Az egyszerű halandó általában nem henceg a túlságosan is hízelgő dicséretekkel. A Le Monde című újság persze kivétel. Vargas Llosa irodalmi Nobel-díja jó lehetőséget adott a délutáni napilapnak, hogy ugyanolyan látványosan, mint amilyen váratlanul visszatérjen a 90-es évekbeli ideológiai pálfordulásra. Arra a liberális fordulatra, amelyet az elemzések (1) minduntalan szóvá tesznek, de amelyet a lap vezetése mindig is tagadott.
Legalábbis Franck Nouchi október 9-én megjelent, „Egy Le Monde-olvasó Nobel-díja” című cikkéig. Az újságíró örömmel veszi tudomásul, hogy Vargas Llosa rövid megszakítás után ismét visszatért ifjúságának illusztris napilapjához. „A hatvanas évek végén – meséli Franck Nouchi, - amikor Londonba költözött, Vargas Llosa kritikus hangot ütött meg a Monde-dal kapcsolatban, és szemére vetette, hogy rendre elismerően ír a latin-amerikai forradalmi mozgalmakról. Ezért el is fordult az újságtól.” Az író csatlakozott a konzervatív jobboldalhoz (lsd. Ignacio Ramonet cikkét), és lehetetlennek látszott, hogy a balközép napilappal bármikor is megbéküljön.
Pedig, folytatja Nouchi, a 90-es évek közepére Vargas Llosa megenyhült a lappal szemben. Mégpedig azért, mert – magának az írónak a szavai szerint – felfedezte, hogy álláspontjuk számos kérdésben jelentősen közeledett egymáshoz, sőt, némely területen tökéletesen azonos lett. Az újság ugyanolyan szigorúan, ha ugyan nem szigorúbban támadta a baloldali diktatúrákat, beleértve Fidel Castrót, mint a jobboldali, katonai rendszereket, a közgazdaságban elfogadta a piacgazdálkodás elvét, a szabad vállalkozás fontosságát, a globalizációt és a privatizációt. Végre! Újra a Monde olvasója lehettem!
A 90-es években megindult jobboldali fordulat a napilapnál az 1994-ben megválasztott igazgató, Jean-Marie Colombani, és a Felügyelőbizottságot vezető Alain Minc, valamint a néhány hónappal később főszerkesztővé választott Edwy Plenel műve volt. Az első kettő a vállalkozás gazdasági egyensúlyát biztosította, a harmadik pedig új irányvonalat dolgozott ki. Éppen az új irányvonal kidolgozója nem vette észre azt a fordulatot, amely ennyire tetszett Vargas Llosának? 1998-ban Edwy Plenel örömmel nyugtázta, hogy csapata „beszámolt a társadalmi elvárásokról, megfelelő fórumot biztosított 1995-ben a sztrájkolóknak, oknyomozó riportot készített a kamionosok problémáiról, megértést tanúsított a munkanélküliek gondjaival szemben, és tájékoztatott arról az elkeseredett közhangulatról, amelyet a szélsőjobb kihasznál (2)”. Úgy tűnik, Plenel és Vargas Llosa nem ugyanazt az újságot olvasták ...
Akárki más írna a Monde liberális és atlantihű kilengéséről, azt az újság - a vezérszellem elleni támadásként - kikérné magának. A Nobel-díjas írótól ugyanez kitüntetés.
