Az iszap mély mocsárba süllyedt. Kivenni onnan senki sem akarta. Ott feküdt évtizedeken át. Nyomasztotta, hogy nincsen semmi haszna. Értékes anyagait, nehézfémeit senki sem akarta kinyerni. Pedig a nagy háború után, amikor minden érték felborult, még lehetett tudni, hogy miért helyezték el ott az iszapot, amelyet színéről vörösiszapnak neveztek el, a hatalmas depóniákba. Akkor az emberek féltek, hogy a múlt megismétlődik, és minél jobban védeni akarták magukat. A háborúban terjedtek el a repülőgépek, melyek már könnyű alumíniumból készültek. Az alumínium gyártásához pedig bauxitot kellett bányászni, majd abból timföldet gyártani, az alumínium alapanyagát. A timföldgyártás mellékterméke vörösiszap.

Megtett-e mindent annak érdekében a fukusimai atomerőművet működtető Tokyo Electric Power (Tepco)[1] társaság , hogy a japán lakosság megbízzon benne? A szigetország lakossága 2002 szeptemberében tudta meg, hogy az 1980-as évek végétől a vállalat huszonkilencszer közölt hamis adatokat a nukleáris biztonsági ügynökségnek átadott jelentéseiben. A társaság egyébként közölte, hogy a japán hatóságok 2000 óta tudtak erről, de nem tartották szükségesnek, hogy beavatkozzanak.

Egyetlen honlap megrengette az Obama-kormányt. Az új típusú média több százezer diplomáciai üzenet kalózmásolatát hozta nyilvánosságra 2010. november 28-án három nagy példányszámú napilap együttműködésével. Az amerikaiak erőteljesen reagáltak. Bármi lesz is a sorsa a WikiLeaks-nek, semmi sem akadályozhatja meg többé az ilyen típusú kiszivárogtatásokat (angolul: leaks).

1939-ben, amikor Paul^[1] megszületett, anyai nagyapja azt sem tudta, hová legyen örömében. Járt egyet a Cévennes-hegységben megbúvó falujában, hogy hírét vigye: lesz, aki továbbviszi majd a gazdaságot. „Az elsőszülött fiú a földhöz tartozik. A föld örökli őt” – írja Marx[2]. Paul egy háromgyermekes családban született első fiúgyermekként, akit a hagyomány arra szánt, hogy egy nap majd átvegye a többkultúrás gazdálkodási modell alapján működő családi gazdaságot. „Én tudom, milyen, amikor az ember maga cipeli a terhet” – emlékezik vissza a ma már nyugdíjas gazdálkodó arra az időre, amikor még az ardèche-i parasztok fejükre helyezett, szalmával tömött zsákon („saccols”) hordták a követ és a trágyát a meredek hegyoldalban teraszosan kialakított földjeikre. Az állati erő alkalmazása, a lovas teherhordás a legnehezebb feladatokat vette le az ember válláról. „Annyit dolgoztunk, hogy a gondolatától is elfáradok!”

Paraszti származású munkások, jól ismert és paternalista tulajdonos, önkéntes nyugdíjpénztár: minden előre kiszámítható volt, mint a mesében. Azután sajnos nem lett jó vége…

Addig méricskéltek mindent és mindenkit aszerint, hogy pénzügyileg mennyire eredményes – mennyit hozott ön a részvényeseknek? –, hogy végül egy nap törvényszerűen a méricskélőnek tették föl a kérdést: mennyit hoz ön mint értékelő a társadalomnak?

Korábban a Monsanto meghamisított kísérleti adatok benyújtásával kapott engedélyt arra, hogy Indiában termeltessen. Vajon ez történt most a génmódosított padlizsán esetében is, amelyet indiai leányvállalata kísérletezett ki? Ennek kimondása nem lehetséges. Ám Új-Delhiben a kormány felfüggesztette a világ első génmódosított zöldségének értékesítési, kereskedelmi engedélyét.

Hu Csin-tao a véleményét most, hatvan évvel később, távoli elődjének, Mao Ce-tungnak az 1949. október 1-jei beszédéből vett fordulattal fejezte ki: „Kína a szocialista rendszer vívmányainak köszönhetően állt talpra napjainkra.”

Az ország ragyogóan fejlődik. Rég megszűnt az Európától és Japántól elszenvedett megalázottsága, szétdaraboltsága. S mi több, a lakosság egy része jólétben él.

Négy betűje, a HSBC azóta trónol a vezető hírek csúcsán, amióta e híres bankház egyik volt kádere átadta a francia adóhatóságnak a csalással gyanúsítható ügyfeleinek névsorát. De mit is takarnak e betűk? Megfejtésként a legjobb esetben holmi „brit bankot” emlegetnek. De a HSBC ténylegesen a Hongkong & Shanghai Bank Corporation rövidítése. Ennek a Temze partján székelő, ma már a világ egyik legnagyobb bankcsoportjának a története úgy kezdődött, mint a kínai komprádor vállalkozóké kezdődni szokott: vízzel és ópiummal.[1]

Roissy-Charles-de-Gaulle (Roissy-CDG) - a név igazán szimbólikus, a Köztársaság legendás hajdani elnökére emlékeztet, aki 1964-ben indította el a legnagyobb párizsi repülőtér tervezését, amely ma az utasforgalmat[1] tekintve Atlantát (Hartsfield-Jackson), Chicagót (O’Hare), Londont (Heathrow) és Tokiót (Haneda) követően a világ ötödik legnagyobb repülőtere. A fővárostól mintegy húsz kilométerre északkeletre található intézmény első repülőterét 1974-ben nyitották meg, röviddel az első olajválságot követően. És máris a gigantizmus... Az építkezés a maga tizenegy emelet magasságú állványzatával,  harminchat betonpillér  éjjel-nappal  zajló  folyamatos öntésével, nem is szólva a földalatti folyosók  fúrásáról. Az energiát egy önálló hő- és villamos központ adja - kapacitása elegendő lenne egy százezer lakosú város fűtéséhez!