magyar feliratos film az internetes megosztás technikai, jogi és társadalmi hatásairól.

45 perc,     nagyon érdekes.

http://www.myspace.com/video/vid/62073456

A 2011-ben Norvégiában történt mészárlás annál is inkább meglepett mindenkit, mivel úgy tűnt, hogy épp Norvégiában sikeres a szociális és politikai kiegyezés, a norvégok egy élhető társadalmi és politikai berendezkedést alakítottak ki maguknak. A társadalom átlátható és decentralizált, felerősíti az emberi együttélés kellemes vonásait, mindig és mindenben a legfontosabb a kompromisszum, a társadalmi viták kizárólag arról szólnak – és itt Jo Nesbo írót idézzük – „hogy mi a legjobb módszer arra, hogy a jobb és baloldal egyességre jusson”. És ebben a mintademokráciában, mely képes meghaladni a konfliktusok szintjét megjelent egy fogékonyság – ez a legkevesebb, amit mondhatunk – a teljesen gátlástalan szélsőjobb iránt, ami nem vezethető vissza Vidkun Quisling – a megszállt Norvégia nácibarát kormányának vezetője – nacionalista örökségére. És ez az új irányvonal nem csak Norvégiában alakult ki, és nem redukálható kizárólag a politikai témákra: belsőségesebb, meghittebb, személyesebb, ezért veszélytelenebbnek látszik. Jelen van a művészetekben, a legkülönfélébb szabadidős tevékenységekben. Létrejött egy olyan képzeletvilág, mely közvetlenül belső érzékenységünkre hat.

 Soha egyetlen fesztiválon sem láttam még annyi filmet, amelyek munkásokról szóltak, s amelyekben olyan részletesen mutatták volna a gyári munkát, a szerelést, a gépek zaját és a fizikai munka mindennapjait, mint az idei Berlinálén. A berlini fesztiválon persze több száz filmet mutatnak be, ebből nekem körülbelül harmincötöt sikerült megnézni, így a merítés esetlegesnek is mondható. De az hiszem, mégsem véletlen, hogy a pénzügyi válság, a növekvő szegénység és a munkahelyek megszűnése egyre több filmesben – és másfelől potenciális nézőben – tudatosítja, hogy az életben minden valódi érték forrása a munka, s nem a spekuláció és a piaci ügyeskedés.

Először is szeretném definiálni a címben elhangzottakat: Fiatalok alatt a 14 és 28 év közötti korosztályt értem. 14, hiszen jövőjéről egy átlagos fiatal ekkor kezd el gondolkodni, a középiskola kiválasztása ugyanis nagyban meghatározza későbbi lehetőségeit. 28 év pedig azért, mert ekkorra már befejezte tanulmányait, figyelmét pedig a családalapítás felé koncentrálja. Jelenlegi helyzetén a második Orbán-kormány jelenlegi két évét. Kilátásain pedig egyrészt rövidtávon a ciklus végéig tartó közel 2 évet, másrészt középtávon kettőtől-ötig, hosszútávon pedig öttől-tíz évig terjedő időintervallumot értem.

Minden második 18 és 29 év közötti fiatal tervezi, hogy kivándorol, derül ki a TÁRKI 2012-es márciusi felmérésből. Kik hosszabb, kik rövidebb időre, sokan közülük azonban vissza sem jönnének.

Newtownban, az amerikai kisváros általános iskolájában 2012. december 12-én lezajlott tömegmészárlás tragédiáját követően ismét napirendre került a lőfegyverek szabad árusításának kérdése. Annál is inkább, mert az elkövető édesanyja kedvelte a lőfegyvereket. Egy állig felfegyverzett 20 éves fiatalember huszonhat személyt, köztük húsz gyermeket gyilkolt meg. Az amerikai Nemzeti Lőegylet (NRA) – a fegyver-lobby vezető ereje – óvatos hallgatásba burkolózott. Néhány héttel az eseményt követően a fegyvereladások hirtelen megsokszorozódtak, olyannyira, hogy a fegyverkereskedőknél áruhiány lépett fel. Olyan tulajdonos is akadt, aki a haszon reményében arra vetemedett, hogy a saját fegyverét kínálta eladásra.

Van Michael Curtis (Kertész Mihály) 1942-es kultfilmjének, a Casablancának egy jelenete: Renault százados, a helyi rendőrfőnök néhány embere körében, miután bezáratta Rick (Humphrey Bogart) kávéházát, fennhangon így szól: „Meg vagyok döbbenve, igazán meg vagyok döbbenve, hogy itt szerencsejátékot folytatnak!”

Magyarország most lehajtott fejjel áll a hétfői parlamenti mondatok után, amelyek a családon belüli erőszak önálló büntetőjogi tényállásáról szóló vitában hangzottak el. A nők elleni erőszakot a fejlett társadalmak sem számolták fel, de tőlünk nyugatabbra kevésbé bagatellizálva és hatékonyabban reagálnak egy-egy ügyre és jelenségre a döntéshozók. Egy fiatal brüsszeli lány dokumentumfimet forgatott arról, hogyan zaklatják a férfiak, amikor hazafelé tart. A kisfilmből nagy vita lett.

Amikor Forrest Davis hegesztő otthagyta a szakmáját 1985-ben, és megalapította a kisvállalkozását, a Goliath Casket Ltd-t, nem is remélte, hogy ilyen sikeres lesz. Akkoriban Amerikában a lakosság 15 százaléka volt csak elhízott, így az óriáskoporsók piaca úgyszólván gyerekcipőben járt. Azóta a lakosság mérete jelentősen megnőtt, széltében. Miközben az indianai családi vállalkozás a kezdeti időkben, a nyolcvanas évek vége felé évi egy tripla széles méretet adott el, ma ötöt ad el... havonta. Különböző színekben, luxusváltozatban, aranyozott fogantyúkkal és kipárnázva. Mivel a lakosság egyharmada elhízott és egy másik harmada túlsúlyos[1], az Egyesült Államok jelenleg a világ legelhízottabb országa.

Ez az írás eredetileg a londoni olimpia előttre készült, így kissé ünneprontónak hat a magyar sportolók vártnál lényegesen jobb szereplése miatt; a szerencsétlen pekingi szereplést most egy viszonylag szerencsés londoni követte. Illúziókat azonban kár lenne táplálni, ahogyan 2008-ban sem volt indokolt a „temetői” hangulat. Egyébként is, itt most valami másról lesz szó és ebben a vonatkozásban a leírtak semmit sem veszítettek aktualitásukból.

Babot, karfiolt vagy fehérrépát termeszteni, kenyeret sütni, esetleg csalános tésztát gyúrni, csirkéket nevelni vagy lekvárt befőzni, félretenni jövő évre vetőmagokat, aloé verával gyógyítani, pulóvert kötni és étolajjal működtetni a dízelmotort, kinyerni az esővizet és saját kutat fúrni, megoldani a hétvégi nyaraló független energiaellátását és így tovább. Megtanulni a fortélyokat, tapasztalatot cserélni – mindez ártatlan, sőt örömteli foglalatosságnak látszik. A preppereknek, a prepping, az előkészítés követőinek azonban ez nem puszta időtöltés, hanem a valószínű jövőre való gyakorlati felkészülés.

„A hatalom megszerzése érdekében az ideológiai háborúban el kell érni, hogy az alávetett osztályok kikerülhessenek az uralkodó ideológia befolyása alól…” A fasiszták börtönében a harmincas évek elején írt elemzéseket nagyon gyakran idézik, már szinte elkoptatják, bár igazából ritkán olvassák. Pedig ma újra meglepően aktuálisak. Európától Indián át Latin-Amerikáig mindenütt gazdagítják és megtermékenyítik a kritikai gondolkodást.

Június 8-án kezdődött a labdarúgó Európa-bajnokság. Kiváló alkalom volt a nemzeti önérzet megünneplésére Lengyelországban. A nyitónapon Varsó központjában, a Tudomány és Kultúra Palotája előtt felhangzott a szurkolók férfias éneke: Polska, biało-czerwoni!, vagyis Lengyelország: fehér-vörös!. Itt létesítettek egy százezres tömegre méretezett szurkolózónát, mivel a stadion ennek a létszámnak csak a felét képes befogadni.

2011. december 31-ikén, Szilveszter előestéjén, a téli szürkületben ott álltam a Parlament előtti téren, s a Kossuth-szobor talapzatának lépcsőjéről fáklyák fényénél szóltam az egybegyűlt tiltakozókhoz. A tömeget a csüggedtség és a vereség levegője lengte körül. Temetni jöttünk a harmadik köztársaságot, és köszönteni a negyediket, ha talán egyszer megszületik majd.

Ugyanezen a helyen álltam 1988. március 15-ikén is. Azon a verőfényes tavaszi napon, az első komoly politikai demonstráción az 1956-i forradalom óta, szabad választásokat, új alkotmányt követeltünk.

Néhány arc ismerős volt akkorról. Az arcunk barázdáltabb, megőszültünk, de úgy tetszik: ugyanott tartunk ma, ahol tartottunk akkor, vagyis: a nullánál.

Az európai vezetők egyre csak csúcstalálkozókra járnak, de ezek a találkozók sorra kudarcba fulladnak. A Fehér Ház és a Kongresszus eredménytelenül civakodnak. A „piacok” mindezt éberen figyelve úgy kezelik a képviselőket, mint a fejetlen kacsákat, mint az általuk létrehozott erők puszta játékszereit, amely erőket többé maguk sem tudják ellenőrzésük alatt tartani. Közben Franciaországban, Oroszországban, az Egyesült Államokban és másutt rövidesen elnökválasztások lesznek. E választások uralják a közéletet és a médiateret, s azt az irreális érzetet keltik, mintha a szavak és a tettek között nem lenne kapcsolat. Hiszen ha nem is várhatunk nagy dolgokat a jelöltektől – sőt egyáltalán semmit sem várhatunk tőlük –, életútjuk, hiányosságaik, szövetségeseik, környezetük, kapcsolataik révén ismertté válnak. A nép figyelme ennek megfelelően szívesebben irányul Barack Obamára és Newton Gingrichre, Nicolas Sarkozyre és François Hollande-re, mint a spekulatív pénzalapokra és a hitelintézetekre. De akkor mégis mire jók ezek az emberek?

A 2001. szeptember 11-i támadások óta a nyugati hatalmak a terrorizmus elleni harcot első osztályú stratégiai céllá emelték, miközben nem teljesen egyértelmű, mit is jelent a kifejezés. Mert mi a közös a hetvenes évek forradalmi csoportjai, az Al-Kaida hálózat és a függetlenségi mozgalmak között? Az aktivisták vallomásaiból világosabb képet kaphatunk a politikai erőszak logikájáról.

A TOTAL cégcsoport 2011. május 13-án jelentette be, hogy lengyel palagázkitermelési részesedést vett. A Total azért terjeszkedik Lengyelországban, mert ennek az energiaforrásnak Franciaországban erős ellenállást kell legyűrnie, a tiltakozók ugyanis sikeresen maguk mellé állították a közhangulatot ebben az egyébként alig ismert kérdésben.

Az amerikai klisék közt biztos helye van a magándetektívnek. Fején puhakalap, whiskys koktélt iszik és rágyújt egy újabb cigarettára – tiszta Amerika! A gengszterekkel és a helyi elit figuráival egyaránt flegmatikus, együttműködik a rendőrséggel, de persze ő az ész. A típust Dashiell Hammett teremtette meg még a harmincas években, amikor stilizált alakjai nem is álltak olyan messze a valóságtól. Regényhőssé varázsolta az alvilág peremén szívósan küzdő jófiút.

A maga 1,35 milliárd lakosával, tehát a Föld lakosságának egyötödével 2010-ben Kína a világ legnépesebb országa, és még legalább húsz évig az is marad. De 2030-tól kezdve, minden valószínűség szerint átengedi a helyét Indiának, amelynek addigra húszmillióval több lakosa lesz. A kínai népesség aránya a világ egészéhez viszonyítva folyamatosan csökken: 1950-ben a világ lakosságának a 22 százaléka élt Kínában, míg ma nem egészen a 20 százaléka. Ez a viszonylagos visszaesés a világ demográfiájában részben a fejlődő világ egyes országaiban megnövekedett népességnek köszönhető: például az afrikai népesség aránya az 1950-es 9 százalékról 2010-re 15 százalékra emelkedett, Indiáé ugyanebben az időszakban 15 százalékról 18 százalékra. De nem ez az egyetlen magyarázat.

A 2011. október 15-i békés „Világforradalom” magyar „Demokráciát most!” rendezvénye képekben.

Köszönjük a résztvevőknek, fiataloknak és öregeknek, magunknak és másoknak!

{jumi[*7]}

A BG71 stúdió által készített videó clipp

forrás: http://www.youtube.com/watch?v=jTK_JltR8Ko

Az október 15-i világforradalmi napot a világ 900 városában rendezték meg. A különböző eseményekről képek, filmek, rövid ismeretetők a linken találhatók: http://takethesquare.net/2011/10/27/tribute-to-the-15o-worldwide. Jó böngészést kívánunk.

Nem nehéz letesztelni a párizsi metró automata ajtóit. Egy kis figyelmetlenség, egy rossz mozdulat, a szokásosnál nagyobb hátizsák, vagy egy kézen fogva vonszolt kisgyerek, s a gumírozott szegélyű ajtó máris összeroppantja a vállunkat vagy a tarkónkra csap. Az ilyen inzultus mosolyra készteti a gyakorlott utasokat, ők ugyanis megtanulták miként kell alkalmazkodni ezekhez a berendezésekhez.

Az Al-Káida terrortámadásának tizedik évfordulóján természetesen a globális médiában is rengeteg szó esik arról, hogyan változtatta meg az Egyesült Államokat és ezzel az egész világot a közel 3 000 áldozatot követelő akció. Sokkal kevesebb szó esik azonban arról a másik szeptember 11-i terrorakcióról, amely éppen 28 évvel korábban, ugyanúgy egy keddi napon, nagyjából ugyanazokban az órákban, ugyanannak a földrésznek a déli oldalán történt, és – ennyi év távlatából bízvást elmondható – legalább olyan, sőt jóval nagyobb mértékű globális változás elindítója lett, mint a tíz évvel ezelőtti terrortámadás.

Több Dél-Dél együttműködést célzó szervezet létezik, a fontosabb partnerek különböző összetételben szövetkeztek. A legismertebb a BRIC: Brazília, Kína, India, Oroszország és az IBSA: Brzília, India, Dél-Afrika. 2010. december 10-én a BRIC országok felvették soraikba a Dél-Afrikai Köztársaságot és így a többes számú új név, a BRICS a csoport erősödését is kifejezi. A Dél-Dél kooperáció láthatólag felgyorsult. Cikkünk az IBSA történetét mutatja be.

Az iszap mély mocsárba süllyedt. Kivenni onnan senki sem akarta. Ott feküdt évtizedeken át. Nyomasztotta, hogy nincsen semmi haszna. Értékes anyagait, nehézfémeit senki sem akarta kinyerni. Pedig a nagy háború után, amikor minden érték felborult, még lehetett tudni, hogy miért helyezték el ott az iszapot, amelyet színéről vörösiszapnak neveztek el, a hatalmas depóniákba. Akkor az emberek féltek, hogy a múlt megismétlődik, és minél jobban védeni akarták magukat. A háborúban terjedtek el a repülőgépek, melyek már könnyű alumíniumból készültek. Az alumínium gyártásához pedig bauxitot kellett bányászni, majd abból timföldet gyártani, az alumínium alapanyagát. A timföldgyártás mellékterméke vörösiszap.

A dolog egyértelműnek tűnik: a sajtó szerint „Sztálin visszatért”; Putyin „sietett rehabilitálni a Szovjetuniót és Sztálin kultuszát”; különben is, „Putyin nem más, mint Sztálin meg egy kis internet”.[1]

A Kreml felől kissé másként fest a dolog. Dmitrij Medvegyev, az államelnök gyakrabban emlegeti „Sztálin bűneit” (Izvesztija, 2010. május 7.), mint miniszterelnöke, Vlagyimir Putyin. Mihail Fedotov, a Kreml emberi jogi tanácsadója bejelentette egyes archív anyagok átsorolását, ezzel fejezve ki, hogy „a totalitarizmus időszakának vége van” (Interfax, 2011. február 1.). A nyolcvanas évek vége óta nincs olyan hét, amely ne hozna magával újabb leleplezéseket. A vádiratok számát dagasztják a konferenciák, a média, a televíziós sorozatok. A vezetők éppen mostanában újabb adalékkal szolgáltak, az 1940-ben elkövetett katyini mészárlás beismerésével. Ritka, hogy egy társadalom ennyire igyekszik saját történelmét befeketíteni. Új diktatúra vagy leszámolás a múlttal? Most akkor ugyanarról az országról beszélünk?

A hagyományos Japán a természeti jelenségeket, így az aszályt, a járványokat a vulkánkitöréseket vagy a csillaghullást, de még az idegenek érkezését is az országot vezető elit hanyagsága következményének tekinti. A társadalmi rend a természet mintájára épült, azt próbálta lemásolni. Ezért minden felfordulást, változást figyelmeztetésként értelmeztek, mint még súlyosabb katasztrófák előfutárát, sőt az éppen uralkodó rendszer bukásának bejelentését. „Amikor a vezetők rosszak, a természeti katasztrófák be fognak következni” – adja meg a fatalista magyarázatot egy öreg tokiói, amint azt a március 20-i New York Times idézi. Ősi politikai bölcsesség jelenik meg ebben a megjegyzésben.

Ismét a magánnyugdíjpénztárakról

Kun János levelet írt a Le Monde Diplomatique internetes magyar kiadásának melyben reagál a Figyelőben írt cikkemre, illetve arra, hogy a szerkesztőség levelének egy részletét nem közölte.

Örülök, hogy Vértes András válaszolt a Figyelőben megjelent cikkével kapcsolatos írásomra, s beavat a cikkében bemutatott számítások módszertanába. Az általa követett módszer ugyan egy minden bizonnyal alapos matematikai tudást igénylő számítási gyakorlat, nem alkalmas a cikkben megfogalmazott következtetések levonására, melyek szerint a magán-nyugdíjpénztárak elsorvasztása „… belátható időn belül nehéz helyzetbe fogja hozni az állami nyugdíjrendszert”, „… a tb-nyugdíjrendszer csak akkor fenntartható, ha a 2031 és 2070 között keletkező 12 ezer milliárd forintos (évente a GDP 1,2 százalékát kitevő) lyukat valamivel befoltozzák”, vagy hogy „… a kényszerű nyugdíjjárulék-emelés megközelítheti a 10 százalékpontot”.

A Tea Party mozgalom választási sikerein felbuzdulva, a republikánusok újabb adócsökkentéseket és a szociális kiadások drákói leépítését próbálják kikényszeríteni az Obama kormányból. Hogy is lehetne ellenállni egy ilyen egész pályás lerohanásnak, amikor az amerikai baloldal teljesen megosztott. A radikális szárny aktivistái minden politikai kilátás nélkül küzdenek, a realistákból meg épp a politikai változáshoz szükséges elszántság hiányzik.

Két évvel a demokrata siker után a félénk és elégtelen gazdaságélénkítési program és a kiegyezés keresése elkedvetlenítette Barack Obama választóit: többet vártak tőle. A jobboldalon pedig a fanatikus ellenállás tovább tartja magát, az elnököt „szocialistának” és „kétes amerikainak” tartják. Az életszínvonal csökkenése és a munkanélküliség megerősítette ezt a jobboldali szárnyat, amely mára az elnök legelszántabb ellenfelévé nőtte ki magát.

A túl rövid peresztrojkától a vég nélküli putyinizmusig

A hatalmas erdőtüzek 2010 nyarán rámutattak a rendszer hiányosságaira. Pedig a Vlagyimir Putyin által meghonosított rendszer nem nagyon hasonlít a szovjet rendszerre. Az új társadalmi kiegyezés nagyobb egyéni szabadságra és erős központi irányításra épül. Hiányzik viszont az az értelmiségi réteg, amely jobbító javaslatokat fogalmazna meg. Az elnök vajon akar-e valódi reformokat?