HSBC – történet vízről és ópiumról

Kategória: 2010. február
Írta: Jean-Louis Conne
Találatok: 6466

Négy betűje, a HSBC azóta trónol a vezető hírek csúcsán, amióta e híres bankház egyik volt kádere átadta a francia adóhatóságnak a csalással gyanúsítható ügyfeleinek névsorát. De mit is takarnak e betűk? Megfejtésként a legjobb esetben holmi „brit bankot” emlegetnek. De a HSBC ténylegesen a Hongkong & Shanghai Bank Corporation rövidítése. Ennek a Temze partján székelő, ma már a világ egyik legnagyobb bankcsoportjának a története úgy kezdődött, mint a kínai komprádor vállalkozóké kezdődni szokott: vízzel és ópiummal.[1]

 

khsbcA XIX. század elején született Londonban, a brit gyarmatbirodalom fővárosában a Peninsular Steam Navigation Company (a P&O, a Félszigeti és Keleti Gőzhajózási Társaság).[2] Első vitorlás- és gőzhajója, a San Juan, 1837. szeptember 1-jén hagyta el London kikötőjét, hogy azután valahol zátonyra fusson. A társaságnak más hajói is elsüllyedtek, közöttük a Carnatic, melynek roncsait Abu Nuhas szirtjein fogják később megtalálni.

De a társaság túléli a sors csapásait. 1839-ben a P&O szerződést nyert – a Gibraltáron és Máltán át – az egyiptomi Alexandriába irányuló postai szolgálatra. Miután egyesült a Transatlantic Steamship Company-vel (a Gőzhajózás Transzatlanti Társasággal), 1844-ben kiötlötte az első földközi-tengeri, mai fogalmakkal luxus-hajóutakat. Tíz évre rá egy, az önállóságának fenntartását biztosító bonyolult szerződés keretében egyesült a British India Steam Navigation Companyvel (a Brit Indiai Gőzhajózási Társasággal), melynek számára hajós postaszolgálatot teljesítettek Calcutta (India) és Rangun (Burma) között. Ennek tulajdonosa, James Mackay, egy skót gyarmati tisztviselő, átvette a P&O elnöki posztját, s a cég végül is bekebelezte a British India Steamet.

Maga Mackay szoros kapcsolatot tartott fenn Seng Xuanhai-jal, Kína közlekedésügyi miniszterével, a mandzsuféle Qing-dinasztia utolsó császári kormányának idején, amelynek 1912 januárjában véget vetett a forradalom. A politikai-katonai feszültségek ellenére Seng híve volt a nyugati technológia bevezetésének, ennek szellemében alapította meg Sanghajban a mechanikát, a mérnöki tudományokat és a haditudományokat oktató Jiao Tong egyetemet, és nézeteit Hongkongban is népszerűsítette. Seng fontos szerepet játszott Sanghajban a közoktatás reformjában, és a várost Kína „technológiailag legfejlettebb” városává tette. 1902-ben Seng és Mackay Kína és az Egyesült Királyság nevében tető alá hozta a „Mackay Treaty”-t, a márkanevek és a szabadalmak védelméről szóló szerződést.

Ebben a helyzetben csatlakozott a P&O-hoz egy másik skót, Thomas Sutherland. Nagy karriert futott be a társaságnál. Részt vett az új kikötő építésében Hongkongban, a P&O szuperintendánsa, ugyanakkor az első elnöke lett 1863-ban a Hongkong & Whampoa Dock vállalatnak is. Ekkor a tengeri fuvarozás 70%-ban indiai ópiumot vitt Kínába brit és más „üzletemberek” közreműködésével – a kínai hatóságok legnagyobb bánatára, akik képtelenek voltak szembeszállni ezzel az üzlettel és leállítani azt.

Sutherland megértette: a körülmények kiválóan alkalmasak egy kereskedelmi bank megalapítására. Ezért másokkal együtt 1865-ben létrehozta a Hongkong & Shanghai Banking Corporation-t, a híres HSBC-t. Az igazgatótanácsban, melyet Francis Chomley vezetett, ott találjuk az alapítóról elnevezett Dent & Co nevű kereskedőházat.  Thomas Dent híres-hírhedt személyiség. E tiszteletre méltó alak ellen Lin Zexu, a hozzáértéséről és morális tartásáról ismert magas rangú kínai kormánytisztviselő 1839-ben elfogató parancsot adott ki. Ki akarta kényszeríteni ópiumraktárainak bezárását, mert megsértették a kínai hatóságok által elrendelt kereskedelmi tilalmat. Ez az esemény lett az első ópiumháború egyik kiváltó oka, amely 1842 augusztusában az első nankingi „egyenlőtlen szerződéssel” ért véget.

A második ópiumháború (1856-1860.) zárásaként a britek és a franciák kikényszerítették a külföldi hatósági felügyelet alatt működő területi koncessziók létrehozását, több kínai kikötő megnyitását a külföldi kereskedelem előtt és az ópium-kereskedés legalizálását. A konfliktus vége után öt évvel nyitotta meg Thomas Sutherland a HSBC kapuit. A bank jól választott nevet: egyes betűinek értelme kínaiul „begyűjt”, „arat”, „vagyon”.

Első „vagyonát” ugyanis a HSBC az indiai, majd a kínai Jünnan ópiumterméséből „aratta le”. Már 1920-ban fiókokat nyitott Bangkokban és Manilában. 1949 után tevékenységét Hongkongra összpontosította, majd 1980 és 1997 között megtelepedett az Egyesült Államokban és Európában is. Csak 1993-ban tette át székhelyét Hongkongból Londonba, azt megelőzően, hogy a terület 1997-re beharangozott, Kínához való visszacsatolása bekövetkezett volna.

1999-ben a HSBC Holdings részvényeit már egy harmadik tőzsdén, a New York-in is jegyezték. A csoport felvásárolta a Republic New York Corporationt (amely ma része a HSBC USA Inc.-nek), valamint annak testvérvállalatát, a Safra Republic Holdings S.A.-t, amely ma a Luxembourgban jegyzett HSBC Republic Holdings Rt. 2007-ben a csoport adózás előtti 24 md dollár rekorderedményt könyvelhetett el, ennek 60%-a az ázsiai, a közel-keleti és a latin-amerikai feltörekvő piacokból származott. Ugyanebben az évben, első ízben, a Kínában felhalmozott profit elérte az egymilliárd dollárt. És ugyanennyit Franciaországban is.

A HSBC Holdingsot 2006 márciusa óta elnök-vezérigazgatóként Stephen K. Green vezeti. És 2008 februárja óta Vincent H. C. Cheng a társaság végrehajtó igazgatója, miközben a Hongkong & Shanghai Banking Corporation Limited elnöki tisztét is betölti. Ez a fejlemény annál is feltűnőbb, mivel Cheng úr 1995 és 1997 között Hongkong Végrehajtó Tanácsának, a hongkongi kormány legmagasabb törvényhozásának a tagja volt, ahogyan tagja a Kínai Népköztársaság tizenegyedik Politikai Konzultatív Konferenciája Országos Bizottságának is…[3]

 

 

Fordította:  Sipos János



[1] E cikk első változata a Le Nouvelliste (Sion) c. vidéki svájci lapban jelent meg 2009. december 21-én.

[2] 2006-ban eladták 3,9 milliárd angol fontért (4,34 md euróért) a Dubai Ports World-nek, a világ harmadik kikötői operátorának, a Dubai World leányvállalatának, mely holding a dubai kormány (Egyesült Arab Emírátusok) tulajdona.

[3] A Konferencia pusztán konzultatív jellegű, évente egyszer tanácskozik.