A szegénység elleni küzdelem világnapján, október 17-én civilek szerveztek figyelemfelhívó demonstrációt Debrecen város díszes főterére. A helyi médiából (egy napilap, két televízió, öt online újság, közel tíz rádió) alig néhányan adtak előzetest, beharangozót az eseményről, felhívván közönségük figyelmét a várható történésre, ajánlva nekik a részvételt. A demonstrációról szóló beszámolók sokasága sem árasztotta el a debrecenieket. A helyi média kevesebb mint fele méltatta említésre a demonstrációt, érdeminek mondható tudósítást csak három adott. A debreceni önkormányzati tulajdonú televízió esti hírműsora, a Napszemle http://www.dehir.hu/dtv/napszemle-2012-10-17/ is szánt egy rövid tudósítást az eseménynek, ám ennek a nyúlfarknyi anyagnak sajátos felvezetése volt a közvetlenül előtte szereplő bővebb információ, amiben arról volt szó, hogy az egyik segélyszervezet a hajléktalanok részére osztott tartós élelmiszert a városban. Ebben az anyagban két hajléktalan is megnyilatkozott: az egyik beismerte, hogy ő alkoholista, a másik pedig kétszer is fel akarta venni a segélycsomagot, pedig az csak egyszer járt mindenkinek. Ránézésre mindkettő roma volt. Más érintett szegény nem kapott szót. Tehát a városi televízió híradójának eme tudósításából levonhatnánk a következtetést: a hajléktalanná vált szegény emberek cigányok, alkoholisták és vissza akarnak élni a segéllyel. Ezek után talán még azt is gondolhatja az óvatlan tévénéző, hogy ezek az emberek megérdemlik a sorsukat.

A példa nem kivételes, nem egyedi feldolgozási módot prezentál.

Szaúd-Arábiában az emberi jogokat egyáltalán nem tartják nagyobb tiszteletben, mint Iránban. Ennek ellenére a „nemzetközi közösség” érdekes módon megkíméli a vahhábita monarchiát minden kritikától. Miért is? Netalán azért vagyunk rájuk tekintettel, mert ők a világ első számú olajexportőrei? Vagy mert tartós szövetségesi viszonyban állnak az Egyesült Államokkal?

A kínai piaci jelenlét már távolról sem szorítkozik a kereskedelemre, a nagy építkezésekre, az energiahordozók és más nyersanyagok kitermelésére. Kína a világ minden táján lépésről lépésre nagy állami médiahálózatot épített ki, amelynek fontos szerepet szán a tájékoztatásban és a felderítésben is.

A hírműsorok legegyszerűbb (egyben legolcsóbb) módja, ha „szakértőket” hívnak a tévéstúdiókba. Okos elemzésekkel és tanácsokkal látnak el minket. Látszólag függetlenek, nem érdekeltek az adott témában, a valóságban azonban sokan közülük a különböző óriásvállalatoktól kapják fizetésüket és érdekeiket képviselik, nagyon is hatékonyan.

Érdekes vita alakult ki két közéleti személyiség, régi szerzőnk Kun János és Vértes András, a GKI  Zrt. elnöke közt a magánnyugdíjpénztárak szerepéről és a Fidesz-kormány intézkedéseiről.

A Figyelő egy cikkének elolvasása után levelet írtam a főszerkesztőnek. Levelem két héttel később, az újság március 31-én utcára került számában meg is jelent, az első oldalon. Köszönet érte! A levelet szerkesztve közölték, a szerkesztő néhány mondatomat gördülékenyebbé tette, amit szintén köszönök. Sajnálom azonban, hogy pontosan azt a bekezdést, amit a legfontosabbnak tartottam, kihúzta.

Ismét a magánnyugdíjpénztárakról

Kun János levelet írt a Le Monde Diplomatique internetes magyar kiadásának melyben reagál a Figyelőben írt cikkemre, illetve arra, hogy a szerkesztőség levelének egy részletét nem közölte.

Egyetlen honlap megrengette az Obama-kormányt. Az új típusú média több százezer diplomáciai üzenet kalózmásolatát hozta nyilvánosságra 2010. november 28-án három nagy példányszámú napilap együttműködésével. Az amerikaiak erőteljesen reagáltak. Bármi lesz is a sorsa a WikiLeaks-nek, semmi sem akadályozhatja meg többé az ilyen típusú kiszivárogtatásokat (angolul: leaks).

1962 októberében hajszál híján kitört az atomháború. Nem sokkal a félidős választások előtt John F. Kennedy elnök még azt hajtogatta, hogy a szovjetek sosem fognak támadórakétákat telepíteni Kubába – ha mégis, az nem maradna retorziók nélkül. Moszkva ennek ellenére nemigen zavartatta magát, de nem tudta eldönteni, hogy az amerikai nyilatkozatok csak meg akarták nyugtatni a választókat vagy valódi figyelmeztetések. A hírszerzés (vagyis a titkosszolgálatok) tette egyértelművé a két vezető szándékait, akiknek így lehetőségük nyílt megoldani a válságot. Amerika meglebegtette, hogy mindenképpen jóváhagyja – persze csak később és diszkréten – Moszkva egyik követelését: a Törökországban felvonultatott NATO-rakéták visszavonását. Nyikita Hruscsov pedig bizalmas levélben jelezte Kennedynek: amennyiben az USA kötelezi magát arra, hogy nem szállja meg Kubát, ő is visszahívhatja a rakétákat a szigetről anélkül, hogy csorba esne a tekintélyén. [1]

Ma már senki sem lepődik meg a média politikai szerepén, az Amerikában a Castro-ellenes szervezkedések felderítésén dolgozó öt kubai férfi esete viszont a média igazságszolgáltatást is befolyásoló hatását mutatja.

A nagy blöff: a szerencsejáték privatizálása és liberalizásása Franciaországban

Eddig is rengeteg féllegális szerencsejátékot találhattunk az interneten. Már csak hírüket kell kelteni más csatornákon, hogy megbecsült és szépen jövedelmező iparág legyen a fogadásokból. Franciaországban ez az áttörés megtörtént. A sportesemények és egyéb szórakoztató műsorok közvetítői győztek és elfogadtatták álláspontjukat: mindenféle nyereményjátékok szórakoztatnak majd minket éjjel és nappal, és az állam nem részesedik az üzletből.

Érdekes, hogy Magyarország is szinte azonos időben vágott bele ebbe a szélhámos üzletágba. Nálunk Havas Henrik reklámozza, szinte mindenütt.

Augusztusban egy fiatalasszony, a 18 éves Bibi Aisha arcképe került a Time Magazine címlapjára. Fül és orr nélkül: állítólag az afgán tálibok csonkították meg[1]. Az iráni Sakineh Mohammadi-Ashtianit házasságtörésért előbb korbácsolásra, majd megkövezésre ítélték. A halálbüntetés végrehajtása előtti, még érintetlen arca a teheráni rezsim elleni harc szimbólumává vált. Elgondolkodtató a két női arc. De mire is gondolunk valójában az arcok láttán? Nem az afgán iszlamisták kegyetlenségére: a szovjetek ezt a brutalitást már régen elszenvedték, méghozzá egy olyan korszakban, amikor az értelmiségiek jóváhagyásával a nyugati államok látták el fegyverrel a fundamentalistákat. Vajon Mahmoud Ahmadinejad elnök rezsimjét leplezi le a másik fotó? Párthívei választási csalásait, az ellenzék elnyomását, az akasztásokat – mindazt, amire ez a rendszer valójában épül? Nem. Itt valami másról van szó..

2010. július 25-én a WikiLeakstől, a nagyközönség elől elzárt információk felkutatásában és kiszivárogtatásában élen járó, underground hacker- és információs hálózattól volt hangos a világsajtó. A WikiLeaks ugyanis közzétette az Afgán háborús napló (Afghan War Diary) elnevezésű, 92 ezer titkos háborús jelentést tartalmazó gyűjteményének nagy részét. Mivel a dokumentumokban található információtömeg a magyar média és közvélemény érdeklődését csak csekély mértékben keltette fel, úgy véljük, hogy a naplók néhány érdekes tulajdonságára érdemes felhívni az olvasók figyelmét.

Az amerikai hadsereg afganisztáni háborúval kapcsolatos bizalmas dokumentumainak túlnyomó része látott napvilágot július 26-án, hétfőn a WikiLeaks.org internetes protálon. Ezek a dokumentumok az 2001 októbere óta zajló háború és a véget nem érő megszállás eseménysorozatát beszélik el.

A WikiLeaks honlapon megjelentetett több mint 90 ezer afganisztáni katonai dokumentum a közösségi média erejét mutatja. Bár fontos, de úgy tűnik, mégis egyedi esetről van szó, és nem várható, hogy a cenzúra, a nemzeti határok és a hagyományos média eltűnnek a történelem színpadáról.

A lelepleződések végeláthatlan áradata elképeszti a franciákat… A politikai vezetők rendszeresen – és igen baráti körülmények között - találkozgatnak az üzleti elit tagjaival. Ezek az üzletemberek finanszírozzák a politikusok pártjait és választási kampányait. Cserébe a politikusoktól jelentős adócsökkentéseket kapnak. Ezek után senkit sem lep meg, hogy az adócsökkentések (közel százmilliárd euró tíz év alatt) következtében a legmagasabb jövedelmek… még tovább nőttek. A sorozatos adókedvezményekre még ráerősített a kifejezetten a magas jövedelmek védelmében létrehozott „adóplafon” bevezetése 2006-ban. S végül a botrányok sora egyértelműen megmutatja, hogy politikusaink miért is csökkentik sorozatosan a leggazdagabb réteg adóját: a minket kormányzó politikusok (és családtagjaik), későbbi karrierváltásukkor az üzleti elithez csatlakoznak majd és nem harcos szakszervezeti vezető lesz belőlük.

A „France 5” francia tévécsatornán ez év január 21-én sugárzott „Les Maternelles” (Kismamáknak) című műsorban egy nő felindultan mesél kórházban, altatás nélkül elvégzett és végigszenvedett abortuszáról. Nem, tévedés ne essék: nem a hatvanas években járunk, hanem a 21. század elején.

2006-ban még szenzációt keltett a BNP-Paribas egyik bankára a francia újságíró-szövetség strasbourgi kongresszusán, amikor kijelentette, hogy az újságírók jelenlegi helyzete igencsak emlékeztet a 70-es évek kohászaiéra: már csak ők nem tudják, hogy sorsuk rég megpecsételődött.

A Le Monde diplomatique idestova húsz éve hangoztatja a gazdasági forgószél eljövetelét, amely most tönkreteszi a szerkesztőségeket és elnépteleníti az újságárusító helyeket. Mivel az okok elemzése nem véd meg a következményektől, a Le Monde diplomatique is megérzi a zord időjárás hatásait. Persze kevésbé, mint más lapok, ugyanakkor másféleképpen: sem a túlélése, sem a függetlensége nincs veszélyben, a fejlődéséhez szükséges eszközök azonban hiányoznak. Annak érdekében, hogy továbbra is megvilágosíthassuk a jövőt, hogy kivehessük a részünket a különböző eszmék vitájából, végül pedig hogy eljuttathassuk új olvasókhoz is a látásmódunkat és a világról alkotott felfogásunkat, felhívással fordulunk Önökhöz.

Képzeljük el, hogy a világot immáron nem az árucikk és az ára primátusa szabja meg! Ebben az esetben az újságírónak már semmilyen komolyabb oka sem lenne ragaszkodni ahhoz, hogy cikkeit továbbra is papírra nyomtassák, majd teherautókkal a hírlapterjesztő vállalatokhoz szállítsák, esetleg postán az előfizetőknek feladják. Az internetnek köszönhetően még könnyebben is közzé tudná tenni információit, elemzéseit az egész világ olvasói számára; egy szempillantás alatt eljuthatna hozzájuk, olcsóbban, s adott esetben a hanganyagot, képeket, hivatkozásokat is csatolhatna.