hu | fr | en | +
Accéder au menu

Az újságírók tündöklése és bukása az online világban

2006-ban még szenzációt keltett a BNP-Paribas egyik bankára a francia újságíró-szövetség strasbourgi kongresszusán, amikor kijelentette, hogy az újságírók jelenlegi helyzete igencsak emlékeztet a 70-es évek kohászaiéra: már csak ők nem tudják, hogy sorsuk rég megpecsételődött.

JPEG - 214.3 kio

A számok mára, úgy tűnik, igazolják ezt a jóslatot. Tavaly 2 300 újságírói állást számoltak fel Franciaországban, megközelítve ezzel az amerikai sajtóválság szintjét. Ott 24 500 státusz szűnt meg, a tíz évvel ezelőtti 415 000 munkahelyhez képest számuk mára 300 000-re olvadt (1) , a Washinton Post kénytelen volt bezárni vidéki irodáit, a Los Angeles Times és a Chicago TribuneEquipe kivételével (sportújság – a ford.) mindegyik országos napilap veszteséges évet zárt. pedig csődeljárást kezdeményezni. Franciaországban az

A recesszió magyarázata kézenfekvőnek tűnhet. A Bain & Company iroda adatai szerint az internet részesedése a kulturális ágazatokból származó haszonból tíz év alatt 4-ről 22%-ra nőtt az írott sajtó rovására, amelynek ez idő alatt a részesedése 40-ről 14%-ra zuhant vissza, holott a többi médium nagyjából azonos szinten tartotta, vagy éppenséggel növelte jövedelmezőségi rátáját (2) . Ebben szerepet játszott az, hogy a reklámok és az apróhirdetések az írott sajtóból átkerültek a webportálokra. „A tömegsajtó XIX. századi megjelenése óta most fordult elő először – írja az újságíró Bernard Poulet –, hogy a hirdetők a hagyományos médiumok megkerülésével is el tudják juttatni mondanivalójukat a fogyasztóhoz.” (3)

De nem szabad elfelejtkezni arról sem, hogy a közönséget egyre kevésbé vonzza a fizetős sajtó, amelyet az az elit újságírói réteg állít elő, aki már rég hitelét vesztette állásfogalásai és uszálypolitikája miatt, no meg azért, mert megvetően kezeli az olvasót, miközben a pénzére számít. 2009-ben maguk a kiadók utasították vissza egy sajtókamara felállítását, ami pedig kapcsolatot tudott volna teremteni a közönséggel. A neves amerikai blogger, Jeff Jarvis A Google-módszer c. könyvében (4) úgy fogalmaz, hogy „el kell ismerni az olvasó hatalmát – amelyet amúgy is gyakorol –, ha nem akarjuk elveszíteni”. A digitális forradalom, amelynek a haszna pedig nem vitatható, (5) meggyengítette az újságírók tekintélyét, teszi hozzá Eric Scherer, az AFP stratégiai igazgatója. A sajtó válsága miatt az újságok adatfeltáró szerepe megkérdőjeleződik, de ettől még az embereknek az az igénye, hogy részt vegyenek a közéleti vitákban, nem csökken.

Sőt, a technikai lehetőségek fejlődésével egyre többen válnak információs forrássá. Nemcsak fényképeket és videofelvételeket publikálnak a neten, hanem kommentárokat és elemzéseket is. A médiumok kénytelenek blogokkal és közösségi hálózatokkal osztozni az adatok és a vélemények gyűjtésében, legyen szó az ázsiai cunamiról, az iráni felkelésekről vagy akár a londoni vagy bombay-i merényletekről. De a hírközlés sem maradt meg a hagyományos sajtóorgánumok kezében, amelyeknek figyelembe kell venniük, hogy egy-egy esemény milyen visszhangra talál a webfelhasználók körében. Az események fontosságát a világháló szabja meg.

Az írott sajtó, ahelyett, hogy tartalmában hozna újat, a web tempójával próbál meg lépést tartani: jelen akar lenni minden esemény helyszínén és minden fórumon, kihasználva az összes létező publikálási lehetőséget, legyen az blog, video vagy fénykép; keresőrendszer vagy közösségi hálózat (Facebook, Twitter ...). 2010-től pedig a kiadók az okostelefonokra is számítanak, hiszen az Apple iPhone-ját máris több mint kétmillió francia használja, és ezzel lehetővé válhat, hogy a „mobinautákat” megfizettessék ott, ahol az ingyenes szolgáltatásokhoz szokott internautákat nem lehet. Persze kérdéses, hogy hajlandó lesz-e bárki is fizetni egy mobil-honlapért, amikor százezernyi felhasználói program oroszlánrésze ingyen hozzáférhető.

Az újságíróktól elvárják, hogy egyre gyorsabban, egyre több feladatot lássanak el – egyre kevesebben. Márpedig így felaprózódva a multimédia világában nincs lehetőségük sem a tények alapos elemzésére, sem újszerű ismertetésükre. Jeff Jarvis egy, éppen ezzel az online világhoz való alkalmazkodással ellentétes politikát szorgalmaz, amikor azt javasolja, hogy az újságíró elsősorban az igazi értéktöbbletet jelentő tartalomra koncentráljon, ha olvasóközönséget akar biztosítani lapjának a neten: „Azt csináld, amihez igazán értesz, a többire ott vannak a linkek[vi].

Az eddig soha nem látott mértékű híráradat magát a hírszolgáltatást veszélyezteti. A nyomtatott sajtó válsága arra kényszerítette az újságokat, hogy csökkentsék állandó külföldi tudósítóik számát, kevesebb oknyomozó riportot készítsenek, és felszámolják a szerkesztői és korrektori állások egy részét... A hagyományos médiumok kénytelenek konszernbe tömörülni – így például egy kézben van (Alain Weill) a közgazdasági szaklap Tribune, a Radio Monte-Carlo (RMC) és a folyamatos hírszolgáltató BFM TV –, és minél olcsóbban előállítani cikkeiket, kuliként robotoló, rosszul fizetett, kezdő újságírók alkalmazásával (7) . Hova vezet ez az út? „A tartalmi azonosság óhatatlanul az eszközök megosztását vonja maga után” – hajtogatja Alain Minc (8) , az általa alapított AM-Conseil elnöke. Tehát miután egy első fázisban a vezércikkeket semlegesítették – nehogy elriasszák a hirdetőket –, most, Philippe Merlant szavait idézve (9) , a tartalmi versengés megszűnésével sor kerülhet egy koncentrációs fázisra. Márpedig ez a logika a szerkesztőségek proletarizációjához vezet, elsekélyesíti a híranyagot, ami aztán egyre jobban elriasztja majd az olvasót, és tovább fokozza a recessziót.

Innen már csak egy lépés a teljes dematerializáció. A kiadók azt remélik, hogy ha a papírkiadás megszüntetésével sikerül lefaragni a nyomdai és terjesztési költségeket, újra jelentős haszonra tesznek majd szert. Csakhogy nem számolnak azzal, hogy a szerkesztés és a webhálózat költségeit akkor sem lehet megspórolni, ha csak online kiadásuk van, különösen az információs túlkínálat mellett. Egy webújságnak 30% jutalékot kell fizetnie, ha azt akarja, hogy megjelenjen az Apple-keresőben. A reklámbevételeinek a fele rámegy, ha a Google partnereként kíván dolgozni, és 70%-a, ha az Amazon hordozható digitális hírlapolvasóján, a Kindle-en akar helyet kapni. A keresőszolgáltatások pedig egyetlen fillért sem fizetnek a kiadóknak a kulcsszavaikkal gerjesztett bevételből.

A technológia megsemmisítette az [tartalmi] értékeket[x], sajnálkozik Nathalie Collin, a Libération c. napilap igazgatói tanácsának társelnöke. A dematerializációnak is vannak költségei. Miért is ne lennének? Rupert Murdoch, a Wall Street Journal, a Times és a New York Post tulajdonosa azzal fenyegetőzik, hogy 2010 júliusától letiltja cikkeit, ha a Google nem hajlandó a bevételén osztozni. Sőt, kiadói konzorcium létrehozását javasolja, hogy az olvasók kénytelenek legyenek fizetni a weblapokért. Persze senki sem veszi komolyan. Fenyegetésének csak akkor tudna érvényt szerezni, ha konkurenseiben partnerre találna. Ezen kívül Murdoch is pontosan tudja, hogy a hírek milyen rövid ideig jelentenek értéket, amit a neten nem lehet hatékonyan védeni. A Google pedig annál is inkább fölényben van ebben a küzdelemben, mert jövedelmének csak töredéke – a kereséseknek 1,5-3 %-a – származik az online sajtóból.

Akkor hát a fizető lapoké lenne a jövő? Az Apple digitális újságolvasója, amelyen a lekért cikkek után kell majd fizetni, reménysugarat jelent 2010-re. De még nem biztos, hogy ettől elterjed az online előfizetéses rendszer. A Boston Consulting Group nevű közvéleménykutató felmérése szerint a franciáknak 54%-a hajlandó fizetni az online információkért, különösen a regionális sajtóért, de maximálisan havi 3 eurót, ami nevetségesen alacsony összeg, ha például a Mediapart nevű webújság (Edwy Plenel, a le Monde egykori főszerkesztőjének online lapja – a ford.) havi 9 eurós előfizetésével hasonlítjuk össze. Túl sokáig tartott az ingyenes hozzáférhetőség boldog időszaka ahhoz, hogy most könnyedén fel lehetne számolni.

A sajtókiadók felelőssége e téren talán még nagyobb, mint a webfelhasználóké. Először is, mert hajlandónak mutatkoztak a reklámpiac bárgyú igényeihez alkalmazkodni már a papírkiadásokban is, továbbá ők kezdeményezték az ingyenes online hozzáférhetőséget a reklámból származó bevételek reményében, különféle játék- és nyereménylehetőségek lobogtatásával toborozva az olvasóközönséget, ahelyett, hogy megpróbáltak volna mindkét kiadási formának megfelelő modellt kialakítani. A hirdetők pálfordulásának annyi előnye viszont máris van, hogy a szerkesztőségek így talán kénytelenek lesznek az olvasó igényeit figyelembe véve kitörni reklámfüggő helyzetükből. És persze megszabadulnak a profithajhász tulajdonosoktól is, akik a sajtót pusztán árucikknek tekintik. Az újságíróknak pedig ugyancsak át kell gondolniuk szakmai jövőjüket: hogyan lehetséges kielégíteni az olvasói igényeket a webszakemberek munkájára támaszkodva, akik elsőszámú hírforrássá válhatnak? Figyelembe kell venni a fiatalok szokásait is, akiknek nem a „sajtómárka” adja a hír értékét, hanem a hírt továbbító baráti kör. A sajtónak tehát számolnia kell az online közösségekkel is; az amerikaiak például az inerneten töltött idő 17%-át blogokra és online hálózatokra fordítják, míg az online sajtóra csak 0,56%-ot… (11)

A kérdés gazdasági szempontból Pascal fogadására (12) emlékeztet. Az újonnan alapított webújságok példája jól mutatja, hogy tanácsos különféle finanszírozási lehetőségeket igénybe venni: A Mediapart olvasói előfizetnek a lapra, a Rue 89[xiii] a helyi képviseleteknek nyújtott szolgáltatásokból és a továbbtanulási lehetőségek reklámjaiból fedezi költségeit. A jövőben arra is lesz lehetőség, hogy felméréseket legalább részben online közösségek finanszírozzanak nem pedig profitorientált szervezetek és egyesületek – ilyen pl. a Pro Publica vagy az amerikai Spot Us – segítségével. De terjedőben van egy olyan elmélet is, amely a nyomtatott sajtót szolgáltatásnak tekinti. Improduktív lenne a sajtótermékeket piaci terméknek tekinteni – írja a német filozófus Jürgen Habermas (14) .

A digitális éra társadalmaiban a nagyobb információválaszték nagyobb szabadságot is nyújt az embereknek, és hozzájárul a szegregáció elleni küzdelemhez, de csak akkor, ha az egyén megtanul a világháló dzsungelében eligazodni. Fennáll ugyanis annak a veszélye, hogy az információs csatornák nagy száma végső soron erősíti a társadalmi különbségeket, ha egyik oldalon az ingyen hozzáférhető, de információtartalmát tekintve érdektelen szenzációáradat ellepi az olvasót, míg a fizetőképes rétegnek igényes válogatás áll rendelkezésére.

Nem szabad, hogy a médiatulajdonosok haszna, vagy akár egy Murdoch-Google erőpróba döntse el egy ilyen értékes közjó jövőjét. Az információ áramlása – amelynek értékét éppen egyedi volta adja meg – természeténél fogva kiszámíthatatlan. James Gordon Bennett, a New York Herald alapítója 1845-ben a sajtót fenyegető veszélynek minősítette a „gondolat-terjesztés új eszközét”, a távírókészüléket is… (15)

* A szerző újságíró. Legutóbb megjelent műve A gondolat eladó, ugye?, Raisons d’Agir kiadó, Párizs, 2007

Fonyó Éva fordítása 

(1) A Bureau of Labor Statistics adatát Market Watch idézi, wsj.com

(2) Bain & Company tanulmánya, Avignoni Fórum, 2009. november

(3) Bernard Poulet, La Fin des journaux [Az újságoknak vége], Gallimard kiadó, Párizs, 2009, 31. old.

(4) Jeff Jarvis, La Méthode Google [A Google-módszer], Télémaque kiadó, Párizs, 2009, 50. old.

(5) Eric Scherer, AFP-Media Watch, Observatoire mondial des médias [Nemzetközi sajtó-figyelő], 7. sz. 2009-2010.

(6) Jeff Jarvis, op. cit. 27.old.

(7) Marc Endeweld, „Des chaines ’tout info’ bien peu dérangeantes” [A hírtévék nem sok vizet zavarnak], Le Monde diplomatique, 2007. június

(8) Nouveaux Paysages Audiovisuels [A média új arculata] Konferencia, Maison de la Chimie, Párizs, 2009. október 22.

(9) Philippe Merlant és Luc Chatel, Médias, la faillite d’un contre-pouvoir [A sajtó mint ellenhatalom csődje], Fayard kiadó, 2009.

(10) Lásd a vitát a www.observatoiredesmedias.com honlapon, „Google, adversaire ou partenaire” [A Google, ellenfél vagy partner], 2009. dec. 4.

(11) Nielsen 2009. szeptemberi és NiemmanjournalismLab 2009. októberi tanulmányát Eric Scherer idézi, op. cit.

(12) Blaise Pascal (1623-1662.) Isten létére javasol fogadást, ahol csak nyerhetünk: ha Isten létezik, az örök életet, ha pedig nincs, nem veszítünk semmit, de a keresztény élet akkor is öröm forrása lehet egy morálisan megtisztuló földi életben (a ford. jegyzete).

(13) A Rue89 független webújság; szerkesztősége hivatásos újságírókból áll; meghívott szakemberek és internauták közreműködésével készül (a ford. jegyzete)

(14) Jurgen Habermas, „Il faut sauver la presse de qualité” [Meg kell menteni a minőségi újságírást], Le Monde, 2007. május 22.

(15) „Networks Effects”, The Economist, London, 2009. december 17.

Marie Bénilde

Megosztás