Testvérlapunk, a bolgár Le Monde Diplomatique (http://bg.mondediplo.com/) cikkéből kiderül, hogy mennyire hasonló módon zajlott le a rendszerváltásnak nevezett folyamat a volt szocialista országokban. Ma már világos: az átalakulás gyors üteme azt szolgálta, hogy mielőtt a nagy többség észbe kapna, már visszafordíthatatlan változásokkal találja szembe magát. A társadalom szétverése, a közösségi szervezetek lerombolása elengedhetetlen feltétele volt annak, hogy egy ilyen gyors átalakulás minden nagyobb ellenállás nélkül megtörténhessen. Ennek következménye, hogy jelenleg az egyének, a családok magukra maradtak, kiszolgáltatottak és csak mostanában kezdik – talán – újjászervezni magukat, kinyilvánítani közös érdekeiket, megfogalmazni véleményüket az új társadalomról. A régi vezetők vagy átálltak és lelkesen hirdették az új igét, vagy félreálltak, esetleg félreállították őket. Mindenesetre épp a vezetők hiányoztak ahhoz, hogy országaink saját érdekeik szerint járják saját útjukat és jelenleg minden jel szerint alapvetően új, alulról szerveződő mozgalmak indulnak és kezdenek hangot adni a többség gazdasági és szociális érdekének.

A cikk a Budapesten május 6. és 8. között Ipari katasztrófák árnyékában címmel rendezett konferencián elhangzott előadás szerkesztett változata, a tömegturizmus okozta környezetpusztításról és a vadkeleti kapitalizmus kialakulásának társadalomromboló hatásáról számol be.

1939-ben, amikor Paul^[1] megszületett, anyai nagyapja azt sem tudta, hová legyen örömében. Járt egyet a Cévennes-hegységben megbúvó falujában, hogy hírét vigye: lesz, aki továbbviszi majd a gazdaságot. „Az elsőszülött fiú a földhöz tartozik. A föld örökli őt” – írja Marx[2]. Paul egy háromgyermekes családban született első fiúgyermekként, akit a hagyomány arra szánt, hogy egy nap majd átvegye a többkultúrás gazdálkodási modell alapján működő családi gazdaságot. „Én tudom, milyen, amikor az ember maga cipeli a terhet” – emlékezik vissza a ma már nyugdíjas gazdálkodó arra az időre, amikor még az ardèche-i parasztok fejükre helyezett, szalmával tömött zsákon („saccols”) hordták a követ és a trágyát a meredek hegyoldalban teraszosan kialakított földjeikre. Az állati erő alkalmazása, a lovas teherhordás a legnehezebb feladatokat vette le az ember válláról. „Annyit dolgoztunk, hogy a gondolatától is elfáradok!”