A Pikalevo-szindróma

Kategória: 2009. december
Írta: Jean Sabaté
Találatok: 5052

vilagvalsag
2009. május 15-én a szentpétervári körzet egyik kisvárosának, az adósságokban nyakig úszó Pikalevonak leállt a hőközpontja. E pillanattól fogva 21 ezer lakos maradt melegvíz nélkül. Feszült hónapok sora után ez a momentum volt – szó szerint – az utolsó csepp a pohárban. A rákövetkező hétfőn az egyik helyi szakszervezet röplapok osztogatásába kezdett, melyben arra szólították fel az embereket, hogy zárják le a város szélén áthaladó Vologda–Szentpétervár főútvonalat. Másnap az orosz alumíniumkirály, Oleg Deripaszka oligarcha érdekeltségébe tartozó Bazel gyár háromszáz munkása, az Internacionálét énekelve, lezárta az A114-es utat. Feleségestül és gyerekestül hamarosan csatlakoztak hozzájuk a város másik három gyárának – két cementgyárnak és egy vegyi üzemnek – a dolgozói is. Az év elején mindhármat bezárták, miáltal munkanélkülivé vált a város négyezer lakója. (1)

 

kVlagyivosztok04Pár óra alatt kaotikus viszonyok alakultak ki: 438 kilométer hosszúságú közlekedési dugó keletkezett! A terület kormányzója megpróbálta csillapítani a tüntetőket, mondván, a régió más városaiban vannak szabad munkahelyek, de süket fülekre talált. A rendőrség meg sem próbálkozott a tüntetés feloszlatásával. Egyesek szerint azért, mert nem akarták megkockáztatni, hogy esetleg gyerekek sebesüljenek meg, míg mások tudni vélték, hogy már kedden a helyszínre látogat Vlagyimir Putyin miniszterelnök, és jobb, ha addig elkerülik a konfrontációt.

A pikalevói válság jól jellemzi mindazon települések helyzetét, melyeket az oroszok „monoindusztriális városnak” (oroszul monogorodnak) hívnak. Ez az elnevezés általánosságban azokat a kicsi vagy közepes – 20–50 ezer lakosú –, de ennél akár jóval nagyobb városokat jelöli, amelyekben a vas- és fémkohászat az egyetlen iparág, és egy vállalat a fő, sőt olykor az egyetlen munkaadó.

Pikalevo sajátos konglomerátum: a cementgyártás és a vegyipar szülötte, mely saját hőerőművel rendelkezik. A privatizáció során ezt a „hármasságot” három részre osztották. Ám a pénzügyi válság, a vasúti szállítás költségei és az energiaárak emelkedése, valamint a három különböző vezető képtelensége arra, hogy koherens egységet hozzon létre, mindhárom gyárat csődbe juttatta. 2009 elején néhány hét alatt adósságokat hátrahagyva, és a béreket nem rendezve, bezárták kapuikat. A szociális feszültség nőttön-nőtt, de, ahogy ez Oroszországban gyakran megesik, egy létfontosságú közszolgáltatás – ebben az esetben a melegvíz-szolgáltatás – leállítása indította el a lakók látványos megmozdulását. Addig baráti kölcsönökből, alkalmi munkákból éltek, de ne feledkezzünk meg a „háztáji”-ról sem, ami mindig is meghatározó tényező volt az ilyen kisvárosokban, ahol mindenki művelte a saját veteményeskertjét „arra az esetre, ha minden kötél szakad”.

Szerdán a területi kormányzó külön összeget szabadított fel a bérek és az erőmű adósságállományának – legalábbis egy részének – kifizetésére. Csütörtökön a helyszínre érkezett Putyin: az állami televíziós csatornákon kívül több miniszter, a területi kormányzó, a vasutak vezérigazgatója és az üzemek hármas tulajdonosi holdingjának mindhárom elnök-vezérigazgatója kíséretében. A helyi válságból bölcsen megrendezett, időszerű politikai példázat lett. A nagyközönség testközelből nézhette végig a „cár atyuska és a gonosz bojárok”-rituálét. (2) Miközben a kihalt cementgyárat a miniszterelnök futólépésben járta végig, odavetette a kormányzónak: „Senki sem fog tudni meggyőzni arról, hogy a terület vezetői mindent megtettek ezeknek az embereknek az érdekében.”

A válság szereplőinek részvételével tartott értekezleten Putyin bizonyos intézkedéseket jelentett be: újratárgyalják a három üzem közötti kapcsolatot, hiteleket szabadítanak fel, csökkentik a vasúti szállítás költségeit. Majd levonta a következtetést: „Önök ezreket tettek ambícióik, szakmai hozzá nem értésük vagy mohóságuk túszává. Hol van az üzleti élet társadalom iránt érzett felelőssége, melyről állandóan beszélnek? Ezen áldatlan állapot kezdetei a válság előtti időszakra nyúlnak vissza. Helyre kell állítani ezt a termelő egységet. Három hónapot adok Önöknek. Ha nem értenek egyet, Önök nélkül fogjuk végrehajtani [utalás a Duma által felvetett államosítási procedúrára].” (3)

A tévénézők egy másik jelenetet is láthattak, mely az interneten is futótűzként terjedt tovább. Putyin a javasolt szerződést kezében tartva Deripaszkához fordult, aki éppen a gyár technikai nehézségeit magyarázgatta: „Oleg Vlagyimirovics, Ön aláírta már ezt a szerződést? Nem látom az aláírását; jöjjön ide és írja alá!” És mit volt mit tenni: az oligarcha aláírta a papírlapot a miniszterelnök haragos pillantásainak kereszttüzében…

Számos tanulság vonható le ebből a válságból. A kormány egy bizonyos képet akar sugallni saját hatékonyságáról: „Vlagyimir Putyin néhány óra alatt – így a Kommerszant moszkvai napilap szalagcíme – elrendezte Pikalevo sorsát.” Azt a képet sugallja, mint aki rádörrent az oligarchákra rámutatva egyrészt arra, hogy kérkednek a vagyonukkal, másrészt meg a mostani pénzügyi válságban játszott szerepükre, sohasem feledkezve meg arról, amit az orosz médiumok sokszor aláhúznak: hogy a többségük zsidó származású. A tüntetésről készült képeken sokféle transzparens és jelszó tűnt fel az ártalmatlan „Deripaszka, add el a jachtodat!”-tól egy egészen más természetűig: „Buchenwaldi menüt Deripaszkának!”… (4) A Novaja Gazeta egy másik olvasattal is előállt: a televíziós fricska mögött ott van a valóság, vagyis az, hogy a pénzügyi nehézségekkel küzdő rubelmilliárdosok, oligarchák mindennemű ellenszolgáltatás nélkül az állami költségvetésből kapnak segítséget.

Látható továbbá az államigazgatás továbbra is abszolút meghatározó befolyása a gazdasági életre: a miniszterek, sőt gyakorta maga a miniszterelnök az, aki olyan részletekkel foglalkozik, mely nálunk kizárólag a vállalatirányításra tartozik. E sajátosság súlyos következményekkel jár: jól jelzi a vezetés társadalomra gyakorolt ellenőrzését, egyúttal a modernizáció lassúságának, a kis- és középvállalatok akadályozásának és az általános korrupciónak is egyik tényezője.

Ugyancsak nyilvánvalóvá teszi a társadalmi mozgalmak megerősödését. Kétségkívül figyelembe kell venni, hogy a Pikalevo-i esetet a Kreml többszörösen is kihasználta. Üzenete pedig sokrétű. A vállalatok és a régiók „gonosz” vezetőinek bírálatán túl, míg a kormány fenntartja szociális programjait, mindez figyelmeztetés a politikai élet szereplőinek és a rendfenntartó erőknek: szó sem lehet arról, hogy megengedjék az ilyen típusú megmozdulások elszaporodását! Több régióban villámgyorsan reagáltak a hatóságok az effajta veszélyre: a gumibottal vagy az ígéretekkel, de a lehető leggyorsabban gátat szabnak a hasonló megmozdulások túláradásának. A gazdaság újjáéledésére számítanak, melynek révén állítólag elkerülhetők az újabb tüntetések – csakhogy a Pikalevo-szindróma már befészkelte magát az agyakba, s habár eddig csak kisebb méretekben, de már többször is kiújult.

Fordította: Ferwagner Ákos   

  1. Kommerszant, Moszkva, 2009. június 3.
  2. Kommerszant Vlaszt, Moszkva, 2009. június 8.
  3. Kommerszant, Moszkva, 2009. június 5.
  4. Novaja Gazeta, Moszkva, 2009. április 22.

Joomla! hibakereső konzol

Munkamenet

Profilinformációk

Memóriahasználat

Adatbázis lekérdezések