Ó az a március 8 ! Minden évben ugyanaz a nóta – mondhatnák egyesek. Annyiféleképpen beszéltek nekünk erről, hogy sokan már oda se figyelnek. Milyen sorsra jutott a titkárnők, vagy a nagymamák napja... Pedig még nem jött el a férfi-nő közötti egyenlőség kora! Túlságosan is messze vagyunk ettől. Világszerte olyan még a helyzet, hogy a Nőnapra továbbra is szükségünk van. Mert a nők jobbat érdemelnek!
Tag:történelem
|
A maja naptár által beharangozott világvégének őrült sikere volt, noha persze mindez nem azt jelentette, hogy bolygónk lakóit tömegekben kergette volna pánikba a híres 21.12-es dátum. Sőt inkább azt figyelhettük meg, hogy a végzetes időpont környékén Franciaországban a szarkazmus volt uralkodó: „És Ön, Ön mit csinál a világ vége napján?” – érdeklődött negédesen egy reklámszöveg, míg a párizsi éjszaka plakátjai inkább hangsúlyosan pimaszkodtak a világvégével: F*uck a majákat! – Az optimisták éjszakáján, a Gaité-Lyrique bárban, vagy az Utolsó tánc a La Villette-ben. Szóval nem sokan hittek benne, de azért mégis meglepő, mennyit beszéltek róla? Mi az ördög miatt volt ennek ilyen visszhangja? 2012. december 14. Egy férfi két automata fegyverrel felszerelkezve megöl huszonhat embert – köztük húsz gyereket – egy általános iskolában a Connecticut állambeli Newtonban. 2012-ben ez volt a hetedig tömegmészárlás az Egyesült Államokban. „Véget kell vetnünk ezeknek a tragédiáknak”, jelenti ki az elnök, Barack Obama, mielőtt bejelentené, hogy bizottságot hoz létre fegyvertartás szabályzására. Erre válaszul sosem látott mértékben megugranak a fegyvereladások Tennessee-ben. Öt államban a Walmart összes félautomata fegyverét felvásárolják, és százezer új tag csatlakozik a szabad fegyverviselés rendkívül hatékony lobbiszervezetéhez, az összesen 4,3 millió taggal bíró Nemzeti Fegyverszövetséghez (NRA). Nem olyan régen piacra kerültek olyan elektronikus gépek, amelyek a háromdimenziós nyomtatók mintájára képesek tárgyakat előállítani. A fogadtatás lelkes, főleg azok körében, akik egy új ipari forradalom kezdetét látják bennük. De ne felejtsük el, miért is hozták létre a technológiai barkácsgépeket. A mai Kínával kapcsolatban vajon miért idézik fel oly gyakran Konfuciusz életművét? Mi magyarázza, hogy globalizálódó világunkban, a huszonegyedik századi, a gazdasági és geopolitikai nagyhatalmi pozíció kapujában álló Kínában Konfuciusz, a Krisztus előtti 6–5. században élt ókori bölcs szimbolikus szerepet kapott kétezer-ötszáz évvel halála után? A hatalom évszázadokon át árgus szemekkel figyelte a lakosság növekedését, azt hitte, hogy a sokaság erőt és hatalmat jelent. A huszonegyedik század elejét a társadalom elöregedésének problémája aggasztja, miközben ismét megjelent a túlnépesedés évezredes mítosza is. Húsz éve történt a Szovjetunióban Az 1991. augusztus 18–21. közötti puccs, amely állítólag kétségbeesett kísérlet volt, hogy az elkerülhetetlen felbomlástól megmentse a Szovjetuniót, valójában előkészítette a terepet a robbanásszerű változás, valamint Borisz Jelcin híveinek ultraliberális sokkterápiája előtt. Mi magyarázza vajon e kaland különlegesen kontraproduktív természetét? Egy bizonyos nyugati narratíva az eseményeket valamiféle vadnyugati történetként állítja be, amelynek során gonosz konzervatív kommunisták keltek birokra, s a küzdelemből a jóságos demokraták kerültek ki győztesen. Az erőpróba tétje már annak idején is világosan kirajzolódott: tulajdon és hatalom, miközben Oroszország kinyilvánította saját területei és természeti kincsei feletti szuverenitását. A szovjet „kommunizmus” már akkorra kimúlt és konszenzus jött létre a piacgazdaság kiépítéséről. Mindössze az maradt hátra, hogy a különböző érdekcsoportok alkut kössenek a hirtelen elértéktelenedett örökség ügyében. A dolog egyértelműnek tűnik: a sajtó szerint „Sztálin visszatért”; Putyin „sietett rehabilitálni a Szovjetuniót és Sztálin kultuszát”; különben is, „Putyin nem más, mint Sztálin meg egy kis internet”.[1] A Kreml felől kissé másként fest a dolog. Dmitrij Medvegyev, az államelnök gyakrabban emlegeti „Sztálin bűneit” (Izvesztija, 2010. május 7.), mint miniszterelnöke, Vlagyimir Putyin. Mihail Fedotov, a Kreml emberi jogi tanácsadója bejelentette egyes archív anyagok átsorolását, ezzel fejezve ki, hogy „a totalitarizmus időszakának vége van” (Interfax, 2011. február 1.). A nyolcvanas évek vége óta nincs olyan hét, amely ne hozna magával újabb leleplezéseket. A vádiratok számát dagasztják a konferenciák, a média, a televíziós sorozatok. A vezetők éppen mostanában újabb adalékkal szolgáltak, az 1940-ben elkövetett katyini mészárlás beismerésével. Ritka, hogy egy társadalom ennyire igyekszik saját történelmét befeketíteni. Új diktatúra vagy leszámolás a múlttal? Most akkor ugyanarról az országról beszélünk? Évente közel százezer magyar turista látogat Tunéziába. Az idegenforgalom tipikus helye: meleg, tenger, bazár, és befizetett díjon felüli helyi programokból választhat a látogató: múzeum, sivatag, néptáncest stb. De az ország történelméről nem tudunk meg szinte semmit. A kronológiai összeállítás Tunézia történetét ismerteti: a francia protektorátus megalakulásától, a függetlenné váláson át a mai helyzethez vezető eseményeket. A különböző kultúrák és a másság tiszteletben tartása, bizalmatlanság a fejlődéscentrikus ideológiákkal szemben, a racionalizmusnak és a racionalizmus egyetemesség-igényének szigorú bírálata -- körülbelül ezek a legfontosabb jellemzői annak a jelenkori politikai szemléletnek, amelynek sokszor egyáltalán nem könnyű helyet találni a politika sakktábláján. Pedig e gondolatáramlatnak, amely azzal a céllal jött létre, hogy határozottan elutasítsa a saját választásainak eredményeként kialakuló autonóm egyén koncepcióját (aki nélkül nincsen demokrácia), egészen a XVIII. századig nyúlnak vissza a gyökerei. Az 1960-ban Varsóban született Andrzej Stasiuk a határokat átlépve keresi az európai modernitás rendjét kijátszó csendes zsibvásárt, és megeleveníti mindazokat a tegnapi álmokat, amelyek nem hajlandók feloldódni a homo oeconomicus racionalitásában. Honfitársait a félkegyelműek iránti gyengédségből „Európa együgyűinek” nevezi. Vajon a politika-e „az elmezavar leggyakoribb oka”, vagy azért bolondulunk meg, „mert nem voltunk elég erősek ahhoz, hogy elviseljük a politikai izgatottság következményeit”? Ezt a kérdést teszik fel az Orvospszichológiai Társaság tagjai a „politikai és társadalmi megrázkódtatások elmebetegségek kialakulásában játszott szerepéről” tartott megbeszélésükön 1848. március 6-án, néhány nappal Lajos-Fülöp király lemondása és a második köztársaság kikiáltása után.
Álomország miniszterelnökeKárolyi Mihályra temérdek mocskot szórt az őszirózsás forradalmat és a Tanácsköztársaságot követő ellenforradalmi rendszer. A Horthy-korszak „igazságszolgáltatása”– egy koncepciós pert törvényes eljárásnak álcázva – hazaárulónak bélyegezte, az igazi felelősök helyett Károlyi Mihályon állt bosszút. (Lám, Rákosiék nem találtak ki semmit. Törvénytelen perek már az őket megelőző rendszerben is léteztek. Haladó hagyomány volt ez nálunk.) Mivel a rendszerváltással 1990-ben hatalomra került „nemzeti- keresztény-konzervatív” koalíció rövid, megtévesztő szünet után nagy ívben visszakanyarodott a múlt század harmincas éveinek szellemiségéhez, újra divatba jött az őszirózsás forradalom miniszterelnökét szidalmazni.
Szélsőséges hangok mellett mértéktartó konzervatívok is – a történelmi tényeket figyelmen kívül hagyva – arról értekeznek, hogy Károlyi Mihály vesztegette el Nagy-Magyarországot. A hazát. Azt az országot, amely Károlyi hivatalba lépése napján már nem is létezett. Csak eleink akkor még nem tudták, a Károlyit szidalmazók máig nem vették észre. A 2010-es „forradalom” diadalmas gyermekei szobrának eltávolítását követelik.
A KÜLÖNBÉKEOlyan előzmények után kapta meg a miniszterelnöki megbízatást, hogy egy évvel korábban, 1917 végén álomvilágban élő meggondolatlan elődei (miniszterelnök Wekerle Sándor) és tétova uralkodója (IV. Károly) közösen elutasították az antant különbékére vonatkozó – az adott helyzetben számunkra nagyon kedvező – ajánlatát. Ez nem ábránd volt, Smuts tábornok és gróf Mennsdorf, a Monarchia egykori londoni nagykövete tárgyalásait Jeszenszky Géza történész mellett Bryan Cartledge is megerősíti. (Jeszenszky Géza: Trianon, az európai tragédia. Magyar Szemle, 2005, 5-6. szám. Bryan Cartledge: Trianon egy angol szemével. 2009, 59.) Az ajánlat számunkra szó szerint az utolsó utáni pillanatban érkezett. Amikor még volt, lett volna lehetőség a károkat mérsékelni, mert az antant 1917 végén szerette volna leválasztani a Monarchiát Németországról. Az antant ajánlata így hangzott: ha a Monarchia azonnal különbékét köt és önkormányzatot ad a nemzetiségeinek, garantálják a határait. Ez felülírhatta volna a cseheknek, románoknak tett korábbi antant-ígéreteket. Sajnálatos, hogy sem IV. Károly császár-király, sem Tisza István, sem Wekerle Sándor, sem a vezérkar, sőt a magyar képviselőház sem volt tudatában annak, hogy a Monarchia, benne a Magyar Királyság az összeomlás küszöbén áll. A „magyari urak” nem vették észre, hogy a felbomlásnál minden más megoldás, még egy szövetségi állam is jobb. Nem ismerték fel, hogy mentőövet kaptak, mert a szövetségi állam az egyetlen lehetőség a Magyar Királyság megmentésére. Az már a sajátos magyar lelkivilág jellemzője, hogy az egykori rendi hatalom késői hívei máig lázasan keresik a bűnbakokat. Akikre rá lehet kenni Trianont. Károlyi Mihály az egyik kedvenc bűnbakjuk. (A másik a „zsidó Kun Béla”.) Az antant kezdeményezése – amelyet titkolt örömmel, ám kellő alázattal azonnal el kellett volna fogadni – nem járt sikerrel. A gőg, a legendás magyar felsőbbrendűség mítosza – mint korábban már annyiszor – ezúttal is legyűrte a józan ész parancsát.
A fél évszázaddal ezelőtt beköszöntött évtized új fejezetet nyitott az ötvenes évek hidegháborús pogromjai során súlyos sebeket kapott amerikai baloldal és a többi, a radikális változásokért küzdő erő újjászületésének történetében. Az Örömóda bizonyos szempontból Japán második nemzeti himnusza Japán 1854-es erőszakos megnyitása − melyet a Matthews Calbraith Perry amerika admirális vezette „fekete hajók” hajtottak végre − egyben az ország egyfajta modernizációs versenyfutásba-hajszolását is jelentette.Négy betűje, a HSBC azóta trónol a vezető hírek csúcsán, amióta e híres bankház egyik volt kádere átadta a francia adóhatóságnak a csalással gyanúsítható ügyfeleinek névsorát. De mit is takarnak e betűk? Megfejtésként a legjobb esetben holmi „brit bankot” emlegetnek. De a HSBC ténylegesen a Hongkong & Shanghai Bank Corporation rövidítése. Ennek a Temze partján székelő, ma már a világ egyik legnagyobb bankcsoportjának a története úgy kezdődött, mint a kínai komprádor vállalkozóké kezdődni szokott: vízzel és ópiummal.[1]
Az ENSZ „Vizet és higiénikus környezetet mindenkinek” kampányának 1980-as évekbeli elindítása óta a higiénia úttörői szép csendben kitaláltak néhány olcsó és víztakarékos megoldást. Tökéletesítették a közös latrinát, hogy kellemesebb, tisztább, tartalma pedig biológiailag lebomló, komposztálható legyen. (A sokrarcú Renan) Ernest Renan (1823–1892) elitista arisztokratizmusa fontos szerepet játszott mind a francia, mind az európai kultúra elvilágiasodásában. E nagy író és moralista műveit még ma is élvezettel forgatják, egyes írásai pedig – amiként azok is, amelyeket Shlomo Sand « A nemzetről meg a judaizmusról » (De la nation et du judaïsme chez Renan) címen nemrég adott ki újra Párizsban – máig megkerülhetetlen referenciái a közéleti vitáknak. A berlini fal leomlása egy évvel megelőzte az NDK megszűnését. A Német Demokratikus Köztársaságot 1949-ben alapították, 16 millió lakosa volt és Nyugat-Németország teljesen bekebelezte. Azóta az „emlékek hidegháborúja” helyettesíti a blokkok hidegháborúját. Jaj a legyőzöttnek! Múltjából semmi sem marad. Régen, Rómában, a gladiátorok színielőadás keretei között harcoltak az életükért, a nézők legnagyobb gyönyörűségére. Az ilyen szórakozások azóta megszűntek, helyükre a kötött szabályok szerint vívott sportmérkőzések léptek, mint a boksz, a birkózás és más harcművészeti küzdősportok. Így volt ez egészen az 1990-es évekig, amikor a médiavállalkozások, új piacok után kutatva, újra felfedezték maguknak a cirkuszi játékokat: megszülettek az ultimate fighting, a harc a végsőkig versenyek. |
|
|
