A TOTAL cégcsoport 2011. május 13-án jelentette be, hogy lengyel palagázkitermelési részesedést vett. A Total azért terjeszkedik Lengyelországban, mert ennek az energiaforrásnak Franciaországban erős ellenállást kell legyűrnie, a tiltakozók ugyanis sikeresen maguk mellé állították a közhangulatot ebben az egyébként alig ismert kérdésben.
Cimke:technikai fejlődés
|
Nem nehéz letesztelni a párizsi metró automata ajtóit. Egy kis figyelmetlenség, egy rossz mozdulat, a szokásosnál nagyobb hátizsák, vagy egy kézen fogva vonszolt kisgyerek, s a gumírozott szegélyű ajtó máris összeroppantja a vállunkat vagy a tarkónkra csap. Az ilyen inzultus mosolyra készteti a gyakorlott utasokat, ők ugyanis megtanulták miként kell alkalmazkodni ezekhez a berendezésekhez.
Az iszap mély mocsárba süllyedt. Kivenni onnan senki sem akarta. Ott feküdt évtizedeken át. Nyomasztotta, hogy nincsen semmi haszna. Értékes anyagait, nehézfémeit senki sem akarta kinyerni. Pedig a nagy háború után, amikor minden érték felborult, még lehetett tudni, hogy miért helyezték el ott az iszapot, amelyet színéről vörösiszapnak neveztek el, a hatalmas depóniákba. Akkor az emberek féltek, hogy a múlt megismétlődik, és minél jobban védeni akarták magukat. A háborúban terjedtek el a repülőgépek, melyek már könnyű alumíniumból készültek. Az alumínium gyártásához pedig bauxitot kellett bányászni, majd abból timföldet gyártani, az alumínium alapanyagát. A timföldgyártás mellékterméke vörösiszap. India nyugati partvidékén, a Szahjadri-hegység eldugott falvaiban a francia nukleáris vállalat, az Areva neve bekerült a köztudatba, akárcsak az EPR (Európai Nyomottvizes Reaktor), és velük a sugárzás, a plutónium vagy a radioaktív hulladék. A Mumbaitól mintegy 400 km-re délre fekvő Dzsaitapur környéki, kápráztatóan szép kis falvak a biodiverzitás szempontjából a Föld tíz legfontosabb úgynevezett forró pontja közé tartoznak[1]. Az Areva itt szeretne hat, egyenként 1650 MW-os atomerőművet építeni. Egyetlen honlap megrengette az Obama-kormányt. Az új típusú média több százezer diplomáciai üzenet kalózmásolatát hozta nyilvánosságra 2010. november 28-án három nagy példányszámú napilap együttműködésével. Az amerikaiak erőteljesen reagáltak. Bármi lesz is a sorsa a WikiLeaks-nek, semmi sem akadályozhatja meg többé az ilyen típusú kiszivárogtatásokat (angolul: leaks). „Ha a szólás szabadsága eltűnik, csendben és némán vezethetnek bennünket, mint a birkákat a vágóhídra” – állította George Washington. 2010. január 21-én Hillary Clinton külügyminiszter beszédet mondott az internet szabadságáról. Fontos beszéd volt ez, nem hazudtolta meg az Amerikai Egyesült Államok alapító atyáit. Bírálta azokat az országokat, amelyek „elektronikus gátakat emelnek, megakadályozandó, hogy polgáraik elérjék a világháló bizonyos részeit, és szavakat, neveket és mondatokat törölnek ki a keresők találataiból”. Hillary Clinton megismételte Barack Obama krédóját : „Minél több információ kering szabadon, annál erősebbek a társadalmak.” Amerika tehát hivatalosan fontosnak tartja a véleménynyilvánítás szabadságát, és elismeri azt is, hogy „az információs hálózatok révén az emberek információhoz juthatnak, és így számon kérhetik a kormányokat”. A kormányzat ezért programot indított olyan új eszközök kidolgozásának támogatására, „amelyek lehetővé teszik az állampolgároknak, hogy gyakorolják a szabad véleménynyilvánítás jogát a politikai cenzúra megkerülésével”, és óva intett azoktól a kormányoktól, amelyek, „akárcsak a múlt diktatúrái, (...) célpontnak tekintik azokat a független gondolkodókat, akik használják ezeket az eszközöket”.  A klímaváltozásról jelenleg évente rendez az ENSZ csúcsértekezletet – eredetileg ez azt jelentette, hogy az ENSZ tagországok a legmagasabb szinten képviseltetik magukat. Az idei rendezvényre a legjelentősebb országok állam-és kormányfői viszont már nem jöttek el – így a november 29 és december 10 között zajló cancun-i csúcs, hasonlóan a tavalyi koppenhágai csúcshoz, nem hozott érdemi előrelépést. Fontos kiemelni, hogy a klímacsúcson ma már nem arról vitáznak, hogy van-e, lesz-e felmelegedés – ez a kérdés mára egyértelműen eldőlt – hanem arról, hogy jó lenne azt 2° C fok alatt tartani.
A ritkaföldfémek – a csúcstechnológiához nélkülözhetetlen nyersanyagok – kitermelésében Kína magasan vezet. Nem véletlenül jutott uralkodó piaci helyzetbe, hanem hosszú távú iparpolitikai fejlesztéseinek köszönhetően, tehát épp azon hosszú távú tervezés segítségével, amelyet a nyugati kapitalizmus következetesen elvet. A piaci erőfölénnyel pedig élni is szoktak, ebben viszont Kína sem más, mint a nyugati kapitalista országok. Elkezdődött a geopolitikai „nagy játszma”. 1983-ban, még a hidegháború kellős közepén Reagan meghirdette a „Csillagok háborúja” nevet viselő rakétaelhárító programját. A sci-fi szerzők kapva kaptak az alkalmon, hogy a világűrkutatás képtelennél képtelenebb ötleteihez anyagi támogatást szerezzenek, de egyedül annyit értek el, hogy a katonai költségvetést csillagászati méretűre duzzasztották. Kibernetika. A szó óhatatlanul az embert ezernyi kommunikációs csatornán át ellenőrző központi hatalom képét idézi fel. Salvador Allende kormányának 1972-es kísérlete azt bizonyítja, mennyire hamis ez a kép. Jóllehet tegnap még az egekig magasztalták, Dubai, a spekuláció és a mértéktelenség fellegvára nem kerülhette el a sorsát: sem a globalizáció legkellemetlenebb következményei, sem a Közel-Keleti régió feszültségei nem kímélték meg. Korábban a Monsanto meghamisított kísérleti adatok benyújtásával kapott engedélyt arra, hogy Indiában termeltessen. Vajon ez történt most a génmódosított padlizsán esetében is, amelyet indiai leányvállalata kísérletezett ki? Ennek kimondása nem lehetséges. Ám Új-Delhiben a kormány felfüggesztette a világ első génmódosított zöldségének értékesítési, kereskedelmi engedélyét. A civilizációk összecsapása? Gyakran állítják szembe a francia és a kínai termelést. Eszerint az ún. „kínai modell” jellemzője a know-how puszta másolása, a kevéssé kvalifikált munkaerő és rossz minőségű végtermék. A „francia modell”, ezzel szemben innovatívabb, magasabb technikai nívóval rendelkezik, és jó minőségű terméket hoz létre. A Renault Trucks és kínai partnere, a Dongfeng munkaszervezésének összehasonlító tanulmányozása azonban megkérdőjelezi ezt a sztereotípiát.
Képzeljük el, hogy a világot immáron nem az árucikk és az ára primátusa szabja meg! Ebben az esetben az újságírónak már semmilyen komolyabb oka sem lenne ragaszkodni ahhoz, hogy cikkeit továbbra is papírra nyomtassák, majd teherautókkal a hírlapterjesztő vállalatokhoz szállítsák, esetleg postán az előfizetőknek feladják. Az internetnek köszönhetően még könnyebben is közzé tudná tenni információit, elemzéseit az egész világ olvasói számára; egy szempillantás alatt eljuthatna hozzájuk, olcsóbban, s adott esetben a hanganyagot, képeket, hivatkozásokat is csatolhatna. |
|
|