Fenyegetődznek, kígyót-békát kiáltanak egymásra: a 2014-2020-as uniós költségvetési tárgyalások megosztják a tagországokat. Bár sokat beszélnek az angol kedvezményekről, de igazából az egész európai építmény recseg-ropog. Az uniós költségvetés csak a GDP 1 százaléka, így messze nem elég arra, hogy az Unió pozitívan válaszolhasson a déli országok szolidaritási kérésére. Most is, mint már annyiszor, a táncot Berlin vezeti.

Tudnánk-e nélkülözni ezt a világot, ahol állandóan háromtucat tévéműsor, az internet, a DVD, a mozizás és a kikapcsolódás egyéb lehetőségei közül kell választanunk, és amelyben a szórakozás nyomasztó szabadidős stresszé válik? Vajon nem volna-e szebb, ha ismét inkább magunk alakítanánk az életünket? Ha több időt fordíthatnánk a gyerekeinkre, végre újra saját magunk zenélnénk, főznénk, segítenénk a szomszédainknak, vagy önkéntesként segédkeznénk?

De mégis hogy lehet mindezt heti negyven óra – néha akár még több – munka mellett megvalósítani? Aki ilyen sokat dolgozik, olykor szeretne is magának ezt-azt megengedni: új autót, iPadet, új LCD-tévét – és természetesen Playstationt a gyerekeknek. Így az ember máris a fogyasztói igények és az időhiány ördögi körében találja magát.

Stanley Kubrick 1968-ban bemutatott 2001: Űrodüsszeia című filmjében a HAL 9000 névre hallgató robot, a mesterséges intelligencia valóságos csodája, amelyet felvettek a Jupiterre tartó Discovery űrhajó fedélzetére, kiszabadult az űrhajósok kontrolja alól, s egy fő kivételével valamennyi űrhajóst likvidálta. Utóbbinak aztán sikerült a robotot lekapcsolnia. Ha 2012-ben visszatérünk Földünkre, nevezetesen Európába, akkor az euró ehhez a bizonyos űrrobothoz hasonlítható, mivel nincs felette ellenőrzést gyakorló felelős politikai hatóság. Amikor 1999 januárjában általános jókedv kíséretében létrehozták a közös valutát, hogy bevezessék azokban az országokban, amelyek megfelelnek a maastrichti szerződésben, 1992-ben lefektetett konvergenciafeltételeknek, a valuta megalkotói legkevésbé sem feltételezték, hogy „teremtményük” a fejükre nőhet, és az Európai Unió egész építményét megingathatja.

A 2001. szeptember 11-i támadások óta a nyugati hatalmak a terrorizmus elleni harcot első osztályú stratégiai céllá emelték, miközben nem teljesen egyértelmű, mit is jelent a kifejezés. Mert mi a közös a hetvenes évek forradalmi csoportjai, az Al-Kaida hálózat és a függetlenségi mozgalmak között? Az aktivisták vallomásaiból világosabb képet kaphatunk a politikai erőszak logikájáról.

A német kultúra emblematikus művét, a Faustot az idők során sokan sokféleképpen értelmezték. Az egykori Német Szövetségi Köztársaságban még meglehetősen elhanyagolták, a Német Demokratikus Köztársaságban pedig az új társadalom megalkotásának szimbólumaként értelmezték. Ma, a válság idején ez a mű új megvilágításba kerül: Faust, a globalizált világ első vállalkozója negatív hőssé vált.

Hamburg legelegánsabb negyede egyúttal a város legkörnyezetbarátabb kerülete.  Ez első pillantásra fel sem tűnik, amikor ott állunk a Marco Polo toronyház lábánál. Az impozáns 16 emeletes épület, az avantgárd építészet reprezentánsa, egymáson elcsúsztatott kenyérszeleteket idéz. Itt egy lakást átlagosan 3,7 M euróért árusítanak. A tőszomszédságában álló, s a minap avatott Unilever székházról sem rí le a természet iránti rajongás. Az agrár- élelmiszeripari és kozmetikai óriás-multi 25 ezer négyzetméter összterületű irodaháza minden idők legkiterjedtebb energiatakarékos égőkkel megvilágított felülete. A látogatókat fogadó recepciós büszkén hangoztatja, hogy „az egész épület a környezetvédelmi előírások legteljesebb tiszteletben tartása jegyében fogant,” A mutatóujját a tágas mennyezet felé emelve elmagyarázza, hogy „a földszinti előcsarnok a legkorszerűbb hőenergia visszanyerési rendszerrel van felszerelve”.

A zöldek legutóbbi választási sikerei és rendkívül imponáló közvélemény kutatási eredményei alapján spekulációk áradata kelt szárnyra Joschka Fischer esetleges indulásáról a 2013-as parlamenti választásokon.

Számos kommentátor az amerikai külügyminisztériummal egyetértésben azt bizonygatja, hogy a WikiLeaks által nyilvánosságra hozott diplomáciai iratok semmi újat nem tartalmaznak. Mégis, az eddig publikált dokumentumok között több érdekes apróságot találhatunk. Például:

Uniós partnerei felszólították Írországot, folyamodjon az Európai Unió Pénzügyi Stabilitási Alap „segítségéért”, és az ír kormány végül is folyamodott. Az Európai Bizottság, az Európai Központi Bank és a Nemzetközi Valutaalap jelenleg együtt szervezi a mentőcsomagot a bajba jutott bankoknak, a  számlát pedig az ír lakossággal fizettetik majd ki. A Lisszaboni Szerződés módosításával Németország ezt a gyakorlatot – sőt ennek még szigorúbb változatát – akarja szerződésbe foglalni és állandósítani.

„Németország sohasem volt olyan szabad, mint ma”

Az elmúlt húsz évben Németország a korábbinál súlyosabb tényezőként tért vissza a nemzetközi politikai színtérre. Szomszédjai megnyugtatása érdekében megfontolt, következetes és kiszámítható külpolitikát folytat.

A német büntetésvégrehajtási jog rövid története

2009 októberében – szakemberekben és az érintett dolgozókban egyaránt – óriási csalódást keltett a francia parlament által, évtizednyi halogatás után végre elfogadott törvény a büntetés-végrehajtó intézmények reformjáról. De vajon meg lehet-e oldani a börtönök problémáit egyetlen, akár még jó törvénnyel is? Elég a német példára gondolni, hogy lássuk: illuzórikus lenne a kérdésről társadalmi gyökerei és politikai vonatkozásai nélkül tárgyalni.

– Az utasok finanszírozzák a berlini gyorsvasút tőzsdei bevezetését –

A berlini fal leomlása egy évvel megelőzte az NDK megszűnését. A Német Demokratikus Köztársaságot 1949-ben alapították, 16 millió lakosa volt és Nyugat-Németország teljesen bekebelezte. Azóta az „emlékek hidegháborúja” helyettesíti a blokkok hidegháborúját. Jaj a legyőzöttnek! Múltjából semmi sem marad.