak tartottam, kihúzta.

Íme, a teljes levél, kiemelve azt a bekezdést, amit a szerkesztő nem tartott közlésre érdemesnek.

„Vértes András a magánnyugdíjvagyonnak a nyugdíjrendszer átalakulása utáni felhasználási lehetőségeit elemző írásában (Pluszok és mínuszok - Figyelő 2011/10. szám) arra a következtetésre jut, hogy ha az állam elkölti a szóban forgó vagyont és a következő évek többlet járulékbevételeit, akkor a rendszer húsz éven belül ismét finanszírozhatatlanná válhat, és akár 10 százalékpontos járulékemelés is jöhet.

E következtetések megalapozottsága azonban erősen kétséges. Az egyik grafikon szerint 2051 és 2060 között a magánnyugdíjpénztárak megszűntetése miatt a TB többletbevétele csupán 40 milliárd Ft, amiből arra lehet következtetni, hogy a szerző nem vette figyelembe, hogy ezentúl a munkába állók teljes járuléka a tb-be kerül.

A szerző rosszallóan jegyzi meg, hogy „a 360 milliárd Ft ez évi járuléktöbbletet a büdzsé elkölti.” Az igazság azonban az, hogy a magánnyugdíjpénztárakba korábban átirányított járulékot a büdzsé – pontosabban a tb - minden évben elköltötte, a költségvetéstől támogatásként megkapta, ez szükséges volt a nyugdíjak kifizetéséhez. Ezt akkor lehetett volna megspórolni, ha a folyósított nyugdíjakat a rendszer bevezetésekor, 1998-ban, csökkentették volna, és attól kezdve valamennyi nyugdíjba vonulónak alacsonyabb nyugdíjat állapítottak volna meg.

Vértes figyelembe veszi, hogy a nyugdíjpénztári vagyon államadósság csökkentésre fordított része csökkenti az állami adósságterheket, azt azonban nem, hogy a pénztárak miatti államadósság a rendszer fennmaradása esetén tovább növekedett volna, s a rendszer beéréséig, - vagyis amíg valamennyi nyugdíjas nem lett volna magánnyugdíjpénztár-tag -  elérte volna a GDP 30-40 százalékát. Ennek adósságterhe többszöröse lenne a jelenleginek, az ország megítélésének romlásáról nem is beszélve.

Helyes a Figyelő gyakorlata, hogy a cikkek megértését grafikonok bemutatásával is segíti. A szerző tendenciózus számítási módszerének megértését nagyban segítette volna, ha közöltek volna egy grafikont, amely bemutatja, hogy Vértes Andrásnak az Aranykor Nyugdíjpénztár igazgatótanácsi tagságából származó jövedelmére milyen hatással van a magán-nyugdíjpénztári rendszer összeomlasztása.

Abban egyetértek a szerzővel, hogy nem helyes a pénztári vagyont folyó kiadásokra fordítani. Ez közgazdaságilag is vitatható: vagyonváltozásként, s nem folyó költségvetési bevételként kellene kezelni.”

Érteni vélem, hogy a szerkesztő miért hagyta ki az inkriminált bekezdést: egy patinás, s remélem, még fényes jövő előtt álló közgazdasági hetilap nem enged teret a személyeskedésnek. Azonban a levél megírásakor nem személyeskedni akartam. Ennek alátámasztására idézek Lorenzo Bini Smaghinak, az Európai Központi Bank Igazgatósága[1] tagjának 2010 májusában tartott, Etika, Piacok, Demokrácia című előadásából. (A teljes szöveg olvasható az Európai Központi Bank honlapján, a http://www.ecb.int/press/key/date/2010/html/sp100513.en.html címen.)

„Ritkán látni egy olyan lábjegyzetet, hogy X professzor - aki nyilvánvalóan nem tudományos igényű cikket írt, hanem olyant, amely arra szolgál, hogy a szakmabeli olvasók véleményét befolyásolja - valamilyen kapcsolatban van pénzügyi intézményekkel. …  Nagyon meg voltam lepve, hogy azokban a napokban, amikor éppen befejezéséhez közeledett a görög kiigazítási program kialakítása, cikkeket olvastam tiszteletre méltó professzoroktól, akik közül sokan befektetési bankok tanácsadói voltak, s véletlenül nagyon hasonló véleményük volt, mint a szóban forgó bankoknak, de a cikkekben nem volt semmiféle utalás a kapcsolatra. Nem kérem, hogy cenzúrázzák a véleményeket, de legalább legyen átláthatóság, és mutassák be az érdek-összefonódásokat, és akkor az olvasók képben lesznek.”

Vértes András cikkének felvezetőjében a Figyelő a szerzőt a GKI Gazdaságkutató Zrt. elnökeként mutatja be, s még egy lábjegyzet sem szól arról, hogy a szerző egy nyugdíjpénztárban vezető tisztségviselő, tehát valószínűleg személy szerint ellenérdekelt abban, hogy a pénztárak megszűnjenek. Az olvasók tehát nem voltak képben. És nemcsak az olvasók! Az Alkotmánybíróság még nem döntött a magánnyugdíjpénztárakkal kapcsolatos beadványokról, s egy cikk az ország egyik vezető gazdaságkutató-intézete elnökének tollából az ő véleményüket is befolyásolhatja.

Persze elképzelhető, hogy Vértes András az Aranykor Nyugdíjpénztárban betöltött igazgatósági tagságáért – s korábban ugyanitt betöltött elnöki tisztségéért – nem kapott semmilyen díjazást, munkáját társadalmi munkában végezte. Remélem, így volt. Az átláthatóság azonban mindenképpen növelné a Figyelő, a szerző és a Gazdaságkutató Zrt. hitelességét.

Kun János

[1] A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának megfelelő testület

A hírműsorok legegyszerűbb (egyben legolcsóbb) módja, ha „szakértőket” hívnak a tévéstúdiókba. Okos elemzésekkel és tanácsokkal látnak el minket. Látszólag függetlenek, nem érdekeltek az adott témában, a valóságban azonban sokan közülük a különböző óriásvállalatoktól kapják fizetésüket és érdekeiket képviselik, nagyon is hatékonyan.

Érdekes vita alakult ki két közéleti személyiség, régi szerzőnk Kun János és Vértes András, a GKI  Zrt. elnöke közt a magánnyugdíjpénztárak szerepéről és a Fidesz-kormány intézkedéseiről.

A Figyelő egy cikkének elolvasása után levelet írtam a főszerkesztőnek. Levelem két héttel később, az újság március 31-én utcára került számában meg is jelent, az első oldalon. Köszönet érte! A levelet szerkesztve közölték, a szerkesztő néhány mondatomat gördülékenyebbé tette, amit szintén köszönök. Sajnálom azonban, hogy pontosan azt a bekezdést, amit a legfontosabbnak tartottam, kihúzta.

Örülök, hogy Vértes András válaszolt a Figyelőben megjelent cikkével kapcsolatos írásomra, s beavat a cikkében bemutatott számítások módszertanába. Az általa követett módszer ugyan egy minden bizonnyal alapos matematikai tudást igénylő számítási gyakorlat, nem alkalmas a cikkben megfogalmazott következtetések levonására, melyek szerint a magán-nyugdíjpénztárak elsorvasztása „… belátható időn belül nehéz helyzetbe fogja hozni az állami nyugdíjrendszert”, „… a tb-nyugdíjrendszer csak akkor fenntartható, ha a 2031 és 2070 között keletkező 12 ezer milliárd forintos (évente a GDP 1,2 százalékát kitevő) lyukat valamivel befoltozzák”, vagy hogy „… a kényszerű nyugdíjjárulék-emelés megközelítheti a 10 százalékpontot”.

Ha hihetünk a Franciaország szinte összes magánklinikáját tömörítő Magánkórházi Szövetség (Fédération de l’hospitalisation privée – FHP) reklámkampányának, a kórházi ápolás az állami kórházakban 27 százalékkal kerül többe, mint a piaci alapon működő klinikákon. Ha a betegek a magánklinikán – nem pedig a kórházban – műttetik meg magukat, a társadalombiztosítás 15 milliárd eurót takarít meg. Az FHP következtetése: itt lenne az ideje, hogy sürgősen bevezessék „az egységes tarifát”.

Példátlan kampányt indított a pénzügyes lobbi a kötelező magánnyugdíjpénztárak megszüntetése ellen. A kampány azért példa nélküli, mivel jó nevű és eddig megbízható lapok is elfogult, félreinformáló cikkek sorát tették közzé, és ezzel próbálják maguk mellé állítani a közvéleményt. Elhallgatják, hogy egy hosszú távú, ellenőrizhetetlen ígéret – a pénztártagok a saját befizetéseik befektetéseiből nagyobb nyugdíjat kapnak majd, mint az állami elosztó-kirovó rendszerből kapnának – ellenében a kötelező pénztárak jelene és valóságos hatása a költségvetési hiány és az államadósság szisztematikus növelése. Példátlan a kampány azért is, mivel arra épít, hogy a kormány lejáratásának olyan lelkes hívei vannak, akik elnézik, ha olyan témában szólítják meg őket, amely csak félretájékoztatás árán védhető. A pénzügyes lobbin kívül nincs más csoport, amelynek előnyös lenne a kötelező pénztárak fennmaradása. A kampány azért is példátlan, mert látszik, hogy a témát napirenden kívánják tartani azzal számolva, hogy egy ígérettel nem lehet vitába szállni. Pedig a pénzügyi kérdéseknek nem szabadna „lila ködbe” veszni, elvárható, hogy mind többen átlássák és megértsék őket, hiszen a sorozatos buborékok és pénzválságok egyik oka a pénzügyi szektor túlburjánzása. Ne áltassuk magunkat: a kötelező pénztárak ennek a káros rendszernek a szüleményei.

Kun János már 2006-ban egyértelműen a kötelező pénztárak megszüntetése mellett foglalt állást, de az akkori kormány az észérvek ellenére sem volt hajlandó a pénzügyi lobbi érdeke ellen tenni. Kár!

A WikiLeaks honlapon nyilvánosságra hozott dokumentumok szerint a nyugati katonai beavatkozás nem sikeres, a veszteségek a vártnál nagyobbak. A többlet költségekre az amerikai kongresszus újabb 59 milliárd dollárt szavazott meg. Ennek egy része a tálibok zsebébe kerül és az ellenség hadi kiadásait finanszírozza majd. A háború, mint mindig, néhányaknak nyereséges, más meg nem számít.

1983-ban, még a hidegháború kellős közepén Reagan meghirdette a „Csillagok háborúja” nevet viselő rakétaelhárító programját. A sci-fi szerzők kapva kaptak az alkalmon, hogy a világűrkutatás képtelennél képtelenebb ötleteihez anyagi támogatást szerezzenek, de egyedül annyit értek el, hogy a katonai költségvetést csillagászati méretűre duzzasztották.

Az amerikai elnök, Barack Obama erőfeszítése a közel-keleti békefolyamat újraindítására az izraeli miniszterelnök, Benjamin Nétanyahu ellenállásába ütközött, aki nem hajlandó leállítani a telepesek gyarmatosítási gyakorlatát. Pedig, az amerikai közel-keleti stratégia középpontjában továbbra is az izraeli-palesztin konfliktus megoldása áll. Ennek sikere, legalábbis részben – az izraeli jobboldal politikáját nem támogató – új zsidó lobby befolyásától függ. Első konferenciájuk október 25-én kezdődik.

Miért is puha az erőmű orra? Mert nem mondott igazat és rajtakapták? A Paksi Atomerőmű 4,2 milliárd forintot költ évente a jó hírére, és néha egész oldalas cikkekben publikálja álláspontját. A paksi erőmű állami tulajdon, tehát mindannyiunk pénzéből teszi ezt. Az ellentábor, ha van ilyen, nem kap a 4,2 milliárdból, és véleményét kerüli a nyomdafesték. Ők nem hirdetnek, nem szponzorálnak, ritkán publikálnak.