Hu Csin-tao a véleményét most, hatvan évvel később, távoli elődjének, Mao Ce-tungnak az 1949. október 1-jei beszédéből vett fordulattal fejezte ki: „Kína a szocialista rendszer vívmányainak köszönhetően állt talpra napjainkra.”
Az ország ragyogóan fejlődik. Rég megszűnt az Európától és Japántól elszenvedett megalázottsága, szétdaraboltsága. S mi több, a lakosság egy része jólétben él.
De a szocializmus más lapra tartozik... A kínai gazdasági növekedés oly kirívó jelenség (2008-ban 9,6%-os, 2009-ben 8,7%-os), hogy azt is mondhatjuk, részben ez vette át a megrongálódott amerikai mozdony helyét, s ezzel hozzájárult a kapitalista rendszer állapotának javulásához, mely 1929 óta most szenvedte el legnagyobb vereségét. A globalizáció első sebét a Wall Streeten kapta, és Sanghajban gyógyult meg.
„A keleti szél győzedelmeskedni fog a nyugati szél felett” kifejezés a vörös díszletek idején nem azt jelentette, hogy Kína a világ legjelentősebb exportőrének rangjára fog emelkedni és az áruházláncok eldorádója lesz. Márpedig a francia Carrefour-nek 156, az angol Tescónak 72 áruháza van most az országban, s a Wal-Mart, az amerikai óriás sem lenne ilyen erős a kínai munkások fokozott kizsákmányolása nélkül, melynek köszönhetően le tudják szorítani az árakat (és a versenytársakat).
Noha a világgazdasági fordulat ilyen léptékű változásokkal írható le, az egyes nyugati üzleti köröknek semmi oka sincs az ijedelemre. A Wall Street Journal egyébként is dörzsöli a markát: „Kína rendkívül vonzó piac marad a növekedni vágyó nyugati cégek számára. Mindenki elismeri, hogy a fejlődő országok piaca húzza ki a világot a gazdasági visszaesésből.”*
A sokkal kevésbé lelkes amerikai fémipari szakszervezet viszont azt kérte Washingtontól, hogy indítson Kína ellen eljárást az árdömping miatt.
A „kínai modell” azonban nem egyszerűsíthető le a tömeges exportálásra, melyet az alacsony bérek tartanak lendületben. Kína arra törekszik, hogy fejlődése fokozottabban támaszkodjék a belső piacra és a térség gazdaságaihoz fűződő szorosabb kapcsolatokra. Napirenden van az Észak-Amerikai Szabadkereskedelmi Egyezményhez (NAFTA) vagy az Európai Unióéhoz hasonlatos kereskedelmi övezet létrehozása. Cél – mint ahogy általában – a domináns ország húzóágazatainak támogatása is.
Márpedig Japán túlszárnyalásával – mely természetesen jóval kisebb lélekszámú – Kína ebben az évben bizonyára a világ második gazdasági nagyhatalmává válik. Az amerikai Goldman Sachs Bank szerint 2026-ra pedig már az első helyet szerzi meg.
Kérdés, hogy mire fogja használni a hatalmát. Sem a G20-csúcson, sem a koppenhágai csúcstalálkozón nem volt arra utaló jel, hogy a szegények vagy a déli országok prókátora lenne. Fejlődésmódja mindenkit elvarázsol, legfőképp azokat, akik a gazdasági fejlődést, a kereskedelmi liberalizmust és egy politikai-ipari oligarchia** biztos hatalomgyakorlását szeretnék összeegyeztetni.
A „pekingi modellnek” egyre több szószólója akad a nyugati cégtulajdonosok között.
* Patience Wheatcroft, « Don’t begrudge China’s exports coup », The Wall Street Journal, New York, 2010. január 12.
** 2005-ben a magánszektorban a cégtulajdonosok több mint egyharmada tagja volt a Kínai Kommunista Pártnak.
