Az 1840-es évek elején az Egyesült Királyság ágyútűzzel nyittatta meg a kínai kikötőket, holott a Középső birodalom „örökre lezárta őket”, hogy gátat szabjon a britek által szervezett ópiumkereskedelemnek. De az angol ágyúk arra kényszerítik Daoguang császárt, hogy 1842. augusztus 29-én aláírja a nankingi szerződést: Kína öt kikötőt nyit meg, Hong Kong-ot pedig teljesen átadja az angoloknak. A konfliktus második szakaszában (1856-1860 után) Kína függetlensége még inkább megtépázódik, hiszen kénytelenek legalizálni az ópiumkereskedelmet. A történelemkönyvek a két háború után született ópium-egyezményeket csak „egyenlőtlen szerződésekként[i]” emlegetik.

A kisebbségbe került miniszterelnök csak nagy nehezen mondott le – végül 2013. február 27-én –, a szakszervezetek lázongnak, a civilek is – az utcán és a weben is: az általában jóval békésebb Szlovéniában szinte minden a feje tetejére állt. A válság nevében bevezetendő megszorítások kiverték a biztosítékot.

„A mi jelenünk a ti jövőtök” – mondta néhány éve egy cseh baloldali aktivista nyugat-európai társainak. Az alábbi cikk az európai acélipar felszámolásáról szól. Hacsak a szakszervezeteknek nem sikerül megmenteni az ágazatot.

Gandrange, majd Florange Franciaországban, Liége Belgiumban, Schifflange Luxembourgban – három acélipari termelőhely az ArcelorMittal tulajdonában.

Amikor Lakshmi Mittal 2006-ban megvette a multinacionális Arcelor céget, megmentőként ünnepelték. „Mindent el akartunk hinni – ismeri el Geoffrey Schenk, a Fédération Générale du Travail de Belgique (Belga Általános Munkás Konföderáció, FGTB) chertal-i képviselője. – Az emberek matricákat viseltek, rajta egy kis elefánttal, India jelképével és Mittal fényképével, mert a halálból hozott vissza bennünket. De az Arcelor megölt bennünket”. Hogy a gyáraikat megőrizzék, az európai munkások mindent elfogadtak: rugalmasak voltak, elviselték az áthelyezéseket és a bérbefagyasztást. Mindez mégsem volt elég.

A válság ürügyén az Európai Unió ma már azt a német gyakorlatot szeretné bevezetni egész Európában, amely szerint a versenyképesség alapja a bércsökkentés. Pedig az eurozóna gazdasági teljesítményének és sorozatos válságának okai épp a bércsökkentésre és a német exportdömpingre vezethetők vissza.

A bérdömping ellen az európai minimálbér a megoldás. Ne fordulhasson elő, hogy a versenyképességre hivatkozva az egyes országban más országok még alacsonyabb béreire hivatkozva csökkentsék a munkabéreket. A szakszervezetek körében mégsincs egyetértés ez ügyben.

A bérdömping ellen az európai minimálbér a megoldás. Ne fordulhasson elő, hogy a versenyképességre hivatkozva az egyes országban más országok még alacsonyabb béreire hivatkozva csökkentsék a munkabéreket. A szakszervezetek körében mégsincs egyetértés ez ügyben.

A Tea Party mozgalom választási sikerein felbuzdulva, a republikánusok újabb adócsökkentéseket és a szociális kiadások drákói leépítését próbálják kikényszeríteni az Obama kormányból. Hogy is lehetne ellenállni egy ilyen egész pályás lerohanásnak, amikor az amerikai baloldal teljesen megosztott. A radikális szárny aktivistái minden politikai kilátás nélkül küzdenek, a realistákból meg épp a politikai változáshoz szükséges elszántság hiányzik.

Paraszti származású munkások, jól ismert és paternalista tulajdonos, önkéntes nyugdíjpénztár: minden előre kiszámítható volt, mint a mesében. Azután sajnos nem lett jó vége…