„A világválságnak lassan vége lesz, mondja Dominique Strauss-Kahn… kivéve a munkanélküliséget.” Részlet kérdés. Ausztráliában a foglalkoztatási helyzet alakulása nagyon is fontos probléma. Annyira, hogy emiatt, az egészségügyi és környezetvédelmi szempontok sokszor háttérbe szorulnak. Mint Gladstone-ban.
Egy európai számára, az iparközpont fogalma bezárt bányákat és szürke északi városok képét ébreszti. Modernebb kivitelben, ködben úszó kínai városóriásokra, elhagyott falvakra, vegyszerekkel telített patakokra gondolna az ember. Így hát Gladstone-ba, ebbe a napfényben úszó, és ólomsúlyú nap alatt elterülő kelet-ausztráliai, közép-queensland-i tiszta, rendezett városkába megérkezni kész meglepetés. Kikötő, hatalmas ipari komplexumokkal megszórt tengerpart. Egy gyors körkép: középen a város és a kikötő; északon, a kontinens belsejéből érkező szénhegyek; délre, a magtárak silói és a cementgyár. Északabbra, az erőmű három hatalmas kéménye, ahonnan évről-évre négymillió tonna szén füstje száll fel. Az erőmű mögött, a várostól autóval húszpercnyire, Yarwun körzete, Oricával, az ammóniumnitrátot és szódiumcianídot termelő gyárral, és egy timföld finomítóval. Tízpercnyire lejjebb, délre, a tengerparton, az óriás timföldgyár, a QAL, a Queensland Alumina Limited. Távolabb, Boyne szigetén, a BSL nagyolvasztója, amely az ausztrál alumínium 20%-át termeli. Körkép vége.
A város az ország gazdasági mozdonya
A nyersanyag kereslet visszaesése érinteni fogja-e Gladstone-t, az ausztrál bányászati kincsek feltárásán nyugvó gazdasági fellendülés nagy nyertesét? Egyes közgazdászok azt állítják, hogy tizenkétezerötszáz munkahely vész el ebben a szektorban, ebből ötezer Queenslandban, 2008 októbere és 2009 áprilisa közt. A Bowen-medence bányái, az ausztráliai szénvagyon tartaléka, bezárnak hát egymásután? Gladstone-ban nyugalom honol. Annyi kínai bánya és acélüzem éhezik energiára: a válság ellenére, várják a szenet, az alumíniumot, indulnak a hajók színültig megrakódva, és minden úgy folytatódik mint eddig. Anna Bligh, Queensland miniszterelnöke, és a szövetségi miniszterelnök, Kevin Rudd, mindkettő munkáspárti, szüntelen úton van, gazdaságélénkítő terveket, sürgősségi intézkedéseket hirdetnek; a munkanélküliség országosan 5% felett van, négy éve ez a legmagasabb. De semmi nem történik, a Gladstone-iak bíznak a jövőben.
A város ugyanis egy mélytengeri természetes kikötővel rendelkezik, amelyet egy sziget véd az óceántól. Éghajlata meleg és száraz, jól helyezkedik el a vasúti hálózaton. E történelmi előnyök mellett, jelentős építkezések folynak, bővítik Yarwunban a timföldgyárat, küszöbön áll a Wiggins-szigeti új szénkikötő és a földgáz exportját biztosító terminál kialakítása. További biztosításképpen, a központi hatóságok létrehoztak egy különszervet, a Gladstone Economic and Industry Development Board-ot, amelynek feladata összefogni a terület fejlesztését. Gary Scanian szerint, aki a szervezet vezérigazgatója, a város azzal dicsekedhet, hogy – Nyugat-Ausztrália állam észak-nyugati tartományát nem számítva – egyedülálló gazdasági lehetőségekkel rendelkezik: „De még így is…Ott a fejlesztés három vagy négy régiót érint: itt ez a mi egyetlen régiónk a nyertes.”
A város ipari hírneve még a turizmus számára is előnyt jelent: manapság vonzza a grey nomad-okat, az ősz nomádokat, ezeket az újmódi nyugdíjasokat, akik campingcar-ban laknak, és az évszakokat követik útjaikon: külön látogatásokat szerveznek számukra. Tony Beers, Queensland legnagyobb szakszervezetének, az AWU-nak, az Australian Workers Union-nak a képviselője, Gladstone-ról úgy beszél, mint Ausztrália gazdasági mozdonyáról, valóságos „ipari Mekkájáról”. „Hála ama képességének, hogy alkalmazkodni képes a változtatásokhoz, a város továbbfejlődik és Queensland s a nemzet érdekében tovább bővíti a termelést.”
Mégis, a város ipari sokszínűségét dicsérő beszédek ellenére, az ötvenezer lelket számláló település szerencséje, úgy tűnik, feloldhatatlanul összefonódik 1960 óta, egy fémmel, az alumíniummal, és ezen is túl a Rio Tintóval, az alumíniumot termelő vállalattal. A Weiba-i bányából, Queensland északi részéből szénszállító hajókkal idehordott bauxitot timfölddé alakítják át a Queensland Alumina Limtited finomítójában. A vörös színű, fehér gőzt, füstöt eregető épületek, csővezetékek és átjárok hatalmas összevisszasága Dante-i víziót nyújt, ez – mondják tulajdonosai – „a világ legjelentősebb timföldgyára.”
A timföldet azután alumíniummá alakítják a Boyne-i kohóban, amely az erőmű által termelt elektromos áram felét használja fel. A Yarwun-i új timföldgyár kapacitásának megduplázásáról szóló 2007-ben közzétett hírek még inkább aláhúzzák az alumíniumipar jelentőségét Gladstone-ban. Ezért fogadták megdöbbenve 2009. április 7-én a Rio Tinto bejelentését arról, hogy a yarwuni finomítóban és a boynei kohóban közel hatszáz munkahelyet számolnak fel.
Gladstone-ban a férfi lakosság majdhogynem kizárólag világoskék színű inget visel. A munkások inge biztonsági okokból világító szalaggal van ellátva, az adminisztratív dolgozók a vállalat jelzését hordják. Cale Dendle úr, a városi tanács kommunikációs felelőse kijelentette, kék ingben természetesen: „Az elbocsátások bejelentéséig sokan úgy gondolták, csupán kisebb megrázkódtatásról lesz szó: sokan elcsodálkoztak, hogy komoly következmények lesznek”. A híresztelések zavarosak. Az első bejelentés szerint ötszázhetven, alvállalkozóknak dolgozó alkalmazottat érintene az elbocsátás, valamint tizenöt állandó személyzetet Yarwunban, és kiegészítésképpen húsz alkalmazottat a Boyne-i kohónál. A végleges adatok azonban elérhetik a nyolcszáz, esetleg az ezerszáz dolgozót.
„Megszoktuk, hogy vannak fentek és lentek” – biztosít bennünket Maxine Brush, a városi tanács tagja. Való igaz, a város fejlődése az iparfejlesztés ritmusát követte: a QAL finomítójának építését az 1960-as évek végén, a kohóét az 1980-as évek elején, azután az Oricát, az erőmű újjáalakítását, a kikötő bővítését, a Cement Australia építését, és végül a Rio Tintót. „Minden alkalommal, amikor ezek a nagy ipari beruházások jöttek, ez elindította a ’boom and bust’, a konjunktúra és dekonjunktúra ciklusát” – magyarázza nekünk Scanlan úr.
Általában a munka elindul, fokozatosan felgyorsul, eléri maximumát, majd fokozatosan lelassul az építkezés végére. „A jelen esetben – folytatja – ahelyett, hogy fokozatosan lelassulna, bekövetkezik a bang! A megrázkódtatás annak következménye, hogy a döntés hirtelen jött…” és sok alkalmazottat érint. „ötszáz ember, ez sok…Ez közvetlenül kétezer embert érint, és ami a közvetett következményeket illeti, ki tudja, hol áll meg?” Gary Thompson, a helyi újságtól, a Gladstone Observer-től úgy látja, hogy „mégha az alvállalkozók emberei is elmennek, akik maradnak csökkentett munkaidősek lesznek. De a lakosságnak egy egész nemzedéke ilyesmit még nem tapasztalt, tizenöt éve nem ismertünk válságot.”
A szociális segélyközpontban már felkészültek a megelőző intézkedésekre, megtartották az első tájékoztató gyűlést. Egy hölgy felmutat egy vastag köteget, brosúrákat fognak szétosztani a résztvevőknek (tanácsadóknak, pénzügyeseknek, házaspároknak, lakásbérlőknek stb.). A hölgy ismert beszédet tart: „Már láttunk ilyet” – mondja. Ugyanezt halljuk a turizmus felelősétől. Sandra Wiseman mondja: „Fent és lent – ezt már ismerjük. Egyesek elveszítik állásukat…de ez mindenekelőtt az alvállalkozókat érinti, és ezek nem a városból valók. Hozzá vannak szokva, ezzel számolnak.”
De mi a helyzet a leginkább érintettekkel? Nem csodálkozunk, a dolgot kevésbé filozofikusan fogják fel, mint azt a vitorlás klub egyik bárhölgye megállapítja: „Férjem megúszta – mondja -, de soknak nem volt szerencséje. Mindenki fél.” Ráadásul nem minden alvállalkozó idegen. Bob szerint, aki egy helyi alvállalkozónak dolgozik: „Az emberek 80%-a égő parázson érzi magát, nem tudják mi vár rájuk.” Szerinte az alvállalkozók munkájának többsége a Rio Tintótól függ: „Egyes munkásaink az ő gépeik karbantartását végzik. Amikor a Rio tevékenysége lassul, a mi következünk: a hatás végig fog menni, fentről egészen a város aljáig.”
Ha a munkások szakszervezetet alapítanak, elveszítik az állásukat
A maga részéről a Rio Tinto vezetése fogadkozik, a timföld világárának 60%-os esése nem hagyott nekik más választást. Az elbocsátások azt céloznák, hogy a cég felszámolja adósságát, amit 2007 novemberében a kanadai Alcan felvásárlása miatt keletkezett. A cég 30 milliárd dollárba került, de ezzel a Rio Tinto a világ aluminium termelésének első helyére került. A csoport megpróbált tőkéket felhajtani a kínai Chinalco konszorciumnál úgy hogy részvényesévé tette. Tony Beers szakszervezeti vezető szerint a Rio vezetése azt magyarázta 2008 decemberében, hogy „amennyiben a kormány nem hagyja jóvá a Chinalcoval létrejött egyezséget, meg kellene válniuk kétezerötszáz munkahelytől Queenslandban…Ocsmány zsarolás!”
Végül, a Rio Tinto vezetői szövetséget kötöttek az angol-ausztrál BHP-val, kiszedve ezzel ezt a szép tüskét Rudd úr szövetségi kormányának lábából, könnyítve ezzel a kínabarát Rudd helyzetén, aki egyfelől mindenképp arra törekszik, hogy Ausztrália megmaradjon Kína „zsengju”-ja, igaz barátja, másfelől tartott attól, hogy a Chinalco a tárgyaló asztal mindkét oldalán, mint eladó, és mint nyersanyag vásárló fog ülni (1). A megegyezés Gladstone-ban is megnyugtatta a kedélyeket, ugyanis elterjedt a hír, hogy a yarwuni finomítót be fogják zárni. A dolgok talán mégsem annyira borzasztóak, mint az első közlések alapján hinni lehetett, magyarázza Thompson: „Ha egyesek el is veszítették állásukat, a város még távolról sem kényszerül térdet hajtani.” A válság legfőbb következménye? Kiderült mennyire függ Gladstone a Rio Tintótól.
Beers szerint, a Gladstone Observer tartózkodik attól, hogy kritikai cikkeket tegyen közzé a Rio Tinto ellen. Az a helyzet ugyanis, hogy a „Rio” ellenőrzése alatt tartja, egészében vagy részben, azt, amit Gladstone-ban a „Big five”-nak, az öt nagynak” hívnak: a Boyne-i öntődét, a két timföldgyárat, az erőművet és egyes szénbányákat. A cég közvetlenül alkalmazza a város dolgozóinak többségét, közvetve minden helyi vállalat hozzá kötődik. Ennek a helyzetnek a lazítását várják a folyékony földgáz export-termináljának az építésétől, mégha ez csak 2010 végére készül is el (2). Ma még a Rio hatalma nyugtalanságot kelt. „Nagy most az ellenséges érzület – jegyzi meg Thompson -, minden bizonnyal, mert sokan úgy látják, a Rio Tinto nem tartotta be a céghez kötődő ígéreteit, nem törődik dolgozóinak közösségével…Rio csak Rio-val foglalkozik.”
Amit Gladstone-ban „Rio modell-nek” neveznek – vagyis közvetlen kapcsolatnak munkaadó és munkavállaló között, a szakszervezetek kihagyásával – gyakorlatilag egy 1993-ban kezdődött folyamat eredménye. Paul Keating, akkori munkáspárti miniszterelnök, megszüntette a szakszervezetek jogát arra, hogy iparági tárgyalásokat (industry bargaining) folytassanak, ehelyett helyi (enterprise bargaining) tárgyalási jogosultságot kaptak csupán. Három évre rá, a hatalomra került igen konzervatív John Howard ezt az utat folytatja: ma már nem beszélnek többé „industrial relations”-ról (iparági kapcsolatokról), hanem „workplace relations”-ról (munkahelyi kapcsolatokról).
Ahhoz, hogy egy szakszervezetet beengedjenek a vállalatba, ezentúl az kellett, hogy a dolgozók többsége azt kérelmezze. Az Australian Workplace Agreements, azaz az egyéni szerződések rendszerének a bevezetését roppant kedvező bérajánlatokkal kötötték össze azok számára, akik nem kívánták támogatni a kollektív szerződéseket: ily módon sikerült megtizedelni a szakszervezeteket.
Amikor a konzervatívok 2004-ben ellenőrzésük alá vonták a Felső Házat, lehetőségük nyílt végig vinni Work Choices-nak (munkaválasztásnak) nevezett programjukat. A szakszervezetek jogát arra, hogy jelen legyenek a munkahelyeken megkurtították; a munkavállalókat a jogtalan elbocsátásoktól védő törvényeket már csupán a több mint száz dolgozót foglalkoztató cégeknél érvényesíthették. Az egyéni szerződéseket el nem fogadó dolgozókat most már el lehetett bocsátani „munkaszervezési” ürügyekkel.
Beers szerint, ma már csak egy helyen működik egész Gladstone-ban kolletív szerződés, a QAL-ban. „Boyne-ban és Yarwun-ban meglehetősen világosan közölték a munkásokkal, hogy ha megpróbálnak szervezkedni, elveszítik a munkájukat.” De Beers hozzáteszi: Gladstone volt a Work Choices–szal szembeni ellenállás egyik fellegvára, hatezer ember tüntetett a reform ellen, melynek elutasítása hozzájárult 2007-ben a Howard-kormány bukásához.
Minden jel szerint az Egyetemet is befolyásolják
Fair Work néven új munkakódexet vezettek be, Julia Gillard, oktatási- és munkaügyi miniszter, a mai kormány kettes számú tagja kezdeményezésére. Ezentúl elegendő, hogy egyetlen munkavállaló kérje, és a szakszervezet bevonulhat a munkahelyre, és a jogtalan elbocsátások elleni védelem a tizenöt dolgozónál többet foglalkoztató cégekre is vonatkozik.
Mindazonáltal a Rio Tinto a maximumig használta ki a Work Choices rendszere nyújtotta lehetőségeket. Nemrég még, magyarázza Thompson, „a szakszervezetek nem léphettek be a munkahelyekre, hogy körülnézzenek, tárgyalhassanak a művezetőkkel. Az emberekkel csak üzemen kívül beszélhettek…Most öt éve először mehettek be a Boyne-i kohóba, léphették át a ’vasfüggönyt’’”.
Jim akivel a repülőn találkoztam, egy alvállalkozó, aki Tasmániából jött néhány napra karbantartási munkálatokra a nagyolvasztóba. Elmondta, hogy kollégáit és őt arra kötelezték, hogy a cég ingét viseljék, amikor a városban sétalnak. „Hogy miért? Nem tudom. Talán nem akarják, hogy az emberek tudják, hány független dolgozó található a cégnél…” Az a helyzet ugyanis, hogy sok, az egyéni munkaszerződést elutasító alkalmazott arra kényszerült, hogy alvállalkozóvá váljon. Gladstone-ban a Rio Tinto elősegítette contractorok, alvállakozók, illetve sub-contractorok alkalmazását, mivel ezzel a cég mentesül szabadságolásukkal vagy egészségükkel, netán elbocsátásukkal kapcsolatos minden költség alól.
.Az egyetem is a befolyásuk alatt áll. A Central Queensland University kebelében működik egy a könnyű fémek műszaki problémáit kutató központ, a Process Engineering and Light Metal Center, melynek programjait a cégekkel partnerségben dolgozzák ki abból a célból, hogy „konkrét módon javítsanak eljárásaikon (3)”. Azonban az ipar részvétele nem áll itt meg. Így például a Leo Zussino Buildingben (4) működik egy konferenciaközpont, az egyetemi campus vezetőjének az irodája… és a Rio Tinto – People and Organisation Support Capability Development elnevezésű központja. Az épületben található úgyszintén a Tiszta Szén Központ (Gladstone Centre for Clean Coal). Az előcsarnokban, csodálatos hangkísérettel egy kicsinyített modell három részben mutatja be a szén történetét az őskortól napjainkig, amelyben felfedezünk egy istenien a Gladstonéhoz hasonló kikötőt, és a látogatóval közlik, hogy a szénnek elektromos áram fejlesztésére való felhasználásával „mind hatékonyabb és mind kevesebb veszélyes gázkibocsátást érünk el.”
George Creed úr, Gladstone konzervatív elöljárója nyilvánosan lépett fel a szövetségi kormány terve ellen, amely 2010-re kívánja a karbonkibocsátások piacát, az Emissions Trading Scheme-t létrehozni. Szerinte ez a program a lehető legrosszabbkor a város jövőjét veszélyeztetné. „Senkinek és semminek nem ártanánk egy-két év várakozással: ezt most létrehozni nagy hátránnyal járna számunkra” – nyilatkozta (5). A városházán megoszlanak a vélemények. Dendle úr szerint „a piac olyan ellenőrző mechanizmus, amely bebizonyította hatékonyságáz”. Dendle úr tagadja ugyan, hogy „szkeptikus” lenne, mégis felteszi a kérdést, létezik-e ténylegesen „egy olyan probléma, amelyet egyedül az emberi tevékenység okozna? Képes-e Ausztrália ezen vajmi keveset is segíteni? Számomra a kérdés még teljesen nyitott.” Maxine Brush tanácsnoknő támogatja a karbonpiac tervét, de megkérdőjelezi a javasolt mechanizmusok hatékonyságát. A program – mondja – nagy engedményeket tesz a széntermelőknek (6). Egyébként a Rudd-kormány környezetvédelmi politikájának nem ez az egyetlen ellentmondása (7).
Lakosságához képest, Ausztrália a világ legnagyobb szennyezői közé tartozik (8). A kormány mégis óriásmódon növelni kívánja szénexportját. 2008-ban Peter Garrett, szövetségi környezeti miniszter támogatta Gladstone kikötőjének bővítését elhatározó döntést. „Nagyon jelentős széniparunk van, úgy gazdasági, mint foglalkoztatási szempontból” – jelentette ki. Hozzátette természetesen, hogy figyelembe vették a környezettel kapcsolatos következményeket, hogy a kormány számít a tiszta szén programra, és még inkább a karbon elfogását, fogvatartását szolgáló technológiákra (9). Amelyek egyébként legkorábban csak 2015-2020 táján lépnének hatályba. Másképpmondva, nem ellensúlyoznák a karbon-kibocsátások masszív növekedését, amit időközben Ausztrália exportál majd külföldre.
Az ausztrál lakosság ez ügyben nem szól, hisz meg van elégedve azzal, ahogyan a sörös kannák újrahasznosítása vagy a napelem-program halad… a következő nagyobb aszály bekövetkeztéig. Chambers úr, az AWU-tól kijelenti: „1967-68-ban érkeztem Gladstone-ba, akkor amikor a timföldgyárat a régi vágóhíd területén éppen felépítették. A kikötő felépítette az egyetemet. A szén nélkül nem tartanánk itt…Kinek jutna eszébe panaszkodni a szén miatt?”
A leukémia aránya átlagon felüli
Thompson elmondja, igaz, hogy a szénpor „nagyon látványos károsító forrás: nem lehet nem észrevenni a folyó túloldalán összehordott szénhegyeket. De rengeteg fehér por is lebeg a levegőben, amit az emberek nem is látnak…” Megjegyzi, „ha a QAL finomítóját ma épitenék meg, nem a tengerpartra kerülne, hanem a bozótba.” Lillian de Torres, a PELM kutatója, aki feltérképezi a Gladstone-i timföldgyárak kibocsátásaiban lebegő „szerves anyagokat”, több mint nyolcvanat számlált össze, mint például az acetont vagy a toluolt, de nem kíván károsságukról 2010-re várható kísérleteinek befejezése előtt nyilatkozni.
2009 márciusában, a Clean Air Society, egy nem-kormányzati szervezet, tájékoztatót tartott Gladstone levegőjének minőségéről. De ténylegesen Queensland környezetvédelmi ügynöksége (Environment Protection Agency) az, amely finanszírozza az eseményt, mert a Queenslandi Egyetem professzora, Doley szerint (aki tagja a Clean Air Society-nak), a Társaság „nem kívánt látszani”, és szeretné, ha „a dolgok informálisak maradnának”.Miért is? Mert Gladstone lakóit, ha „jobban is vannak tájékoztatva, mint másutt”, meg kell védeni egy túlságosan teljes információ káros hatásaitól, a „rizikó társadalomtól”, amelynek mintaszerű polgárai lettek.
1996. és 2004. között Gladstone-ban huszonkét krónikus nyirok leukémiás esetet regisztráltak, pedig egy ilyen méretű Queensland-i városban csupán tizennégynek kellett volna lennie (10). Az EPA 2010-ben tervezi közzétenni következtetéseit. Azzal kapcsolatosan pedig, hogy a timföldgyárak kibocsátásai károsítják-e a lakosság egészségét, Doley professzor megállapítja, hogy bizonyos „aggodalmak” fogalmazódtak meg Weidoa-ban, Nyugat-Ausztrália államában, a gyártással összefüggő „szerves anyagok” kibocsátásával kapcsolatosan. De hozzáteszi: mindig nehéz megállapítani a rákkeltő tényezőket.
Az AWU-hoz tartozó szakszervezeti funkcionárius, Beers szerint, „igaz, hogy Gladstone-ban találkozunk lúgos lerakódásokkal és kibocsátási problémákkal”,de „a vállalatok nagyon keményen dolgoznak ezek korrigálásán, és véleményem szerint egyetlen iparággal foglalkozni e tekintetben hiba lenne…Persze működnek kisebbségi nyomásgyakorló csoportok, ezek provokálnak vitát. De megmondom: ha elmegyünk Brisbane-ba, és a főutca sarkán megállunk: vajon milyen levegőt szívunk?”
Néhány éve, az újságíró John Pilger írta: „A Nap Ausztrália lakkfestéke” (11). Ezt a mondatot érdemes lenne kitenni Gladstone városi tanácsa kirakatába. Ebben a levelezőlap színeit hordozó városban, a pénzügyi válság, úgy tűnik, nem veszélyezteti az ipar és a szakszervezetek egyetértésé. Jelszavuk: fokozzuk mindenkor a termelést! Hogy a világ repülői mind magasabbra, mind messzebbre repüljenek – ehhez ott vannak az Arab Öböl kőolaj királyságai. Gladstone-nak – talántán? – a rákos megbetegedései. Meddig?
Ausztrália – számokban
Terület: 7 686 850 km2
Főváros: Canberra
Lakosság: 21 902 828 fő
Aktív lakosság: 10 773 600; az összlakosság 49%-a (2009 június)
Munkanélküliség: 2008 júniusában 4,5%; 2009 júniusában 5,8%. Az OECD szerint 2010-ben 8% várható
GDP: 416,2 md dollár (287,5 md euró) 2000-ben. 766,8 md dollár (529 md euró) 2008-ban.
Növekedési ráta: +2% 2007-ben; +1,5% 2008-ban; +0,6% 2009 júniusában
Az egyes szektorok részesedése a GDP-ben:
Mezőgazdaság: 3,8% (2005); 3% (2007)
Ipar: 26,3% (2005); 26,4% (2007)
Szolgáltatások: 69,9% (2005); 70,6% (2007)
Havi átlagbér alkalmazottak és munkások: 3 117 dollár (2 150 euró) férfiáknál 2007-ben; 2 192 dollár (1 512 euró) nőknél 2007-ben
Gladstone
Terület: 143,7 km2 Gladstone körzet,
67,1 km2 Gladstone városa
Népesség: 57 587 a körzet lakossága 2008-ban;
32 400 a városé 2006-os felmérés
Munkanéküliség:
5,7% Queensland-ben 2009 augusztusában
5,4% Gladstone városában 2006-ban (utolsó ismert adat)
