Tarr Béla  nagyon szép rövidfilmje, rólunk, magyar emberekről és a válságról.

5 perc

http://www.youtube.com/watch?v=5DyfGweVbw0

A szegénység elleni küzdelem világnapján, október 17-én civilek szerveztek figyelemfelhívó demonstrációt Debrecen város díszes főterére. A helyi médiából (egy napilap, két televízió, öt online újság, közel tíz rádió) alig néhányan adtak előzetest, beharangozót az eseményről, felhívván közönségük figyelmét a várható történésre, ajánlva nekik a részvételt. A demonstrációról szóló beszámolók sokasága sem árasztotta el a debrecenieket. A helyi média kevesebb mint fele méltatta említésre a demonstrációt, érdeminek mondható tudósítást csak három adott. A debreceni önkormányzati tulajdonú televízió esti hírműsora, a Napszemle http://www.dehir.hu/dtv/napszemle-2012-10-17/ is szánt egy rövid tudósítást az eseménynek, ám ennek a nyúlfarknyi anyagnak sajátos felvezetése volt a közvetlenül előtte szereplő bővebb információ, amiben arról volt szó, hogy az egyik segélyszervezet a hajléktalanok részére osztott tartós élelmiszert a városban. Ebben az anyagban két hajléktalan is megnyilatkozott: az egyik beismerte, hogy ő alkoholista, a másik pedig kétszer is fel akarta venni a segélycsomagot, pedig az csak egyszer járt mindenkinek. Ránézésre mindkettő roma volt. Más érintett szegény nem kapott szót. Tehát a városi televízió híradójának eme tudósításából levonhatnánk a következtetést: a hajléktalanná vált szegény emberek cigányok, alkoholisták és vissza akarnak élni a segéllyel. Ezek után talán még azt is gondolhatja az óvatlan tévénéző, hogy ezek az emberek megérdemlik a sorsukat.

A példa nem kivételes, nem egyedi feldolgozási módot prezentál.

A szegénység általános felháborodást kelt, hiszen úgy gondoljuk, hogy egy igazságos világban nem lennének szegények. A gazdagságot viszont csak ritkán érezzük problémásnak. A világgazdasági válság viharai azonban újra felszínre hozták a két jelenség közötti kapcsolatot. Az USA-ban már több mint egy évszázada megszületett az elképzelés: korlátozni kell a leggazdagabbak jövedelmeit.

Írásom alapja öt szociológiai tanulmány, melyet a lengyel Feminista Think Tankban részt vevő feminista és antikapitalista szociológusok állítottak össze. Katarzyna Gawlicz, Ewa Charkiewicz, Malgorzata Maciejewska és Marcin Starnawski mélyinterjúkat készítettek és elemzéseket végeztek olyan nők életviszonyairól és szociális elvárásairól, akik két közepes nagyságú városban, Walbrzychban és Krosnóban, valamint Starachowice környéki falvakban élnek, Lengyelország délnyugati, délkeleti és központi régiójában.[1] A gazdasági statisztikákat a lengyel neoliberális kapitalizmus húsz évéről szóló első kritikai feldolgozásból vettem, ennek címe A konzervatív modernizáció, kiadója Pawel Kozlowski professzor, a Lengyel Tudományos Akadémia Közgazdasági Intézetének igazgatója.[2]

„A történelemben először fordul elő, hogy egyszerre több mint egymilliárd ember kényszerül arra, hogy esténként korgó gyomorral hajtsa álomra a fejét.” Ez a lesújtó megállapítás nem egy emberi jogi aktivistától származik, hanem Robert B. Zoellick, a Világbank elnökének szájából hangzott el. Szerinte ugyanis az ezredfordulós fejlesztési cél, mely 2015-re véget vetne az éhínségnek, „nem fog megvalósulni”.^[1] A múlt évszázadban ugyan határozott javulás volt tapasztalható, 2008 óta azonban újra megugrott a szegények és az alultápláltak száma. A Világbank szakértői szerint csak 2010-ben 64 millió újabb ember (Franciaországnyi embertömeg) süllyedhet bele a legsúlyosabb szegénység bugyraiba.

1984, a demokratikus államforma helyreállítása óta 2010. október 3-án először lesz elnökválasztás Brazíliában, amelyen nem lesz elnökjelölt Inácio Lula de Silva. A volt szakszervezeti vezér két választási cikluson át volt az ország elnöke. Sikerült-e a baloldal által olyannyira várt átalakítás?

2,6 milliárd ember nem rendelkezik vécével

A széndioxid-kibocsátás, a vegyi és nukleáris szennyeződés gondjával foglalkozó világunkban már senkit sem nyugtalanít a kórokozó ürülék, mint alapvető szennyező anyag. A londoni ”nagy bűz” óta (lásd keretes cikkünket) az ipari országok jelentős összegeket fordítottak arra, hogy a városi környezetet tisztává, egészségessé tegyék. De mi a helyzet a fejlődő országokban?